Néhány nap múlva nyelvórára menet kapkodtunk. Én az angol felszerelésemet igyekeztem előkeresni a szekrényembe hányt cuccok közül, míg te már egy gyors köszönés után elhagytad a folyosót és sietve elindultál a saját termedbe ― spanyolod következett, ugyanis év elején ezt  vetted fel, mert úgy érezted nincs szükséged az anyanyelved újratanítására. Kapkodtam, hogy minél előbb mehessek magam is ― főleg, mivel a tanárral kölcsönösen utáltuk egymást ―, viszont ismét nem a terveknek megfelelően alakultak a dolgok. Az aula felől láttam Changbint és Chant közeledni, de nem foglalkoztam sokáig velük. Próbáltam kizárni a jelenlétüket, akármilyen nehezen is ment, és nem reagáltam arra sem, hogy közvetlenül mellettem álltak meg beszélgetni. Changbin kinyitotta a szekrényét és magához vett egy pár füzetet, majd mind a ketten mögöttem sétáltak el. Megrezdültem, amikor Chan keze a farzsebembe csúsztatott egy cetlit és végigsimított a derekamon ― nem mertem átpillantani a vállam felett, hiszen pontosan tudtam: az arcom vöröslött a zavartól.