Másnap találkoztunk még egy-két ügyben. Max nagyon másnapos volt. Vagy nagyon jól érezték magukat Kate-el, vagy nagyon rosszul. Bár a hangulatából kiindulva inkább rosszul. Ezt be kell valljam, hogy nagyon, de nagyon mélyen elégedettséggel töltött el.

A továbbiakban a közös munka heteken keresztül viszonylag gördülékenyen ment. A feszültség folyamatosan a levegőben volt, de próbáltuk elnyomni és csak a dolgunkat végezni. Bár enyhült a kellemetlen hangulat közöttünk, az erős távolságtartás megmaradt.

Mindeközben az érzelmeim egyre inkább frusztráltak. Az volt az egészben a legrosszabb, hogy nem akartam vele tölteni az időmet, de valójában nagyon is ott akartam vele lenni. Ez a kettős érzés eszméletlenül idegesített. Mi a francért akarok azzal az emberrel lógni, aki megsértett? És amúgy is csak az eredményei kellene, hogy érdekeljenek. Ez a folyamatos vívódás kísért végig heteken és futamokon keresztül.

Azzal nyugtattam magam, hogy valószínűleg újra össze fogunk veszni és akkor majd a haragom elfeledteti ezeket a kósza érzelmeket. Másrészt eddig nagyon szoros a verseny Hamilton és Max között, de talán mégis az utóbbi az erősebb. Így ha megnyeri Verstappen ezt az évet, akkor ott is hagyhatom végre ezt az embert és ezeket a zavaros gondolatokat.

Hollandia előtt volt egy nagyon kényelmetlennek ígérkező feladatunk. Még az év elején leszerződtünk egy pilóta és segédje videóra a Sky Sports YouTube csatornájára. Perez és Max csaptak össze és a csapatvezetés megkért, hogy én és Aria legyünk a segédek, ne a mérnökeik.

Ezzel akarták üzenni a nagyközönségnek, hogy a kapcsolatunk makulátlan azzal a személlyel, akivel ez minden volt, csak makulátlan nem.   Az odaúton is kínos volt négyesben autókázni, de mi lányok inkább el voltunk egymással foglalva, míg a fiúk beszélgettek.

Ahogy odaértünk, várakozás közben egy film ment a tv-ben, amit a kamera-szett beállításáig néztem is. Nagyon meghatott a jelenet, ahol két barát a zuhogó esőben a tenger közepén beszélték meg a sérelmeiket. Könnyeket is csalt a szemembe, amit Max meglátott és egy lágy mosolyt eresztett meg felém. Hosszú idő óta az első pozitív mozzanatunk.

Majd mikor elkezdtük a fiúk között egyből kialakult a rivalizálás. Mindketten nyerni akartak, hiszen versenyzők. Igazából én sem akartam beégni, így komolyan vettem a kihívást.

Első körben egy kvíz volt a Formula 1 történetéről. Elég penge volt a kis csapatunk, mindketten tájékozottak vagyunk a témában, ezzel szemben Aria-t kicsit sem érdekli ez a sport, míg én szerelmes vagyok belé. Őt tényleg csak Sergio útjának egyengetése foglalkoztatja.   Ezt a kört simán megnyertük.

Természeten a kamera előtt a legnagyobb harmóniát sugároztuk magunkból. Egy Oscar-díjat igazán kaphattunk volna. De azért a kamerán kívül is elengedtünk egy pacsit.

A következő feladat elég nagy gyomorideget okozott másodpercek alatt. A feladatban bekötötték a szemem és körbe kellett mennem a holland pályán Max irányítása mellett. Természetesen nála is voltak pedálok, de ezt csak pontlevonás árán használhatta. Az nyert, aki hamarabb ment körbe a pályán.

Amíg Aria és Sergio bénáztak, előttem lepörgött az az eset, amikor Max megsértett ismertségünk első napján. Ez egy kis pánikot keltett bennem, féltem előtte vezetni. Amint beszálltunk mi is az autóba és még csak a kamerákat állították be, Max észrevette, hogy eléggé pánikolok. Biztatóan megsimította a vállamat és a szemembe nézett.

- Igazából nem vezettél olyan rosszul, mint ahogy mondtam. A világra voltam mérges, nem arra, ahogy vezetsz. Nem kell félned, bízz bennem. - neki is eszébe jutott az eset.

Csak néztem rá és nem értettem ezt a nagy kedvességet, de próbáltam magamra erőltetni a magabiztosságom.

Amint a szememre került a kendő, Max megérintette lágyan a combomat és ekkor valamiért átadtam magam az egésznek és megbíztam a fiúban.  Nagyon jól sikerült, és közben őszintén jól szórakoztunk. Talán mondhatom, hogy megtört a jég. Rengeteget nevettünk, miközben úgy tekertem össze-vissza a kormányt, mintha nem lenne holnap. Ezt a kihívást is mi nyertük, társam nagy örömére.

Az utolsó feladatban egy autó makettet kellett összerakniuk a srácoknak a mi instrukcióink alapján. Meglepően jól működtünk együtt. Ahogy az előbb én átadtam az irányítást, addig most ő adta át nekem a gyeplőt.

Miközben néztem Maxot, hogy csinálja a feladatot és nevet egy tagadhatatlan érzés fogott el. A bizsergést nem tudtam még magam előtt sem titkolni. Azt éreztem, hogy nekem ez a fiú nem közömbös. Egyszerűen akartam őt.  Amint erre rádöbbentem a játék kellős közepén, óriási bűntudat és pánik fogott el. Végigmondtam a makett felépítésének folyamatát és természetesen ezt is mi nyertük.  Az a gondolat, hogy milyen jó csapat vagyunk még inkább megrémisztett.

Hirtelen émelyegni kezdtem és a kamerák kikapcsolásával egyidőben a mosdóba rohantam, ahol kiadtam magamból mindent. Nem tudtam egyszerűen feldolgozni az érzelmeimet. Nem szerethetem. Nem. Nekem nem ez a feladatom. Én más miatt vagyok itt. Én már megismertem az igaz szerelmemet, és az ő elvesztése után nem szerethetek mást. Ez rossz cselekedet, ezzel cserben hagyom.

Vagy nem? Ennek így kell lennie? Tovább kell lépnem? Vagy hűségesnek lennem? De kihez?  A számtalan gondolat miatt a fejem majd' szét robbant. Ekkor lépett be a mosdóba Max.

- Minden rendben? - kopogott be a fülkébe.

- Persze-persze, csak egy kis gyomorrontás. - válaszoltam és gyorsan össze is szedtem magam.

Ki is léptem az ajtón, mire megállapította Max, hogy nagyon sápadt vagyok, de én minden erőmmel elhitettem vele, hogy jól vagyok. Igazából tényleg nem voltam beteg, de az érzelmeim teljesen tönkre tettek abban a pillanatban.

- Elég jó csapat vagyunk, nem? Mármint most is meg amúgy is. Alig beszélünk egymással, mégis milyen jól megy a munka. Mi lenne ha kommunikálnánk is? - mosolygott.

- Nem tudom Max, fogalmam sincs mi lenne. Lehet majd meg kéne próbálnunk, de kérlek ne most beszéljük meg ezt. Nem vagyok a toppon.

Megértően bólintott. Tényleg nem akartam vele most beszélni, mert rohadtul össze voltam zavarodva. Magam sem tudtam, hogy most mit kéne tennem. Lehet könnyebb lenne itthagyni ezt az egészet a még nagyobb kár előtt, de akkor nem tudom Max-ot a győzelemhez segíteni és teljesíteni a céljaim.

Este még elmentem Aria-val egy borra a hotel éttermébe. Ki akartam kicsit kapcsolni, de itt sem hagyott az élet megnyugodni.

- Joy, ha nem vagyok túl indiszkrét megkérdezhetem, hogy mi van közted és Max között? - próbáltam értetlenül ránézni.

- Hogy mi? Mi lenne?

- Jaj, ne viccelj csajszi! Láttam ma hogy nézel rá! Az nem hazudik. És láthatóan neki sem vagy közömbös. Amikor kiszaladtál a mosdóba, a srác úgy aggódott érted, hogy még ilyet  sosem láttam tőle. - egy kicsit megmosolyogtam ezt, de gyorsan le is fogyasztottam az arcomról.

- Figyelj Aria! Ezt senki sem tudja, de el kell valakinek végre mondanom. Nekem volt már egy eljegyzésem, de elvesztettem a vőlegényem. Meghalt, még mielőtt kiteljesedhetett volna a szerelmünk. - kezdtem el sírni.

- Te jó ég! Nagyon sajnálom, Joy! Mi történt? - kérdezte.

- Ha nem haragszol, nem szeretném elmondani. Semmilyen szinten nem volt nyilvános a kapcsolatunk és nem vontuk bele soha senkit. Épp ettől volt olyan csodás és bensőséges és ezt meg szeretném őrizni. - bólogatott és ő is letörölt egy könnycseppet az arcáról.

- Eszem ágában sincs erről faggatni. Annyit mondasz el, amennyit szeretnél. Én mindig itt vagyok, ha esetleg valakinek kiöntenéd mégis a szíved.

- Köszönöm. Csak azért mondtam el, hogy tisztázzam, mivel ez az ok amiért nem nyitok Max felé. Nem tudom, hogy hogyan engedjem el az előző kapcsolatom, így Maxot semmilyen szinten nem engedem be a szívembe.

Megint hazudtam. Mert talán már benne is van.

A beszélgetés után egyből a zuhany felé vettem az irányt, ahol egyszerűen csak beültem a zuhanyrózsa alá és hagytam, hogy ömöljön rám a víz. A gondoltaim ezer felé jártak.

Talán tényleg Max is kedvel? Az még inkább megbonyolítana mindent. Bár az eddigi viselkedése nem tett nagyon tanúbizonyságot arról, hogy érezne valamit. Mondjuk tudjuk, hogy az érzelmek kimutatása nem feltételen az ő asztala. De ha kedvel, akkor is mi változna? Nekem nem szabadna továbblépnem. Vagy vajon Ő büszke lenne rám ha mégis megtenném?

Lehetséges, hogy ez a bolond srác a jel arra, hogy tovább kell lépjek?