- Te tényleg beteg vagy. - közölte velem rezzenéstelen arccal Brandon. - Nemrég még seggfejnek tituláltál, mert szakítottam a húgoddal, most meg arra kérsz, hogy feküdjek le veled? Komoly problémák vannak nálad, Milli. - kopogtatta meg a halántékát. Feltápászkodtam a földről, és csípőre tettem a kezeimet.

- A pasim még csak meg sem csókol, mióta megtörtént köztünk. Mire kellene gondolnom? - dobbantottam dühösen. Brandon védekezőn emelte fel a kezeit.

- Honnan a halálból tudjam? Veled ellentétben, én nem ítélkezem mások kapcsolati magatartása felett. - sarkon fordult, és a próbaterem ajtaja felé indult.

- Basszus, várj már. - idegesen túrtam a hajamba, megfeledkezve arról, hogy kontyba fogtam a táncóra miatt. Brandon lefékezett, és lassan megfordult. - Nem akarom, hogy a pasim legyél, nem akarok komolyabb dolgokba bonyolódni veled, mindössze ennyit kérek tőled. Azt, amit elmondtam. - néztem mélyen a szemébe. Brandon a fejét rázta.

- Kizárt, hogy lefeküdjek a volt barátnőm nővérével. Téma lezárva. - jelentette ki határozottan, és már vissza is ment az órára. Klassz.

- Oké, nem mondom, hogy nem ötletes, de kezdhetted volna, mondjuk azzal, hogy meghívod egy kávéra. - markolta fel a pultra kipakolt ebédet Josh. Mivel Miss Schwartz kiküldött az órájáról, tömérdek szabadidőhöz jutottam a délutáni óráim kezdetéig, ezért úgy döntöttem, a koleszos ebéd helyett a városban eszek, Josh-sal. Egy kis éttermet választottunk, és míg Josh halat rendelt, én csirkemellet és salátát. Hiába, az akadémia szigorú az étkezési szokásokat illetően. Egy eldugott kis asztalhoz sétáltunk, és egymással szembe ültünk le. 

- Te hajlandó lennél lefeküdni velem? - vettem a kezembe az evőeszközöket. Josh elröhögte magát.

- Tudod, hogy imádlak, meg minden, de tavaly egy kicsit többet gondoltam rád, mint kellett volna. Asszem, visszacsúsznék a gödörbe, ha most együtt gyűrnénk a lepedőt. - a kés és a villa megállt a levegőben, félúton a szám és a tányér között. Egy magányos salátadarab le is pottyant a villámról. Lassan pillantottam fel Josh-ra. Ő kényszeredetten nevetett fel. - Hupsz. Ezt hangosan mondtam, igaz? 

- Hogy érted azt, hogy tavaly egy kicsit többet gondoltál rám, mint kellett volna? - tátottam el a számat. Az nem lehet! Nem veszíthetem el a legeslegjobb barátomat egy ilyen baromság miatt. Josh lerakta a saját villáját, és hátradőlt a piros bőrrel bevont ülőkén. 

- Te voltál az első olyan lány az akadémián, aki nem számolta meg minden egyes evés előtt, hogy pontosan hány szénhidrátot vihet be, hogy ezeket mennyi idő alatt milyen gyakorlatokkal dolgozhatja le, aki nem zárkózott magába, attól tartva, hogy túl közeli barátai lesznek, akiket később képtelen lesz eltiporni. Te voltál az első olyan lány, akinek még csak eszébe sem jutott hátráltatni másokat. Gyönyörű vagy, okos, és jóindulatú. Ráadásul a napjaim túlnyomó részét a tested felfedezésével töltöttem. Szerinted egyszer sem jutott eszembe semmi olyan? - hadarta Josh, folyamatosan a tányérján heverő hallal farkasszemet nézve. Szólásra nyitottam a számat, de Josh folytatta. - Nem voltam beléd szerelmes, de tény és való, hogy féltékeny lettem, mikor randizni kezdtél Sebastian-nal. Amikor Benett is a képbe került, már túljutottam ezen a hülyeségen, és örültem neki, hogy nem tudtál róla, mert féltem, hogy sosem lehetnék akkor ennyire közeli barátok. Nem vagyok szerelmes beléd, Milli, de te vagy a legjobb barátom, és biztosan megbolondulnék, ha elveszítenélek. Szükségem van rád. - a kezem után nyúlt, ami mozdulatlanul hevert az asztal tetején. Nem húzódtam el tőle, hagytam, hogy összekulcsolja az ujjainkat. Szükségem volt pár percre, míg újra elismételtem magamban Josh szavait, és szépen nyomatékosítottam is őket. A legjobb hír határozottan az volt benne, hogy nem szerelmes belém, és nem is volt az soha. 

- Én is szeretlek. - mosolyodtam el. - De csak mint barátot. - tettem hozzá gyorsan, mindenféle félreértés elkerülése végett. Josh visszahúzta a kezét, és folytatta az evést. 

- Végül is, örülök, hogy megbeszéltük. - mondta, két falat hal között. Egyetértően bólintottam, bár még mindig nem fogtam fel teljesen. Nem zavart a dolog, és nem is fogott el hihetetlen öröm, egyszerűen csak meglepődtem. Mivel a dolgok folytatását illetően ugyanúgy vélekedtünk, nem volt min aggódnom. - Na szóval, ott tartottunk, hogy te és Brandon. - tért vissza az eredeti, meglehetősen azonos kínossági szinttel rendelkező témához. - Kedves ötlet, meg minden, de szerintem máshogy kellene kiderítened, mi Benett baja.

- Például? - ráncoltam a homlokomat. Josh elgondolkodva fordult az ablak felé, és pár percig figyelte az eldugott londoni utca gyér forgalmát. 

- Hát, létezik egy ősi módszer, ami sokak szerint nagyon hatásos, és az emberek többsége esküszik rá. - mondta Josh. 

- Voodoo baba? - haraptam bele a csirkébe. Josh a szemét forgatva könyökölt az asztalra.

- Beszélgetésnek hívják. - ahaaa! Nem. 

- Nem fogom megkérdezni tőle, hogy rossz vagyok-e az ágyban. - ráztam a fejem. Josh gondterhelten dőlt ismét hátra.

- A kérdés nem az, hogy rossz vagy-e az ágyban, hanem hogy miért nem akar közeledni feléd. Ez csak az én elméletem, ami közel sem biztos, hogy igaz. - felelte. 

- Nem látok más lehetőséget. - húztam el a számat. - Ha te megdöntesz egy csajt, csak akkor nem vágysz már rá utána, ha gáz volt, nem? 

- Először is - nyitotta ki Josh a mutatóujját. - én csak olyan csajokkal csináltam eddig, akik kivétel nélkül csodálatosak voltak. - elfintorodtam ennek hallatán, mert megjelent előttem a kép, ahogy Josh és egy idegen lány az ágy felé hátrálnak, vadul csókolózva. - Másodszor pedig, lehet, hogy egyszerűen csak kiszeretett belőled, vagy frász tudja. Szerintem tényleg kipróbálhatnád ezt a beszélgetés dolgot, lehet, hogy segítene. - ironizált tovább. 

- Ha kiszeretett belőlem, az sem sokkal jobb, mint ha csak nem élvezi velem a...- kerestem a legirodalmibb szót erre, de valahogy nem találtam.

- A szexet. - vágta rá kapásból Josh, a halát szeletelve fel a tányérján.

- Jesszus, ne legyél már ennyire közönséges. - hunytam le a szemem. 

- Ez nem a tizenkilencedik század, Milli. Nyugodtan a szádra vehetsz mocskosabbnál mocskosabb dolgokat. - húzogatta kihívóan a szemöldökét. 

- Mocskosabbnál mocskosabb dolgokat? - grimaszoltam.

- Aha, például az alsógatyám. - vihogott fel Josh. 

- Gőzöm sincs, miért beszélgetünk ebéd közben a mocskos alsódról, de szeretném lezárni a témát. - fintorogtam. 

- Az, hogy kikerültem az akadémiáról, nem csak azt jelenti, hogy egyedül kell laknom, hanem azt is, hogy a szobatársaim nem cseszegetnek azzal, hogy mossak magamra, ezért néha, na jó, elég gyakran, elmarad. - magyarázta Josh. 

- Mit nem értesz az alatt, hogy zárjuk le a témát? - röhögtem el magam. Josh az ebédjét folytatva ecsetelte tovább a ruhái állapotát. Nos, így telt az ebédidőm. 

Átszeltem a folyosót, és bekopogtam Maggie szobaajtaján. Reméltem, hogy ő is itt van, és nem kell egyedül szembenéznem Brandon húgával. Az ajtót azonban egy harmadik személy nyitotta ki, akire a legkevésbé sem számítottam. A testem azonnal reagált: a gyomrom görcsbe rándult, a tenyerem izzadni kezdett, én magam pedig szerettem volna kiugrani az ablakon, amiért egy olyan srác hozza ki ezt belőlem, aki nem a barátom, nem is volt, és nem is lesz az soha. 

- Szia. - Sebastian Reynolds mély hangja betöltötte az egész folyosórészt. Na meg persze engem is. Francba. Megpróbáltam összeszedni minden önuralmamat a válaszhoz. 

- Ööö. Izé. Maggie-t keresem. - válaszoltam behúzott nyakkal. Istenem, kérlek, rántsd le az arcodról a maszkot, és röhögj bele a képembe, Maggie! Kérlek, kérlek, ne kelljen Sebastian közelében maradnom, mert megbolondulok! Tördelni kezdtem az ujjaimat, amikor Sebastian nem reagált, csak mosolyogva figyelt engem. - Oké, akkor visszajövök később. - intettem, és már sarkon is fordultam, azzal a határozott szándékkal, hogy visszaszaladok a saját szobámba, és addig verem a fejem a falba, amíg össze nem dől az épület, csakhogy Sebastian elkapta a csuklómat, és visszafordított magával szembe. 

- Hiányzol. - közölte hirtelen. Nagy levegőt vettem, és kihúztam a kezem az ujjai közül.

- Örülök, hogy láttalak. - próbáltam rövidre zárni a beszélgetést, és visszaslisszolni a szobámba, de ez nem ment olyan könnyen.

- Holnap este lesz egy buli az egyetemi gólyáknak. - szólt utánam. Úgy válaszoltam neki, hogy vissza sem fordultam.

- Jó szórakozást!

- Gyere el velem. - kérte. Megtorpantam, és újra visszafordultam, pedig tudtam, hogy ez akár a vesztemet is okozhatja. 

- Amikor legutóbb buliba mentem veled, a feje tetejére állt az életem. - néztem mélyen a szemébe.

- Nem azt mondtam, hogy randizni akarok veled, csak megkértelek, hogy kísérj el. Barátként. - tette hozzá. - Tudom, hogy van barátod, hidd el, megjegyeztem. - vakarta meg a tarkóját. A lélegzetem kis híján elakadt, amikor a mozdulat hatására a hasa alja kikandikált a pólója alól. 

- Nem érek rá. - hazudtam. 

- Az, hogy Celine-nel ülsz a szobátokban, és fagyit esztek, nem igazi program. - mosolyodott el óvatosan.

- Benett-tel lesz randim. - kamuztam tovább.

- Mivel tegnap este Kanadába repült, nehezen hiszem. - vágta rá Sebastian. Nana. Hogy mi? Benett Kanadában? Mi a fene? Anélkül, hogy bármit is feleltem volna Sebastian-nak, megfordultam, és visszarohantam a szobánkba. Celine az ágyán ülve olvasgatta a törikönyvét, miközben én úgy kaptam az éjjeliszekrényen heverő telefonom után, mintha az utolsó csepp víz lenne benne a sivatagban. Azonnal tárcsáztam Benett-et, és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Mi bajod? - méregetett Celine értetlenül. Csendre intettem, és vártam, hogy Benett felvegye. Rohadt hangposta. Oké, nem érdekel, akkor hagyok neki üzenetet. 

- Szia, itt Milli. A barátnőd. Vagyis, azt hiszem, még az vagyok. Bár, tekintettel arra, hogy az imént mástól tudtam meg, hogy tegnap este elhagytad a kontinenst, nem vagyok teljesen biztos benne. Figyelj, én nem tudom, mi történik köztünk, de eléggé össze vagyok zavarodva. Meg félek is. Ha szakítani akarsz velem, akkor csak mondd ki, és ne húzzuk tovább egymás idejét. - idegesen vizsgálgattam a tenyeremet, miközben lerogytam az ágyamra. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. - Azt hiszem, egy magyarázatot azért megérdemlek. Szóval, amint hazaértél, vagy akad egy szabad perced, kíváncsian várom. Öhm..Oké, izé, én akkor me-megyek is. - dadogtam össze-vissza. - Azért vigyázz magadra, meg minden. - gyorsan kinyomtam a telefont, és hanyatt dőltem az ágyamon.

- Azt akarod mondani, hogy a pasid lepattant egy másik kontinensre, anélkül, hogy szólt volna neked? - hallottam meg Celine értetlen hangját a szomszédos ágyról.

- Nagyon úgy tűnik. - motyogtam, a kezemet az arcom előtt tartva.

- Megkeresem, kiherélem, megsütöm neki sonkával és tojással, majd a hányásízű szteroidjaiba csempészem, hogy ő maga igya meg, mielőtt megfojtanám, és a holttestét a Temzébe vetem. - morogta a barátnőm. Felé fordítottam a fejemet, és letöröltem azt a néhány könnycseppet, ami feltört belőlem. 

- Nem szükséges ennyire durvának lenned. 

- Ki mondta, hogy elment? És mégis hová? - rázta a fejét értetlenül.

- Kanadába ment, gondolom, a szüleihez. Sebastian mondta az előbb. - válaszoltam. Celine egy pillanatra lefagyott.

- Várj, te beszéltél Sebastian-nal? - ráncolta a homlokát. Bólintottam, mire Celine félredobta a törit. 

- Itt van Maggie-nél. - intettem a barátnőnk szobája irányába.

- Na és Sebastian mégis honnan tudja, hogy Benett elment? - fonta össze maga előtt a karjait Celine. Felültem, de a mozdulat olyan hirtelenre sikeredett, hogy az összes vér a fejembe szállt. Celine beharapta az ajkait. - Oké, figyelj. Tisztáznod kell a dolgokat Benett-tel. 

- Tudom. - biccentettem. 

- Ha engem kérdezel - Celine felállt, és a fürdő felé indult. - nem fogsz belerokkanni a szakításba. - ismételten hanyatt vágtam magam az ágyamon, és a szememre szorítottam a kezemet. Szar egy év vár rám, az biztos.