- És elolvasta azt a levelet?- néz rám Rose, miután ő is az asztalra tette a poharát.

- Igen, de még mindig megvan, szeretnéd hallani?

- Igen szeretném, persze csak ha lehet.

- Ha nem lehetne, nem kérdeztem volna meg.- felálltam, majd a polcról leemletem egy kemény fedelű könyv kinézetű naplót.

- Ez egy könyv?- húzza végig a bőr borítón a kezét a lány.

- Nem, ez a naplóm. Régen írtam már bele, de néha jó visszaolvasni, ebben van a levél is, amit Max Verstappen írt nekem 2020-ban.

- Azóta vigyáz rá?

- Igen, tudod eléggé meghatározó pillanata volt az életemnek.

- Igen, mondjuk ezt megértem.- rámosolyogtam a lányra, majd lenéztem a levélre, ami a kezemben van, igaz, hogy a naplómba bele-belelapozok, de a levelet azóta, amióta megkaptam nem olvastam el újra, talán éppen itt lesz az ideje...

Drága Sofim,
Ha ezt a levelet olvasod, én nem vagyok ott veled, nem tudom, hogy mi miatt, de nem is az a lényeg. Szeretném ha tudnád, hogy minden emlék ami veled kapcsolatos, az számomra felbecsülhetetlen értékű, ám ezek az emlékek nem adják meg neked és a gyermeküknek azt a jólétet, amit megérdemeltek. Ezért volt ott ma, tegnap vagy azelőtt nálad Carlos, mivel erről a jólétről én szerettem volna számodra gondoskodni, de nem e miatt írtam neked ezt a levelet. Szeretném, ha tovább lépnél, ha én nem térnél vissza hozzád, én csak egy kis része voltam az életednek Sofi. Felejts el Engem, vagy ha ez nem megy, akkor csak temess olyan mélyre, hogy ne fájjon minden nap, tedd meg ezt az utolsó szívességet nekem, ha egy évig nem térnék vissza hozzád, akkor ne félj tovább lépni, a kisbabánk érdekében is Sofi. Nem kérem tőled, hogy felejts el teljesen, de ne is élj csak az én emlékemmel, kérlek!

A te Maxod, aki mindig szeretni fog téged!

Mire a levél végére értem már nem csak potyogtak, hanem szó szerint folytak a könnyeim, a levél a földön hevert, én pedig mindkét kezemmel a hajamba túrtam és a térdemen könyököltem.

Lépjek tovább, persze Verstappen, könnyű azt onnan a kórházi ágyról mondani, csak éppen megcsinálni lesz nehéz...

•

Az az egy hónap amíg Sophia és Victoria nálam voltak, nagyon gyorsan eltelt, hiszen a két nő mindent megtett azért, hogy eszembe se jusson a pilóta, ami ideig-óriag sikerült sí, de az élmény egy távoli szeglete mindig körülötte forgott.

Már régen június közepe van, így nyár révén igazán hosszúak a napok, és igazán melegek is, így arra kelek fel, hogy melegem van, és e mellett a hangokra a fürdőszobámból. A meleg ellenére a köntöst magamra terítve lépkedek el halkan a fürdőszobáig, ahol a kissé nyitott ajtón éppen belátok a helyiségbe.

Két pilóta áll bent, és a csap alá tartanak egy pici kutyust, aki csukott szemmel tűrni az szemmel láthatóan erős vízsugarat.

- Én mondtam, hogy ne engedd el a konyhában.- morog az egyik pilóta az orra alatt.

- Igen? Én meg mondtam, hogy pakolj el magad után, ha nem hagyod elöl az üveget, akkor most nem kellene Goldit fürdetni.- csattan fel a másik is akinél a kis jószág van.

- Mi történt a konyhámmal?- nyitom ki teljesen az ajtót, miközben az ajtófélfának neki vagyok dőlve, a két pilóta pedig döbbenten néz rám. A kiskutya, akit Charles a mosdó fölül a föld felett tartott, megkísérelt kiugrani a pilóta kezéből, ám az szorosan fogta őt, és Charles a mellette álló brit pilótaba könyökölt.

- Khmm Hamiltont, mi is történt pontosan?- szűri a fogai közt a monacói férfi.

- Hát az úgy volt,- vakarja meg tarkóját a brit férfi- hogy gondoltuk jól jönne egy állandó társaság, így megvettük Charles-szal neked Goldit,- mutat a kis jószágra a pilóta- és elhoztuk, de te még nem voltál fent, és nagyon aranyosan aludtál, ezért lent a konyhában csináltunk magunknak reggelire mogyoróvajas kenyeret, de az üveget az asztalon hagytuk, és mindketten átmentünk a nappaliba, Goldi, pedig ott maradt egyedül, és meglökhette az asztalt, így az üveg a fejére esett és rászorult.- mondta el szinte egy szusszra az egész történetet a brit pilóta, én pedig nevetésben törtem ki, kezemet pedig a hasamra csúsztattam, hiszen kisfiam is mocorogni kezdett odabent.

- Szegény kutyus.- nézek még mindig nevetve az ázott kis jószágra a monacói pilóta kezében, aki szívesbben lenne most bárhol máshol, mintsem itt velünk, elé lépek majd átveszem tőle a vizes kis állatkát, ami belesimul a kezembe, majd ott szindikál el- Kis aranyos- vakargatom meg a füle tövét ő pedig elégedetten kezd el mocorogni kezeim közt.

- Ő a tiéd,- mutat rá a kiskutyára kezét törölgetve a monacói pilóta- a neve Goldi, kislány, és nagyon szeret enni, meg játszani, mindenki szerint kiváló társ, bármilyen helyzetben, nálam van a testvére.

- Nálam pedig a harmadik kutyus.- emeli fel kezét a brit is.

- Nagyon kedvesek vagytok.- mosolygok a két pilótára, majd leguggolok, hogy letehessem a kiskutyát a puha szőnyegre, ő pedig azonnal álomba is merült- Szóval, akkor mi is van a mogyoróvajammal?

- Hát az már csak volt mogyoróvaj, én inkább nem ennék belőle azok után, hogy valahogy kiszedtük onnan Goldi fejét.- lépi át a kiskutyát Lewis, majd ő is kezet mos, és elveszi Charlestól a törölközőt.

- De csináltunk neked is reggelit, szóval menjünk le, és reggelizz meg.- terel kifelé Charles.

- Um reggeli? És mi az?

- Hm, van palacsinta, szendvics, péksütemény, friss gyümölcs és zöldség.

- Mehetünk.- fordulok meg, majd elindulok le a konyha felé, ahol valóban az a reggeli várt egy fehér tálcán, amit Charles elmondott fent, én pedig azonnal hozzá is fogtam az elfogyasztásához.

- Ennyire éhes vagy?- néz rám széles vigyorral a monacói az ajtóban állva.

- Hé én kettő helyett eszek.

- Jogos, jogos,- emeli fel védekezés képen mindkét kezét a pilóta- jól vagy?- hirtelen nem tudtam, hogy Maxre vagy alapból rám gondol, de ezt ő meg is válaszolta- Mármint te és a baba. Jól vagytok?

- Igen, vagyis én jól vagyok, Tristen pedig egyenlőre jól érzi bent magát, nem vágyik ki.

- Jobb is neki ott bent, ott nincsenek ilyen szörnyűségek, mint itt kint.- mutata körbe a pilóta.

- Ezt csak a való világ haver.- veregeti meg Charles vállát Hamilton, majd besétál a konyhába- Ízlik?

- Nagyon jó lett,- bólintok egyet- csak egy valami hiányzik.- a két férfi érdeklődve néz rám, hogy vajon mit hiányolok a reggelimből, én pedig lassan megtörlöm egy szalvétával a számat, majd csak utána felelek nekik- A mogyoróvaj.- először döbbenten néznek rám, majd mindketten nevelésben törnek ki, amikor kicsit megnyugodtak, Charles is belépett a konyhába, de ő Hamiltonnal ellentétben helyet is fogalalt az egyik bárszéken.- Lewis te nem ülsz le?- nézek a britre, aki csak nemlegesen megrázza fejét, és a háta mögé mutat.

- Tesztelésre kell mennem, nemsokára ismét futam.

- Áh hát persze, akkor ahhoz sok sikert.

- Köszi Sofi.

- Kikísérjelek?

- Áh nem kell, kitalálok, további szép napot- intett felénk a pilóta, majd el is hagyta a szobát, és így ketten maradtunk a monacóival.

- És Maxszel? Vele minden rendben?- törte meg a pár perce köztünk álló csendet Leclerc.

- Hát nem romlott az állapota...- kezdem el a kezemen lévő karperecet babrálni, és nem nézek a pilóta szemébe.

- De ezek szerint nem is javult.- felnézek a férfira, aki rám figyel, és óvatosan megrázom a fejemet, ő pedig szomorúan bólint egyet- Nagyon szeretett, sőt állítom, hogy még most is szeret, ahogy Hamilton is.

- Hogy mi?- kapom fejem döbbenten a pilótára, aki halálos nyugalommal néz velem szembe.

•🦋•

Tekintettel az ünnepekre jövő héten a szerdai rész elmarad (vagy nem aznap kerül publikálásra).
Í

gy előre is áldott karácsonyi ünnepeket!❤️