A repülőút jól telt. Többen utaztunk együtt. Én Aria-val ültem, aki Sergio menedzsere volt. Tudtam, hogy jó arc lesz és ez be is igazolódott. Igazi vérprofi, határozott nő volt. 7 évvel idősebb volt nálam, de mégsem éreztem akkorának a korunkból adódó szakadékot.

Gyorsan lőttem Sergio-ról és Max-ról egy képet a repülőn. Sokan azt hiszik, hogy vagy 20 ember dolgozik ezeknek a pilótáknak, ami a műszaki téren igaz is. De az emberekkel való kapcsolatot nekünk kellett intézni, úgyhogy én gondoskodtam Max instájáról. Ki is tettem az instastory-jába a képet, hadd lássák csak az emberek, hogy milyen barátságos és befogadó az új csapattársával. Egyébként ez így is volt. Láthatóan jól kijöttek egymással.

Sajnos elég sok gonosz válasz érkezett a képre, ami a fiú jelenlegi életstílusával volt kapcsolatos. Sokan nem tartották jogosnak, hogy a csapat megtartotta a viselkedése ellenére.

Láttam, ahogy olvassa ezeket az üzeneteket és az arcára próbálja erőltetni azt a tekintetet, ami azt sugallja, hogy nem érdekli az egész, de nem igazán ment neki. Nem akartam idejutni, főleg nem ilyen hamar, de kicsit sajnáltam. Én sem őt látnám legszívesebben abban az ülésben, de még lehetőséget sem kapott bizonyítani idén. Mindenkinek tudnia kellene, hogy ő az egyetlen, aki megfoghatja idén Lewist, még akkor is ha a magánéletében nem volt mindig egy angyal.

Ahogy odaértünk Bahreinbe, megcsapott a hangulat. A hotel után egyből a helyszínre érkeztünk. Amíg Max a mérnökökkel dolgozott, addig én megszereztem az interjú kérdéseit.

Sokszor elég személyesek voltak, így próbáltam a lehető legmegúszósabb válaszokat kitalálni, hogy ne kelljen semmit mondania, amit nem szeretne. Mikor végeztem, láttam, hogy még van legalább fél óra míg Max-szal nem tudom átbeszélni a dolgokat, így egy sétára indultam.

Amikor a távolból megláttam Mick alakját a gyomrom görcsbe rándult. De a lábaim egyszerűen az agyamtól függetlenül elkezdtek mozogni. Odarohantam hozzá és eszméletlenül szorosan megöleltem.

Éreztem, hogy teste megfeszül, és a két felkaromat megmarkolva eltol magától. Nagyon rosszul esett, de megértettem a reakcióját. Hisz egy éve nem válaszolok neki, most meg a nyakába ugrok. De amikor megláttam az arcán a teljes ledöbbenést, láttam, hogy mégis örül.

- Joy, te jó ég! Ebben a vakító fényben nem ismertelek fel. Istenem, de hiányoztál! - arcomat két tenyere közé fogta, majd szorosan megölelt.

Egyből a régi életemet juttatta eszembe a jelenléte. Pont azt, amitől menekültem. Mégis boldog voltam, hogy láthatom.

- Hol voltál? Tudod mennyit aggódtunk miattad? Nagyon nehéz időszakban tűntél el. Csak az nyugtatott meg, hogy láttam, hogy néha aktív vagy a social media-ban.

Igen, néha tettem ki egy-két story-t, hogy el ne kezdjenek kerestetni, amit úgy látszik jól tettem. Mick mindent elmesélt az utóbbi időből, a többi barátunkról is mesélt. A régi csapatból idén csak neki sikerült nagyot ugrania és a Forma 1-be kerülni.

Én azt mondtam neki, hogy egy távoli rokonom felkeresett és nála voltam, ahol pedig magamba akartam fordulni. Jobbnak tartottam ezt mondani, mint az igazat. Ha eddig titok volt, akkor már utólag se derüljön ki. Bár már nincs nagy jelentősége, hogy tudja-e bárki vagy nem. Mick azt mondta, hogy nem igazán ért meg amiért nem válaszoltam, de elfogadja. Megbeszéltük, hogy valamelyik este felhívjuk egymást és tovább folytatjuk a beszélgetést. Eddig észre sem vettem, hogy mennyire hiányoztak a barátok az utóbbi időben. De legalább Mick itt van újra.

Visszatértem a kis helységbe, ami Max-nak lett elkülönítve, ahol ő már a válaszait olvasta.

- Hol voltál? - kérdezte kimérten.

- Drágám, neked ahhoz nincs semmi közöd. - feleltem én is olyan távolságtartóan, mint ahogy ő viselkedett.

- Ezt a drágám jelzőt szívesen hallanám még a szádból. - nevetett.

Úgy látszik ingadozó hangulata megint jobbra váltott, mint fél perce.

- Ez rohadtul nem én vagyok. Soha nem válaszolnék ilyeneket. Miért nem mondhatom el, hogy nem épp most vagyok életem legboldogabb szakaszában? Nem akarok mindig hazudni! - kérdezte jogosan és ingerülten, a rossz hangulata újra visszatért.

- Tudom, hogy ez nem a valóság. De képzeld el azokat a gyerekeket, akik miattad hamarosan felöltik a Red Bull mezt, hogy abban szurkoljanak és példaképként tekintenek rád! Talán jó lenne, ha azt látnák, hogy a kedvencük azt se tudja, hogy milyen rendezvényen van?

- Nem akarok nekik megfelelni, Joy. Keressenek más kedvencet. De igazából tök mindegy. Látom itt én senkit nem érdeklek, csak az, hogy nyerjem meg azt a szar trófeát. Ha nem ez lenne a gyerekkori álmom, akkor szerintem most hagynék itt mindent. Hagyjuk is, betanulom ezeket a válaszokat.

Sajnáltam, de nem én vagyok a pszichológusa. Én a menedzsere vagyok, akinek az a dolga, hogy minél jobb színben tüntesse fel. Ezek a válaszok pedig tökéletesek arra a célra.

Miközben Max betanulta a válaszokat, én elkezdtem pörgetni a telefonomon a filtereket. Először a natúr arcomat láttam, aztán pedig húzgáltam rá a viccesebb és kevésbé vicces filtereket.

Majd egy 'Kylie Jenner' nevezetűn megakadt a szemem. Egyből rákattintottam. Mégsem azt kaptam amit vártam. Tökéletes arcot csinált nekem, de mégsem tetszett. Majd váltottam a filter nélküli arcra. Láttam, hogy nem vagyok így olyan szép, mint a Kylie filterrel, mégis jobban tetszettem magamnak. Hirtelen ráébredtem, hogy a tökéletes lesz mindig a legszebb, de lehetséges, hogy valami lehet mégis szép, annak ellenére, hogy nem teljesen tökéletes, hanem inkább valóságos.

Ezzel a gondolattal Max-hoz fordultam, aki teljesen bele volt merülve a hülye válaszaimba.

- Te tényleg szívesebben mutatod meg a valóságot, mégha az nem is olyan szép? - láttam az arcán, hogy nem volt felkészülve a filozofálgatásra, mégis határozott volt.

- Utálok hazudni. Igen, inkább a valóság, mint a látszat. Miért kezdtél el pont most lélekbúvárkodni?

- Tudod mit? - kaptam ki kezéből az általam gondosan kidolgozott válaszokat és a kukába hajítottam. - Azt mondasz, amit szeretnél. Légy őszinte. Hiába tökéletlen a valóság, mégis jobb, mintha filteren keresztül nézned a világot.

Max nevetni kezdett.

- Nem tudom mit kaptál most hirtelen, de oké. Őszinte leszek. De szólhattál volna hamarabb is, mert mostmár kicsit izgulok. Lehet mégis könnyebb lenne a sablon válaszok mögé bújni. De jézusom, mi van velem? Mikor érdekelt engem a média? Majd mondok valamit, ami eszembe jut.

Ahogy láttam a vívódását, rájöttem, hogy mikor csak a tv-ben láttam, azt hittem, hogy egy nagyon erős és határozott személyiség. Most bizonyosodott be számomra, hogy valójában mindenki a világon ugyanolyan bizonytalan, csak van olyan, aki jobban tudja leplezni és van, aki kevésbé. Csak a világ felé mutatott képünk határoz meg. Mi dönthetjük el, hogy milyen filteren keresztül látnak.

Ezzel az interjúval Max sokak szemében, már egy másik filterben látszódott. Miután visszatért láttam rajta a megkönnyebbülést és nagyon büszke voltam. Őszinte volt és bevallotta a hibáit, amit a szünet során elkövetett. Elmondta, hogy lelkileg nem érzi jól magát és félti a teljesítményét.

Hány pilótát láttunk már ilyen sebezhetőnek? Nagyon reménykedtünk, hogy a világ is ilyen jó szemmel nézi az őszinteséget, mint amilyen felszabadulttá tette őt.

- Köszönöm, hogy megengedted. Az előző menedzsereim előbb ugrottak volna le a 10.-ről, mint hogy ezt megengedjék. Lehet megtartalak. - a sunyi mosoly a fején elfeledtette az újabb beszólását.

Másnap reggel valami elképesztőre keltem. A média tele volt Verstappennel. Mindenféle hírportálról ő jött velünk szembe.

Megihletett sokakat az őszintesége és egyfajta kampány kezdődött, amely azt hirdette, hogy sosem kell erősnek mutatnod magad, csak azért mert olyan pozícióban vagy, ami ezt megköveteli. Reggelre különböző cégek vezetői, sportolók és politikusok írták le érzelmeiket és bizonytalanságukat. Nem számítottunk rá, hogy ez lesz ebből. Természetesen a szimpátia Max felé újra a régi volt, sőt számtalan új rajongót szerzett.

Boldogságomban a szobájához szaladtam. Pont akkor nyitott ajtót.

- Hát jóóó reggelt! - kiabálta. - pont hozzád indultam. Hát mi a faszt műveltünk?!

Az a boldogság, amit éreztem és amit láttam rajta, könnyeket csalt a szemembe. Végre boldog vagyok. Igazán boldog.

- Nagyon büszke vagyok, Max! Nagyon bátor voltál! - mondtam könnyes szemekkel, amin a fiú el is csodálkozott.

- Tényleg örülhetsz, ha végre helyesen mondod ki a nevemet.

- Mindenki állította, hogy nehéz eset vagy, de eddig nem vagy számomra kihívás. Mikor jönnek a drámák? - kérdeztem nevetve.

Láttam rajta, hogy közelebb lép és már ölelésre nyitja a karjait, de végül visszahúzta azokat. Érezte, hogy ez a pár napos munkakapcsolat még nem érett meg egy ölelésre.

A kínos, de mégis boldog pillanatot Christian hívása szakította meg.

- Joy! Azon nyomban fáradjon be az irodámba!

Kinyomtam és sietve elindultam.