Egy kis utókarácsony!
Jeee!

@SugarLover22 karácsonyi ajándéka X3

Mark sohasem hitt a Mikulásban. Kiskorában szülei hamar kész tények elé állították, és ő is előszeretettel hangoztatta a vélt igazságot, ezzel összetörve sok kis osztálytársa szívét.

Egyedül töltötte ezt a szentestét: másnapra jelentkezett be a szülőkhöz, mivel semmi kedve sem volt aznap találkozni az egész idegesítő rokonsággal, anyja pedig érdekes módon nem ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal hazamenjen. Ja tényleg, azért, mert ő abban a hitben élt, hogy fia barátnője társaságában karácsonyozik.

És hát a barátnője létezése finoman szólva kérdéses, vagyis igazság szerint nem létezik.

Az első magányos karácsonya nem is volt olyan borzalmas, mint ahogy azt elképzelte. Inkább végtelen nyugalmat érzett, ahogy végignyúlt a kanapén, kezébe vette forró csokiját, és indulhatott a relax.

Donghyucknak nagy nap volt a karácsony, különösen abban az évben. Első küldetését kellett teljesítenie, ami szimbolikusan egy ház meglátogatásából állt.

- Én azon gondolkodtam - kezdte a szintén újonc Jeno -, hogy ha egy hajléktalanhoz kell elmennem, akkor az hogyan lesz a papírra írva? Aluljáró 3.?

- Ne butáskodj, biztos megtalálod az illetőt! Nem ismerek olyat, akinek nem sikerült az első bevetése - jegyezte meg Yeri.

Ahogy ott álltak néhányan a terem közepén, vicces piros ruhákba öltözve, úgy festettek, mintha egy kólareklám forgatásán lennének.

Nos, igazság szerint fiatal Mikulások voltak, akik csak arra vártak, hogy megkapják az áldást, és... mai szavakkal élve, profi betörőket megszégyenítve módszeresen betörjenek random emberek házaiba.

Mark köszöni, rohadt jól szórakozott, igen. A tévében Kevin, az otthon felejtett gyerek éppen szadistábbnál szadistább dolgokat művelt, ténykedésein Mark ezredszerre is szétröhögte az agyát. Közben az elfuserált, sütinek titulált konyhai művét próbálta mind megenni, mert hát kidobni sajnálta. Azért mégiscsak dolgozott vele!

A kisasztalon égett a gyertya hangulatcsináló gyanánt, az apró műanyag karácsonyfa a sarokban szintén produkált némi fényt, egyébként már besötétedett. Így történt, hogy Mark ott helyben, kis kanapéján megkoronázta fantasztikus karácsonyát egy még fantasztikusabb szunyával.

Vagyis úgy tervezte.

Donghyuck széthajtogatta a kis papírfecnit. Szerencsére ismerősen hangzott a városrész és az utca neve, ahová beosztották életében először. Kifújta a levegőt. Na akkor vágjunk a szarvasok közé! Természetesen képletesen.

Tehát Donghyuck útnak eredt. Nem kellett attól tartania, hogy meglátják őt az utcákon az emberek a munkatársain kívül, ilyenkor a legtöbben otthon vannak a családjukkal. Ha valaki mégis látná, valami elvetemült nagybácsinak simán elmegy, aki beöltözött, hogy unokaöccseinek és unokahúgainak bohóckodjon egyet.

Azt nem mondták meg nekik pontosan, milyen technikával kell behatolniuk a számukra kijelölt lakhelyére. Megtanítottak nekik többféle, betörők által alkalmazott trükköt, hogy ne kelljen fölöslegesen természetfeletti metódusokhoz folyamodni, és ezzel kockáztatni a lebukást.

Donghyuck azért ennél nehezebbnek képzelte a bejutást. A társasházba könnyen behatolt, a kód ugyanis gondosan fel volt grefitizve majdnem rögtön a kis billentyűzet mellé. Első emelet, második, és meg is érkezett a célpontba. Már túlságosan agyára ment a nyomi szakálla, ezért inkább levette, és begyömöszölte a zsebébe. 

Ott állt áldozata ajtaja előtt. Miközben gondolkodóba esett azon, hogy hogyan törjön be a lakásba, véletlenül rátámaszkodott a kilincsre, az ajtó pedig minden nehézség nélkül kinyílt. Micsoda lúzerek lakhatnak itt, hogy még a bejárati ajtót se tudják becsukni!

Mindenesetre megkönnyítik a munkáját. Belépve azonnal megállapította, hogy nem egy ötgyermekes család lakhelyére toppant be, egy pár megviselt férficsizma árulkodott arról, hogy a hely, ahol jár, egy kanlak. Szegény bácsika, itt lakik egyedül, és még karácsonykor se...

Be se fejezhette ezt a gondolatmenetet, mert ahogy beljebb lépett, a gyertyafényben megpillantott egy kanapén szétterült, horkoló fiatal fiút.  Egyszerre volt nevetéges és szexi a jelenség, mivel lecsúszófélben lévő melegítője látni engedte alsógatyája szélét, pocija is kikandikált trikója alól, mobilja pedig a földön hevert.

Mialatt szebbnél szebb gondolatok futottak át Donghyuck agyán a fiút illetően, eszébe jutott, hogy az ajándékot is ott kell hagynia valahol. A fa alá lenne a lgjobb. És amikor a srác felkel, úgy fog emlékezni, hogy magának vette a cuccot.

Ekkor ébredt rá, hogy az "ajándék" bizony ottfelejtődött a bázison. Egye fene, éljen a kreativitásod, koma!

Megint az alvóra vándorolt a tekintete: kisfiús arcát néhány napos borosta fedte, haján meglátszott a festés, de mindenképpen nagyon bejött Donghyucknak. Tollat és egy post-itet halászott elő zsebéből (az bezzeg volt nála), majd felfirkantotta rá a telefonszámát.

Az ötletet olyan zseniálisnak érezte, hogy muszáj volt hangosan felröhögnie. Két másodperccel később kiderült, hogy az ötlet más szempontokból nem volt olyan jó: Donghyuck nevetésétől a fiú felriadt.

Donghyuck gyors elemzése szerint elfutni nem érte volna meg, mert valószínűleg elkapta volna őt "vendéglátója", bújni sehová sem tudott hirtelen, ezért csak maradt ott, a szoba közepén, idétlen jelmezében, kezében a papírkát szorongatva, várva sorsát. Ezért még fog kapni odafenn.

Vicces volt nézni, ahogy a ház ura káromkodva azon, hogy vajon mi vagy ki ébresztette fel őt, megpillantja... magát a Mikulást! Vagyis egy Mikulásnak öltözött besurranót!

Markot a szívroham kerülgette. 

Először is, nem fért a fejébe, hogy valaki karácsony estéjén idul betörőtúrára, ráadásul még alkalomhoz is öltözik.

Gyorsan mentek a dolgok, sikerült nagy nehezen letepernie a Mikulást, és már tárcsázta is a rendőrséget. Közben Donghyuck élvezte, hogy egy bf material mászik rajta, de azért próbálta elhitetni vele, hogy ő semmi rosszat nem akar, csak a munkáját végzi.

- Jaj már, higgy nekem, a Mikulás vagyok! Amúgy rosszul írtad be a rendőrség számát!

Bár így utólag belegondolva, nem lehetett valami meggyőző, hiszen a földi gyerekek lelki szemei előtt a "Mikulás" szó hallatára egy pocakos, öreg, szakállas fickó jut eszébe, ő pedig egyik sem volt ezek közül. (Talán mégsem volt jó, hogy levette a maskarát.)

- A Mikulás nem létezik, jobbat találj ki!

Egy kis bunyózás után Donghyucknak eszébe ötlött a tuti: 

- Nem szabadna ezt csinálnom, de ha bizonyítékot akarsz!

Ökleit és fogait összeszorítva koncentrált, Mark fogása gyengült, és ő lassan emelkedni kezdett. Szárnyai kissé fájdalmasan törtek utat maguknak bőre alól, de egy percen belül ott lebegett a nappali közepén, teljes angyali méltóságában (a gagyi ruhát leszámítva). 

*cue Winx Club transformations*

Egy nagy fríkautolás után Mark végre megkérdezte: 

- Akkor te most micsoda vagy tulajdonképpen? 

Donghyuck sóhajtott egyet. {dis gonna be a long ass ride}

Leültette a rémült fiút, aki szemmel láthatóan még mindig a látvány hatása alatt állt. Donghyuck képzeletben vállon veregette magát. Kollégái réges-régen pásztorokat szarattak be azzal, hogy örömhírt hoztak, ő meg most egy suhanc világképét készül összeroppantani. Azért az is valami. 

- Na ide figyelj, gyors leszek: hol volt, hol nem volt... Tehát amikor kezdett menő lenni ez a Mikulás-kultusz, Égi Faternak létre kellett hoznia egy külön osztagot, a Mikulások kasztját. Egyébként egyszerű angyalként működhetünk egész évben, de ilyenkor jön a nagy feladatunk. Én amúgy őrangyalként tervezek elhelyezkedni... - gesztikulált nagyban Donghyuck, de Mark közbevágott: 

- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Bár eléggé arrafelé dőlök, mert az előző mutatványodra még mindig nem találtam magyarázatot - feltűnt neki, hogy az angyalnak nem tetszik, hogy félbeszakította. - Folytasd csak!

- Manapság inkább statisztikai hivatalként működünk, felmérjük, hány gyerek kérte karácsonyra a legújabb ájfónt, és hány kapta meg... A magadfajta szerencsétleneknek viszünk valami marhaságot, aztán kicsit módosítjuk az emlékeiket.

- Atyagatya, tiszta Harry Potter - röhögött nagyot Mark, majd motyogva megkérdezte -, te, egész biztosan nem álmodom most?

Donghyuck nem tervezett ilyen sokáig maradni, de Mark rettenetesen kíváncsi volt mindenre (még ha folyamatosan meg is kérdőjelezett mindent), így majdnem az egész éjszakát átbeszélte vele. 

Mark is bemutatkozott neki (kár, hogy ő majd semmire sem fog emlékezni), és Donghyucknak el kellett ismernie, hogy nemcsak külsőre találja vonzónak a fiút.

Már tudta is, ki őrangyala szeretne lenni.

Mark csípője két oldalán besüppedt a matrac. Letette a telefonját az asztalra.

- Igen, kütyükém, itt az ideje, hogy velem foglalkozz! - vigyorgott rá Donghyuck. - Anyád írt?

- Kérdezi, hogy van Mina - vihogott Mark. Donghyuck teljes súlyával ránehezedett (áucs), és belebújt a nyakhajlatába. Ő is nevetett. 

- Válaszold azt, hogy Mina elkapott valami szörnyű betegséget, amitől kukija nőtt! - Meg szárnya. Ezt már csak magában mondta hozzá. 

Nevetgéltek, csókolóztak egy darabig, aztán Marknak bevillant valami, ami addig tudatalattijában kuksolt.

- Képzeld, pontosan egy éve azt álmodtam, hogy egy angyal meglátogatott. Most, hogy belegondolok, eléggé hasonlított rád! - tette hozzá Mark.

- Fúha, romantikuskám, levettél a lábamról - viccelődött Donghyuck, de közben azért rendesen kiverte a víz. Tehát pasikája álomként emlékszik első nagy találkozásukra. Jó tudni.

Esteledett, a szavakból mozdulatok lettek, a végeredmény pedig egy kielégített, kellőképpen kifárasztott Mark, aki nagyon ismerősen durmolt el megint a kanapén. 

Donghyuck már neki is vágott a városnak.

Hívta a kötelesség.

OH MY. Az eddigi leghosszabb, asszem.  such a dumb fic but i love my child

Hepi nyu jer, evrivan!