Lomhán készültem össze, mert a tudatalattim igenis tartott a következőktől, bár fogalmam sem volt mire számítsak. Az ágytól nem messze álltam, amikor lehajoltam a felsőmért, és te halkan mögém lopóztál, hátulról karolva át a nyakamat. Finoman simítottad az ajkad az általad vájt forradásokra, s szelíden végigkövetted az ívüket, majd a fülembe súgtad, hogy bármi is lesz, együtt meg fogjuk oldani, és hogy nagyon szeretsz. A szívem összeszorult, miközben megfordultam és átöleltem a derekadat. Nem hazudhattam, ebben nem, ezért újra egy homlokcsókot kaptál, azonban megingattam a fejem. Azt válaszoltam, hogy vállalnom kell a felelősséget, és nem futamodok meg előle. Aztán végigsimítottam az arcodon és menet közben, az alsó szintre indulva felvettem a pólómat is. Tiszta sor volt, hogy mi lesz a továbbiakban ― előre rettegtem.