- Szia. - mosolygott rám. A gyomrom apró görccsé vált, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Reszketni kezdett mindenem, még a nevemet is elfejtettem. Milyen jó, hogy ő eszembe juttatta! - Jó újra látni, Milli. - magamra erőltettem a lehető legtermészetesebb mosolyomat.

- Igen. - bólintottam. - Szia, Sebastian. - a fiú lazán zsebre dugta a kezeit, és nekidőlt az ajtófélfának. Úgy mért végig, mint vadász a kiszemelt zsákmányát. Összefontam magam előtt a karjaimat, bár ez sem segített azon, hogy úgy éreztem, mintha meztelenül ácsorognék előtte. 

- Jól nézel ki. - mondta végül.

- Ne teperj már ennyire, itt vagyunk, és hallunk mindent. - ordított ki a szobából Celine. Hátrafordultam, és küldtem felé egy elhallgattató pillantást, magam sem tudom, miért. Ott, akkor semmit sem tudtam. 

- Rég láttalak, Celine! - üdvözölte a szobatársamat Sebastian.

- Felejthetetlen időszak volt. - morgott vissza Celine. 

- Milyen volt a nyarad? - Sebastian ismét rám fordította a figyelmét. Beharaptam az ajkaimat, mielőtt kinyöghettem volna, hogy "elég unalmas nélküled". Teljesen összezavarodtam a vakáció során, ezért jobbnak láttam egy sablonos dumával kibújni a válaszadás alól.

- Nagyon jó, de túl rövid. 

- Sablonosabb választ nem is adhattál volna. - nevette el magát Sebastian. Francba már! Ökölbe szorítottam a kezemet, a körmeim belevájtak a tenyerembe. - Nincs kedved sétálni egyet? - intett az utca irányába. - Nagyon szép idő van. 

- Még mindig van barátja. - kiáltott ki Maggie.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Sebastian. - Na, és merre van? 

- Pont mögötted. - ekkor jöttem rá, mennyire rossz döntés is volt lehajtott fejjel hallgatni a két testvér kezdődő vitáját. Az állapotom merőben romlott, amikor felnézve megpillantottam Benett-et. Hirtelen fogalmam sem volt róla, mi lenne a dolgom. Lökjem félre Sebastian-t, hogy Benett nyakába ugorhassak? Egyáltalán szeretnék én Benett nyakába ugrani? Nyilván, hiszen ő a barátom, és hetek óta nem találkoztam vele, sőt, szinte még csak a hangját sem hallottam. Elmosolyodtam, és egy diszkrét mozdulattal kikerültem a lecövekelt Sebastian-t. Odaléptem Benett-hez, lábujjhegyre álltam, és a nyakánál fogva öleltem át. - Hiányoztál. - suttogta a fülembe.

- Te is nekem. - válaszoltam. Amikor eltávolodtunk egymástól, Benett gyors csókot lehelt az ajkamra. Semmi vad csókcsata, ami amúgy szerintem abszolút normális lenne ennyi külön töltött idő után. Mindegy. 

- Szóval. - köszörülte meg a torkát Benett. - Én is veletek tarthatok arra a sétára? - vetette fel, bár a hangja csöpögött a gúnytól. Sebastian fújt egyet, majd megrázta a fejét.

- Tárgytalan. - legyintett. - Később találkozunk. - intett, és már el is indult a folyosó vége felé. 

- Sebastian! - kiáltottam utána. A fiú megtorpant, és rögtön megfordult. Bűntudat hasított belém, amikor reményt láttam megcsillanni a szemében. - Tetszik az egyetem?

- Jobban, mint kellene. - biccentett. Valamiért úgy éreztem, nem kizárólag a suliról beszélt. 

- Én nem azt mondom, hogy rossz ember vagy, te jó ég. - sóhajtotta frusztráltan Maggie. - Már mondtam neked, hogy a Sebastian iránti érzéseid normálisak. Ő volt életed első szerelme, nyilvánvaló, hogy mindig is meg lesz köztetek a kémia. Ettől még nem szereted kevésbé Benett-et. - az étkezőben ültünk, a vacsoránk felett. Celine-nek alá kellett írnia még valamilyen papírt, Josh pedig, ugyebár, már nem volt az akadémia nappali tagozatos diákja, így csak ketten ücsörögtünk az asztalnál Maggie-vel. 

- Az a baj, hogy én mégis ezt érzem. - letettem a bögrémet, és gondterhelten hátradőltem. Lehunytam a szemem, és masszírozni kezdtem a halántékomat. Egyre élénkebben jelent meg a fejemben Sebastian képe, az ő szavai, az, amiket korábban mondott nekem. Persze, bennem volt, hogy összetörte a szívemet, először Kelly-vel, aztán azzal, hogy csak úgy lelépett, de Maggie-nek igaza volt. Ő volt az első szerelmem, és ez nem múlik el csak úgy. Benett-et egy mentsvárnak láttam, olyasvalakinek, aki által képes leszek túllépni Sebastian-on, végleg lezárni azt az ügyet magamban. Szükségem volt egy ilyen személyre, de sosem volt az a célom, hogy megbántsam őt. Helyette inkább lefeküdtem vele, és hagytam, hogy belém szeressen. Na meg persze azt is, hogy én is lényegesen többet érezzek iránta puszta barátságnál. Ez az, Milli, sikerült elérned, hogy a nulla magánéletedből, ami otthon körülvett, rögvest turbófokozatra kapcsolj, és alig több, mint egy év alatt ennyi dolgot csessz el. Na, ehhez kell az igazi tehetség. 

- Atyaég! - kapta a szája elé a kezét Maggie. Még a félig megevett alma is kipottyant a kezéből. - Ne nézz oda, de épp most sétált be az ebédlőbe a férfiideálok összesített megtestesítője. - oké, mondjatok nekem egy lányt, aki erre kibírja, hogy nem néz oda. Természetesen azonnal hátrafordultam, és esküszöm, hogy láthatóvá vált az almám minden egyes megrágott, de még le nem nyelt része. Azt hittem, Maggie túloz ezzel a félisten-dologgal, de rá kellett jönnöm, hogy a legkevésbé sem. Az egész étkező elcsendesedett, merthogy a helyiség általában a lányok csevegésétől szokott hangos lenni. Ahogy azonban ez a bizonyos valaki megjelent, abbamaradtak a beszélgetések, mindenki másra használta a száját. Nevezetesen, eltátotta, és aztán csorgatta a nyálát. Mekkora szerencse, hogy Sebastian tavaly elballagott! Idén biztosan elhappolnák előle a legszexisebb tanuló címet. A fiú kegyetlenül magas volt, farmert viselt fehér tornacipővel és az akadémia egyen pólójával. Sötétbarna, majdnem fekete haja volt, ami messziről csillogó barna szemeibe hullott. Két másik sráccal jött, velük beszélgetett is, így kivillantotta tökéletes mosolyát is, ami persze csak még több ájuláshoz vezetett a lányok részéről. Tényleg leírhatatlanul jól nézett ki a pasi. 

- Ki ez? - súgtam oda Maggie-nek, miután a fiú és a barátai elhaladtak mellettünk. Oké, nem sűrűn mondom ezt, de még a feneke is kifogástalan volt. 

- Ez? - Maggie követte a tekintetével a fiút, ahogy a pulthoz lépett a vacsorájáért. Maggie visszafordult felém, és elvigyorodott. - Az új táncpartnered, szivi. 

Kedd reggel elég nyúzottan ébredtem, egyrészt, dolgozott bennem a tegnap esti vacsora hatása, miszerint a világ legfantasztikusabban kinéző pasija lesz az új Pas De Deux-partnerem, másrészt, izgultam az első tanítási nap miatt. Szerettem volna, ha minden jól sikerül, ezért még előző este összekészítettem az edzőtáskámat, amit rögtön reggel hétkor használnunk kellett. Az órarendünk nem alakult túl kedvezően, ráadásul minden délutánra megkaptunk két plusz táncórát, más-más területeken. Hétfőn hip-hop, kedden és szombaton klasszikus balett, szerdán kortárs, csütörtökön standard tánc, pénteken pedig Latin-amerikai táncóránk van. Minden irányzatot más fog tartani, ennek pedig az az előnye, hogy Miss Schwartz óraszáma lecsökken heti ötre, két-két klasszikus balettre, és egy táncelméletre. Tegnap, a tájékoztató napon konkrétan levegőnek nézett, de tartok tőle, hogy ez a későbbiekben változni fog.

Celine és én együtt meneteltünk le a konditeremig, ahol, csak úgy, mint tavaly, két másik tagozattal vagyunk összevonva. Idén ez megváltozott, a korábbi focista és vívó körítésből művészi tornások és ritmikus gimnasztikások lettek. Ahogy ezt Miss Schwartz bejelentette, egyből Josh jutott eszembe, hiszen ezeknek a sportágaknak a képviselői mind lányok. Mennyire jól érezné magát ezeken az edzéseken... De persze ez új srác is beugrott, vele kapcsolatban viszont sokkal inkább az, hogy ez a rengeteg lány milyen jót fog szórakozni a közös edzéseken. 

- Celine... - fordultam a mellettem gyalogló szobatársam felé. Reggel kicsit elaludtunk, ezért menet közben voltunk kénytelenek befejezni a reggelit. Celine épp az utolsó falat sajtot ette meg. 

- Hm?

- Tegnap miért nem volt az új srác? - kérdeztem. 

- Csak délután érkezett meg a húgával. - vont vállat Celine. - Nem tudom, Maggie miért van annyira elájulva tőle. Bár, Sophia és Nina is látták már valahol, és azt mondták, hogy nála jobb pasi nem létezik. Nem értem, mire gondo... - Celine elharapta a mondata végét, mert a kollégiumba vezető lépcsőről pontosan ebben a másodpercben szökkent le ő. Kezében ott volt egy rakat tankönyv, a vállán sötétkék sporttáska. Szembefordult velünk, mi azonban totál lefagytunk. Milli, barátod van, hallod? BARÁTOD! 

- Sziasztok. - istenem, ez a hang... - Bocsi, de új vagyok itt. Meg tudnátok mondani, hogy merre van a földszinti konditerem? - pillantott bele a kinyomtatott órarendjébe. Celine nagyon hangosan kezdett köhögni, minden bizonnyal félrenyelte a sajtot. Megértem, tényleg. A srác összeráncolt homlokkal meredt a barátnőmre. Megpaskoltam Celine hátát, de nem segítettem rajta túl sokat. - Jól vagy? - méregette bizonytalanul a fiú. 

- Persze, csak, izé... Asztmás. - nyögtem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott. Az újonc rám nézett.

- Akkor hogy tanulhat itt? - értetlenkedett. Picsába már...

- Elmúlóban van. - legyintettem. - Mi is a konditerembe megyünk. - tértem vissza gyorsan az eredeti témára. 

- Klassz, akkor megyek veletek. - csapódott oda mellénk. A folyosón lévő reggeli fejnélküliségben senkinek nem tűnt fel, hogy az új félisten pont velünk sétálgatott. Mindez akkor lett volna kirívó, ha Kat még mindig ide járna. Akkor aztán nagy probléma lenne, hiszen ő élvez elsőbbséget a jó pasiknál. Illetve, élvezett. Azt hiszem, ez a jog már nem fog élni, amikor októberben visszatér Londonba. - Egyébként, a nevem Brandon. - mutatkozott be.

- Én Milli vagyok, ő pedig a barátnőm, Celine. - böktem a jobbomon sétáló szobatársam felé, aki még mindig a köhögőrohammal küszködött. 

- Biztos, hogy jól van? - hajolt előre Brandon, hogy a takarásomtól is lássa Celine-t. A barátnőm bólintott, és felmutatta a hüvelykujját, miközben elővett egy zsebkendőt. - Milyen szakon vagytok? 

- Tánc. - feleltem. Időközben odaértünk a konditerem öltözőihez, ezért megtorpantunk. Brandon elmosolyodott.

- Király, akkor már lesz két ismerősöm. Én is táncos vagyok. 

- Odabent találkozunk. - mutattam a folyosó szemközti oldalán lévő konditerem felé. Brandon biccentett egyet, és bement a fiú öltözőbe. 

- Asztma? - törölte le a zsepivel a kicsordult könnyeit Celine.

- Nem jutott jobb az eszembe, de legközelebb külön tervvel készülök arra az esetre, ha elakadna a szavad. - forgattam a szemem, berontva az öltözőbe. Az érkezésünket kábé senki nem vette észre, egyedül Nina és Sophia foglaltak nekünk helyet a sok-sok lány között, ahová le tudtuk tenni a táskánkat. A reggeli edzésnek az az előnye, hogy alapból az edzőruhánkat vesszük fel, és csak a foglalkozás után kell az öltözködéssel tölteni az időt. Celine szóba elegyedett Sophia-val, azt ecsetelve, hogy az imént Brandon-nal több mint tíz métert tettünk meg egymás mellett sétálva, én pedig Nina-val beszélgettem egy nemrég megjelent mozifilmről, merthogy mindkettőnk kedvenc színésze játszik benne, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, üzenet érkezését jelezve. Meglepődtem, mert határozottan úgy emlékeztem, hogy lenémítottam, ezért elővettem a táskám oldalsó zsebéből, és feloldottam a billentyűzárat.

Rosie: Hallottam valami olyasmit, hogy egy bizonyos Brandon White az osztálytársad lett... Amint lesz időd, hívj fel! Valamit tudnod kell róla.