Reflexből, vagy lehet inkább félelemből azonnal lefeküdtem a padlóra. Fülsértő hangon elsült fegyvert hallottam már csak.

- Felállhatsz. -adott engedélyt Riri.

Elrakta a pisztolyt a zsebébe, felém nyújtotta a kezét amit boldogan elfogadtam. Felsegített, de amikor megláttam a borzalmas holttestet, a vér is megfagyott bennem. Tetőtől talpik feketében öltözött férfi volt, egy hatalmas puskával. A sötét színű vértócsa fokozatosan egyre nagyobb lett. Most láttam először halottat. Még kimondani se mertem. Lefagytam. A lábammal meg se bírtam mozdulni. Hogy képes valakit meg ölni? Tudom hogy  megvédett, de mégis csak ez egy ember volt.

- Már halott. Ne aggódj.

- Én... – alig tudtam bármit is mondani.

- Most láttál először hullát?

- De...ő is ember....

- Aki a csővégét a fejedhez szegezte. Talán hagynom kellett volna szétlőni a fejed? Vagy mi?

- Nem így értettem. Ezt te is tudod.

Nem értem őt. Ő nincs rosszul ettől a látványtól? Egy percnél többet nem tudom nézni, olyan kényelmetlen, és bűntudatom van.

- Szokd meg ezt a látványt. Mert lehet hogy neked is ölnöd. Nem lehetek mindig melletted.

- Igazad van...

Ezután teljesen elnémultam. Végül is sokkal felkészültebb nálam, volt rá több éve. Körültekintően mentünk ki a hátsó ajtón, nekem a feladatom hogy folyamatosan hátra tekintettem, hátha hátulról akarnak megtámadni. Riri az utat figyelte, és a lehetséges menekülési útvonalakat kereste. Sokkal csendesebb volt a falu mint mielőtt bementünk a boltba. A légzésem egyre nehezebbé vált. A lábam remegett minden egyes lépésemnél. Elértük a falu közepén álló teret. Egy bronzszobor állt a közepén, néhány paddal körülvéve. Azt hittem tovább megyünk, de Riri megtorpant.

- Mi a gond Riri?

- Valahogy ki kell kerülnünk ezt a teret.

- De miért? Itt tudunk a leggyorsabban átvágni a falun, hogy eltűnjünk.

- Igen ez igaz, de túlságosan nyitott ez a hely. Sehol se tudunk elrejtőzni. De nem látok sehol kerülő utat.

- Vagyis?

- Ki vagyunk szolgáltatva.

- Mi?!

- Ne tegyél úgy mintha nem értenéd. Ha történik valami, váljunk szét és hagyj itt. Nem tudják hogy te selejt vagy.

- Nem foglak.... – azonnal közbe vágott a mondandómba Riri.

- De. Itt fogsz hagyni. Nincs vita.

Itt le is zárta a vitát Riri. Nincs beleszólásom, mint mindig. A bokrok felé osontunk szép lassan. Amint odaértünk, hangos robaj szakította meg a nagy csendet. Összehúztam magam amennyire csak tudtam a bokor mögött Ririvel. Lőttek ránk. A kezem remegett a félelemtől, meg se tudtam mozdulni.

- Figyelem! Azonnali hatállyal jöjjenek elő a bokorból! A vádak, emberrablás és gyilkosság.- kiáltott fel egy ismeretlen hang.

- Riri, azt hiszik hogy elraboltál?

- Igen....-szomorúan tekintett maga elé.

Nincs semmi tervünk a menekülésre. Mit csináljak?

- Azonnal gyere elő te mocskos selejt, vagy nem csak egy golyóval ajándékozom meg a fejedet!

Riri sóhajtott egyet, válaszolva a követelésre. Felállt a sóhaja után, mire én reflexből a kezéhez kaptam. Visszanézett rám a fájdalmas szürke szemeivel, amire egy szót se tudtam kinyögni.

- Lily ne csináld ezt. Csináld azt amit megbeszéltünk. Menekülj el amíg engem letartóztatnak. De! Ne merészelj repülni! Menj a tenger felé amit annyira akartál. Szia, remélem nem látjuk újra egymást.

- De miért?!

- Nem látnálak szívesen a börtönben. – majd egy félmosollyal elbúcsúzott tőlem.

Kilépett a bokor takarásából. A bokor ágain átlátva láttam, hogy több fegyveres állta körbe az egész teret. Körülbelül húsz katona lehetett.

- Nem fogom itt hagyni.-mondtam magamban.

Lassan feltett kézzel léptem Riri mellé, aki ugyan úgy feltette már a kezeit. Nagy szemekkel kérdőre vont hallkan amit tettem. Kicsit szerintem mérges lett. Lattam a szemein hogy a gondolatai csak cikáztak. Kerülte velem a szemkontaktust. Inkább a katonák felé nézett.

- Lilien Parks! Azonnal vissza visszük Önt a központba. Remélem nem esett semmi baja.- szólt felén az egyik katona megafonnal.

- Nem esett semmi bajom. Nem voltam veszélyben.

- Rendben van. Most te vakarcs azonnal letakarodsz a földre, úgyhogy lássam a kezeidet!

Kavarogtak a gondolataim. Riri már kezdte teljesíteni a parancsokat. Ha elmenekülök őt biztosan letartóztatják élete végéig, és az épület kívülről sem egy szép látvány. Vettem egy mély levegőt, és...

Döntöttem.

- Riri. – nem feküdt le még a földre.

Megtorpant Riri, és felém nézett.

- Emlékszel amit az erdőben megígértünk?- értetlen fejjel válaszolt nekem, amit meg is értek. – Befogom tartani amit ígértem. Akár tetszik akár nem.

Megértette végre az utalásomat, majd vadul rázni kezte a fejét. De már késő volt. Felkaptam Ririt a karjaimba, a katonák felé futottam a lendület érdekében. Felugrottam. A szél pluszba besegített, így  gyorsabb lehettem. Egyre magasabbra repültem, a katonák lentről ordibáltak nekünk, szidtak minket mindennek.

- Mit képzelsz?! Miért tetted ezt?! Mostantól nem csak én vagyok a körözési lista elején, hanem te is! Van fogalmad róla mit tettél?! – kiabálta nekem Riri folyamatosan.

- Nyugi. Átgondoltam a lehetőségeket. És téged választottalak.

Erre a válaszomra már Riri nem válaszolt semmit. Asszem lassan kezd engem megkedvelni. Lassan de biztosan.

- Jó oké akkor most merre...

Mielőtt behelyezhettem volna a mondatomat, egy golyó eltalálta a karomat. A sebem égetően mart, és bődületesen fájt. Ordítottam a fájdalomtól, emiatt emiatt nem jutottunk túl messzire.
Röviden, zuhanni kezdtünk a legközelebbi erdőbe, mert a fájdalmat nem bírom.