London továbbra sem érdemelte ki a legmelegebb városnak járó díjat, de sebaj, mi így szeretjük. Idegesen doboltam az ujjaimmal a kis kávézó teraszára kitett asztalok egyikén, a lattém mellett, és folyamatosan azért szuggeráltam a sétálóutcát, hogy megpillantsam a nővéremet. Celine legalább nyolc sms-t írt azóta, hogy eljöttem a kollégiumból, folyton emlékeztetve rá, hogy Brandon ugyanúgy az ő osztálytársa is, és joga van tudni mindent vele kapcsolatban. Elég volt megemlítenem neki, hogy Rosie szerint valami nem stimmel az új sráccal, és a szobatársam máris kapott az infóra. 

- Bocsi a késésért, csak a metróból egy kész rémálom kijutni. - huppant le velem szembe Rosie. Egy percig értetlenül kapkodtam a fejem, mert a másik irányból vártam, de végül is, mindegy. A lényeg, hogy itt van. - Szia. - mosolygott rám, amint kibújt a táskája pántja alól, és az üresen maradt székre rakta azt. - Jól nézel ki. - vezette végig rajtam a tekintetét.

- Köszi, te is. - biccentettem feszülten.

- Oké, rátérek a lényegre, mert, ahogy elnézem, rohadt ideges vagy miatta. - könyökölt rá az asztalra. Bólintottam, és hozzá hasonlóan én is közelebb hajoltam. - Brandon szülei azután vették meg a tánciskolát otthon, hogy te ideköltöztél volna. - közölte. Értetlenül meredtem rá.

- De amikor otthon voltam, és beszélgettem Mrs. Moor-ral, egy szóval sem említette, hogy valaki megvásárolta volna a tánciskolát. - ráncoltam a homlokomat. Nem egészen értettem, hogy Rosie mit akar kihozni ebből az egészből. 

- Anya szerint nagyon rosszul érintette őt ez az egész. Az iskola a csőd szélére került, és nem volt más megoldás. - vont vállat. - Brandon amerikai. - tette hozzá. Esküszöm, még a szám is tátva maradt. Hogy mi? Amerikai? - Miami-ban volt táncstúdiójuk, de ideköltöztek, mert összetűzésbe kerültek valami nagykutyával odaát. - legyintett. - Brandon-nak és a húgának egyenes útja volt az akadémiára, a szülőknek meg maradt annyi pénzük, hogy megvegyék a tánciskolát otthon. 

- Továbbra sem értem, mi ezzel a baj. - csóváltam a fejem. - Majd egy vonattal járunk haza. - dőltem hátra a székemben. Rosie kifújt egy nagy adag levegőt.

- Ez csak a bevezető volt. - mondta. A kő, ami legördült a szívemről, gyorsan visszakúszott oda. - Brandon különleges kapcsolatban volt a mi... Nos, a húgunkkal. - rossz döntés volt belekortyolni az előttem heverő lattéba, mert a folyadék a légcsövembe került, és őrült köhögésre késztetett. Kicsin múlott, hogy nem fulladtam meg.

- Úgy érted, Claire-rel? - kérdeztem, miután biztossá vált, hogy nem egy kávézó teraszán, lattét szürcsölgetve múlok ki. Rosie bólintott, és megköszönte a pincérlánynak a kávét, amit kitett elé. Biztosan akkor rendelte, amikor befutott, azelőtt, hogy odaült volna hozzám. 

- Úgy. - bólintott. - Claire akkor futott össze vele, amikor odaköltöztek. Szó szerint egymásba rohantak... Brandon épp cipelte fel a dobozokat a házba, amikor Claire elment futni, és pont a telefonján kereste a zenét, ezért nem figyelt az útra, és hirtelen bumm... összeütköztek. - magyarázta a nővérem. Hűha, igazi romantikus lányregény. - Természetesen Claire azonnal beleszeretett. Nyilván, hát te is láttad, hogy néz ki... - sóhajtott egy hatalmasat Rosie. Igen. Láttam. És szívesen nézegetném még jó sokáig. Mondjuk, félmeztelenül. Na mindegy. - Claire aznap este az egyik barátnőjével sétált a városban, és megint találkoztak Brandon-nal. Beszélgetni kezdtek, aztán leegyeztettek egy találkozót... Claire határtalanul boldog volt, majdnem két teljes hétig. Aztán Brandon kidobta. Összetört. Pont egy nappal azelőtt, hogy eljöttünk volna ide, az évzáródra. Igazi nő a mi kishúgunk, tökéletesen tartotta magát, még anya sem vette észre, hogy nem stimmelne valami. Nekem is csak azért mesélte el, mert egyszer rányitottam a szobájában, amikor sírt. 

- Azt akarod mondani, hogy a félisten, aki az idei Pas De Deux-partnerem, összetörte a húgunk szívét? Egy ilyen rohadékkal kell táncolnom egész évben? - apránként dolgoztam fel a hallottakat, de nagyon nem tetszett, ami kirajzolódott előttem.

- Azt hiszem. - biccentett Rosie. - Claire akarta elmondani neked, de jobbnak láttam, ha tudsz erről, mielőtt bármiféle véleményt is kialakítasz Brandon-ról. Ettől függetlenül persze lehet, hogy egy nagyon rendes srác, és csak zavarta a korkülönbség, vagy mit tudom én... - rázta a fejét Rosie.

- Korkülönbség? - szaladt fel a szemöldököm. - Claire tizenöt éves, Brandon a legrosszabb esetben is tizennyolc. Ennyi erővel a Benett és köztem lévő korkülönbség is sok. - legyintettem.

- Apropó. - vigyorodott el Rosie. - Találkoztatok már? - kérdezte kíváncsian.

- Igen, tegnap. - feleltem. - Nem egészen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. - támasztottam meg az államat a tenyeremben. - Azt hittem, hogy mikor legközelebb meglátom, elsötétül a világ, és csakis ő lebeg majd a szemem előtt. Ehhez képest csak arra tudtam gondolni, hogy Sebastian látja, ahogy megcsókolom őt...

- Pillanat. - emelte fel a mutatóujját Rosie. - Most mi van? Sebastian újra képben van? 

- Mindig is ott volt, sajnos. - temettem a tenyerembe az arcomat. - Tudod, hogy van ez. Az ember nem könnyen szabadul meg az első szerelmétől. 

- De ő egyetemista, nem? - próbálta felgörgetni a kusza szálakat a nővérem.

- De. - bólintottam. 

- Akkor mit keresett az akadémián? - értetlenkedett Rosie.

- A húga ott tanul. - adtam meg a számomra legkézenfekvőbb választ. A nővérem hallatott egy halk "aha"-t, és ő ezzel abszolút lezártnak tekintette a témát. Örök hála neki. - És milyen a te egyetemed? - mosolyodtam el.

- Egyelőre unalmas. - szürcsölt bele a kávéjába Rosie. - Még csak az órarendet állítottam össze, nem történik semmi. A szobatársam viszont eszméletlen! - kapott a fejéhez. - Minden nap hajnalban esik be, és általában full részeg. - rázta a fejét rosszallóan. - Nem is értem az ilyen embereket... Mégis hogy akarnak pedagógusok lenni? - tette fel a költői kérdést. A telefonom rezegni kezdett az asztalon, de nem foglalkoztam vele, mert sejtettem, hogy csak Celine az, hogy kiimádkozzon belőlem minden aprócska infómorzsát Brandon-ról. Rosie azonban hirtelen a telefonomra mutatott. - Nem veszed fel? - automatikusan a készülékemre pillantottam. Benett neve villogott a kijelzőn. Tanácstalanul kapkodtam a fejem a nővérem és a telefonom között. Nem sok kedvem volt Benett-tel beszélgetni, de ha nem fogadom a hívását, megkapom Rosie-tól, hogy egyértelműen szakítanom kellene vele, amit nem különösebben szeretnék. A mobilért nyúltam, de mire az ujjam elérte a kis zöld ikont, a képernyő elsötétedett. Benett letette. 

- Később biztosan visszahív. - tettem vissza a készüléket az asztalra megkönnyebbülve. Rosie rosszallón csóválta a fejét.

- Nem lesz ez így jó, húgi. - közölte.

- Nem tudom, mire gondolsz. - a biztonság kedvéért a táskámba csúsztattam a telefont. Rosie mély levegőt vett.

- Ne áltasd már szerencsétlent! Ha nem akarsz együtt lenni vele, akkor mondd meg neki! - tanácsolta a nővérem.

- Szeretem őt. - hunytam le a szemem. - Tényleg. És hiányzik, hogy minden szabadidőmet vele töltsem. Szeretnék minden délután a lakásán ücsörögni, filmezni vele, meg csókolózni, mert ő különleges, és annyira kedves, jóindulatú, meg jól néz ki, és... - soroltam, de Rosie közbeszólt.

- De Sebastian Reynolds mégiscsak ott csücsül a gondolataid között, nemde? - húzta szomorú mosolyra a száját. 

- Tavaly, amikor összejöttünk Benett-tel, teljesen biztos voltam benne, hogy annak vége. Maggie győzködött arról, hogy attól nem vagyok rossz ember, hogy Sebastian nem közömbös számomra... De mégis folyton bűntudatom van miatta, amikor együtt vagyok Benett-tel. - magyaráztam. Rosie halkan szólalt meg, hangja megnyugtató volt.

- Ilyen az első szerelem, szivi. - mondta. - De el kell döntened, mit akarsz.

- Ez a legnehezebb az egészben. - bólintottam.

- Nem. - itta ki a kávéja utolsó kortyát is Rosie. - A legnehezebb az, amikor szándékosan töröd össze mások szívét. - táskáját átvetette a vállán, és felcipzárazta a kabátját. - Bocsi, de mennem kell. Fél óra múlva az egyetemen kell lennem valami tájékoztatón. A te rendelésedet is kifizettem, mikor megjöttem! - tette hozzá, majd felállt. Ahogy elhaladt mellettem, lehajolt, és nyomott a homlokomra egy puszit. - Szeretlek, húgi. Mindenképpen értesíts a fejleményekről! Később beszélünk. - és már ott sem volt. Nekem ideje volt visszamennem kicsit táncolni, hogy ürüljön a fejem, és legyen hely a többi problémának odabent.

- Nem rossz. - egy mély hangot hallottam az ajtó felől, de nem volt ismerős, így egyből a hangfal távirányítója felé nyúltam, és kikapcsoltam a zenét. Megigazítottam a topomat, ami felcsúszott kissé, és az ajtó felé fordultam. Brandon White farmerban, fehér pólóban, sporttáskával a vállán támasztotta az ajtófélfát. - Miss Schwartz azt mondta, te leszel a párom, és láttam a nevedet a foglalási listán. Gondoltam, megnézem, hogy áll a technikád. - közölte mosolyogva. Lehajoltam a padlóra hajított törölközőmért, és beletöröltem a homlokomat. Eldöntöttem, hogy a világ legnagyobb bunkójaként fogok ezzel a sráccal viselkedni. Aki összetöri a húgom szívét, annak én összetöröm az arcát. Na jó, Brandon tökéletes pofijáért igazán kár lenne, ezért választottam inkább az ellenállás verbális formáját. 

- És átmentem a teszten? - forgattam a szemem. Brandon belépett a terembe, és becsukta az ajtót. Ledobta a táskáját a földre. 

- Azt rebesgetik, hogy minden évben van valami verseny az év elején, amivel különórákat lehet nyerni. - leguggolt, és figyelte, ahogy kiiszom a kulacsom tartalmát. 

- Én nem indulok az Évnyitón, de neked sok sikert. - biccentettem, enyhe éllel a hangomban. 

- Pedig, ahogy elnézlek, verhetetlen páros lennénk. - mondta. Leültem a padlóra, és nyújtani kezdtem.

- Legyél elégedett az órai és előadásbeli páros munkával. Az Évnyitó hidegen hagy. - jelentettem ki határozottan. Brandon lehuppant a fenekére, és megtámaszkodott a háta mögött. 

- Elutasító vagy.

- Nem, csak már van tapasztalatom. És nem a jobbik fajtából. Nem akarok indulni az Évnyitón, és pont. - ismételtem, ezúttal szigorúbban. 

- Jó, akkor megkérdezem a szobatársadtól. - tápászkodott fel. 

- Csak nyugodtan. Ő biztosan elvállalja. - motyogtam. Brandon a kilincsre tette a kezét, de mielőtt kiment volna, visszafordult. 

- Tudod, olyan ismerős vagy nekem valahonnan... - ráncolta a homlokát. Megdermedtem. Ha megtudja, hogy Claire nővére vagyok, egész évre hajíthatom a kukába a közös fellépéseink sikerességét. 

- Pedig még sosem találkoztunk.- adtam az ártatlant.

- Tudom, csak mintha hasonlítanál valakire... - morfondírozott hangosan.

- Sokan mondták már, hogy kiköpött Jennifer Lawrence vagyok, de butaság az egész. - legyintettem, hisztérikusan vihogva. Brandon megeresztett egy gunyoros mosolyt, és miután kiment, becsukta maga mögött az ajtót.