Ririre tudtam csak koncentrálni. Nem hittem volna hogy egy „kisfiú” túlélhet egy villámcsapást. Még a selejtek se tudják ezeket túlélni. Mi se vagyunk halhatatlanok. A lány rögtön kapcsolt és a táskámból kivette az elsősegélydobozt, és Mathew felé dobta a dobozt.

- Vedd ki gyorsan a gyógyszert! Addig én elbánok ezzel a pimasz kisfiúval.

Húú hát ezt nem kellett volna kimondania...Riri gyűlöli ezt a szót. Nem is kellett több neki. Riri a lány felé rohant, gondolom semmi terve sincs. A lány keze körül megláttam valami átlátszó és fényes folyadékot ami egyre több lett a keze körül. Jaj ne!

- Riri menj onnan! Ennek a lánynak a képessége a víz! Nem csak a jég!

Riri nem törődött a hangommal. Csak a lány felé rohant, aminek meg is lett a negatív eredménye. A lány minden vizét Riri felé irányította. A víz burkot képzett Riri körül. Hiába próbál kiúszni belőle, a lány nem hagyta hogy kijusson a burok fogságából. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Nem csak a jég dermesztő hidege miatt remegtem. Hanem a félelem miatt is.

Mi lesz Ririvel?
El fog folyni a levegője!
Utána én következek?
Velem is ezt fogja tenni?

A könnyeim csak folytak le végig az arcomon. Nem akarom hogy ez történjen mindkettőnkkel.

- Engedd el! Meg fog fulladni!- ordítottam amennyire csak tudtam, de a lány egyáltalán nem figyelt rám.

Riri tovább próbálkozott, hogy kiszabaduljon. Viszont a burok belső sodrása túl erős a gyenge testéhez képest. Mégis csak ez egy gyerek test.

- Figyelj! Nem tudom hogy miért haragudtok ennyire a világra. De nem ártottunk nektek semmit! Engedd el őt! Tudom, hogy nem vagy gyilkos. Már abból rájöttem hogy ti ketten egymásra néztetek. Nagyon szeretitek egymást. És látom, hogy bármire képes vagy hogy megvédd azt akit szeretsz.

A lány felém nézett. A szemébe lévő üresség ami felén irányult, átváltott melegségre.

- Mathew! Idejönnél kérlek? – szólt neki a lány, amit Mathew késségesen meg is tett neki.

- Bevetted a gyógyszert?- aggódva tekintett a fiúra, aki kedvesen bólintott egyet.

- Sokkal jobb Szivem. Köszönöm. – Mathew a  homlokára egy csókot nyomott köszönet képpen, habár szerintem inkább nekünk tartozna köszönettel.

Hiszen nálunk voltak a gyógyszerek. A lány a fiú fülébe súgott valamit, de én hiába mozogtam bármit, a jég nem olvadt semmit. Nem értettem. A jégnek valamennyit olvadnia kellett volna. 

Mathew  körül újra szó szerint szikrázott a levegő, ami csak egy dolgot jelenthetett. Én hiába próbáltam minden erőmmel kiszabadulni, azonnal pánikba estem, és ordítottam torkom szakadtából Riri életéért könyörögve. A villám ami Mathew a karját elhagyta, egyenesem a buroknak csapódott. Riri üvöltésének hangját, a kijövő buborékokba zárta el. Ezt a hatalma fájdalmat elképzelni se akartam.

- Fejezzétek be azonnal! Meg fog halni! – a könnyeim megnem állva folyta végig az arcomon, és a testem minden porcikája remegni kezdet.
Riri teljesen elveszítette az eszméletét, amit követően a lány kioldotta a vízburkot, és az én jégbörtönömet. Azonnal Ririhez szaladtam aki hál istennek még lélegzet.

- Nyugi nem akartuk megölni. Csupán ártalmatlanítottuk, hogy ne jöjjetek utánunk.- mondta nekem a lány.
- Köszönöm.....köszönöm hogy életbe hagytátok nekem... - a könnyein nem tudtak elálni. Csak zokogni tudtam.

- Eléggé különleges egy barátod van. Mindkét villámcsapásomba még egy selejt is meg tud halni. – meglepetten tette hozzá Mathew.

- Elvettük ami kellett, úgyhogy mi le is léptünk. Remélem sose futunk össze. – fordult el érdekes búcsújával a lány.

- Várj! Legalább áruld el a neved!

- Minek?

- A gyógyszerért cserébe. Ennyi nekem bőven elég.- próbáltam valami indokot kitalálni, de nem vált be.

A lány nem értette minek kérem ezt tőle, viszont Mathew meggyőzése után, megkaptam a válaszomat.

- Dorothy.- és ezzel a névvel el is tűntek az erdő mélyére.