- Rohadt rövid volt a szünet. - Celine olyan hévvel csapta be a szekrényajtót, hogy az kis híján átvándorolt a szomszéd szobába. Az első tanítási napon, ahogy tavaly is, csak délután voltak eligazító órák, amik nekünk különösen fontosak idén, mivel ez az utolsó évünk. Elég dühös vagyok magamra, amiért korábban, amikor nyolcadikos voltam, nem erőltettem annyira, hogy ebbe a suliba írassanak anyáék. Ez az egész olyan igazságtalannak tűnik, hiszen az osztálytársaim négy fantasztikus évet tölthetnek itt, amíg nekem mindössze kettő jár. És ez túl kevés. Az ágyamon ücsörögve rakosgattam ki a dolgaimat, egy Spanyolországban készült közös, bekeretezett fotót a családomról, és az ágyam fölé jó pár fényképet kiragasztottam, amit a vakáció során fotóztam. Celine odasétált hozzám, és feltérdelt mellém. Szép sorban végignézte a képeket, majd összeráncolt homlokkal szólalt meg. - Szóval, még mindig tart a fasírt. 

- Tessék? - kérdeztem értetlenül. Celine ülő helyzetbe tornázta magát, és szomorú mosollyal meglökte a vállamat. 

- Nem vagyok vak, Milli. Egyetlen képet sem raktál ki kettőtökről. - biccentett a kitapétázott falrész felé. A fejemet csóváltam.

- Nem számítottam rá, hogy van olyan oldala is, ami kifejezetten taszít. - sütöttem le a szemem. Celine felhorkantott.

- Olyan oldala mindenkinek van! Azt az embert kell megkeresned, akinek csak a legszélsőségesebb esetekben jön elő. Tökéletes pasi nincs, ezt jól jegyezd meg. - emelte fel a mutatóujját.

- Kérdezhetek valamit? - pillantottam a szobatársamra. Celine bólintott, kíváncsian várt. - Mindig olyan meggyőződéssel beszélsz a férfiakról, mégsem hallottam még egyszer sem, hogy ki tett ekkora szakértővé... - Celine azonnal elkapta a fejét. Felpattant az ágyamról, és folytatta a saját cuccai szétrámolását. Valami sántított. 

- Van egy nővérem. Hidd el, tudom, mit beszélek. - védte magát.

- Persze, nem is kérdőjeleztelek meg. - én is felálltam, és a saját szekrényemhez léptem, hogy a ruháimat is kipakoljam. - Csak kíváncsi lennék rá, hogy milyen barátod volt. Vagy, legalábbis, hogy ki vert át annyira, hogy így elítéld a pasikat.

- Nem fontos. - rántotta meg a vállát. Beletenyereltem. 

- Ismerem, igaz? - apró mosolyra húztam a számat, mire Celine hozzám vágott egy spicc cipőt. 

- Marhára nem vicces! - kiabálta, félig-meddig nevetve.

- Tudom. - emeltem fel védekezőn a kezeimet. - De most komolyan. - csuktam be a szekrényajtót, és fáradtan nekidőltem. - Legalább a nevét mondd meg. - Celine lemondón rázta a fejét, és tovább pakolt, mintha mi sem történt volna. - Hát jó. - beledobtam a sporttáskámba a saját spicc cipőmet, meg egy fekete leggingset. - Akkor megkérdezem Josh-tól. - vállat vontam, és előhúztam a hátsó zsebemből a telefonomat. Esküszöm, Celine szemei elkerekedtek, és a szája vékony vonallá préselődött össze. Rám vetette magát, én azonban elléptem előle, így ő gyakorlatilag belezuhant a szekrényembe. 

- Mondd, hogy nem tárcsáztad! - nyöszörögte. Természetesen eszembe sem jutott felhívni Josh-t, még csak a billentyűzárat sem oldottam fel, de ezzel a húzásával Celine egyértelművé tette, hogy én is ismerem az illetőt. A kezemet Celine felé nyújtottam, hogy felsegítsem őt, ő pedig hagyta, hogy felhúzzam a földről. Leporolta a nadrágját (ami felesleges volt, mert a szünet alatt hetente kitakarították a szobáinkat), és megköszörülte a torkát. - Ha elmondom, soha többé nem hozod fel, és, legfőképpen, nem fordítod ellenem! - rázogatta meg előttem a mutatóujját. Kitört belőlem a röhögés.

- Neked még tényleg sosem voltak igazi barátaid, ugye? - Celine vágott egy grimaszt, majd letelepedett az ágyára. Odaültem mellé, és kíváncsian vártam a mesedélutánt.

- Kilencedikesek voltunk. Az osztály nagy része akkor került fel Londonba, de ő már itt született. Az anyukája miatt hamar hozzászokott az egyedülléthez, így sokszor ő segített nekünk. Tudod, mikor merre kell menni, mi a legjobb futóútvonal a városban, melyik a legolcsóbb étterem... Nem tehetek róla. Annyira vonzó volt, erős, és okos. És persze marha jól táncol. - sóhajtotta szerelmetesen Celine. Fátyolos tekintetéből ítélve tényleg újból átélte a három éve történteket.

- Ez így mind szép és jó, de pontosan kiről is beszélsz? - ráncoltam a homlokomat. Celine haragosan pillantott rám.

- Lehet, hogy mégsem vagy annyira okos, mint hittem. - meredt rám. 

- Igazán köszi, de ezzel nem kerültem közelebb a megoldáshoz. - feleltem. 

- Ajj, hát Josh! - kiáltotta el magát ingerülten Celine. Hátratántorodtam, hirtelen nem voltam biztos benne, hogy melyik Josh-ról is van szó. Amikor percek óta nem jutottam szóhoz, Celine megtörte a csendet. - Látod? - bökött felém. - Pont ezért nem szólok róla senkinek. Mert mindenki így reagálna. 

- De... azt mégis hogy? - hebegtem. - Ti utáljátok egymást...

- Azt is el kellett érni valahogy. - vont vállat közömbösen. - Egy bulin, amit kifejezetten az elsősöknek szerveztek, megcsókolt. Álmokba ringattam magam, abba a hibába estem, hogy fontosabb lett a szerelem, meg a fiúk utáni rohangálás, mint a tánc. Majdnem pótvizsgáznom kellett, de szerencsére idejében észbe kaptam. Josh és én nem jöttünk össze, azóta pedig olyan nagy ívben kerülöm, ahogy csak tudom. Csakhogy, betoltad a csinos kis pofidat a képbe, ezzel visszacsempészve őt is az életembe. - magyarázta. 

- Most mondanám, hogy sajnálom, de valahogy nem tudok hazudni. - röhögtem el magam. Celine bosszúsan pislogott. - Bocsi. - ráztam a fejem, folyamatosan nevetve. - Nem tudlak elképzelni, amint szerelemtől megrészegülve próbálod becserkészni Josh-t. Vagy bárki mást. - és valóban, a kép, amiben Celine hatalmasakat pislog a kiszemelt srác felé, egyszerűen nem jelent meg lelki szemeim előtt. 

- Pontosan ez az. - csettintett egyet. - Nem illik az imázsomba egy pasi. 

- Na, azt azért nem mondtam, hogy fordítva sem működne. - mosolyodtam el. Az már, hogy Josh szalad Celine után, jóval reálisabb képpel kecsegtetett. 

- Felejtsd el. - csóválta a fejét. - Josh Bart egyszeri hiba volt. Többé nem ismétlődik meg. - jelentette ki határozottan. - Arra viszont igazán kíváncsi vagyok, hogy kiket vettek fel a felszabadult helyekre. - Celine felállt, és folytatta a pakolást. Egy adag tisztálkodószer a szekrénybe, egy a minifürdőbe, egy kupac póló a felső polcra, egy rakat fehérnemű a fiókba. 

- Felszabadult helyek? - értetlenkedtem. 

- Igen, tudod, az évfolyamnak tizenkét párral kell működnie. - magyarázta Celine. - Elment Kat - nyitotta ki a hüvelykujját. - és Josh is. - következett a mutatóujja. - Sem neked, sem Patrick-nek nincs Pas De Deux-partnere. Hidd el, nem volt nehéz pótolni ezt, mert az akadémiára kilométeres sorokban állnak a jelentkezők. Csak választani kellett egyet a sok közül. 

- Azt akarod mondani, hogy új partnerem lesz? - nyeltem egy hatalmasat. 

- Miért, mit hittél? - nevetett fel Celine. - Hogy velem fogsz táncolni? 

- Nem tudom, valahogy nem gondoltam ebbe bele... - akkor, amikor konkrétan elküldtem innen Josh-t. Ezt azonban nem tehettem hozzá hangosan. De ha minden felszabadult helyet kipótolnak, akkor jövő hónaptól... te jó ég. Hiszen nekem új szobatársam lesz, amint Celine átveszi Kat helyét Olaszországban! Ezt én nem gondoltam át teljesen... Nem barátkozok túl könnyen, és bár ezeket a határaimat bizonyos szinten sikerült legyűrnöm tavaly, de ez közel sem jelenti azt, hogy mostantól társasági lény lennék, vagy ilyesmi. 

- Sziasztok. - nyitott be a szobánkba Maggie. Fekete melegítőt viselt, barna haját kontyba fogta a feje tetején. Ragyogó mosoly terült szét az arcán. Becsukta maga mögött az ajtót, és lehuppant az ágyamra. - Na? Visszarendezkedtetek már? 

- Haladunk, igen. - bólintott Celine. - Nálad mi a helyzet? - fordult Maggie felé rámolás közben. Mivel én már úgy nagy vonalakban végeztem, letelepedtem a barátnőm mellé, a saját ágyamra. 

- Új szobatársat kaptam, mert Eva tavaly elballagott. - legyintett. - Elsős. - tette hozzá, a szemeit forgatva. - Három másodpercenként elmondja, hogy nem hiszi el, hogy itt van, és alig várja, hogy megkezdődjön a tanítás. 

- Ritmikus gimnasztika? - grimaszolt Celine, az újonc sportágára célozva. 

- Rosszabb. - sóhajtotta Maggie. - Szinkronúszó. - Celine felszisszent, én azonban nem értettem, mi ebben olyan borzasztó. A szinkronúszók csinosak és nagyon sokáig tudnak a víz alatt maradni úgy, hogy a szemfestékük sem kenődik el. - De neki is van jó oldala. - vigyorodott el Maggie. Celine érdeklődve kapta felé a fejét. - A bátyját is idén vették fel az akadémiára, és párszor már megjelent nálunk. - dörzsölgette a tenyereit Maggie.

- A bátyja? - ráncoltam a homlokomat.

- Igen, Josh helyére vették fel a ti osztályotokba. - mondta Maggie. A görcs rögtön beleköltözött a gyomromba. Ezek szerint az új párom húga Maggie szobatársa. - És egy isten! - vihorászott Maggie. 

- Hogy néz ki? - csillant fel Celine szeme is. Maggie elgondolkozott, végül egyszerűen írta le a srácot:

- Tökéletesen.

- De hogy? Tökéletesen, mint Sebastian, tökéletesen, mint Benett, vagy tökéletesen, mint Josh? - kérdezte Celine információéhesen.

- Hát olyan... - merengett el Maggie, de mielőtt válaszolhatott volna, elért a tudatáig, amit Celine mondott neki. - Várj, szerinted a bátyám tökéletes? 

- És a pasim is? - hőköltem hátra én is.

- Meg Josh? - ráncolta a homlokát Maggie. Celine behúzta a nyakát.

- Dehogy. - rázta a fejét. - Ők csak... Háromféle férfiideál megtestesítői. Ennyi. - vonogatta a vállát. Ennyi... Hát persze. 

- Ja, igen. Sebastian-ról jut eszembe... - harapta be az ajkait Maggie. Mondatát kopogás szakította félbe. Amikor láttam, hogy egyikük sem moccan, világossá vált, hogy nekem kell ajtót nyitnom. Feltápászkodtam, és a bejárathoz sétáltam. Mellbevágó meglepetés várt rám a küszöbön.