Az angoltanárom zabos volt, mert egyetlen percig sem foglalkoztam a tanagyaggal. Ennek lehetett volna háttért keríteni, mint hogy nem tudtam koncentrálni a hamarosan eljövő kosármeccs miatt, vagy hogy nem aludtam eleget az éjszaka, de mindössze kellemetlenül éreztem magam. Tudod, akkor még nem raktam össze a darabokat, csak vakon tapogatóztam egy fény nélküli labirintusban, amelyet a minket körbelengő titkok és részletek alkottak. Azt hiszem naiv voltam, amikor azt gondoltam, csak nekem vannak kimondatlan dolgaim ― nem, ez a lehető legmesszebb esett a realitástól. Türelmetlenkedve vártam, hogy végre befejeződjön a teremben való szenvedés, és a csengetéskor a szó legteljesebb értelmében kirobbantam az ajtón. Paranoiának is lehetne nevezni, de téged kerestelek a szememmel, hiszen tudtam, hogy a folyosóra érve te is ezt teszed majd. Felix... nem voltál ott.