Sven becsukta a szomszéd nő után az ajtót, majd belépett a hálószobába. Hajnalban csak kitámolygott az ágyból, nem húzta el a függönyt később sem, a hálóban félhomály és enyhe dohszag fogadta. Lerántotta magáról a pólót, amit a nő kedvéért illemből felhúzott, leült az ágy szélére, felvette a zokniját, a bakancsát. Befűzte, kiment a házból, hátrasétált a fészerbe. Belökte a nyikorgó ajtót, felnézett a padlás nélküli tetőre. Minden cserepet leszedett, ami lógott, és félő volt, amíg idelenn dolgozik, a fejére esik és agyoncsapja. Nekiláthat a valódi munkának, az ásásnak. A fészer közepén nagyjából egy négyzetméternyi területen beszakadt az aljzat, a cseréptörmelékkel, behordott száraz levelekkel, nejlonzacskókkal, és ki tudja mi mindennel borított egyenetlen betonon fekete lyuk tátongott, aminek egy cső meredezett a közepén. Műanyag cső, semmi különös, lehetett volna akár egy vakon végződő szennyvízcsatorna is, de mégsem az volt. Merőlegesen állt ki a földből, és a végébe ventilátort szereltek. Olyat, amit a mellékhelyiségek mennyezetébe szoktak illeszteni.

Sven látott már hasonlót. Kísértetiesen hasonlót. Frankfurt külvárosában, egy romos gyártelep szerelőcsarnokának betonjába fúrt lyukban, és a borzalom, amit a föld rejtett, megváltoztatta Sven életét.

Az erkölcsrendészet végezte a nyomozást, Sven egysége a végjátékban vett részt, ahogy rendszerint, mert nagyobb tűzerő vált szükségessé a rendőrök kézifegyvereinél. Sven a puskája célkeresztjében látta meg először Vanesszát. A csarnok kijárata fölött alakított ki lőállást, a tető alatt körbefutó állványon, ahonnan kényelmesen belátta a terepet; az elhagyott gyárépületet, a szürke beton padlót, a málló vakolatú falakat, az acélbordázat támasztotta hullámpanel tetőt, épp szemben a másik kijáratot. Távcsövet nem is használt, ilyen lőtávnál inkább kényelmetlen volt, mint hasznos. A parancs úgy szólt, hogy a menekülő, vagy ellenállást tanúsító embercsempészeket állítsa meg, de úgy, hogy lehetőleg maradjanak életben. Térdmagasságban pásztázta tehát a terepet, mert nem fej, vagy mellkaslövésre készült. A srácok az erkölcsrendészeten kihallgatható gyanúsítottakat reméltek, hogy a végrehajtóknál magasabb szinten számolhassák fel a prostikat becsempésző és futtató szervezetet.

Az ismeretlen férfi a szemközti fal tövében, egy eddig észrevétlen csapóajtóban tűnt fel, nagyjából két lépésre a szemközti kijárattól. Sötét tömegként, váratlanul bukkant elő, mint egy mézre vadászó medve, előre görnyedt, baljával egy takaróba bugyolált csomagot rángatott. Sven érzékelte, majd azonosította a férfit. Fehérbőrű, rövid, világos hajú, bőrdzsekiben, ismétlőfegyverrel a jobbjában. Sven két lövést adott le gyors egymásutánban. Az elsővel ellőtte a férfi fegyvert tartó kezét, a másodikkal a térdét. Ezután irányította a célkeresztet a másik személyre. Fiatal nő, szinte gyerek, fehér bőr, világosbarna haj, kék szem. A kék szem a rémülettől hatalmasra tágult, a nő szája elnyílt és felsikoltott magyarul.

– Ne lőjön! Kérem, ne lőjön!

Ekkorra Sven már lejjebb eresztette a fegyvert. Büszke volt a gyors reakcióidejére. Mire a lány megijedt, ő már tudta, nincs oka félni tőle.

Mint kiderült, Horváth Vanesszának hívták a lányt, egy szót sem beszélt se németül, se angolul, és egyetlen túlélőként, az erkölcsrendészetes srácok őt akarták kifaggatni. Mégpedig eszelős gyorsasággal. A pincében két lány feküdt holtan, és egy férfi. Mindháromnak szétroncsolta egy golyó az arcát. Nem tökölhetünk, mondta az egység vezetője, amikor példátlan módon, Svent kérte meg, fordítson a rendőrök és a lány között. Sven úgy hullott bele az ügybe, mint a legyek a konyhája mennyezetén feszülő pókhálóba. Míg a legyeknek nem, neki sikerült ugyan elszabadulnia, de elveszítette a bal kezét, az állását és nagyrészt az önbecsülését.

Ez a cső az anyja fészerében szakasztott úgy nézett ki, mint a másik, a frankfurti gyárban, ami a föld alatti pincebörtön szellőzését szolgáltatta.

Sven nekidőlt a fészer kőfalának, és néhány pillanatig csak szemezett a gödörrel. Hülyeség, tudta. Mit keresne Veszprém határában, pont az ő udvarában egy titkos pince? Volt pincéje a portának, ahogy mindnek errefelé, külön bejárattal az udvar végében, egy boltíves terem, amiben hajdan a káposztát és a krumplit teleltették, és most üresen állt, mennyezetén diónyi pókok és anakonda méretű meztelen csigák korzóztak. Sven egyszer benézett, majd azóta se, benyomta az elvetemedett faajtót, és tudta, a pincével végzett.

Ez itt, a pajta betonján azonban más volt. Gondosabban kivitelezett, a cső körül egy helyen kilátszott a betonvas, tehát sokkal kevésbé régen és nagyobb alaposággal jártak el az építői. Utána kell néznie a dolognak, mi ez? A gondolat, hogy valami fontos elkerüli a figyelmét, úgysem hagyná nyugodni. Ha semmi az egész, és valószínűleg az, egy régebbi, még a csatornázás előtt lefektetett elfolyó, ami az emésztő gödörbe vezet, és ez a legvalószínűbb, akkor lezárj a lyukat, és a paranoiáján nevet egy jót. Csakhogy a cső végén ott a ventilátor, és egy elektromos vezeték bukik ki a födémgerenda alól, végigszalad a falon, majd eltűnik a föld alatt anélkül, hogy bármilyen látható fogyasztóra csatlakozna. Vagyis adja magát a kérdés, minek ez és hová tart?

Eleget szarakodtam, ideje munkához látni, lökte el Sven magát a faltól. Óvatosan közelítette meg a gödröt, próbálgatta, bírja-e az elvékonyodott födém a súlyát. Ha beomlik alatta, ő lábát töri, vagy beüti a fejét és megdöglik, a kutya se keresné. Esetleg a szomszéd nőnek feltűnne a bűz egy idő után. Ezen elvigyorodott. Volt valami a nőben, ami tetszett neki. Talán ahogy hetykén előre szögezte az állát, és rá se hederítve az ő faragatlanságára, bátran tört előre, mint valami irgalmas szamaritánus. Hozott kaját, hogy éhen ne vesszen. Bár titkolta, ez jól esett Svennek. Egy csinos nő figyelme. Vagy csak azért nem szarja le az egészet, mert két éve nem volt nővel, és hiányzik neki a rendes szex. Lehet, csupán ennyiről van szó, ezért fogta meg a nő nyaka íve, ahogy érdeklődve előre hajolt, meg a puha, kicsi keze, ahogy önkéntelenül az asztalterítőt simogatta, amikor a lányairól beszélt. Sven gyomra belefájdult, annyira szerette volna a simogató kezet a testén érezni. Nem is a farkán, annyira nem akart előre szaladni, megelégedett volna egy érintéssel a vállán, vagy a hátán.

Megrázta magát, hogy kiverje a fejéből a nőt. Felemelte a fészerben az ajtó mellé készített pöröly kalapácsot. Még makulátlanul sárgállott a nyele. A város széli OBI-ban vette, mert az anyja házában egyetlen tisztességes szerszámot sem talált. A méretes darab súlya elhanyagolhatónak tűnt a bolt pénztára előtt sorban állva, azután alaposan megizzasztotta, mire gyalogosan hazacipelte.

Kisterpeszbe állt, és rácsapott a beton szélére a pöröllyel. Az ütés ereje végigvágott a karján, a vállán, a hátán, az egész testén. Majdnem összeszarta magát a hátába nyilalló fájdalomtól.

Bassza meg, ezt nem így kell. Nem erőből, hanem lendületből. Olyan régen csinált ilyet, elfelejtette. Utoljára a szülei nyaralójában hasogatott fát, ami hasonló művelet. Ennek már vagy tizenöt éve. Valójában azért látott neki a tűzifa aprításának, mert tudta, a szomszéd csaj nézi. A konyhakész hasábokat csapkodta nagy dérrel, dúrral ketté, és közben úgy érezte, mintha valami magazinból lépett volna elő. Legalábbis Gréta olyan nyíltan bámulta a kerítés fölött az izzadt, félmeztelen testét, mintha fotó modellt nézne. Akkor még nem húzódott negyven centis sebhely az oldalán, rendesen működött mindkét keze, és többet nyomott vagy húsz kilóval a mai súlyánál.

A következő ütésnél csak meglendítette a pörölyt, de amikor az elérte a betont, már lazán tartotta, csupán a lendületet és a szerszám súlyát hasznosítva.

Meglepően gyorsan haladt. Aki az aljzatbetont öntötte, nem vitte túlzásba az igyekezetet, a cementet is kispórolta, és a betonvastagság se volt nagyobb öt centinél. Kókler munka, gondolta Sven, bár annak örült, nem tíz centis vasbetont kell feltörnie.

Nagyjából egyszer másfél méteresre sikerült kibővítenie a lyukat, amikor már látszott, egy akna fedelét bontja, aminek rozsdás vaslépcső vezet a mélyére, és az akna alját egy ugyancsak vasból készült ajtó zárja le.

– A francba – nyögöttfel Sven, amikor a pöröly feje fémbe csapódott, és hangosan megpendült.Kiegyenesedett, az alkarjába törölte izzadt homlokát. Kimerült, hangosan lihegett,szeme előtt fekete foltok úszkáltak. Pihennie kell, inni, enni, mielőtt képesfolytatni. Akár a szomszéd nő káposztáját, ha már hozta. Délután a fészer is hűvösebb,mert részben árnyékot vet rá a ház, kevésbé izzad meg a munkától.