Kora reggel felébredtél. Úgy láttam, hogy minden rendben, de a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy érzed magad. Azt felelted, hogy sosem voltál ennél kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb ― itt közelebb bújtál és a nyakamba hajtottad a fejed ―, habár végtelenül kimerült vagy és sok helyen fájsz. Halkan felkuncogtam, teljesen magamra vontalak és nem is akartam megszólalni, mert igazából nem volt mit mondanom akkor neked. Élveztem, hogy a fények lágyan estek a bőrünkre, langyos simítással kényeztetve a mellkasom és a hátad, miközben mindent ellepett a csend, csupán kettőnk szuszogása hallatszott. Hamisítatlan szerelemmel néztél le rám, és én akkor ― meglehet, hogy a pillanatnyi béke, az együtt töltött éjjel vagy más hatására, de ― úgy éreztem, hogy hasonló emóciókat őrizhetek a szívem mélyén; legalábbis elhitettem magammal. Felhajoltam egy csókért, azonban váratlanul kopogtak az ajtón és te ijedten gurultál le rólam, majd mindkettőnket elrejtetted a takaróval. Édesanyád lépett be. Meg sem lepődött ― gyanítom, hogy hallotta a munkám eredményeként szolgáló nyögéseket, s a hevesebb mozdulatok miatti fojtott sikkantásokat. Annyit közölt, hogy valaki keres. Semmi többet nem mondott, pusztán kilibbent a helyiségből és magára hagyott kettőnket a gondolatainkkal. Összenéztünk. Már akkor tudtuk, hogy valami történt, aminek nem kellett volna. Valami, ami megváltoztatja az eddig megszokottakat.

heyyyyyy gays, a heteró könyvbe még mindig várom a jelentkezéseket, hajrá-hajrá. kommentben találjátok hozzá a kérdőív linkjét. csók mindenkinek, haha