Hat és fél évvel később.

Olivia a füle és a válla közé szorította a telefonját, közben igyekezett Gáborkát a pólyázó tetején fixálni, hogy ne kenje össze szép fehér ingecskéje alját a friss kakival.

– Mondtam Bence, hogy ma nem érek rá – igyekezett túlkiabálni a hangosan méltatlankodó gyereket. – A húgom és a mostohafiam – Ezt nem először mondta így ki, de mindig elnevette magát a mostohafiam szótól. – esküvőjén máson jár az eszem, mint a te mai laborgyakorlatodon. Oldd meg egyedül.

Míg hallgatta a padavanja panaszáradatát, akit az egyetemen pesztrált, a kifogyott reagensről, és a figyelmetlen hallgatókról, sikerült megtakarítania a babapopsit, majd beburkolni a tiszta pelenkába.

– Mi ez a ramazuri? Valakit nyúznak itt? – nyitott be Gábor a gyerekszobába. Hajdan ebben aludt Balázs, de az apja házasságkötése után Zsófival felköltözött Olivia lakásába, lévén az egy szobával kisebb, de nekik elég.

– Gáborka bekakilt. Megint – tájékoztatta Olivia.

– Segítsek?

– Nem, egyedül is lebírkózom ezt a kis szarost – felelte Olivia, és a belebrummogott a gyerek pucér, puha talpába. A kicsi nevetett. Olivia megszakította a telefonon a hívást, a mobilt a gyerek kezébe nyomta, amitől Gáborka azonnal el is nyugodott, hagyta magát belepréselni az ünneplő rövidnadrágba, majd a zokni feladását is meglepő türelemmel viselte.

– Ibolyát sikerült felöltöztetned? – nézett fel Olivia Gáborra.

– Igen, ne aggódj – simított végig Gábor Olivia vállán, majd egy puszit nyomott a feje búbjára. – Utoljára akkor voltál ilyen feszült, amikor Gáborkát keresztelték.

Olivia a száját is nyújtotta egy röpke csókra. Minek hagyná ki a lehetőséget, hogy Gábor száját érezheti a sajátján.

– A családom és te együtt mindig a hasfájást hozza rám – mentegetőzött.

Gábor nevetett.

– Pedig ezerszer elmondtam, szórakoztatnak.

– Egyelőre – mormolta Olivia. A csípőjére dobta a gyereket. – Ha felvarázsolod Ibolyára a lakkcipőt, indulhatunk.

A lakásajtón kilépve Gábor felnézett a lépcsőházban, Balázsék lakása irányába. A lépcsőház az eltelt időben annyit változott, hogy a kihelyezett szobanövények duplájára nőttek, csaknem elfogták a beömlő napfényt. Gábornak is a nap vámpírokra gyakorolt, pusztító hatása járhatott az eszében, mert megjegyezte.

– Remélem, a menyasszony már elindult, és nem oldott kereket a nagy esemény elől. Elég zaklatottnak láttam az utóbbi időben.

Olivia kuncogott, mert valóban, Zsófira rá se lehetett ismerni, mióta Balázs végre – Ibolya szerint „végre", épp ideje volt, hogy nyilatkozzon az a fiú. – megkérte a kezét, és elkezdték szervezni az esküvőt. Ibolya első szülött lánya esetében, aki özvegyemberhez ment hozzá, hajlandó volt visszafogni magát, a másodunokatestvérek meghívásáról lemondott, de Zsófival rengeteget vitatkoztak a részleteken. A vendégek számán, a tortán, a vacsorán.

Olivia ráfordította a kulcsot az ajtózárra. Megfordult, és egy pillanatra meg kellett állnia, hogy beigya és örökre elraktározza magában a látványt. Gábor egyik karjában Gáborkával, másik kezével Ibolya csuklóját fogva. Mindhármukon sötét alsó, fehér felső, Ibolya feje tetején egy hófehér masni, a két Gábor haja szépen megfésülve. Az idősebbé barna és dús, a picié ritkás és tejfelszőke. Csak a két barna szem, és a szigorú száj, az volt egyforma. Ibolya az anyja nagy kék szemét örökölte. A nagyanyja nevével. Olivia tudta, nagyon avítt szokás a gyerekeket a felmenőkről elnevezni, de nem érdekelte. Tartozik ennyivel az anyjának, Gáborért meg a nevétől az utolsó porcikájáig odavolt, miért nevezné a fiát a felkapott Ond, Kond, Tas, Huba, vagy Töhötömnek, amikor kaphatja az apja keresztnevét is. Nem igaz?

A templomban tíz perc elteltével foszladozni kezdett Olivia emelkedett hangulata. Amellett, hogy meg lehetett fagyni, a két gyerek három perc alatt elunta magát, pedig a násznép épp csak gyülekezett a templom előtti téren, ahol a korábbi zivatar után pocsolyákba gyűlt az esővíz, életveszély lett volna a hatéves, ünneplőbe öltözött Ibolyát oda kivinni, ezért a templomhajóban várakoztak. Persze benn se telt könnyen az idő.

– Ibi, ne rohangálj – kapta el Olivia a lánya kezét. A gyerek felnézett, a kis piszok, egyből vágta, hogy a karjában a kicsivel az anyja úgysem tudja visszatartani, rántott egyet magán, és máris szabad lett. Beszaladt két pad közé. A másik végén öt perccel ezelőtt felfedezett egy csapóajtót, azt csapkodta eltökélten, míg az anyja rá nem ripakodott. Akkor kezdett szaladgálni. A székesegyház hatalmas tere a lakkcipő minden koppanását harsányan visszaverte.

Olivia a mellette álló Gábor kezébe nyomta a kicsit.

– Kimegyek, megnézem, Zsófit.

– Szerintem tíz perc alatt keveset változott – felelte a férje, de engedelmesen átvette Gáborkát. Magához ölelte, és nyomott egy puszit a kipirult arcocskára. Olivia hallotta, ahogy Ibolyának odaszól.

– Felmegyünk a karzatra?

Abban a percben megszűnt az idegölő zaj. Mi lenne velem nélküle, sóhajtott hálatelten Olivia.

A székesegyházból kilépve illatos, eső utáni levegő fogadta, a macskaköveken megcsillant a lemenő nap fénye. Megérkezett az atya, és magyarázott valamit a megilletődött jegyespárnak. Az anyjuk ott tüsténkedett körülöttük a lila örömanya ruhájában, amit együtt vettek Olíviával egy kínai weboldalon. Olivia hiába győzködte az anyját, vegyenek egy számmal nagyobbat, Ibolya a kisebbet választotta. Mintha attól vékonyabb lenne. Persze hogy feszült az anyag a fenekén, és kiadta a hasát.

Zsófi viszont gyönyörű volt, derékig érő fekete haja a hófehér ruhán, a kis kalapja, a tüllfátyol mögött a boldog arca. Balázs mellette tüske hajába túrt, megfeszült a bicepszén a zsakett. Ma még Balázs, két hónap és doktor Szekeres, gondolta Olivia büszkén. Köröttük kisebb csoportokban beszélgettek a meghívottak. A templomban hidegéből menekülve mindenki kinn maradt, hogy élvezze a július esti napsütést. Balázs és Zsófi barátai külön kis csoportokat alkotva beszélgettek, Olivia két bátyja rododendron bokor hatalmas cserepébe dugott sört kortyolgatták, mert Zsófi megtiltotta, hogy a vacsora előtt szeszesitallal kínálják a vendégeket.

– Még csak az kéne, hogy Peti összehányja a ruhámat. Ihat eleget a vendéglőben – mondta. Zsófi Máris egy házi sárkány, gondolta Olivia.

Megcsörrent a telefonja. Már megint a padavanja hívta. Igaza van Gábornak, szarni se tud nélküle. Hiába mondta alig egy órája, hogy ma nem ér rá, ne hívogassa, tartsa meg a gyakorlatot a hallgatóknak egyedül, mégis keresi. Kinyomta és lenémította a telefont.

A templomszolga kitárta az ajtót, és benn megszólalt az orgona.

VÉGE