Az igazgatóiba mentünk. Életemben először abszolút érdektelenül léptem át a küszöböt, és úgy sétáltam be, hogy tudtam: megbocsáthatatlan, amit tettem, azonban az is az lett volna, ha hátat fordítok és nem veszek tudomást az alagsorban lezajlott esetről. Az igazgatóság három legfontosabb tagja ült velem szemben, akik válaszokat akartak az események után felmerülő kérdésekre. Elmondtam mi történt, ahogyan számot adtam arról is, amin átestél azóta, hogy az idősebb srác kiszemelt magának ― a szavaim sok helyen kétségbe vonták, de nem foglalkoztam vele. Tudod, csak ezt követően szembesítettek azzal, mit is csináltam pontosan. Felix, máig köszönöm, hogy elrángattál onnan, noha holtan szerettem volna látni Seo Changbint, ugyanis ő akkor a kórházban feküdt. Az igazgató közölte velem, hogy a csempén törtem be a koponyáját, és enyhe agyrázkódást szenvedett. Az utolsó szóra felhorkantam, és annyit feleltem, hogy szenvedjen csak, mert megérdemli ― te is szenvedtél.