Sven jó pár métert megtett a bekötőúton, mire észrevette, hogy a nagy tusakodásban a lány mégis megvágta a bal karját. Érzékelte a szúró fájdalmat, megállt, ellenőrizte, nem követik-e, majd végignézett magán, talál-e a testén máshol is vérző sebet. Nem, sehol, csak a bal karján, a könyöke fölött vöröslik egy nagyjából öt centi hosszú vágás, ami komótosan vérezget. Ezen a területen Sven bőre kevésbé érezte a fájdalmat, ahogy a meleget, hideget, tapintást sem. Ezért nem vette észre azonnal, hogy a nő megvágta.

– Franc – morogta Sven. Nem volt mély, vagy veszélyes seb, de kilátszott a póló ujjából. Ha beköti is valamivel, akkor is feltűnik a buszon. Felnézett az égre. Féltizenkettő, a nap dölyfösen trónol a tiszta ég tetején, mintha direkt Sven életét szeretné keseríteni. Mindegy. Meleg van, de a sebet el kell takarni. Lehúzta a zokniját, a karjára hurkolta, majd levette a derekára kötött flanelinget, kirázta, belebújt. Két ujját felhajtotta a könyökéig, be sem gombolta. Ismét körbenézett, továbbra sem követték, semmi mozgás, csak a szikkadt rét, nem messze előtte a börtön és a buszmegálló. Arra indult tovább.

A megállóban rajta kívül nem várt senki. Ácsorgott a tűző napon, amíg a busz végre befutott, közben jobb híján a börtönépületet nézte. Ezek az egész világon egyformák, gondolta. Zömök téglaalak középen, majd egy pusztaság, amit reflektorok világítanak be, végül a magas kerítés. Itt kutyakiképző pályát is tettek az udvarra, és közvetlenül a fal tövében parkolnak az alkalmazottak, látszik, hogy nem sorozatgyilkosokat őriznek. Sven több börtönben járt otthon, Németországban. Előfordult, hogy ő kísérte a rabot a tárgyalásra, ha különösen veszélyesnek minősítették. Régen. A pályája kezdetén.

Vagy tíz percet mélázott, mire feltűnt a lila színű helyi járat. Sven még sehol nem találkozott lila busszal, első pillantásra viccesnek találta ezt a női hálószobákba illő színt. Kimustrált német buszok, csak újrafestették őket, állapította meg, amikor az egyik járművön az eredeti német feliratot észlelte. Hát persze. Néhány év múlva meg tovább passzolják őket Afrikába, esetleg Indiába.

Fellépett a buszra, kihúzott egy gyűrött ötszázast a zsebéből, elvette a visszajáróval együtt a jegyet, érvényesítette, majd beljebb lépett a buszba.

Miért is lenne csuklós, mormolta, amikor kénytelen volt az ülőhelyekhez préselődve megállni. A zsúfoltság miatt általában kerülte a helyi buszjáratot, ahogy a feltűnést. Márpedig nehezen tudott feltűnés nélkül elvegyülni a diákok, piacozó nyugdíjasok között sűrű szakállával, raszta hajával. Megbámulták. Ezért többnyire gyalogolt, öt kilométer a Veszprém melletti agglomeráció, ahol lakott, ezt a távolságot hajdan húsz perc alatt lazán lefutotta, most majdnem háromnegyedórába telt, mire hazavánszorgott. Általában, de nem ma. A két percnyi csata a két szerencsétlennel kiszívta az erejét még a vánszorgáshoz is.

A sötét, acél kaszni felforrósodott a napon, Svennek, ha eddig melege volt, most levegőt is alig kapott, az izzadó utasokból áradó szagok facsarták az orrát. Megragadta a felső kapaszkodót, ellenállt a vágynak, hogy megvakarja a szakáll alatt viszkető állát, kibámult az ablakon. Érezte, hogy a kimerültségtől enyhén remeg a lába.

– Nem ül le? – hatolt át a kérdés a busz alapzaján. – Ez a hely itt üres.

Sven önkéntelenül a hang irányába fordult, noha nem feltételezte, hogy a felszólítás neki szól. Pedig mégis. A két egymás felé fordított ülésen, az ablak mellett helyet foglaló nő kérdőn feléje emelte az arcát, és még kicsit odébb is csusszant, hogy Svennek több hely jusson.

Sven háta megfeszült. Megint nem figyelt eléggé. Most nem múlt rajta semmi, de a bambulás az életébe is kerülhet. Ez a nő a szomszédjában lakik, észre se vette, hogy pont mellette állt meg, pedig feltűnhetett volna, hisz itt ül vele szemben a két gyerek, akiket az eltelt egy hétben, mióta beköltözött, jóval többet látott az udvaron a szüleiknél. Igazság szerint az apjukat még egyszer sem látta, pedig a fű majdnem olyan hosszúra nyúlt náluk, mint Sven udvarán, amit ő le se szart, de rendes családfőnek rég illett volna lenyírnia. A kisebb gyerek tekintete, mint a célzó fény, úgy tapadt Sven arcára. Talán még kis kék pontocskát is rajzolt a bőrére.

– Nem, kösz, inkább állok – felelte Sven mogorván. Elfordította a fejét. Eszében se volt leülni. A sérült karja túl közel került volna a nőhöz, ha hozzáér, az ing beleragad a sebbe, és átvérzik. Ha ugyan meg nem történt máris. Önkéntelenül visszanézett a nőre, nem fedez-e fel gyanakvást az arcán. Most, hogy közelről, nem udvarnyi távolságból látta, meglepte a szépsége. Vagyis tulajdonképpen az üdesége. Mindenki más rajta kívül majd megpusztult a melegtől, Svennek is egész folyammá terebélyesedett a háta közepén csordogáló izzadtság, szemben egy asszony nedves ronggyal törölgette a nyakát, és drámai hangon sóhajtozott, a nő pedig meg se izzadt. Rövid barna haja tisztán és jólfésülten keretezte az arcát, frissen vasalt ujjatlan blúza megfeszült apró mellein. Helyes nő, állapította meg Sven, majd ismét elkapta a tekintetét. Marhára mindegy, milyen. Nem foglalkozik nőkkel. Nem mintha azok ragadnának rá. Tudta, úgy fest, mint egy madárijesztő és egy csontváz kereszteződése, akibe hálni jár a lélek. Ideje a feladatára összpontosítani. Ma majdnem elkapta egy hájas strici, meg a gizda nője. Mint egy zöldfülűt.

Valami mozdult előtte. A kisebb gyerek fészkelődött. A cumis. Sven a két szomszéd kölyköt úgy különböztette meg egymástól, hogy a copfos, meg a cumis. Most is cumi fityegett a kisebb szája sarkában, a másiknak meg szorosan befont két copf pihent a hátizsákján. Ő valami kütyübe temetkezett, de a kicsi még mindig Svent figyelte. Kivette a szájából a cumit.

– Piszkosz a jujád – jelentette ki fennhangon.

Sven arca megrándult. Mi a franc az a juja? Aztán fél másodperc alatt leesett, ahogy a gyerek tekintetének irányát követte. Még inkább franc. Mégis átvérzett az inge, tenyérnyi barnásvörös folt terpeszkedik a felkarján. Ügyetlenül fogást váltott, a bal, vagyis a rossz kezével ragadta meg a kapaszkodót, hogy a felkarja kikerüljön a gyerek látóteréből.

– Hagyd békén a bácsit, Luca! – szólalt meg a nő, de az ő tekintete is Sven karjára rebbent. Nem a vérfoltra, mert azt nem láthatta, hanem a kapaszkodó bőrhurkába ügyetlenül belecsúsztatott kézre. Azonnal elkapta a tekintetét, vissza a lányára, de Svenben ott maradt a szégyen, hogy ez az összeszedett, tipp top nő észrevette a nyomorék kezét. Minek gondolhatja őt? Egy csöves kriplinek? Dühösen összeszorította a száját, szemét jobb híján a busz üvegablakára tapasztott figyelmeztetésre szögezte, hogy VÉSZ ESETÉN BETÖRNI!

– De, ha piszkosz a jujája, akkor füjödnie kell – ragaszkodott a témához a gyerek.

– Luca! Hagyd békén a bácsit! – szisszent fel a nő, közben a másik gyereknek mutatott valamit a telefonjában.

Sven körbekémlelt, merre menekülhetne, de jobb oldalán egy Pennys nejlontáska, a balon pedig egy banyatank állta útját.

Lenézett a nagyokos gyerekre. Annak szájában szaporábban kezdett billegni a cumi. Nem fog tágítani Sven véres ruhájától. Rákacsintott, hogy zavarba hozza. A nagy kék szemek kikerekedtek a döbbenettől, majd a gyerek elfordult végre.

Sven elégedetten emelte fel a fejét, közben észlelte a vizesruhával bajlódó nő felháborodott pillantását.

Lehet ez még szarabb? Pedofilnak nézik, ráadásul jottányit se jutott közelebb az embercsempészekhez. Pedig Vanessza innen indult, itt hálózták be, majd verték át. És erre az sem mentség, hogy a lány addig se élt példás polgári életet. Prostituált volt, nincs rajta mit szépíteni. A szomszéd nő a két gyerekével, petúniáktól illatozó teraszával, talán azt gondolná, megérdemelte a sorsát, vagy ha nem is megérdemelte, akkor is sorsszerű volt a korai halála. De Sven nem így gondolta. Vanesszával azelőtt elbánt az élet, mielőtt lehetőségeket kapott volna. Iszákos apa, soron dolgozó, folyton kimerült, közönyös anya, majd az állami gondoskodás. Persze, Sven azzal is tisztában volt, ha a lány kevésbé törékeny, kevésbé gyönyörű, és Sven nem zúg bele olyan váratlanul és hülyén, ahogy megtette, akkor talán kevésbé izgatnák azok a gazemberek, akik a lányt tönkretették. Legalábbis nem eléggé ahhoz, hogy mindent hátrahagyjon, hazatérjen Magyarországra, és fejébe vegye, hogy addig nem adja fel, míg a felelősöket rács mögé nem juttatja.