- Jézusom, magával több dolog történt egy nap alatt, mint velem egy átlagos évben- nevet fel keserűen Rose, kis helyezkedés után a kanapén.

- Ezt is csak Maxnek köszönhetem, ha nem ismerem meg, akkor nagy valószínűséggel még ma is Londonban élnék, és dolgoznék.- teszem át egyik lábamat másikon, majd hátradőlve figyelem, ahogy a lány megemészti eddigi történetemet, aminek még közel sem értem a végéhez.

- És ez után mi történt önnel?- emeli rám egy idő után hatalmas kíváncsi szemeit, én pedig lágyan elmosolyodom, és kisimítok egy kis ráncot a nadrágomon.

- Ezek után?

A három pilóta szinte percek alatt beért velem a kórházba, majd valahogy megértették szegény ápolónővel, hármas szinkronban beszélve, hogy mi is történt pontosan velem, a nő pedig azonnal a megfelelő orvoshoz irányított bennünket, ahová egyedül mentem be, magam mögött hagyva a három ideges férfit, remélve, hogy amikor kijövök, még mindhárom élni fog.

- Értem kisasszony.- tette le szemüvegét az idősödő orvos az asztalra, majd orrnyergét kezdet el masszírozni- Nos nem kell pánikolnia, a picinek nincs semmi baja, vélhetően a stressz, ami a napja alapján meg sem lep, valamit a nem megfelelő táplálék bevitel miatt történt ez a kisebb fájdalom. Szóval megkérném, hogy ezek után a maradék egy hónapot a lehető legnyugodtabb légkörben töltse el, és egyen, valamit igyon rendszeresen.

- Rendben van, köszönöm doktor úr.

- Ez csak természetes.- mosolyog rám a férfi, majd felsegít és kinyitja nekem az ajtót- Sok örömöt a picihez- mosolyog ismét rám, majd becsukja az ajtót mögöttem, én pedig szembetalálom magam három ideges férfival, akik mind arra várnak, hogy mondjak valamit nekik.

- Lehülhetek?- mutatok balra egy székre, Charles pedig azonnal eláll, hogy oda tudjak férni a székekhez, melyek közül az egyikre leereszkedek.

- Hozzak valamit Sofi?- guggol le elém a monacói, és úgy néz fel rám aggódó tekintettel.

- Nem kérek semmit, de köszönöm Charles.- mosolygok rá a nehézkesen a pilótára- A babával minden rendben, csak a stressz miatt volt, ez az egész- mutatok körbe.

- Akkor haza vigyünk?- guggol le a monacói pilóta mellé a brit is.

- Nem, ne kérlek, most inkább felmennék Maxhoz.

- Rendben van Sofi,- teszi kezét Charles a térdemre- mi elmegyünk, csak szólj, amikor jöhetünk érted.

- Rendben.- bólintok, majd két pilóta elindul, de Charles tovább marad ott, majd segít felkelni, és elkísér a lépcsőig.

- Szia Sofi.- mosolyog rám, majd lépne el, de én megfogom a kezét, és visszahúzom, ő pedig ijedten néz rám- Van valami baj?

- Nem, nem nincs,- teszem másik kezemet a korlátról a pocakomra- de szeretnék kérni valamit.- nézek rá komolyan, ő pedig zsebébe süllyeszti mindkét kezét, úgy néz vissza rám, hogy folytassam- Csak te gyere értem, kérlek.

- Ez megoldható,- mosolyog rám- azt hittem arra kérsz fojtsam meg Strollt vagy Hamiltont, na az nehezebb lett volna,- gondolkodik el a pilóta- de persze nem meholdhatatlan- neveti el magát, én pedig megforgatom szemeimet.

- Nagyon vicces ma valaki.- fonom össze kezeimet melleim alatt.

- Én? Mindig,- neveti el magát ismét, de szinte azonnal megkomolyodott- de ugye a reggeli dolog miatt jól vagy?

- Igen, de ezt már megbeszéltük- mosolygok rá kínosan, mert pontosan tudom, hogy ezt még nem beszéltük meg.

- Nem Sofi, ezt még nem beszéltük meg,- teríti le pulóverját lépcsőre, és leül mellé, és a megpaskolja maga mellett a pulóvert- ülj le szépen Sofi.- én pedig csinálom amit mond, mint egy jó kislány, habár az ég világon semmi kedvem nincs ehhez a beszélgetéshez.

- Mire vagy kíváncsi?- dőlök neki a falnak, és figyelem a pilótát.

- Hát nem vagyok a legjobb lelkizős partner, arra ott van neked Mia, Ane meg Belle, én csak arra vagyok kíváncsi, hogy le üssem e a gyereket, mert Max ezt akarná.- hadarja el a mondat második felét egy szusszra, én pedig rájöttem, hogy Charles csak azt akarja, mint Mark, hogy jól legyek.

- Hát ez igaz, de hé- fogom meg a kezeit, ami az ölében volt összekulcsolva- lehet nekem most pont erre van szükségem.

- Akkor?- néz rám kíváncsian, én pedig vállat vonva felállok.

- Nem maradsz ott vacsorára ma?

- Ha ez egy meghívás,- tárja szét a kezét, miközben feláll, és a pulcsiját felveszi a lépcsőről- akkor nagyon szívesen maradok, remélem az a két barom nem szedi szét a házamat- neveti el magát.

- Ezt én is nagyon remélem,- nevetem el magamat- de azért eljössz értem, utána pedig vacsorázni?

- Szia Sofi- lép el mellettem mosolyogva, én pedig elindulok fel Max szobájába.

•

A szobában ülök, és hirtelen minden gép csipogni kezd, majd három orvos lép be, és lekapcsolják Maxot a gépekről, a pilóta pedig köhögni kezdett.

- Maga a felesége?- fordul hozzám hátra az egyik orvos.

- Nem, a, a- lenézek a nyakláncra, amin ott lóg a gyűrű, amit itt adtak nekem még májusban- a menyasszonya.- nézek a férfi szemébe, aki bólint, majd visszamegy Maxhoz, én pedig felállok, és olyan helyre megyek, hogy jól lássak a három orvostól és az öt ápolótól.

Kezemet a szám elé kapom, szemeimet pedig ellepik a könnyek, Max ott ült, szemei nyitva voltak, és az orvosok segítettek neki normálisan lélegezni, és bejuttatni a szervezetébe a megfelelő vitaminokat és orvosságokat. Lassan leereszkedek a mögöttem lévő székre, és a kezembe ejtem a fejemet, majd elkezdek keservesen sírni, ez nem lehet igaz...

•

- Sofi, Sofi- kezdi el valaki rángatni a vállamat, én pedig szinte azonnal megdőltem a bal oldalamra, és az a valaki kapott el, aki még az előbb rángatott- hé, hé kicsilány jól vagy?

- Mi, mi ez? Hol vagyok?- nézek körbe.

- Maxnél, de elaludtál, azt mondta az ápoló, hogy bejöttél, beszéltél Maxhoz legalább fél órát, majd fokozatosan kevesebbett beszéltél, egyszer csak abbamaradt, bejött megnézni mi történt, de csak elaludtál, ezért betakart- emelet fel a takarót, majd visszatett a székekre.

- Szóval csak álom volt- csukom be szemeimet, majd összeszorítva tartom azokat legalább egy percig.

- Mi volt álom Sofi?- ül fel mögém a pilóta, majd a hátamat kezdi simogatni.

- Hogy hogy itt vagy?- terelem el a témát más irányba.

- Az ápoló aki betakart, megkereste ki a másik ember, akit hívni kell, ha valami van Maxszel, én voltam az, és felhívott, mert nemsokára vége a látogatásnak.- magyarázta el ittléte okát- Szóval mi volt az álom?- nézett rám a pilóta, hiszen ő már felállt mögülem.

- Azt álmodtam, hogy Max felébredt, de- állok fel lassan, és összehajtogattam a pokrócot, amivel betakartak- úgy néz ki, ez csak egy álom volt- siklik tekintetem a kómában lévő holland pilótára, odalépek mellé, és megfogom a kezét, a szíve gyorsabban kezd verni tőle, mint mindig, de semmi más.

- Gyorsabb lett a szívverése,- örül meg azonnal ennek a pilóta, de látva szomorkás moslyomat, az ő arcáról is szinte azonnal eltűnt a mosoly- ez mindig így működött, igaz?- lassan bólintottam, majd elvettem kezemet a pilótájéról, és az ajtó felé indultam, nyomomban Charles-szal.

- Jó éjt Max.- nézek vissza az ajtóból az ott fekvő pilótára, majd kilépek, és bekipogok a nővérszoba ajtaján, ahonnan egy halk jöhetet hallok- Jó estét, csak vissza szeretném ezt adni, egy nővér betakart, mivel elaludtam.- mosolyogtam az alacsony nőre velem szemben, aki viszonozta ezt.

- Igen, én voltam az- veszi el tőlem kedvesen a takarót.

- Köszönöm, Caroline- olvasom le névtáblájáról a nevét, ő pedig csak hatalmas mosollyal bólint, és a helyére tette a takarót, lépnék ki az ajtón, azonban ő megállít egy kérdéssel.

- Kisfiú vagy kislány lesz?- néz rám.

- Kisfiú.- mosolyodok el, és a kezemet a pocakomra csúsztatom.

- Imádni fogod- lép elém még mindig hatalmas mosollyal.

- Már most imádom, Sofia Berger vagyok- nyújtom felé eddig pocakomon pihenő kezemet.

- Caroline Kendy- fogadja el kezemet, és boldogan megrázta azt.

- Nekem mennem kell,- fordulok a nyitott ajtó felé, ahol látom, hogy Charles már vár- de én holnap is itt leszek.

- Hát én is- mosolygott rám a tőlem picit idősebb nő, majd kilépek az ajtón, a pilóta mellé.

- Mehetünk?- teszi el telefonját.

- Ühüm, mehetünk.

- Ilyen jól emlékszik arra az álomra?- néz rám döbbenten a velem szemben ülő lány.

- Minden percre jól emlékszem, de ez az álom, még mindig kísért- emelem fel tehetetlenül a kezeimet.

- Még mindig nem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett ez önnek, de ez a történet ijesztő és szívemelengető egyben.

- Hát igen, igazán izgalmas? Talán ez a jó szó rám. Igazán izgalmas életem volt.

- Az már biztos.- bólogatott hevesen a lány- És Charles elment önhöz vacsorára?

- Persze, hogy eljött, egy lehetőséget sem hagyott ki, amikor enni lehet, ahogy ma sem,- nevettem el magam- ma is jön vacsorára,- dörzsölöm meg a halántékomat- de akkor is eljött persze.

- Szóval mi lesz a vacsora?- ül le velem szemben egy bárszékre a monacói pilóta.

- Istenem, nem tudom- nevettem el magam- az a csoki, amit Lewis hozott?- nézek a még mindig a pulton pihenő kézzel készített csokoládékra.

- Úh ehetek belőle?- néz rám csillogó szemekkel.

- Persze, te nagy gyerek,- nevetem el magam- hmm saláta és csirke jó lesz vacsorára?- nézek fel a hűtőből.

- Istenien hangzik- motyogja a pilóta teli szájjal.

- Charles ne egyél annyi csokit, rosszul leszel tőle.

- Nem,- nyel le egy újabb adag csokit a pilóta- nem leszek rosszul, hidd el. Na mit segíthetek?- áll mellém a pultban, és a kezébe vesz egy nagykést.

- Feldarabolod azokat, kérlek- mutatok a zöldségekre, ami a salátához kell.

- Persze- fogja meg a salátát, és ujjnyi vastagságú szeleteket vág le belőle.

Együtt fél óra alatt elkészítettük a vacsorát, és meg is terítettük hozzá az asztalt, most pedig együtt elfogyasztjuk az egészséges és könnyű vacsorát.

- Szóval? Hogy vagy,- nyel le egy újabb falatot- mármint a reggeli után?

- Meglepően jól.- bólintok egy aprót- Persze, haragszom Lancera, de nem az ő hibája, vagyis de igen, de nem haragszom rá annyira, mint vártam. Rosszul esik, nagyon, de nehogy megfojtsd nekem- emelem rá a késem, ő pedig elkezd nevetni.

- Nem fogom, ígérem, maximum ráuszítom Hamiltont- gondolkodik el, én pedig döbbenten ejtem le evőeszközeimet, Charles pedig elneveti magát- És az az álom?- mély levegőt vettem, és megettem még egy falatot mielőtt válaszoltam volna neki.

- Imádom Maxot, de fogalmam sincs róla, hogy fel fog e kelni, nagyon remélem, hogy igen, de jelenleg, ha ő nem kelne fel, akkor én sem tudnék felkelni, mert nincs más akit annyira szeretek mint őt.- nézek rá, ő pedig csak bólogat- Huh eh rohadt nyálas lett a végére.

- De nagyon szép volt Sofi, nagyon szép volt, és látszik, hogy valóban szereted Maxot.

- Remélem ő is szeret engem annyira, hogy felébredjen nekem, és neki.- nézek le a már igazán nagy pocakomra.

•🦋•