- A húgod azt hitte, lefeküdtél Brandon-nal? - buggyant ki a nevetés Josh-ból. Felkaptam a törölközőmet, és teljes erőből hozzávágtam. Josh elhajolt a támadásom elől, így a törölköző a próbaterem egész falát beborító tükörbe csapódott. Leültem a padlóra, és előrehajolva nyújtottam le az izmaimat. 

- Félreértés volt. - szögeztem le. Josh a hátát a tükörnek vetette, a kezével a térdén támaszkodott. 

- A félreértésekkel egy probléma van. - jegyezte meg halkan. Felemeltem a fejem, és kíváncsian néztem rá. Josh megvonta a vállát. - Ha egyvalakihez eljut, akkor onnan egyenes útja van mindenki máshoz is. - ahogy ezt kimondta, kinyílt a próbaterem ajtaja. Amikor megláttam, hogy ki érkezett, olyan gyorsan ugrottam fel, hogy megrándult a hátam. 

- Te lefeküdtél Brandon White-tal? - kérdezte magából kikelve Benett. Gyors, segítségkérő pillantást lövelltem Josh felé, aki csak csendben vigyorgott. Igazán köszi. 

- Dehogy. - ráztam a fejem. Mégis honnan veszi? 

- Felhívott a húgod. - szűrte a szavakat a fogai között. - Azt mondta, lefeküdtél Brandon White-tal. Ki a fene egyáltalán az a Brandon White? - tárta szét a karjait Benett értetlenül. Claire köpött volna be a nagy semmiért? 

- Mikor beszéltél Claire-rel? - ráncoltam a homlokomat.

- Két napja. - válaszolta Benett. Tegnap békültünk ki Claire-rel, így minden bizonnyal a harag vezérelte, amikor szólt Benett-nek. - Miért mondta ezt, ha nem igaz? - kérdezte Benett elfanyalodva. 

- Haragudott ránk. - vallottam be. - Brandon-ra is és rám is. Sajnálom. - odaléptem Benett-hez, és a kezéért nyúltam. A barátom azonban elhúzódott tőlem. Olyan érzés volt, mintha felpofozott volna. 

- Beszélnünk kell, Milli. - idegesen túrt a hajába. Ezúttal maradéktalanul egyet értettem vele. Jelentőségteljes pillantást vetett Josh felé, aki egyből megértette, mire gondol Benett. Sóhajtva feltápászkodott, de mielőtt kiment volna, megpuszilta a fejem búbját.

- Fent leszek. - súgta oda nekem, majd magunkra hagyott minket. Benett nem mozdult, én azonban letelepedtem oda, ahol eddig Josh ült. Nem szakítottak még velem, így nem tudom, mik az előzmények, de határozottan úgy éreztem, ez a "Beszélnünk kell" arra utal. 

- Nem működik. - bökte ki Benett. Mintha csak egy kibaszott tévéről beszélne. Nem működik? Mi van? 

- Mire gondolsz? - nyeltem egy nagyot, holott pontosan tudtam, mire céloz. Benett fájdalmas tekintettel pillantott rám. 

- Kettőnkre. - mutatott először magára, aztán rám. Lehunytam a szemem, és hátrahajtottam a fejem, neki a tükörnek. 

- És azon belül pontosan mire? - kérdeztem úgy, hogy rá sem néztem.

- Milli, semmi sem történik köztünk. - hallottam Benett lépteit, ahogy odajött hozzám, és leült velem szembe, törökülésbe. - Ne mondd, hogy téged ez cseppet sem zavar. - a nyomott csalódás, ami ezidáig úrrá lett rajtam, semmivé foszlott. Minden érzésem haraggá alakult. Azért akar velem szakítani, mert semmi sem történik köztünk? Na és ennek mégis ki az oka? 

- Tudni akarod az igazat? - üvöltöttem. Benett-et láthatóan meglepte a kirohanásom. - Megkértem Brandon-t, hogy feküdjön le velem, és mondja el, mennyire vagyok szar az ágyban, hátha emiatt nem közelítesz felém! - annyira ideges voltam, hogy csak percekkel az őszinteségi rohamom után tudatosult bennem, mit is mondtam. - Van fogalmad róla, mennyit rágódtam azon, mi bajod lehet velem? Benett, lassan egy éve együtt vagyunk, több hónapja túl vagyunk az első alkalmon, és azóta szinte még csak meg sem csókoltál! - néztem mélyen a szemébe. Benett zavartan rázta a fejét.

- Te lefeküdtél Brandon-nal, hogy ő megmondja, mennyire vagy szar az ágyban? - úgy látszik, neki csak ez maradt meg. Király.

- Nem feküdtem le vele. - sóhajtottam. Reméltem, hogy visszatérünk a lényegi problémára. - Nyilván ebből a szempontból hasonlítotok egymásra. - feltápászkodtam. Úgyis szakítunk, akkor nem mindegy? Semmi kedvem nem volt itt maradni, és végighallgatni, hogy elhidegültünk egymástól. Merthogy az nem most történt meg. Felvettem a padlóról a táskámat, meg a törölközőt, amit az imént vágtam hozzá Josh-hoz. 

- Nem akartam, hogy így legyen vége. - szólalt meg Benett, mikor már csak pár lépés választott el az ajtótól. 

- Azért ha felnősz, egyszer igazán megkereshetnél, hogy elmagyarázd, pontosan mit is rontottam el. - mondtam, keserű mosollyal az arcomon, majd kivágtattam a próbateremből. Nem érdekelt, hogy be kellett volna zárnom az ajtót. Az sem, hogy Benett nem is tartózkodhatna ott egyedül. Sőt, még az sem hatott meg, hogy még nagyon is gyakorolnom kellene. Nem számított. Mert épp most törték apró darabokra a szívemet. 

Zuhogó esőben ültem az udvari padon. Azon, amelyiket még tavaly foglaltuk el Josh-sal, amióta azonban nem jár ide, egyre kevesebbszer jövök én is le. A háttámlán ültem, és a fejemre húztam a dzsekim kapucniját. Felesleges volt, az esőcseppek így is utat találtak alá, és összekeveredtek a könnyeimmel. Tudtam, hogy túldramatizálom. Számítottam rá. És a képben nagyon régóta ott volt Sebastian is. Sőt, gyakorlatilag Benett tolakodott bele a képbe. De akkor is. Mégiscsak ő volt az első barátom. Vele feküdtem le először. Az ilyet nem felejti el csak úgy az ember. Szerettem őt, tényleg. De be kellett látnom, hogy igaza van. Nem működött ez az egész köztünk. Húzhattuk volna akármeddig, a vége ez lett volna. Így legalább megkíméltük egymást a sokkal csúnyább szakítástól. 

- Szia. - lépett mellém Brandon. Ebben a pillanatban ő volt az, akire a legkevésbé volt szükségem. - Jól vagy? Már vagy egy órája itt ülsz. Meg fogsz fázni. 

- Jól vagyok. - feleltem szipogva. - Nyugodtan menj vissza, a végén még csoportos öngyilkosságot követnek el a lányok, hogy öt teljes percre elveszítettek szem elől. 

- Oké. - röhögte el magát. - Ez erős volt. - ismerte be. - A teljesen jó lelki állapotodnak - a hangjából egyértelműen kiérződött a gúny - véletlenül nincs köze Benett Carson-hoz, akit a próbateremben találtam? - hihetetlenül átlátszó vagyok.

- Neked nem kell senkit megdugnod? - forgattam a szemem.

- Nem, ezen a héten senki nem kért meg rá. - vágott vissza egyből. Uh. Leugrottam a pad támlájáról, és az akadémia hátsó kijárata felé indultam. - Milli! - kiáltott utánam Brandon. - Milli, ne már! - nem foglalkoztam vele, csak kilöktem a nagy vasajtót, és a szakadó esőben útnak indultam. Magam sem tudom, hová. 

Amikor kilöktem a szabadba vezető ajtót, nem sejtettem, hogy találok mögötte valakit. Az eső elállt, mire ideértem, de a szél feltámadt, és egyből belekapott a hajamba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és bár megtehettem volna, hogy elmenekülök, túl sok volt a dráma egy napra. Letelepedtem Sebastian mellé, és a lábamat lelógattam a torony tetejéről. A Temze vadul hömpölygött alattunk, a város éledezni kezdett az eső után. 

- Mi történt? - kérdezte, pár perccel azután, hogy leültem mellé.

- Tessék? - kaptam felé a fejemet értetlenül. Sebastian felém fordult, és apró mosolyra húzta a száját.

- Akkor jössz ide, ha bánt valami. - magyarázta. - Mi történt? - ismételte a kérdését. Gombóc keletkezett a torkomban. Állítólag jó, ha ki tudjuk beszélni magunkból az érzéseinket, és én is szerettem volna megtenni, de nem feltétlenül ilyen hallgatóságnak. Olyannak, aki nemrég megcsókolt, miközben nekem barátom volt. 

- Semmi. - füllentettem. Tekintetemet a folyóra vezettem, és egy darabig türelmesen követtem a víz mozgását. 

- Rég láttalak. - jegyezte meg halkan.

- Lényegében akkor sem láttál, mert a nyelvedet ledugtad a torkomon. - igaz, hogy fantasztikus volt, de az más kérdés. Sebastian elnevette magát.

- A nyelvem még soha, sehol nem érezte magát annyira jól. - felelte.

- Akkor mostantól csalódás lesz neki az élet. - erőltettem magamra egy gúnyos mosolyt. Sebastian tovább nevetett.

- Mi történt, Milli? - kérdezte, komoly hangsúlyra váltva.

- Semmi olyan, amihez neked közöd lenne. - jelentettem ki határozottan. Sebastian biccentett egyet, és visszafordult a város felé.

- Szakítottatok Benett-tel? - tudakolta. Elkerekedtek a szemeim, amiből azonnal leszűrte a választ. - Szóval igen. - konstatálta. - Ha engem kérdezel, épp ideje volt. 

- Milyen jó, hogy nem kérdezlek. - biccentettem egyet gúnyosan. 

- Mi a hivatalos ok? - faggatózott tovább. 

- Ha arra számítasz, hogy rávágom, hogy bizony te, azért szakítottunk, mert rájöttem, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd azóta, hogy tavaly segítettél abban a hülye buliban, amiben valami idióta nyakon öntött az italával, akkor csalódást kell okoznom! - olyan hangosan kiabáltam, hogy szerintem egész London hallotta. Kár, hogy egyetlen szavam sem volt igaz. Sebastian hátrahőkölt, de ez nem tántorított el engem a folytatástól. - Nem tudom, mi történt köztünk, de nem akarom, hogy bármiféle folytatása legyen. - felálltam, de a mozdulat olyan hirtelenre sikerült, hogy megcsúszott a lábam, és kis híján lezuhantam. A szívem őrülten dobogott, egyrészt a veszélyhelyzet termelte adrenalin miatt, másrészt a tudat miatt, miszerint már másodjára vágom Sebastian arcába, hogy nem szeretem, és hagyjon békén. Egyszer tuti érdekes lenne megtudni, mit miért csinál az ember. - Remélem, legalább kettőnk közül te élvezted. - mondtam, majd elrohantam. Onnan is. Egyedül voltam, mint az ujjam. Remek.