A Királyi Operaház kegyetlenül messzire van az akadémiától. Főleg szakadó esőben, csúcsforgalomban. De nem is az én formám lenne, ha nem abban a másodpercben kezdett volna el esni az eső, amikor kiléptem a kollégium épületéből. A busz már a szemközti buszmegállóban volt, úgyhogy át kellett rohannom az úttesten. Végül is, mindössze nyolc autó és három busz akart elütni. De megúsztam! Leszámítva persze, hogy a hirtelen fékezésük miatt úgy egy hektoliternyi vizet fröcsköltek rám. Az utolsó pillanatban felestem a buszra, és megpróbáltam átverekedni magam az embertömegen, Josh ugyanis azt írta, ezzel a busszal jön ő is az Operaházhoz. Mikor átugrottam egy babakocsit, és átpréseltem magam két csókolózó pár között, megláttam a legjobb barátomat a jármű végében ácsorogni, ahogy a megsárgult korlátot támasztva bámul ki az ablakon. Odamentem hozzá, és megkocogtattam vállát. Josh kirántotta a füléből a fülhallgatót, és kiváló reflexeinek köszönhetően idejében elkapta a csuklómat, amikor a busz elindult, én pedig elveszítettem az egyensúlyomat. Josh elröhögte magát, de a szokásos ölelés helyett most eleresztett. 

- Úgy festesz, mintha a zuhany alól jönnél. - mért végig.

- Minden jármű, ami kis híján elütött, megajándékozott egy adag esővízzel. Kérsz? - emeltem fel a kezemet, Josh feje fölé tartva a dzsekim ujját. Fintorogva tolta el magától a karomat.

- Órákig tartott beállítani a hajamat, úgyhogy köszi, de inkább nem. - rázta a fejét. - Felkészültél a próbára? - kérdezte.

- Úgy tudtam, a próbán készülünk fel az előadásra. - odaálltam a korláthoz, hogy a legközelebbi fékezésnél ne essek orra. Josh elmosolyodott.

- Ez a Végzősök Gálája lesz. - közölte, mintha én ezt nem tudnám. - Nem egy ócska kis premier, Milli. Ha most jól teljesítesz, az egész jövődet bebiztosíthatod. 

- Igazán jól tudsz terheket levenni a barátaid válláról. - meredtem rá értetlenül. Josh büszkén elmosolyodott. Minden bizonnyal gyakorolnom kell még a cinizmust. 

- Azt mondod? - húzta ki magát Josh. 

- Nem, nem igazán. - csóváltam a fejemet. 

- Egyébként - Josh közelebb hajolt hozzám, hogy a mellettünk utazó kisfiú ne halljon semmit a társalgásunkból. - rendben vagy? Tudod, miután szakítottatok Benett-tel, nem voltam biztos benne, hogy olyan jól viseled, mint ahogy számítottunk rá. Szereted eltitkolni az érzéseidet, és féltem, hogy most is ezt teszed, aztán szép lassan felemészt belülről. Először csak bűntudatod lesz, amiért elromlott az első kapcsolatod, aztán szomorú és dühös leszel, de nem mered mindezt kimutatni...

- Befognád végre? - nevettem el magam kényszeredetten. - Én sem emlékeztetlek lépten-nyomon a baklövéseidre. 

- Azért, szivi, mert nekem nem volt. - kacsintott Josh. A busz fékezett, és megállt az Operaházzal szemben. Josh és én is ellöktük magunkat a korláttól, és leszálltunk. 

- Emlékeztetnem kell téged az első akadémista évedben elkövetett szörnyű hibára, amikor is futni hagytad a suli legjobb csaját? - hátrafordulva beszéltem Josh-hoz, miközben a fejemre húztam a kapucnimat. Josh kikerült egy csapat kisiskolást, akik a tanító nénijükkel sétáltak. Mindannyian cuki piros esernyőt tartottak a fejük fölé. Biztos valami egyen cucc. Josh besorolt mellém, és átkarolta a vállamat.

- Elsőben még nem is jártál az akadémiára. - vigyorgott. Nagyot sóhajtva söpörtem le magamról a kezét. 

- Tudod, hogy kire gondolok. - vontam fel a szemöldökömet. Josh értetlenül rázta a fejét.

- Van egy sejtésem, de nem egészen vágom, honnan tudhatnál te arról. - megrántotta a vállára aggatott hátizsákját, és átugrott egy víztócsát. 

- Mindig elfelejted, kivel van dolgod, haver. - a csípőmmel meglöktem kicsit, de ő mintha vasból lett volna, még csak bele sem rezdült. 

- Milli, Josh! - integetett nekünk az Operaház lépcsőjéről Sophia. A lány vastag kabátot viselt,de azt is alig győzte összehúzni magán. A hatalmas épület előtti tér, ami általában nyüzsög az emberektől, most csak néhány turistacsoporttal bírt. Az eső sok londonit a lakásaikba kényszerít, a turistákat azonban ez sem riasztja el. Odasiettünk Sophia-hoz, aki a telefonját nyomkodta. Valószínűleg várt valakit, akik nem mi voltunk. - Mindenki odabent van, az akadémista lányoké a négyes öltöző, a társulatos fiúké a hetes. - biccentett az épület felé.

- Köszi! - Josh már fel is szaladt a bejárathoz, én azonban lecövekeltem. 

- Vársz valakire? - kérdeztem tőle kedvesen. Sophia elpirult, és behúzta a nyakát. 

- Idejön egy barátom, akivel ugyanabba az általánosba jártunk Watfordban. - magyarázta. Hát persze, biztosan csak a barátja. - Remélem, ideér a próba kezdetéig, mert Miss Schwartz így is elég ideges. - harapta be az ajkait. Ajaj. Az nekem közel sem jelent jót.

- Akkor jobb lesz, ha megyek. - elindultam felfelé, Sophia azonban utánam kiabált. Kíváncsian fordultam vissza. 

- Köszönöm. - mosolygott rám. 

- Micsodát? - ráncoltam a homlokomat.

- Hogy megkérdezted. Celine és Nina azt sem vették észre, hogy kijöttem. - vont vállat szégyenlősen. Küldtem felé egy utolsó, baráti mosolyt, és már csatlakoztam is Josh-hoz, aki türelmetlenül ácsorgott a díszes bejárati ajtónál. 

- Már azt hittem, tartasz neki egy gyors terápiát is. - suttogta bosszúsan, mikor elindultunk a csillogó folyosók labirintusában a négyes és hetes öltözők felé. 

- Ne aggódj, a szakértelmemet neked tartogatom. - feleltem. Josh morgott egyet, de nem válaszolt. Na igen. Már hozzászokott.

A kezdőpozícióban álltam a színpad geometriai közepén. Három lány előttem, három mögöttem, kettő mellettem. Egyedül én vagyok fekete tütüben, a többieken más színű van. Miss Schwartz szerint fontos, hogy mindannyian különböző színűt viseljünk, azért, hogy a Gála nézői meg tudjanak különböztetni minket. Celine pirosban, Sophia lilában, Nina sárgában táncol, de van egy rózsaszín, egy fehér, egy kék, egy narancssárga és egy zöld is. Azt hiszem, az néz ki a legfurábban. Mintha egy bokor balettozna a jobbomon. Igaz, Josh szerint a fekete sem volt jó választás, mert, állítása szerint olyan, mintha egy gyászmenetet nézne, mikor meglát engem. Hát köszi. Miss Schwartz a színpad előtt áll, és megállás nélkül dirigál. A társulatos srácok a nézőközönség első sorában foglalnak helyet, Josh is ott ül, és egy jóképű, barna hajú fiúval beszélget, de közben folyamatosan engem néz. Vagyis, néznek, mindketten. Néhány sorral feljebb a mi osztálytársaink ülnek, fehér pólóban és fekete nadrágban. Ez a koreográfia csak a lányoké, de hamarosan a páros táncokat is elpróbáljuk. Miss Schwartz felsétál néhány sornyit, és onnan int. A zene elindul, mi pedig elkezdjük. Nagyon szeretem ezt a koreográfiát, egyrészt, mert csakis a lányokra kell támaszkodnom, akikben valamiért sokkal jobban megbízom, mint Brandon-ban, másrészt, mert olyan elemek vannak benne, amik igazán nehezek, én mégis meg tudom őket csinálni. Ez pedig mindig büszkeséggel tölt el. 

- Nagyszerű! - kiáltja Miss Schwartz, amikor a zene utolsó hangja is elhalkul, és mi felvesszük a zárópozíciót. - Öt perc szünetet tartunk, utána a társulat próbájával folytatjuk! - kettőt tapsolt, majd a nézőtéren elhelyezett asztalhoz sétált, ahol mindig a zsűri, vagy a kiemelt vendégek kapnak helyet. A lányokkal lesiettünk a színpadról, hátra, az öltözői folyosók felé. A fiúk már akkor felugrottak a helyükről, amikor leállt a zenénk, úgyhogy, amikor kiértünk, már ott tettek-vettek a saját öltözőjük körül. Beverekedtem magam a miénkbe, és előtúrtam a táskám aljából a vizes palackomat. Nagyon sokat lettünk odabent, ezért inkább kimentem a folyosóra. A hideg falnak dőltem, és lehunytam a szemem. Muszáj, hogy jól sikerüljön a Gála. Szerződést kaphatok. Csak erre kell koncentrálnom, semmi másra. Az, hogy szakítottunk Benett-tel, csak egy jel volt arra, hogy sokkal jobban kellene a táncra és a céljaimra összpontosítanom, mintsem olyan fiúkra, akik még csak azt sem tudják, mit akarnak. Nagyon jót tett nekem, hogy már nem rágódom folyton a kapcsolatunkon, az, hogy a napjaim nagy részét nem az önemésztés teszi ki, hogy vajon miért nem hív, miért nem jelentkezik, miért nem csókol meg. Végre szabad vagyok. 

- Milena! - rontott  ki az öltözőből Celine a piros tütüjében. Egy nagyalakú borítékot tartott a kezében, és az arca egyértelműen elárulta, mit tartalmaz. - Meghívtak Olaszországba! Azt akarják, hogy csatlakozzak a római társulathoz! - lengette vidáman a borítékot. Őszinte nevetés szakadt fel belőle. - Nem hiszem el! Azt írják, valaki helyére kell nekik egy szólista, és engem megfelelőnek találnak! Jövő hónapban kezdhetek is, a Gála utáni napon költözök!

- Gratulálok. - mondtam neki őszintén. - Nálad jobban senki nem érdemli meg. - mosolyodtam el. Celine ide-oda ugrándozott örömében. Jó volt őt így látni. Ezt akartam. Ezért csináltam végig azt a cirkuszt tavaly. Hogy megakadályozzam az igazságtalanságot. Megtettem. Akkor most miért érzem úgy, hogy megszakad a szívem? Josh sétált ki a saját öltözőjükből, immár ő is fehér pólóban és fekete nadrágban. 

- Na, mi az örömködés tárgya, hölgyek? - fékezett le mellettünk vidáman. Celine vigyorogva mutatta fel neki a borítékot. - Az adóhatóságtól van? - vágta csípőre a kezeit Josh. Celine kiöltötte rá a nyelvét.

- Az Olasz Nemzeti Balett Társulattól. Felkértek szólistának. - újságolta boldogan. Fura, de a legkevésbé sem hangzott nagyzolásnak az ő szájából. Josh olyan meglepett arcot vágott, mintha Celine felpofozta volna. Felém kapta a fejét, mire én egy fáradt mosoly kíséretében vállat vontam. Bőven elég, hogy Sebastian tud erről az egészről, nem kell, hogy Josh-t is beavassam. A végén még azt hinné, a fenyegetéseim miatt került a Társulatba, nem pedig a tehetségének köszönhetően. Josh pár percig zavartan állt a barátnőmmel szemben, végül egy nem túl őszinte nevetésre futotta tőle. 

- Megkérem a Királyi Balett Társulat férfi tagjait, hogy sorakozzanak fel a színpad mellett! - szólalt meg a hangosbemondó a fejünk fölül, a falról. Josh zavartan a hajába túrt. Abba, amit reggel órákig csinált... 

- Hát, izé... Sok sikert. És gratulálok. 

- Josh, gyere már, haver! - az egyik társulatos úgy ment el Josh mellett, hogy nekiütközött a vállával. Josh magára erőltetett még egy mosolyt, és kikerülve minket, elsietett a színpadhoz. Celine a homlokát ráncolva fordult vissza, felém. 

- Mi volt ez az egész? - kérdezte tőlem, a borítékot a mellkasához szorítva.

- Nem csak én foglak hiányolni. - karoltam át Celine vállát. 

- Felfoghatatlan. - csóválta a fejét. - A fiúk viselkedése egyszerűen felfoghatatlan. - maradéktalanul egyet kellett vele értenem.