Tulajdonképpen, akkor úgy éreztem magamra maradtam ebben az ügyben. Hiába kérdeztem finoman, hogyan kerültek a testedre ezek a foltok, te minden válasszal kerülted a konkrétumokat és homályos részleteket tártál fel. Az összes különböző történethez vezetett; elestél, megütötted magad, csak a megbikázott focilabda helyét látom ― ilyen és ehhez hasonló kitalációk, amelyekről mindketten tudtuk: egytől-egyig hamisak. Szerettem volna, ha megbízol bennem és nyíltan beszélhetünk a fennálló problémákról, ugyanis nem voltam képes hinni neked. Makacsul ragaszkodtam ahhoz a gondolatmenethez, hogy ezek a lila véraláfutások valakitől származnak, és nem valamitől. Ezt is elutasítottad, ahogy a többi feltevésemet is, és egyedül hagytál milliónyi kérdéssel. Butaságot csináltam, Felix. Erőltettem a dolgot, mindenképpen pontokra akartam cserélni a kérdőjelek tengerét, és nem vettem észre időben, hogy folyamatosan hidegebbé váltál. Arra eszméltem fel csupán, amikor óvatosan kiszálltál az ölemből és rezzenéstelen arccal lehajoltál a szőnyegre dobott ruhadarabért. Egyetlen másodperc volt az egész, és a textil ismét lefedte a bőrödet, ezzel a szemem elől elzárva a lehetőséget a nyomok megszemléléséhez. Aztán úgy, ahogyan felöltöztél ― gyorsan és visszafordíthatatlanul ―, a szobából is kiléptél. Fogalmam sem volt merre akarsz menni, pusztán felocsúdtam a kezdeti blokkból és utánad rohantam. A bakancsod koppant a küszöbön, mikor már a lépcső közepén jártam, s innen értesültem róla: tényleg elmentél. Azt hiszem, akkor történt először, hogy kiabálás és minden egyéb nélkül, valójában némán vesztünk össze. Legbelül éreztem, hogy megint bolond voltam. Megszakadt a szívem.

amúgy ezt szerintem egyszer már kiraktam, de a telefonom draftnak jelzi. most miiivaaaan

// ÖNPROMÓ: akit érdekel egy interaktív roxfort au a stray kids tagjaival, az a munkáim között megtalálja a legfrissebb könyvemet. mindenkit szeretettel várok, a legtöbb karaktert még senki nem vállalta be, ne maradjanak üresen :((((  //