Amikor felhívtam az anyámat, hogy esküvőt kell szerveznie, azonnal ki tudott volna ugrani a bőréből, ugyan csak ez volt Sophie-val, Vickel és Miaval is. Valamit Max szurkolói is azonnal tudni akartak mindent az eljegyzésről és az esküvőről, amikor a pilóta elejtett egy véletlen kijelentést az esküvőnkről, ami egy hét múlva lesz esedékes, pedig még csak egy hónapja jegyzett el a pilóta. Azóta Max kerülte az összes médiával kapcsolatos dolgot, és a social médiát is, és mivel szinte semmi dolgunk nem volt az eküvővel kapcsolatban, így azt az utasítást kaptuk, hogy töltsünk együtt hármasban minél több időt, ezt pedig Max úgy értelmezte, hogy elutazunk Franciaországba.

- Komolyan? Te még ilyenkor is csak úgy tudsz lazítani, hogy rengeteg pénzt költesz?- nézek a pilótára, amikor belépek mögötte a hotelszobába Tristennel a kezemben, Max pedig csak vállat ránt.

- Csak mert megérdemled,- fogja meg csípőm két oldalát, majd egy lágy csókot nyom a számra- és sajnos az esküvő után nem igazán lesz időnk nászútra menni.- zárja szorosan össze szemeit, mintha azt várná, hogy most leharapom a fejét.

- Nem is kell, csak legyünk együtt, majd elmegyünk veled a futamra.- vezetem szabad kezemet nyakára mosolyogva.

- Nem haragszol?- nyitja ki a szemeit.

- Hát tudok én rád haragudni Max?- nevetem el magam.

- Szerencsére nem.- nyomja ajkait ismét enyémekhez.

•

- Hová megyünk?- nézek kérdőn a pilótára, aki a babakocsit tolja maga előtt, szemét pedig egy napszemüveg takarta el, úgy nézett le rám.

- Túl kíváncsi vagy szívem.- karolt át, és úgy sétált velem tovább valahol a párizsi utcák zsongásában.

- Nem is vagyok kíváncsi.- húzom fel az orromat durcásan kezeimet pedig összefonom melleim alatt, a holland pedig nevetni kezd ezen a tettemen.

- Kis pukkancs.- nyom egy puszit fejem búbjára, Tristen pedig kifelé kapipál a kocsiból, így előre hajolok, és kiveszem onnan- Nem is csodálom, hogy annyiszor felkel éjszaka, felszoktatod.- forgatja a szemét a pilóta.

- Csak irigy vagy, mert neked így már nincs hely.- nézek fel rá vigyorogva.

- Igen mert ez a kis pocaklakó kitúrt a bérelt páholyos helyemről.- csikizi meg a pici hasát, aki nevetni kezd.

- Na de Verstappen!- csapok a karjára, ő pedig csak nevetve halad tovább engem átkarolva és maga előtt tolva az üres babakocsit.

Lassan sétálunk az utcákon, mintha egy normális átlag család lennénk, problémák nélkül, ezt csak az cáfolja meg, hogy minden második ember megbámul bennünket, a bátrabbak pedig oda is jönnek, Max kedves velük, ők pedig rettentően aranyosak velünk. Érdeklődnek, kíváncsiak, barátságosak, és mindegyikük felettébb kedves Tristennel.

- Itt vagyunk.- jelenti ki Max az egyik utca sarkon, azonban én szétnézve nem látok semmit.

- Az jó, de mégis hol?- emelem rá tekintetemet, ő pedig csak elneveti magát, és lefordul a következő utcába.

- Itt.- mutat maga elé, amikor megáll.

- A Louvre?- nézek a pilótára csillogó szemekkel, ő pedig boldogan bólint.

- Egyszer mondtad, hogy még nem voltál itt, de el szeretnél jönni majd egyszer. Hát az most van.- von vállát nekem pedig leesik az állam.

- De hiszen az csak egy fél mondat volt.

- Az nem számít.- húz magához, majd homlokon csókol.

•

- Milyen nagy ez a múzeum?- nyafog mellettem Max, mint egy nagy gyerek, csak az bizonyította, hogy már nem az, hogy kisbabánk ott csücsül a kezei közt.

- Mondtam már Max, ha nem tetszik nyugodtan menj ki, nem haragszom meg.- fordulok mosolyogva a férfi felé.

- Ha neked tetszik, akkor itt leszek veled! Nem minden rólam szól.

- Az én nagy gyerekem.- bújok hozzá, ő pedig magához ölel.

- Amúgy ijesztő családunk és baráti körünk van.- gondolkodik el a pilóta, ahogy tovább sétálunk a meseszép múzeumban, én pedig értetlenül nézek fel rá.

- Mármint?

- Az esküvő, egy hónap alatt össze tudták hozni, mondván, ők nem várnak évekig, amúgy is nem is ismerjük egymást még két éve sem, mármint én ismerlek téged rég óta, csak te nem emlékszel rám, de ők már össze is rakták nekünk az esküvőt, te választottad egyáltalán ki a ruhádat?- néz rám kérdőn, de engem nem éppen ez a kérdése fogott meg.

- Mi az hogy régebb óta ismersz?

- Egyszer kijöttél az apáddal egy futamra, én mérges voltam, mint akkoriban mindig, és neked rohantam, fellöktelek, utána mondták hogy Berger lánya vagy, féltem hogy bepanaszolsz apucinak szóval fülem farkam behúzva ültem vacsoránál, de te ugyan olyan kedvesen csevegtél a vacsoránál velem is, mint mindenki mással.- elgondolkodtam a hallottakon, de valóban nem ugrott be semmi.

- Nem emlékszem.- ráztam meg a fejemet- De amit az apám nem tud, az nem fáj neki.- rántok vállat.

- Így legalább jó első benyomást tehettem.- vigyorodik el a pilóta.

- Ez azért enyhe túlzás.- nevetem el magam, a pilóta pedig bevág egy grimaszt- Amúgy igen.

- Tessék?- néz rám összeráncolt szemöldökkel Max.

- A ruhám, én választottam, ahogy a színeket és a virágokat is. A többit viszont nem engedték.

- Borzalmasak,- ingatja a fejét vigyorogva Max- de így legalább egy hétig csak az enyémek vagytok.

- Utána meg egy napig vagy 300 másik emberé.- sóhajtok egy hatalmasat, Max pedig értetlenül néz rám.

- Csak 300 vendég lesz?

- Sajnos nem.- grimaszolok egyet- Sokkal jobb lett volna ha senki nem tud semmit, és csak mi hárman vagyunk ott.

- Sokkal jobb lett volna.- helyesel a pilóta is, de a mi életünk már csak ilyen, gyors és kiszámíthatatlan.

•

- Nem akarok leszállni.- nyöszörgök a pilóta vállára dőlve, amikor leszállt a gépünk Monacoban, a pilóta pedig csak halkan felnevet mellettem, és megsimogatja a hátamat.

- Én sem kicsim hidd el, de mostmár nincs visszatánc Sofim.- nyom egy puszit a homlokomra, majd feláll mellőlem, és felveszi Tristent, majd engem is felhúz a székemről.

- Ugye nincsenek fotósok?- nézek a pilótára álmosan, majd megdörzsölöm a szememet.

- Edward?- fordul az ajtó felé a holland, eddig észre sem vettem, hogy ott van a férfi.

- Nincsenek, annyira még azok se őrültek, hogy csak miattatok felkeljnek éjszaka háromkor,- legyint a férfi- majd holnap az esküvőtökre.

- Kösz haver, nagy voltál.- néz Max a férfira mérgesen, amikor meglátja az arcomra kiülő félelem és döbbenet egyvelegét- Na Sofi, nem lesz ott senki.- lép elém, és megsimítja az arcomat, majd megpuszilja a homlokomat. Ebbe bele se gondoltam eddig, hogy az esküvőm konkrétan egy média esemény lesz.

- Aha.- motyogom még mindig egy helyben állva a döbbenettől, ebbe eddig bele se gondoltam, pedig kellett volna, nem akarok az esküvőmön sajtósokat, ezt a rengeteg embert sem akartam, nem hogy fotósokat és újságírókat, aminek hangot is adtam- Nem akarok újságírókat.- nézek még mindig döbbenten magam elé.

- Hé, nem lesz Sofi, megígérem, ha ez a rengeteg ember ott lesz, akkor esküszöm, hogy sajtó nem lesz, jó?- nyomja Edward kezébe a kisfiunkat, majd két keze közé fogja az arcomat- Felhívunk egy biztonsági céget, küldenek ki embereket, nem lesz semmi olyan, amit nem akarsz, azon a sok emberen kívül, jó kicsim?- néz rám már ő is idegesen, de engem még mindig nem tud teljesen megnyugodni.

- Aha.- és még mindig magam elé nézek egy pontba, Max pedig nem tud mit kezdeni velem.

- Sofi mondj már valamit kérlek.- néz rám könyörgően, szegény már tényleg nem tud velem mit csinálni, de sajnos már én sem magammal.

- Menjünk haza.- léptem előre, hogy magamhoz öleljem a pilótát, aki szorosan zárta körén hatalmas kezeit. 

- Haza megyünk kicsi,- puszilja meg a fejem búbját- haza megyünk.- jelenti ki, de nem enged a szorításán.

•

Lassan nyitogattam a szemeimet, már a hálószobában, az autóban elaludtam, így gondolom Max hozott fel, mellettem Tristen feküdt, és ő is ugyan olyan békésen aludt, mint másik felemen a pilóta. Azonban, ahogy felületem a pilóta szempillái is felrebbentek.

- Még csak tíz óra Sofi, aludj még.- motyogja miközben megpróbál visszanyomni a helyemet, de én megfogom a kezét, és leemelen a mellkasomról.

- Nekünk pedig holnap jelenésünk van.

- Pontosan.- helyesel a pilóta- Holnap. És mivel eddig is pont úgy pörögtek a barátaink és családtagjaink, mintha felhúzták volna őket, így a mai nap csak a miénk.- mondja a pilóta csukott szemmel.

- Nagyon tévedsz drága bátyuskám.- vágja be a szoba ajtaját a szőke hajú lány, ezzel pedig felkelti az immár köztünk alvó kisfiút, aki sírásban tör ki az ijedségtől- Jaj ne.- kapja szája elé kezeit a lány- Nem akartam.- néz rám bűnbánóan, én pedig mosolyogva veszem fel a kisbabát.

- Hát jó reggelt Tristen.- mosolygok a kezemben tartott fiúcskára, aki még mindig sír, majd a szőkeségre emelem tekintetemet- Semmi baj Vic, úgy is ennie kell neki.

- Oh, oh oké, akkor jó, én most kimegyek, és megvárom még elkészültök.- bólogat a lány, majd kihátrál a szobából maga után becsukva az ajtót.

- Utálom a családomat néha.- temeti az arcát a puha párnák közé Max, engem is hátra rántva kezemben Teistennel, aki már nem sírt, csak szipogott- Kivéve ezt a két részét, titeket imádlak.- fúrta fejét nyakhajaltomba, miközben Tristen a hasamon pihent, és megnyugodott.

- Hogy lett hirtelen ilyen nyugodt?- nézek a kisbabára, és Max is arra kapja a tekintetét, és elmosolyodik.

- Végülis kilenc hónapig bérelt helye volt ott.- simogatja meg a pici hátát hatalmas kezével, ami a kis test mellett még nagyobbnak néz ki- Nekem pedig holnaptól egy életen át bérelt helyem lesz itt.- fúrják vissza fejét előző helyére, én pedig elnevetem magam, majd egyik kezemet a holland tarkójára vezetem, másikkal pedig kisfiunkat simogatom.

Hát ez a mi családunk.

•🦋•