Este fél nyolckor azután kedvetlenül szemlélte a busz ablakán keresztül a várost. Minden nap legalább kétszer megteszi ezt az utat, néha többször, untig ismeri, minden házat, minden kaput, minden reklámtáblát. Sötétedett, a sofőr bekapcsolta a világítást, Emma immár csak saját magát látta az üvegben. Még unalmasabb, gondolta rosszkedvűen, a tükörképére nézve. A haját ideje lenne levágatni és trendibbre szedetni a szemöldökét.

Megkordult a gyomra. Vehetett volna legalább néhány péksüteményt vacsorára, de inkább lemondott róla, hogy elérje ezt a járatot. A lányok a mamánál, mint minden csütörtökön, Emma szabad estéjén, amikor énidős programokat szervez amikor, mint kéthetente az iskolai énekkar próbája. Ő ugyan nem diák, de Zsófi, az énektanárnő rábeszélte, hogy erősítse a tenor szólamot. A középiskolás énekkarokban a fiú szólamok hiánya jelenti a gondot. Emma húszévesen az ELTE-n is tenort énekelt, nem a hangfekvésének megfelelő altot. A próba hatkor kezdődött, és nyolcig elhúzódott, Emma délután lusta volt elszaladni a pékségbe, majd keres valamit a hűtőben vacsorára. Eszik gyümölcsöt, vagy fagyit. Máskor szerette ezeket a magányos estéket, hosszú, fárasztó nap, de a vége könnyű, nincs vita a fürdés és a vacsora körül, nincs unalmas estimese, Bobó és Babóca ezredszer, ma mégsem örült, és tudta is, mi szegi kedvét. A gondolattól fészkelődni kezdett a helyén, keresztbe tette a lábát, majd megint egymás mellé, sercegett a nejlonharisnya a combján.

Nem hiszem el, hogy szoknyát vettem fel, ráadásul ilyen kurvásat, hogy félig ki van a fenekem, sóhajtott, és elpöccintett egy szöszt a térdéről.

Gáborral, az egyik kollégájával, épp Botond osztályfőnökével alakulgatott valami, egy hete együtt vacsoráztak a belvárosi pizzázóban, és kellemesen elbeszélgettek. Barátian zárult az este, hisz kollégával nem létezik az egyéjszakás szex, mert ha befuccsol az ügy, évekig kínos lesz együtt dolgozni. Nem mintha Emma egyéjszakás szexek tucatját tudhatná maga mögött. Csak fantáziál róla, hogy kimozdul otthonról, egy bárban felcsíp valakit, aki a falnak dönti a bár mögött, és az elsöprő orgazmus emléke mellett semmi nem marad a férfiből. Álmodozik erről, de eszébe sincs bárba menni, nem, hogy idegennel szexelni. Mikor tenné mellesleg? Ezen az egy hétfőn, amikor a nagymaminál vannak a lányok, és ő nyolckor hulla fáradtan csak aludni vágyik?

Ehhez ő túl józan és megfontolt, nem keveri össze a képzeletet a valósággal. Viszont a kollégája, Gábor minden szempontból helyes választás lenne. Falnak döntésről persze szó se volt, valójában másról se, amit erotikusnak értékelhetne, elég lelombozva ért az első randi után haza, bekapott valami vacsorát, lefeküdt, és addig forgolódott az ágyban, míg simogatni nem kezdte magát. Elképzelte közben, milyen lenne Gáborral, játszotta le a fejében a filmet, hogy csókolóznak, a férfi megszabadítja a ruháitól, ő is vetkőzteti Gábort, ezt némiképp nehéz volt elképzelnie, mert rövid ujjú ingnél kevesebb ruhában még nem látta a férfit, ám amikor végre magával ragadta az orgazmus, váratlanul nem Gábor meleg barna szemét látta maga előtt, hanem a szomszéd pasi metszően kék tekintetét.

A fenébe, kétszer beszéltek, a befuccsolt káposztás küldetés óta eltelt két hét, és négy alkalommal látta a konyha ablakból kávéfőzés közben, ahogy kitérdelt melegítőben futni indul, mégis róla álmodozik. Ez vajon beteges? Hát semmiképpen nem normális, gondolta. Ideje felpörgetni az eseményeket Gáborral. Ezért is öltözött ma a szokásosnál átgondoltabban, szoknyát választott reggel, pedig jobban szerette a nadrágot. Gábor megjegyezte, hogy csinos, majd magyarázni kezdte, hogy a végzős osztályban nem tud átadni a matekosoknak a korrepetálásra szánt órákból, mert ő se ért még az anyag végére. Kissé össze is különböztek, mert Emmának nagyon kellett volna az a heti két óra, azzal érvelt, hogy magyart otthon is képesek megtanulni a diákok, míg a matematikát tanári segítséggel sem. Gábor pedig azt bizonygatta, ő tisztában van vele, a másodfokú egyenlőtlenségek ismerete nélkül nem élet az élet, de vajon milyen jövő vár arra a gyerekre, aki se Pilinszkyről, se Márairól nem hallott még.

Gábor is sznob, füstölgött akkor Emma, ráadásul nem is ez most a tananyag, örül, ha a sinus tételt sikerül megértetnie a gyerekekkel. De Gábor legalább aranyos sznob, eszében sincs bizonygatni, ő mennyivel okosabb, pedig nem is matematikus. Márkot annyira idegesítette, hogy Emma hamarabb átlátja a helyzeteket, gyorsabban számolja ki például, melyik hitelt éri meg inkább, hogy egyfolytában ezen lovagolt. A praktikus értelem fölényén – ezzel bírt hite szerint Márk –, az akadémikus tudás fölött.

Lelépett a buszról, az út menti nedves fűben másodpercek alatt elázó szandálos lába jótékonyan feledtette Márkot. Mindig az aktuális bosszúság a legnagyobb bosszúság, gondolta. Lekanyarította válláról a táskáját, a kapukulcs után kutatott a mélyén, amikor mozgást vett észre a garázsban, a sötét udvar túlfelén. Mintha valaki egy lámpával motoszkálna benn.

Most mit csináljon? Torpant meg a kapuban. Rendőr után kiáltani túlreagálás lenne, nem? Valószínűleg a papa ugrott ki Veszprémből egy szerszámért, és nem hívta fel, mert utál telefonálni, és ő kavarog elemlámpával a lomok között. Ő meg rá hívná a rendőrséget, és pazarolná ezzel a közvagyont. Vagyis épeszű emberként előbb ki kell derítenie, mi történt, majd ennek tudatában cselekedni. A logika is ellentmond a betörő elméletnek, az egyetlen érték a garázsban a huszonöt éves Skoda Fábia, amit a szüleitől kapott a válás után, érvelt magában Emma, amiért nem hívja egyből a központi ügyeletet, hanem a ház sarkának támasztott seprűt fegyverként megragadva, maga jár végére a bűnténynek.

A kertkaputól nagyjából száz lépés hosszú, kikövezett járda vezetett a ház bejáratáig, majd még vagy ötven lépés az udvar sarkában álló garázsig. Ezen óvatoskodott végig, kezében a seprűvel. Időközben eltűnt az imbolygó fény, talán nem is látta, csak képzelte az imént, mindössze halk zörejeket sodort felé a virágillatú esti szél. Olyan idiótán festhetek, mint a horrorfilmek szereplői, gondolta, akik hálóingben, a pincelépcsőn settenkednek. Ő ugyan rendesen fel van öltözve, de harcra legalább annyira alkalmatlan, mint a filmek hősei. Talán szólítani kellene az apját, aztán ha mégse apa az, megriasztaná a betörőt. Az kirohanna, és az egész el lenne intézve. Holnap pedig izgulhatna azon, hogy visszajön a tolvaj, hogy befejezze, amiben megzavarták. Nem érezné magát biztonságban.

Tehát lopakodik, izzadó tenyerével egy seprűnyelet markol, mert muszáj kiderítenie, mi történik. A saját szemével kell meggyőződnie, hogy minden rendben, a neszező csak egy egér. Egér fejlámpával? Hát ez elég valószínűtlen.

A garázsajtó résnyire nyitva állt, pedig Emma mindig kilincsre zárta. Kulcsra nem, mert minek, védelemnek elég a kertkapu, a körben zárt kerítés, akit ezek nem tartanak vissza, azt az ősrégi zár se fogja.

Balkézzel erősen megragadta az ajtó szélét, nagy levegőt vett, kivágta maga előtt az ajtót, oldalra lépett, és rácsapott a villanykapcsolóra jobb kéz felöl, a falon

A garázsbelsőt az energiatakarékos, negyvenes izzó sárgás fénye öntötte el, a falakat borító lommal teli polcokat, középen a kopott Skodát, és a férfit, aki az autó mellett kissé előre görnyedve állt. A szomszéd pasi, basszus!

A pasi felegyenesedett, megpördült, és maga elé emelte a kezét.

Fekete farmert, fekete, hosszú ujjú pólót viselt, csak a haja világít szőkén.

Emma hangosan kifújta a levegőt, amit eddig benn tartott.

– Maga az? A frászt hozta rám – kiáltott fel, majd kuncogva hozzátette. – Szerencséje, hogy nem ütöttem agyon a seprűmmel.

A pasi el se mosolyodott a gyönge élcen, csak bámult Emmára. Bőre ráfeszül a járomcsontjára, szeme alatt árkok feketéllettek. Jobban néz ki, mint, amikor először találkoztak, de attól még lehet valami baja. Biztosan rosszul érzi magát, vagy fáj valamilye, telefonja meg nincs, átjött Emmához, és amikor hiába csengetett a házban, kijött ide, a garázsba, hátha itt talál valakit, aki segíthetne.

Emma azonnal megoldó módba kapcsolt.

– Valami baj van? – kérdezte, közelebb lépett a férfihoz, és megérintette a felkarját. – Rosszul lett? Hívjak mentőt?

A férfi hátrébb lépett, mintha zavarná a futó érintés.

– Nem, dehogy. Jól vagyok. Nem kell mentő – felelte rekedten.

– Akkor valami kevésbé heroikus? – folytatta Emma, és annyi megértést igyekezett a hangjába sűríteni, amennyit össze tudott szedni. Elvégre ő is kishíján szívinfarktust kapott az imént. – Egy pohár víz? Vagy le is pihenhet nálam.

A pasi arca megrándult. Ó, ezt nem kellett volna, futott át Emmán. Úgy bánok vele, mint egy magatehetetlen vénemberrel. Pedig nagyon nem az. Önkéntelenül végigszaladt a pasi alakján a tekintete. Ha ráraknának vagy tíz kiló izmot, elmehetne statisztának a vikingek sorozatba. Megvan hozzá a magassága, a tartása, a metszően hideg tekintete

A pasi befejezte Emma merő bámulását, elfordította Emmáról a tekintetét.

– Van vizem, kösz. Nem kérni akarok. Nemrég értem haza, és láttam egy állatot beszaladni ide – intett a garázs belseje felé. – Átjöttem utána járni, mi az. Épp benéztem a motor alá, hátha el tudom kapni azt a valamit, amikor maga megérkezett.

Lassan, vontatottan kezdte, keresve a szavakat, majd egyre inkább belelendült a magyarázatba. Láthatólag nem zavarta, hogy rajtakapták egy idegen portán sötétedés után. Emma hitte is, meg nem is, amit mesélt. Ezt a sztorit több alkalommal hallotta a férfi kollégáktól, afféle városi legendának gondolta, kóbor rágcsálók, akik tönkreteszik az autók fékrendszerét. A pasi ezt adta elő, de közben nem Emma szemébe, hanem valahová a válla fölött a semmibe nézett, és időnként megvakarta az állát. Hát ez kamu, gondolta Emma, aki matekot tanított kamaszoknak, de a „miért nincs kész a házi feladat" kérdésre adott válaszok szürrealitása elbújhatott a szomszéd pasi meséje mögött.

– Biztos, hogy jól van? – kérdezte ismét Emma, elengedve a füle mellett az autóbontó rágcsáló történetét. A pasi, állításával ellentétben, nyilvánvalóan kérni akar tőle valamit, pénzt, vagy szívességet, azért jött be az udvarra, de túl büszke. Most, amikor előállhatna az óhajával, megfutamodik, és valami képtelenséggel hozakodik elő. Nem baj. A lényeg, hogy közeledni próbál, ami Emmának sincs ellenére. Rég nem beszélgetett olyan férfival, aki a legkisebb mértékben is felzaklatta volna. Aki kicsit is rejtélyes lett volna. Mert persze Gábor, a kollégája, akivel összejárogatnak, ő is vonzó, helyes, kedves, de ő olyan, mintha a kedvenc regénye új kiadása. Ha a borító mögé néz, nem várja meglepetés.

– Szívesen segítek bármiben. A múltkor is mondtam, ha szüksége van valamire és módomban áll, szívesen megteszem. Például, ha el kell intéznie valamit az interneten, nyugodtan bejöhet, a lányok sincsenek itthon,

Basszus, ezt meg miért mondtam, hallgatott el Emma, és érezte, az arca a szégyentől kipirul. Úgy hangzott, mintha azt mondanám, kefélhetünk, a kölykök se kavarnak be. – Mármint úgy értem, tud dolgozni a számítógépemen, nem zavarja a gyerekeket a lefekvésben. Lassan nyolc óra, fellőtték a pizsamákat.

Ó, ne! Fogd már be, csajszi! Fellőtték a pizsamát? Ezt tényleg én mondtam? Még jó, hogy nem Gábor előtt. Magyartanárként agyvérzést kapott volna. Emma elhallgatott, és a férfi csak jó sokára méltatta válaszra.

– Nem kell semmi magától – mondta, kihúzta magát, amitől a feje mintha a felhők közé került volna, és a hangjában az indokoltnál határozottabb elutasítás csendült. Emma meghökkent.

Most azt gondolja, nyomulok? És ha nyomulok, ez olyan borzasztó? Rendben, lehet, a pasi a bögyös csajokra gerjed, de öreg már ahhoz, hogy topmodellek után csorgassa a nyálát. Aligha bántó, ha felajánlom a számítógépem. Nem az ágyamról volt szó, hé! Nyúlt a villanykapcsoló után, hogy leoltsa a fényt és lezárja a beszélgetést, amikor a pasi megszólalt.

– Ritkán látni errefelé szerelőaknát a garázsokban. Úgy hallottam, rendszerint magas a talajvíz, és ellepi a pincéket. – mondta, és Emma gondolatai csikorogva fékeztek.

– Tessék? – kérdezte.

A pasi megvonta a vállát.

– Csak feltűnt az autó alatt az akna. Hogy maguknak van.

Mármint, hogy nekem és a két lányomnak, akadt fel Emma a többes számon, de nem érezte szükségesnek ezen szőrözni.

– Van. Tényleg. A férjem építette néhány éve, abban reménykedve, hogy olcsóbban megúszhatjuk az olajcserét és a kisebb karbantartásokat – mondta Emma, de azt elhallgatta, hogy Márk ezt se fejezte be, ahogy sok mindent, amibe kezdeti lelkesedéssel belefogott. Nagyjából akkor, amikor a szomszédban is felújították a melléképületet. Saját kezűleg kiásta a gödröt, egyedül körbebetonozta, majd deszkákkal lefedte, azzal az ígérettel, hogy még kisebb javításokat végez rajta, mielőtt használható lesz. Emma első évét kezdte tanárnőként, úgy elborították a napi tennivalók, nem tudott Márk hóbortjával foglalkozni, ráhagyta, pedig csak a cement fél havi fizetésébe került. Később persze egyetlen egyszer nem használták az aknát, Márk céges autóval furikázott, Emmának meg az apja intézte a Fábia karbantartását, amit egyébként is csak nagy ritkán hozott ki a garázsból. Nyáron azért, mert nem volt benne légkondi, télen meg azért, mert félt a csúszós úton vezetni.

– És? Jó befektetésnek bizonyult? – kérdezte a férfi, és Emma meghallotta a hangjában a gúnyt.

Ennek meg mi baja, tűnődött Emma, és váratlanul rászakadt a fáradtság. Kell ez neki? Egy hosszú nap végén érthetetlen kommunikációt folytatni egy idegennel, akinek egyetlen erénye, hogy jó teste, és vonzó arca van? És ezzel nagyjából minden vonzerejének vége, a beszélgetéseik mintha párhuzamos univerzumban történnének, olyan furcsák és érthetetlenek. Persze az is elég lelombozó, amikor kollégáival a tantestületben ugyanazokat a köröket futják, a hogy van a gyerek és milyen volt a nyaralás témakörben, amikor minden kérdésre előre tudja a választ, de hogy egyetlen feleletnek sincs értelme, no ez igenis túlzás.

– Mire gondol? – sóhajtott Emma. – Amint látja, nem gazdagodtunk meg az elmaradt szervízköltségeken, nem Mercédeszem van, hanem ezer éves Skodám.

– De akár Mercédesze is lehetne, nem? – szaladt fel a férfi szemöldöke, és Emma megint nem értette, mit akar ezzel mondani.

– Biztosan lehetne, ha a két gyerek mellett ráérnék hetente száz magántanítványt fogadni – mondta kissé emeltebb hangon. Kezdett nagyon tele lenni a hócipője ezzel az alakkal.

– Talán maga nem az az ember, aki szeret kérkedni a vagyonával – mondta a férfi. – Talán elrejti a kíváncsiak, meg az adóhatóság elől.

– Hát lehet – vágta rá fintorogva Emma –, de talán maga se az az ember, akinek érdemes az adóhatóságot emlegetnie. Ráadásul a szomszédban, ahová tulajdonképpen betört.

– Nem törtem be – szögezte le szigorúan a férfi. – Átléptem a kerítésen.

Emma felnevetett.

– Magának elment az esze, de ha nem akar semmit kérni, és semmire nincs szüksége, akkor ideje búcsút vennünk egymástól.

– Máris?

– Máris? Fáradt vagyok, holnap korán kelek, jó éjszakát.

A férfi hosszú, tűnődő pillantást vetett rá, legalábbis Emma azt gondolt, agyal valamin, de az is lehet, ilyenkor rövidzárlat keletkezik az agyában, és leblokkol. Mindegy is.

Leoltotta a garázsban a villanyt, bezárta a férfi után az ajtót, majd nézte, ahogy öles lépteivel elsétál a kertkapuig. Nem várta meg, míg bemegy a saját házába. Nem akart se több pillantást, se több időt vesztegetni rá.