- Egy-két-há, egy-két-há, gyerünk, gyerünk! - tapsolt kettőt Miss Schwartz. Nagy levegőt vettem, és spiccbe álltam. Brandon a derekam felé nyúlt, én azonban elhátráltam tőle. Nem bírom, ha hozzámér. A párom lesajnálóan csóválta a fejét, én viszont folytattam a koreográfiát ott, ahol abbahagytam a tanárnő közbeszólása előtt. Kitáncoltam Brandon hatásköréből, hogy csatlakozzak a színpad közepén összegyűlt lánykörhöz. Amikor összekapaszkodtam Celine-nel és Sophia-val, megcsináltunk mindannyian egy arabeszket, és visszapiruetteztünk a partnerünkhöz. Mindenki összekapaszkodott a társával, hogy belekezdjenek a koreográfia lezárásaként funkcionáló allegróba, én azonban nem voltam hajlandó hozzáérni Brandon-hoz. Mindenki táncolt, a zene is jóval gyorsabb lett, egyedül mi álltunk egymással szemben, mint két idegen. Brandon felém nyúlt, de összefontam magam előtt a karjaimat.

- Milli, úgy viselkedsz, mint egy megsértett kilencéves! - forgatta a szemeit Brandon. - Nem a kezedet kérem meg, csak fejezzük be a koreográfiát, és mindketten elmehetünk ebédelni! - nyúlt felém ismét.

- Milli, fogd meg a szaros kezét, és táncolj vele! - utasított Celine, amikor a koreográfia miatt a közelembe került. A hangja szigorú volt, ám eszem ágában sem volt szót fogadni neki. A zene hirtelen elhallgatott, és az osztálytársaim is abbahagyták a táncolást. Miss Schwartz cipőkopogása volt az egyetlen zaj a teremben. Összerezzentem, amikor mellettünk torpant meg.

- Beavatna, Miss Larson, hogy miért nem a koreográfiával van elfoglalva? - vágta csípőre a kezeit a tanárnő. 

- Nem táncolok vele. - böktem Brandon felé, aki nagyot sóhajtva a plafon felé emelte a tekintetét. A teremben tartózkodó hat lányból öt azonnal felkiáltott, hogy "majd én!". Én voltam a hatodik. - Remek! - mutattam a többiek felé. - Párt cserélek valakivel! - Miss Schwartz azonnal a fejét rázta.

- Nem. Mr. White és maga együtt fognak táncolni a Végzősök Gáláján. Ha még egyszer meglátom, hogy nem azt teszi, amit elvárok magától az órámon, felfüggesztetem. - fenyegetőzött. Volt már rá példa, de mindegy. Brandon öntelt vigyorra húzta bosszantóan tökéletes száját, és felém nyújtotta a kezét. Nem volt választásom.

Mint később kiderült, a Végzősök Gálája hatalmas hagyomány a Nemzeti Sportakadémián. Ekkor minden szak ünnepélyes bemutatót rendez, amit a szülők és a tanárok is végignéznek, olyan szakemberekkel karöltve, akik kiválogatják a suli legígéretesebb tanulóit, és az érettségi előtt szerződtetik őket. Szóval, olyan ez, mint valami verseny, csak a helyezések helyett szerződés a tét. Nem csoda, hogy minden táncos addig gyakorol, amíg a lábujja ki nem véresedik-sőt, a legtöbben még azután is-, az úszóknak hártya nőtt az ujjaik között, a tornászoknak tapadásgátló porréteg alakult  ki a tenyerükön. Én is jól akartam teljesíteni, szerződést akartam kapni, de egyszerűen rázott a hideg a gondolattól, hogy Brandon oldalán kellene végigcsinálnom ezt. Természetesen hibás voltam a kapcsolatunk zátonyra futásában, hiszen őrült nagy butaság volt őt megkérni, hogy feküdjön le velem, de azt már határozottan ő cseszte el, hogy hazudott a tesómnak. Claire azóta sem veszi fel nekem a telefont, Rosie pedig írt egy sms-t, hogy beszélnünk kell, de nem jutott rá időm, amiért azóta is ostorozom magam. Eldöntöttem hát, hogy tanítás után felhívom a nővéremet, és találkozót kérek tőle. 

Celine elment ebédelni, Maggie-nek pedig edzése volt, úgyhogy egyedül sétáltam fel a szobánkhoz. A telefonomon közben kikerestem Rosie számát, és rányomtam a hívásra, a telefon azonban megállt félúton a fülemhez, mert megpillantottam, hogy támasztja valaki a falat a szobánkkal szemben. Olyasvalaki, akivel a legkevésbé sem szeretnék találkozni. A viselkedésem talán gyerekes, lehet, hogy még szánalmas is, de egyszerűen nem fűlik a fogam hozzá, hogy szóba elegyedjek valakivel, aki miatt a testvéreim megutáltak. Brandon unottan nézegette a cipőjét, amikor odaértem. Előkerestem a szobakulcsot, és úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, hogy ott ácsorog. 

- Felesleges eljátszanod, hogy nem látsz. - szólalt meg. - Beszélnünk kell. - a nyitott ajtóból fordultam vissza felé.

- Kétlem. 

- Partnerek vagyunk. - mondta, mintha nem tudnék róla.

- Ez nem jelenti azt, hogy barátkoznunk is kell. - vágtam rá.

- A beszélőviszony azonban nem egy hátrány. - húzta el a száját. 

- Most is beszélgetünk, nem? - tártam szét a karjaimat. - Mit akarsz még? 

- Mondjuk, hogy az órákon hagyd, hogy hozzád érjek. - ráncolta a homlokát. - Meg hogy ne viselkedj velem ennyire gyerekesen. Nem hazudhattam Claire-nek.

- De hazudtál neki, a rohadt életbe! - kiáltottam el magam indulatosan. - Azt mondtad neki, hogy lefeküdtünk!

- Csak a szót ejtettem ki a számon, ő meg rögtön levonta a következtetéseit. Meg sem kérdezett róla. - védekezett Brandon, elég bénán. 

- Oké, lényegében az én hibám. - dörzsöltem meg a homlokomat. - Amikor megkértelek rá, hogy segíts kideríteni, mi baja lehet Benett-nek, nem tudtam, hogy a húgom exe vagy. Tényleg. Gyerekes húzás volt ilyesmit kérni tőled, bevallom. De neked lehetett volna annyi eszed, hogy nem köpöd el rögtön Claire-nek, hogy szó volt köztünk ilyesmiről. Azt meg pláne hozzátehetted volna, hogy akkor még gőzöm sem volt kettőtök kapcsolatáról. - sóhajtottam, az ajtófélfának dőlve. Brandon szomorúan csóválta a fejét, és ellökte magát a faltól, közelebb kerülve így hozzám. 

- Igazad van. Mindenben. Ha felhívom Claire-t és megmondom neki, hogy semmi sem volt köztünk, indulhatunk megint tiszta lappal? - nyújtotta felém a kezét. Dühös voltam Brandon-ra. Dühös voltam magamra. Sőt, egy kicsit talán még a húgomra is, amiért nem szólt arról, hogy barátja volt. De első sorban tényleg az én hibám volt minden. Nem szabadott volna olyasmit kérnem Brandon-tól, hogy feküdjön le velem, és mondja meg, mennyire vagyok rossz benne. Ez még akkor is elítélendő lenne, ha a srác nem a tesóm exe lenne. Amikor Londonba költöztem, azt gondoltam, felnőtt vagyok. Most azonban már látom, hogy a felnőttség nem életkor, vagy életvitel kérdése. Az mutatja meg, hogy mennyire hozunk érett döntéseket. Amióta pedig visszajöttem a fővárosba, egyetlen érett döntést sem hoztam. Egyet sem. Épp itt volt hát az ideje. Megráztam Brandon kezét. 

- Köszönöm. - mosolyodtam el óvatosan. Brandon biccentett egyet, és nagy megkönnyebbülésemre az ő szája is mosolyra görbült. 

Celine a matekházit írta az ágyán (nem csoda, hisz az íróasztala sminkcuccokkal és ruhákkal van megpakolva), Maggie az edzése óta nem jelentkezett, én pedig a saját ágyamon ülve tanultam az irodalmat, amikor megcsörrent a telefonom. Celine felpillantott, arra volt kíváncsi, ki keres. Lassan a szobatársam hamarabb értesül a magánéletem alakulásáról, mint én magam. Gúnyos mosollyal felmutattam a készüléket, ami a nővérem nevét írta ki. Celine kiöltötte rám a nyelvét, és visszatért a füzetéhez, míg én fogadtam a hívást. Arra számítottam, hogy leüvölt, közli, hogy a legrosszabb testvér vagyok a világon, és soha többé ne számítsak arra, hogy ő vagy Claire szóba áll velem.

- Szia, Milli! Zavarlak? - kérdezte kedves hangon Rosie. 

- Dehogy, ráérek. - löktem félre az irodalomfüzetemet. - Minden rendben?

- Délután felhívtál. - mondta a nővérem. Öhm...Mi? Mikor? Mi? Az nem lehet... 

- És felvetted? - ráncoltam a homlokomat.

- Nem szoktam kinyomni egyik húgomat sem. - felelte Rosie. - Mindent hallottam, amit azzal a seggfejjel beszéltél. - közölte. - És nagyon büszke vagyok rád, Milli.

- Amiért megkértem, hogy feküdjön le velem, és mondja meg, ez-e a baja Benett-nek? - értetlenkedtem. Rosie nagyot sóhajtott a telefonba. 

- Azért, mert beláttad, hogy hibás vagy, és amikor ilyenre kérted azt a bunkót, nem is tudtad, hogy Claire exe. - magyarázta a nővérem.

- Nagyon utál? - grimaszoltam.

- Nem utál, csak haragszik rád. - javított ki Rosie. - Mert még nem tudja az igazat. Amint beszélt azzal a seggarccal, fel fog hívni, ebben biztos vagyok. - Rosie vajon nem tudja Brandon nevét, és szándékosan illeti folyton ilyen jelzőkkel, vagy tényleg nem tudja, hogy hogy hívják a srácot?

- Köszönöm. - hunytam le a szemem hálásan. Óriási kő esne le a szívemről, ha Claire szóba állna velem, és nem gondolna szemét ribancnak, amiért lefeküdtem a volt pasijával.

- Mi a helyzet Benett-tel? Együtt vagytok még? - érdeklődött Rosie.

- Igen. - válaszoltam közömbösen. 

- Mi ez a szűkszavú válasz? - kérdezte gyanakodva a nővérem.

- Igen, Rosie, együtt vagyunk. Jobb? - nevettem el magam. Rosie nem értékelte a humoromat. 

- Van bármi jelentősége annak, hogy a gólyabálban összefutottam egy Sebastian Reynolds nevű fiúval, és mesélt nekem egy lányról, akinek a leírása tökéletesen illett rád? - láttam magam előtt, ahogy a nővérem lehunyja a szemeit, és reménykedik a nemleges feleletben. Nos, ha ezt akarja, megkapja. 

- Nem hinném, hogy rólam beszélt. Sok lányt ismer. - kár, hogy a gólyabál előtt pár perccel csókolt meg, aztán én fogtam magam, bemutattam neki, és ott hagytam. Bár mardosott a kíváncsiság afelől, hogy mit mondhatott rólam a nővéremnek, óriási önuralomról tett tanúbizonyságot, hogy nem kezdtem faggatózni róla. Nem kell még több fájó seb. Beszéltünk még pár szót Rosie-val, valamint megegyeztünk, hogy a héten találkozunk valahol, aztán letettük a telefont. Nekem az irodalomra kellett koncentrálnom, neki meg az egyetemre. 

Estére annyira kitanultam magam, hogy úgy döntöttem, átmegyek Brandon-hoz, és megkérem, hogy jöjjön le velem kicsit gyakorolni, hogy lássuk, milyen egyáltalán együtt táncolni. Épp összeszedtem a cuccomat, amikor megrezzent a telefonom. Celine az anyukájával beszélt, úgyhogy még csak tudomást sem vett rólam. Claire üzent, azt írta, felhívta őt Brandon, sajnálja, hogy az én verziómat végig sem hallgatta, és amint van időm, hívjam fel. Természetesen azonnal tárcsáztam, és két csörgés után már fel is vette.

- Milli? Annyira sajnálom, ne haragudj, hogy nem hallgattalak meg! Egy idióta voltam. - szabadkozott a húgom.

- Az én hibám. - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Te ne haragudj. 

- Mikor jöttök haza Rosie-val? - kíváncsiskodott Claire, gyorsan túllendülve a témán. 

- Nem tudom. - ráztam a fejem, megfeledkezve arról, hogy a tesóm ezt nem látja. - Készülnöm kell a Végzősök Gálájára, Rosie-nak az évkezdés miatt van sok dolga... De legkésőbb az őszi szünetben találkozunk. - ígértem. 

- Hjaj, annyira hiányoztok! - mondta Claire. - Szeretlek, Milli. - önkéntelenül is elmosolyodtam. Nagyon jól esett ezt hallani a húgomtól. 

- Én is téged, Claire. 

- Örülök, hogy Brandon a párod. Remekül táncol, nagyon jól jártál vele. - hallottam Claire hangján az őszinteséget, ami megmelengette a szívemet.

- Remélem. - mosolyogtam. - Igazából hozzá indultam, hogy lehívjam kicsit gyakorolni.

- Akkor nem is zavarlak. Később beszélünk. - búcsúzott el a húgom. Boldogan csúsztattam a telefont a hátsó zsebembe, és sétáltam ki a szobából, el, egyenesen Maggie-hez, hogy Brandon húgától megkérdezzem, hol a bátyja szobája, és lehívjam őt egy jó kis balettozásra.