Félre ugrottunk a villámcsapás elöl, ami az előző helyünket teljesen felrobbantotta. Próbáltam nem nyílt terepen lenni, ezért vissza az erdő felé vettem az irányt. Alig tudom elhinni, hogy még egy selejttel találkoztunk. Várjunk. Meg kell mutatnunk neki, hogy nem vagyunk ellenség. Riri kerestem, aki arrébb a földön kereste az egyetlen védelmineszközünket. A srác megvetően nézett Riri irányába, mielőtt célba vehette volna, feléjük rohantam.

- Állj! Egy oldalon állunk!- elrugaszkodtam a földtől.

Felkaptam Ririt, aki a meggondolatlan lepésemért megint egy letolást kaptam ajándékba. Min csodálkozok? Hisz sose köszöni meg...

A srác hatalmasat ordított, amit az ég menydörgéssel viszonzott. A testem remegett minden egyes dörrenésre. Hiszen bármikor eltalálhat a villámjaival.

- Nyugi. Csak a hangomra koncentrálj Lily. Nem lesz semmi gond. – Riri hangjában nem volt semmi kétség, vagy félelem.

Valahogy olyan nyugtató volt számomra. Riri tanácsára a fiú felé hajítottam, hátha meglepődik a hirtelen támadásra. Amilyen erősen csak tudtam, ledobtam Ririt. Nem is tudom miért tettem meg ilyen könnyedén. Lehet hogy a szavai hatása alatt vagyok? Vagy inkább valami más? Talán megbízom benne?

Nem volt sok időm gondolkodni ezen. Úgy tűnik a fiú erre számított. Megilyedtem. Széles mosollyal tartott bakot, abban a percben nem tudtam kinek. De nem kellett rá sokáig várni. Egy lány jelent meg, aki a fiú felé futott. Hatalmas ugrását követően, kihasználta a bakot, hogy egyenesen Riri felé ugorjon.

A testem magától mozgott, mert emberi pajzs lettem. A lány mély ütésével eltalálta a gyomorszájamat, és nem túl sokat segített Riri súlya, hiszen ő a hátamra esett. Így én két erőhatás közé estem. Az adrenalin se tudott rajtam segíteni. A gyomromba szétterjedő fájdalmat, hányinger kísérelt. De mivel már egy jó ideje nem ettem, nem is tudott volna minek kijönnie...

Minden elhomályosult előttem.

...

Minden porcikám a fájdalomtól nem tudott megmozdulni, és hideg volt körülöttem. Még a szememet se tudtam normálisan kinyitni.

- Hapcii!- asszem kezdek megfázni... Egyre jobban fáztam, és percről percre egyre jobban kezdtem lehülni.

- Eresszetek el minket! Mit akartok? Nincs semmink!- Riri dühös hangja kezdett engem felébreszteni.

Lassan kezdtem kinyitni a szememet. A táskámat vettem elösször észre, ami csak pár centire volt az arcomtól. Sokáig nem csodálhattam a látvány, mert a lány elvette a táskámat. Hiába próbáltam mozogni, hatalmas jégréteg fogságban voltam. Talán ez a lánynak a képessége lehetett.

- Miért csináljátok ezt? Hisz nekünk össze kell tartanunk.

A lány a táskám hosszas kutatásában megállt, amint meghallotta a gyenge szavaimat.

- Összetartanunk? Ugye nem ezt te nem gondoltad komolyan?! A selejtek nem tartanak össze! Soha nem is szoktak! Ha ezt hiszed akkor te álom világba élsz! – a lány hangjában düh és fájdalom járt kéz a kézben.

A fiú oda lépett a lány mellé, és gondos kezével a lány hátát simogatta. Most láttam csak így közelről, hogy a fiú orra teljesen piros, és feltűnően a száján veszi a levegőt. Talán megfázott?

- De hiszen a barátod is selejt! Hogy mondhatod ezt nekünk? Ez képmutatás amit most művelsz! Még is akkor kibe bízol? Az egyszerű emberekbe?! – Riri teljesen kikelt magából. Most láttam csak meg hogy ő is a jég fogságban vergődik ugyan úgy mint én.

- Hallgass! Mathew az egyetlen kivétel!- a lány teljesen kiborult.

Nem tudtam eldönteni hogy a sírás, vagy a dühkitörés szélén áll. Mathew megfogta a kezét, és egymásra néztek. Még sose láttam ennyi támogatást és szeretet két ember között. Ami kissé elszomorított. Nem is tudom hogy miért... Sokáig ezen nem gondolkodtam, mert Mathew egy hatalmasat tüsszentet, amit egy hatalmas villám követett. A hatalmas dörgésre reflexből becsuktam a szememet. Csak egy hatalmas törést hallottam meg. Mire kinyitottam a szememet, Riri jég börtöne teljesen széttört. De ő mégis sértetlen volt.

- Ez hogy lehet...? – mondtuk egyszerre Mathewval.