Gyaloglás közben felhívta a haverját Frankfurtban.

– Hey, moin gibt's – üdvözölte Frankot, aki morogva közölte vele, hogy hajnalban aludna, majd hangos szuszogások közepette kikotorta magát az ágyból. – Jutottál valamire? – tért a tárgyra azonnal Sven.

Frank tovább zsörtölődött, hogy vasárnap délben felébreszti egy olyan ügy miatt, amit két éve lezártak, Sven miért nem pihen a jól megérdemelt nyugdíjában, ahelyett, hogy őt zargatja. Sven elengedte ezeket a füle mellett, Frank elmúlt ötven éves, hasonló szituációban többnyire hasonlókat mondogatott, de még mindig a szervezett bűnözésnél dolgozott, és olyan adatbázisokhoz fért hozzá, amilyenekhez Sven nem.

Papír zörgött, nyekkent a forgószék, Frank több mint egy mázsája alatt, majd ismét közelről hallatszott a barátja szuszogása.

– Na, nem szaporítom a szót kávé előtt – kezdte. – A lényeg, hogy a nyomozás vakvágányra futott, mert, mint kiderült, a szervezet feltételezett feje, Kovács Zalán, ukrán-magyar kettős állampolgár 2018 végén meghalt. Vagyis nem ő a hunyó, mással kellett, hogy találkozzon a csajod, nem vele.

Sven megtorpant, szétnézett, de senki nem járt az utcán, szemerkélt az undorító, fele víz, fele hó csapadék, és megerősödött a soha el nem álló szél.

– Azért tudsz mondani valamit róla? Hátha egy kedves rokona vette át az ügyeit.

– Ezt még nem sikerült kideríteni. Mármint, hogy mi lett a halála után. A lányok továbbra is érkeznek keletről, Magyarországról is, de nem világos, milyen úton.

– És ez a pasi? Ez a Kovács? Veszprémi?

– Nem. Székesfehérvárott volt a bejelentett lakhelye, és ott működött a vállalkozása is. Úgy történt, ahogy sejtetted, egy tetoválószalonban nézte ki magának a lányokat. Az embereit meg otthonról hozatta. Mármint Ukrajnából. 2001 óta Magyarországon élt, de évente többször haza látotagott.

– Hogy halt meg Kovács? Természetes halállal, vagy kiiktatták?

– Magyarországon nem minden suttyó hord kézifegyvert, Sven. Talán agyvérzést kapott.

– Egy szemébe döfött késtől, talán – jegyezte meg gúnyosan Sven. – Láttad a halotti anyakönyvi kivonatát is?

– Ne nézz varázslónak – felelte Frank. – Ennyit tudtam kideríteni, ez is egy üveg jóféle piámba került. Jössz nekem az árával.

– Rendben – felelte Sven. – Berúghatsz a kontómra.

Megköszönte Franknak a segítséget, megígérte, hogy vigyáz magára, nem nyomoz, pihen és kertészkedik, majd bontotta a vonalat.

Nem a helyijáratra, hanem egy Hajmáskérre tartó buszra szállt, mert az indult korábban, és a megállóból öles léptekkel sietett a háza felé. Befordult a sarkon, amikor földbe gyökerezett a lába. Egy fehér, ablaktalan furgon parkolt az utca szélén. Nem az ő háza előtt, pár méterrel feljebb, de ugyanaz volt, ami néhány napja behajtott a kukoricatábla mellé, és amiből az öt verőlegény kiugrott, akik közül egyet Sven megölt. Megtorpant az utcasarkon, már hátrált is, hogy ne vegyék észre, amikor a szomszéd nőt meglátta. Két pasi kíséretében jött ki a kertkapun, majd fellépett a furgon hátuljába. A baloldali, alacsonyabb pasi behúzta a furgon oldalajtaját mögötte. Sven tudta, vissza kellene vonulnia, mielőtt észreveszik, de nem hagyta a kíváncsisága. Vajon nála már jártak, vagy most akarják elkapni?

Az alacsonyabb beszállt előre, a jobb oldali ülésre. A másik megkerülte a furgont, beugrott a volán mögé, és elhajtottak. Nem arra, amerről Sven érkezett, hanem Zirc irányába.

Ez most mi volt? Eljöttek a főnökasszonyért? A nő nem tiltakozott, erőszaknak semmi jelét nem látta Sven, talán az nem illett a képbe, ahogy a két pasi közrefogta. Közel mentek hozzá, úgy, ahogy a gyanúsítottakat szokták kísérni. De nem fenyegették fegyverrel. A kezük legalábbis üresnek tetszett.

Sven lerázta magáról a bénultságot, elindult. A furgon valóban a szomszéd porta előtt parkolt, a felázott padkán mélyen benyomódott a gumi mintázata a sárba. Ebből vehetnének gipszlenyomatot a laborosok, ha lennének a közelben laborosok. Csak hogy ez nem hivatalos nyomozás. Sven letérdelt, közelebbről is megnézte a padkát. A jobb hátsó gumi sérült, a keresztbe futó vékony vágás nyoma alkalmas lehet később azonosításra. Sven lefényképezte a padkát, majd a mellette heverő csikket. A barna füstszűrő után vékony zöld csík, majd a gyártó neve. Ezt is lefényképezte a mobillal. Ránézett a házra. Sötétedett, villany nem égett benn, csak valami alig kivehető, halvány fény. Talán a nő annyira sietett, hogy elfelejtette kikapcsolni a tévét. Sven vállat vont, felegyenesedett, és bement a saját házába. Itt nem járt senki reggel óta, az ajtó elé feszített vékony szál a helyén maradt, és a felfordulás is szakasztott ugyanaz, ahogy reggel hagyta. Ha a Mossad kutatna nála, akkor nem biztos, hogy észrevenné a nyomokat, de ezek a pasik nem finomkodtak.

Vacsora közben, míg a sarki boltban vásárolt kiflit és felvágottat rágta, a szomszéd nőn elmélkedett. Emmán. Egy ideje a keresztnevén jutott eszébe. Úgyis tegeződnek, mint az amcsik az első csók után. Emma tegezve küldte el a francba. Sven rosszkedvűen tört egy falatot a kifliből. A hosszú, ínséges idők után egy fejbevágással ért fel a nő szája íze. A vágyódása. Ahogy minden fenntartás nélkül a testéhez, a tenyerébe simult, ahogy kapaszkodott a póló ujjába, és húzta magához. Meg lehet ezt játszani? Biztosan. De ha a nő valóban vágyik rá, az mit változtat a tényeken? És ő mit kezdjen vele? Az imént majdnem száz százalékig bizonyítást nyert, a nőnek köze van a lányokat futtató ukrán bandához. A kukoricatábla melletti verekedés valami területi vita volt, amibe Sven belekeveredett. S mivel a nőnek az átrakóhelyhez is köze van, köze van az ukránokhoz, akikről jó volna tudni, valóban ukránok-e, és akkor kiderülne, kik akarják eltenni láb alól. Vanessza ebben nem tudott segíteni, a Frankfurtban talált halottak német állampolgárok voltak, ahogy az is, akit vele elkaptak, aki úgy be volt szarva, hogy nem köpött.

Felállt az asztal mellől, a szekrény előtt heverő kupac tetejéről bedobált a hátitáskájába négy alsógatyát, ugyanennyi pólót, zoknit, egy pulóvert, tisztasági cuccokat. Elhúzta a faltól a ruhásszekrényt, letépte a hátára ragasztott zacskót, amiben a maradék euróit tartotta. A mestergerendáról levette, és a nadrágja övébe dugta a glockot, a dzseki zsebébe a két tartalék tárat, és szétnézett a feldúlt konyhában, nem maradt-e valami kaja, ami megrohad és bűzleni fog. Ekkor hallotta meg a kiabálást.

Egy kislány az anyját szólongatta.

Sven összeráncolta a szemöldökét, és a konyhaablakon át kilesett a szomszédba. A sötét udvart az utcai lámpa, és a ház sarkára szerelt mozgásérzékelő reflektor világította meg. A copfos állt a ház és a kapu között félúton, és kiabálva szólongatta az anyját.

Mi a franc, hökkent meg Sven. A nő órákra itthon hagyta a két vakarcsot? Egyedül? Ilyesmire az eltelt három hétben egyszer sem látott példát. A rémült gyerekről Bambi jutott eszébe, az első magyar könyv, amit anyu elolvastatott vele. Bambi sírt így az anyja után. Ilyen kétségbeesetten, hangosan és kitartóan.

Sven nem akart ezzel foglalkozni, de egyre inkább utálta hallgatni. Mi lesz már a francba? Meddig óbégat ez a kölyök? És miért szarik rá mindenki az utcában?

A hátára kapta a zsákját, kinyitotta a konyhaajtót, és a kerítéshez baktatott. Időközben elállt az esővel kevert havazás, a fűszálakat vékony hóréteg borította. A gyerek nem volt rendesen felöltözve, testhez simuló nadrágot viselt, meg egy világos, hosszú ujjú pólót. Már lilult a szája a hidegtől.

– Mit visítasz? – szólította meg Sven. – Kiszakad a dobhártyám.

A felé forduló gyerek arcát összemaszatolták a könnyek, feldagadt, vörös orra alatt takonycsík fénylett.

– Nem találom anyát – hüppögte. – Vége a Verdáknak, anya megígérte, hogy majd az én kedvencemet is nézzük. Hol van anya, Luca is nyafog.

Sven csak bámulta a gyereket, és végre megértette, ezt nagyon, de nagyon benézte.

Emma nem elment a két pasival, hanem erőszakkal cipelték magukkal. Gondolhatott róla eddig bármi ocsmányságot, de azt tudta, sose hagyná magára a két lányát éjszakára. A helyzet bonyolultabb, mint hitte, és azért nem talált eddig a nőre nézve terhelő bizonyítékot, mert nem ott vannak, és nem azok, amiket eddig keresett. Ő persze foggal körömmel ragaszkodott az eredeti elképzeléshez, mert ő fene jó nyomozó, kifundálta, tehát így is van. Most meg a nőt ki tudja hová hurcolták, mit tesznek vele, a két vakarcs meg itt bömböl egyedül. Az biztos, hogy a nő nem hótiszta, de ebbe a szarba nyilvánvalóan Sven keverte, amikor felhívta magára a figyelmet. Amikor megölt egyet az ukránok közül.

Igyekezett visszanyelni a bűntudat keserűségét a torkában, és a jelen helyzetre, az elvégzendő feladatra koncentrálni. Mik a prioritások, és mi a sorrendjük? Hát ez elég egyszerű. Biztonságba helyezni a két gyereket, hogy ne tetézze a bajt, majd kiszabadítani a nőt.

Megragadta a kerítést tartó betonoszlopot, átlendült a szomszéd udvarra. Felnyögött a fájdalomtól, ami a megerőltető mozdulattól az oldalába mart. Mint rambózom, futott át a fején, Emma úgyse látja, hogy begerjedne tőle.

A copfos azonban látta, a csodálattól elnyílt szájjal bámulta.

– A cumis merre? – kérdezte Sven.

– Luca? – kérdezett vissza a kislány.

– Luca – hagyta rá Sven.

– Ő nem mer kijönni a sötétbe – magyarázta a kislány a tudatlan felnőtt iránti enyhe megvetéssel. – Nézi a tévét.

– Menjünk be mi is – ragadta meg a vállát Sven, hogy irányba, vagyis a ház felé fordítsa, de azonnal el is engedte. A gyerek olyan pici és törékeny volt a markában, mint egy kis madár.

A házba lépve Svent az ismerős kép fogadta, az asztalon félig kész vacsora, talán rakott krumpli, mert főtt tojásokat, kolbászt, krumplit látott különböző fazekakban, a cumis a tv előtt, és megbabonázva bámul valami rajzfilmet.

Hiányzik a kutya, tűnt fel Svennek a szokatlan csönd. Az öklömnyi jószág mindent hanghatásokkal kísért, nyafogott, morgott, ugatott állandóan. Most meg színét se látja.

– Hol a kutya? – kérdezte a copfost, aki nem tágított mellőle, ott ácsorgott az ajtó, és Sven között, tekintetét várakozón a férfira függesztve.

– Nem tudom – felelte a gyerek. – Eltűnt, ahogy anya.

Emma magával vitte a kutyát? Ezen Sven meghökkent. Ő csak Emma hátát látta, amikor beült a kisbuszba, akár nála is lehetett a kutya. De miért vitte magával? Ez furcsa, ám a gyerekeké az elsőbbség, róluk kell gondoskodnia, utána következik Emma. Kutyával vagy kutya nélkül.

– Hová szoktatok menni, amikor anyukátok elvisz itthonról? – fordult a copfos felé.

– Oviba – felelte a copfos.

– És ha nincs ovi, de anyukátoknak dolga van?

– A mamihoz meg apához – vágta rá a copfos, de persze nem ejtették a fejére. Nem tágított a legfontosabb problémájától. – Hol van anya? – kérdezte szemrehányóan, mintha Sven vágta volna zsebre az anyját.

Sven nem felelt rögtön, inkább bement a konyhába valami egyszerű szendvicset készíteni. A copfos követte. Míg a két szelet kenyeret margarinnal megkente, Sven hadovált valamit Emma hasfájásáról, a mentőről, ami bevitte a kórházba amíg a copfos és a cumis, vagyis Sári és Luca – végül is tudja a nevüket –, a rajzfilmet nézték.

Sári elgondolkozva rágta a copfja végét, és Sven kételkedett benne, hogy sikerült meggyőznie a hasfájós, mentős mesével, de elmosolyodott, mikor Sven felvetette, menjenek el hármasban a nagyanyjukhoz.

– Holnap majd a nagyi visz óvodába – mondta Sven végül. A kelleténél vastagabbra szelt, margarinos kenyeret ketté vágta, és a gyerek elé tolta.

– Magában? – kérdezett vissza Luca.

– Tegyél rá kolbászt, vagy tojást – intett Sven az asztalon kikészített szeletelt kolbász és megpucolt, főtt tojás felé.

A kislány elvett egy tojást, engedelmesen enni kezdte. Sven beszólt a nappaliba a másiknak is, hogy jöjjön vacsorázni, majd ő is csatlakozott a gyerekhez az asztalnál. Némán rágtak egy darabig, a gyerekek lopva Svent bámulták, aki ezt a nagy érdeklődést mulatságosnak érezte volna, ha kevésbé feszült. Érezte, tartanak tőle, hisz félig idegen, ráadásul jól összeverték a képét, Quasimodohoz hasonlít a dagadt szemhéjával, mégis hisznek neki, és követni fogják, mert felnőtt, és azt hazudta, az anyjuk rábízta őket. Milyen könnyű egy gyereket meggyőzni. Ezen akkor is csodálkozott, amikor Vanessza történetét hallgatta. Hiába töltötte be már a tizenhetet, gondolkodás nélkül hitt a férfinak, konkrétan Kovács Zalánnak, amikor az könnyű élettel hitegette. Bevette, hogy pincérnő lesz egy menő étteremben, ahol egyetemisták esznek, és sok borravalót adnak, majd gyakran szerelembe esnek a pincérnőkkel. Vagyis jó munkát, sok pénzt, előnyös házasságot ígért. Vanessza pedig mindent benyelt, az olyan nyilvánvaló képtelenségeket is, mint a busás borravalót osztogató német egyetemistákat, akik szép, magyar lányokat vesznek feleségül.

Míg a gyerekek ettek, Sven Emma elrablóin agyalt, hogyan juthatna a nyomukra. Be kellett látnia, abban a szűk időintervallumban, ami a rendelkezésére áll, leginkább sehogy. Sorra vette a tényeket, amiket tud. Két, feltehetően nem magyar állampolgárságú férfi egy magyar rendszámú furgonban, egy tússzal Zirc felé halad, ami Bécset jelentené, de Emmát még a sengeni határon is kockázatos átvinni. Kivéve persze, ha elkábítják, és rádobnak egy takarót. De minek? Nyilván infót akarnak tőle, azt pedig sokkal egyszerűbben kiszedhetik belőle közelebb, akár lehajtva a nyolcvankettesről, egy mellékúton. Ami bárhol lehet, mire mindet végigjárja késő lesz. Ezzel nem megy semmire. Van–e valami olyan szokatlan tény, ami segíthet? És akkor eszébe jutott. Kis híján felkiáltott. A kutya! Kizárt, hogy Emma véletlenül vitte magával. A logika azt diktálta volna, hagyja az udvaron.

– Van chipje a kutyátoknak? – kérdezte Lucát, aki elszántan rágta a vastag margarinos kenyeret.

– Persze – felelte a gyerek, és azt a nagyokos arcot vágta hozzá, ami jellemző volt rá. Ilyenkor nagyon hasonlított az anyjára. Felszegett áll, kissé lesajnáló tekintet.

– És nyomkereső a nyakörvén? Van? – faggatta tovább Sven.

A gyerek szájasarka a füléig szaladt, ahogy büszkén mosolygott.

– Igen, az is. Anya telefonján lehet látni, merre szaladgál, amikor kivisszük sétálni, és elcsavarog a réten. Nyáron is volt egyszer.. – mesélte tovább, de Sven csak fél füllel figyelt rá. A kutya jele ott villog, ahol Emmát fogva tartják. Emma telefonja nem opció, az nincs itt, ráadásul minden valószínűség szerint megsemmisült. de az állatorvos, mint forrás, ő igen. Az állatorvosnál szinte biztos, nyomon lehet követni a kutyát.

Felállt a konyhaasztal mellől, besietett a hálószobába, a fiókból kivette a kutya oltási könyvét. Látta, amikor a számítógépben kutakodott, hogy Emma az íróasztal középső fiókjában tartja. Az állatorvos neve és címe ott díszelgett a könyv első lapján. Ez könnyen ment, gondolta Sven. Már csak a nagyszülők lakóhelyét kell kiderítenie, ahol leadhatja a két kislányt.

– Hol lakik a nagymamátok? – kérdezte a konyhába visszatérve Sven.

– Veszprémben – felelte Luca, és elégedett arcot vágott. Feltehetően, mert jól felelt.

– Oké, Veszprém – folytatta Sven –, de konkrétan hol? Melyik utcában?

A gyerek arcáról lehervadt a büszkeség.

– Azt nem tudom.

– Az utcát se? – kérdezte Sven, majd döbbenten látta, a kislány szája sarka lefelé biggyed, és könny önti el a szemét. – Nehogy sírni kezdj – mondta sietve, majd hozzátette. – Nem baj, hogy nem tudod az utcát. Én kitalálom, ha segítesz.

Svennek a túsz szabadításhoz vezető nyomozás jutott eszébe, amikor a váltságdíjat követelő telefonhívás alapján próbálták megtalálni a túszejtő rejtekhelyét. Szűrték és lassították, majd felerősítették a háttérzajokat, hogy támpontokat keressenek a túszejtő tartózkodási helyéről. Erre emlékeztette, mikor vacsora közben a két kislány közreműködésével a nagyanyjuk címét igyekezett kideríteni. Annyi könnyen ment, hogy valamelyik lakótelep, a mami az ötödiken lakik, de a közeli épületekről semmit se tudtak. Madarak csiripelnek nyáron, a kicsi erre emlékezett, meg a hálós hintára, amivel keveset segített Svennek. Az épületek közötti játszóterekről eddig nem jutott eszébe információt gyűjteni. Nem úgy a két gyereknek, akik bőven ontották a közeli játszóterek jellegzetességeit, hogy melyiken milyen magas a csúszda, hol van homokozó, és hol borítja apró kavics a földet. Sven hallgatta őket, közben Emmán járt az esze. Az ő hülyesége miatt bántani fogják a nőt, megverik, vagy megerőszakolják, akár meg is ölik. Kár volt beavatkozni a kukoricás mellett, amikor megtámadták a két prostit. Vesén szúrni az egyiket meg főleg meggondolatlan tett volt. Bár aligha tehetett mást. Muszáj véglegesen kiiktatni az ellenfelet, ha ötszörös a túlerő. Ha csak időlegesen üti ki őket, akkor hamarabb kinyírják, mint hogy egyet nyikkan.

A nagymama keresésében a harangszó hozott végül áttörést, amitől nem lehet nyáron, nyitott ablaknál aludni. Vagyis közel van egy templom. Sven a számítógép mellé terelte a lányokat, és a google earths segítségével, miután végigjártak jó pár templom körüli utcát és parkolót, végre rátaláltak a mami háza alatti boltra, amiben lehet tölcséres jégrémet is venni, mint Sven megtudta.

Sietett, de indulás előtt azért ellenőrizte a két sapkát, sálat, kabátot, Lucáról levette a gumicsizmát, amiben megfagy a lába, kerestek együtt egy bundás bakancsot, és végre elindultak.

Emmát tizenhat óra tíz perckor rabolták el, és Sven tizenkilenc harminckor szabadult meg a gyanakvó nagymama keresztkérdéseitől. Emma anyja utána tudott volna járni a kórházas mesének, ezért Sven azt hazudta, Emmának valami sürgős dolga akadt, és őt kérte meg, kísérje be Veszprémbe a gyerekeket. A sztori több sebből vérzett, Sven tudta, távozása után az asszony első dolga lesz felhívni a lányát, aki nem veszi majd fel a telefont. Ettől nyilván ideges lesz, de Sven ezzel most nem tudott törődni.