Az ebédszünetet megszokottan együtt töltöttük. Ahhoz az asztalhoz telepedtünk, ami a terem egyik sarkában áll, hiszen mindig ott ettünk, kettesben. Ezúttal is ez szerepelt a terveink között ― Bang Chan és Changbin megjelenéséig elhittük, hogy minden a rendes kerékvágásban mehet. Egymással szemben ücsörögtünk, így a szőke mellettem, míg a barátja a te oldaladon foglalt helyet. A testtartásod megváltozott, mintha rettenve készülnél valamire, ez a feszültség bennem is ilyesmit indított el; feléd. Azonban a figyelmemet elvonták a combomra simító ujjak, és a felsőbbéves fiú néma tettei. Nem mondhatom, hogy nem élveztem volna egy másik helyzetben a szemérmetlen közeledését, és azt sem, hogy akkor és ott csekély mértékben, ám nem tettem volna.