Lassan már a szeptembernek is a végében járunk, Maxot várja vissza a csapata, hogy minél gyorsabban vissza tudjon rázódni, így szeptember 27-én az orosz nagydíjon meg is kezdi a visszatérését, ahová mi is elkísérjük Tristennel.

Szeptemberben meglátogattak bennünket Markék, akik közölték, hogy bizony az eljegyzés után, ami augusztus közepén történt érkezik is az első Berger baba, szóval az anyám nem fogy ki az unokáiból, akiket kényeztethet. Miaval és Aneval is rengeteget beszélgettünk habár találkozni nem tudtunk, nem szerettem volna, hogy tönkremenjen a kapcsolatom a két nővel.

- Mindent eltettél?- jelenik meg a szobában Max sokadszorra kezében ugyan azzal a kék neszeszerrel, amit most sikerül is kikapnom a kezéből, és belehajítom a táskába.

- Igen, és ha nem akarod, hogy téged is eltegyelek, akkor nyugodj le, és tedd le a segged.- cipzárolom be a bőröndöt, majd a másik kettő mellé állítom a szoba közepén, a pilóta pedig leveti magát az ágyra, majd arcát kezeibe temeti, és hajába túr.

- Nem megy Sofi.- leguggolok elé, és inkább én veszem kezeim közé az arcát, hogy ne tépje tovább a haját.

- Mi nem megy Max?

- Ez az egész,- mutat körbe, nekem pedig kétségbeesés ül ki az arcomra, ezt meglátva, azonnal megfogja kezeimet- nem ti! A versenyzés. Megint itt hagylak benneteket.- csapja le a fejét, nekem pedig egy hatalmas kő esik le a szívemről.

- Max drágám, ha nem akarod ne menj vissza,- felnéz rám, én pedig folytatom- de ha csak miattunk akarod abba hagyni, akkor ne tedd, nem hagysz itt minket, csak eléred azt, hogy a fiad és én is büszkék legyünk rád!- simítom meg arcát, ő pedig kezem után fordítja az, majd belecsókol tenyerembe, és beledönti a fejét, és úgy szólal meg.

- Annyira szeretlek Sofi.

- Én is szeretlek Max.- mosolygok a férfira, aki viszonozza gesztusomat, de valami motoszkál még benne.

- De Sofi, ígérj meg valamit nekem!

- Igen?- kezeimet sajátjaiba zárja, majd leül elém a földre.

- Bármi történjen is velem, te soha ne menj vissza dolgozni! Kérlek! Sofi legalább egy igazi szülő kell a kisfiunknak, ne olyan családban nőljön fel, ahol nincsenek körülötte a szülei, elég ha én nem leszek ott neki állandóan, kérlek te legyél ott neki, kérlek Sofi...- nézett már-már könnyes szemekkel enyémekbe, de én kénytelen voltam elfordítani a fejem. Az egyik legnehezebb dolgot kéri tőlem, hogy engedjem el az egyik szenvedélyem, a munkámat, az egyik olyan sikert, amit egyedül értem el, minden segítség nélkül. De ott volt a másik szenvedélyem is a családi amit jelenleg Max és Tristen alkotott, akikért bármit megtettem volna. Amikor ismét a pilótára néztem annak szemében kétségbeesés tükröződött, és már szólásra is nyitotta ajkait, azonban én megelőztem.

- Pakolj össze, oda kell érnünk időben, neked szabadedzés lesz, nekem pedig fel kell mondanom.- sóhajtottam- Végleg.- moslyogtam lágyan a pilótára, akinek hatalmas vigyor terült szét az arcán, majd kezei közé fogta arcomat, és lágyan megcsókolt.

- Köszönöm hercegnőm, köszönöm!- döntötte homlokát enyémnek, miután ajkaink elváltak egymástól.

•

- Max ideges vagy?- nézek a pilótára, aki már vagy tíz perce dobol a lábán a kezével.

- Nem, miért?- folytatja előző mozdulatsorait, én pedig megforgatom a szemeimet.

- Ettől még a fiad is jobban hazudik.- álltam fel, majd félrelöktem a pilóta doboló lábait, hogy kiférjek, és meg tudjam nézni, hogy a fiunk még mindig az igazak álmát alussza e. A holland szorosan mögöttem lépkedett, így minden lélegzetvételét éreztem, ahogyan egyre idegesebb lett- Max vagy mondd el mi van, vagy ne gyere utána mint egy kiskutya.- fordulok meg hirtelen tengelyem körül, amivel a pilótát is meglepem.

- Félek,- hajtja fel fejét- félek Sofi, ettől az egésztől, mi lesz ha nem fogadnak vissza?- néz rám kétségbeesetten a holland, én pedig szorosan elé lépek és kezeim közé fogom az arcát.

- Tudod Max, hogy mennyien támogattak amíg kómában voltál? Imádnak téged! Ahogyan én is, Tristen is és az egész csapat szeret, hiányoztál nekik Max, ne most omolj össze, amikor mindenki számít rád. Jó?- lassan bólint, majd lehajol hozzám, és egy csókot nyom az ajkaimra.

- Nem fogok, ígérem.- dönti homlokát az enyémek, majd éppen mondani akar valamit, de a pillanatot félbeszakítja a kisfiunk sírása, a pilóta pedig nevetve fordul el tőlem- Drága kisfiam kezdem azt hinni, hogy te ellenem vagy hangolva, mivel tömte a fejedet az anyád, amikor még a hasában laktál?- guggol le a hordozóban kapálózó immár éber kisbaba mellé.

- Csak az igazsággal.- léptem a pilóta mögé, majd a lapockájára simítom a kezemet, Max pedig csillogó szemekkel néz fel rám.

- Aha, persze.- neveti el magát a holland, majd kiemeli a kisbabát a hordozóból és a repülő padlójára huppan vele, engem is maga mellé rántva- Az én kis családom.- hajtja fejét a vállamra, míg Tristent próbálja megnyugtatni, aki még mindig sír a karjaiban- Sofi szerintem én megint elrontottam valamit.- emeli fel fejét és egy grimasszal fordul felém, én pedig elnevetem magam.

- Vagy csak elfelejtetted a- nyúlok hátra a hordozóba, majd kiveszem belőle a hiányzó dolgot- cumit.- tartom a pilóta elé, ő pedig hatalmas mosollyal és szemit megforgatva vette azt el tőlem, majd helyezte a kisfiunk szájába, aki másodperceken belül meg is nyugodott.

- Mr. Verstappen, Miss Berger kérem foglaljanak helyet, perceken belül megkezdjük a leszállást.- lépett mellénk egy középkorú igazán barátságos utaskísérő.

- Rendben, köszönjük.- áll fel azonnal Max, majd kezét nyújtja, hogy engem is felsegítsen, hogy helyet foglalhassunk a leszálláshoz.

•

- Istenem itt fogok meghalni.- masszírozom a fejemet az éjszaka közepén, amikor már vagy negyedszer altattam vissza Tristent.

- Felkelek én.- simítja hátamra hatalmas tenyerét a pilóta, és már kelnek is fel, de azonnal vissza is dobom rá a takarót, és visszanyomom a párnák közé.

- Nem, nem, neked most aludnod kell, peihenned, holnap koncentrálnod kell.- teszem a kezemet a mellkasára.

- Biztos?- teszi kezét az enyémet, és kérdően néz rám, de szinte már ismét alszik.

- Igen, biztosan.- mosolygok rá, majd felkelek és magamra csavarom a köntösömet a mai éjszakán már sokadszor, hogy nem odamehessek a szobában helyet kapó kiságyhoz, és kimenjek a nappaliba a zokogó kisfiunkkal. Tudtam, hogy nem kellene még repülnünk, de Max annyira örült, hogy itt lehetünk a futamon, amikor visszatér. Leülök a kanapéra, és amíg ringatom Tristent felcsapom a TV-t, hogy legalább valami engem is megnyugtasson.

- Élvezed mi?- nézek le a kisbabára, aki hatalmas könnyes szemekkel néz fel rám, még mindig szipogva- Hogy mindenki a te kis popsidat sajnálja és minden körülötted forog? Mintha az apádat látnám.- hajolok le hozzá, és egy csókot nyomok a homlokára, ő pedig abbahagyja a sírást, és már csak hatalmas levegővételei és szipogása biztosít engem arról, hogy pár perce még valóban keservesen zokogott.

Lassan ringattam a kisbabát, és dúdoltam neki hátha így könnyebben elalszik, de a szemei nem erről tanúskodtak, gyönyörű íriszeit hatalmasra nyitotta, és úgy fordult felém a félhomályban úszó szobában. Én pedig akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen felfedeztem pici arcában Max karizmatikus vonásait, és valahol nagyon-nagyon mélyén ott voltak az enyémek is. Ahogy egyre többet duruzsoltam a kisbaba fülébe, és dúdoltam neki, úgy pislogott egyre laposabbakat, és lassan én is csatlakoztam hozzá, az álmok gyönyörű és megnyugtató világába.

Egy meleg és hatalmas kéz simogatására keltem fel, és hatalmasakat pislogva fedeztem fel, hogy a kéz a holland pilótához tartozik, aki mosolyogva figyel engem, kezében a kisbabánkkal, akit éppen próbál egy kézzel megetetni a cumisüvegből.

- Az úgy nem fog menni.- mosolygok rá majd megfogom az üveget, hogy a pici táplálékhoz is jusson, ne csak a cumit rágja- Neked nem készülődnöd kellene? - nézek álmosan a férfira, aki mosolyogva kémlel engem.

- Hm, de, csak előtte töltök egy kis időt azokkal, akik miatt megéri ezt az egészet csinálnim- mosolyog rám- Hogy nektek a legjobb lehessen.

- Ugye tudod, hogy az miatt nem kell folytatni? Nekünk minden megvan ami kell, ha itt vagy velünk.

- Tudom Sofi, vagyis remélem, de nekem ez nem elég, nektek mindenből a legeslegjobb jár! Ezért pedig mindent meg fogok tenni.- csókol meg, majd leül mellém a kanapéra, mostmár egyedül etetve Tristent- Meg egy kicsit adrenalin függővé is válhattam az évek alatt.- vakarja meg a tarkóját a pilóta, én pedig megcsóválom a fejemet rosszalóan.

- Ezt viszont ki kellene nevelnem belőled, ez borzalmas dolog, ez így nem lesz jó hosszú távon.

- Sajnos tudom.- nyom egy csókot a homlokomra, közben pedig gyengéden átcsúsztatja a kezembe, és lassan feláll mellőlem- Tényleg indulnom kell. Gyertek ti is ki, amikor jónak látod Sof.- simít végig az arcomon, majd egy csókot nyom a számra, majd egy hatalmas puszit Tristen fejecskéjére, és már el is tűnik a hálószobában, hogy felkészüljön a mai napjára. Amikor visszatérhet a saját világába.

•

Életem talán egyik legfárasztóbb hetén vagyok túl, két kisgyerekkel, már csak azt nem tudom, hogy Tristen vagy Max fárasztottak e le jobban, így még talán soha nem örültem annyira annak, hogy Max sofőre leparkolt a ház előtt. Én pedig azonnal kipattantam az autóból, de azonnal vissza is fordultam a bent maradt pilóta felé, aki a gyereküléssel bajlódott, de amikor észrevette, hogy nem mozdultam el az autó ajtaja mellől felém fordul.

- Mi történt drágám?- néz rám érdeklődve.

- Az ott?- mutatok a megilletődésemet okozó dolog felé, ő pedig csak elmosolyodik.

- Az a tiéd.- nyúl a nadrágzsebébe, majd előhúzza a gyönyörű autó kulcsát, majd a kezembe csúsztatja, én pedig még mindig ugyan ott állok, ahol azelőtt.

- Meg sem nézed?- neveti el magát a holland, így lassan elindultam a ház előtt parkoló jármű felé, aminek előszőr csak a fényezésén húztam végig ujjaimat, majd megnyomtam a kapott kulcson a gombot, hogy kinyíljanak az addig zárt ajtók.

- Max ez gyönyörű.- nézek a pilótára, aki már mögöttem volt, az ő arcán pedig csak még nagyobb mosoly kapott helyet.

Beültem az autóba, majd kivettem a hatalmas vörös rózsa csokrot, aminek a közepén egy fehér kapott helyet, a rózsa szirmai közt pedig egy pici ékszer kapott helyet, pontosan úgy, mint a baleset napján, az egyik rózsában a fülbevalók, de most nem azok voltak a szirmok közt, hanem egy gyűrű. Kivettem a virág kelyhéből, és a tenyerembe ejtettem, majd így fordultam ki a pilóta felé, aki már előttem volt, fél térdre ereszkedve, nekem pedig a nyitott számra ragadt a kezem.

- Sofia Colett Berger megtisztelsz azzal, hogy a feleségemnek hívhassalak?- nézett fel rám, én pedig lassan bólintottam, majd a pilóta nyakába borultam- Mond ki, kérlek!- fúrta a hajamba a fejét a pilóta.

- Igen, igen- sírtam el magam, majd én is a pilóta nyakhajlatába fúrtam a fejemet.

- Elnézést uram, hölgyem- állt meg előttünk Josh, kezében esetlenül tartva Tristent- de nekem mennem kellene.- néz ránk kétségbeesetten, Max pedig zavarodottan elneveti magát, feláll és elveszi a kisfiunkat.

- Persze, bocsánat.

- Semmi baj uram, gratulálok,- nyújtja felé kezét, amit Max el is fogad, és mosolyogva bólint- és magának is Miss Berger.- mosolyog rám a férfi, ami engem is erre késztet.

- Köszönöm!- a férfi bólint, majd elindul vissza az autó felé, de még visszafordult, és elneveti magát.

- Áh és Mr. Verstappen,- Max kíváncsian fordul a sofőrje felé- ideje volt.- ül be a járműbe a férfi, majd már el is hajt onnan, Max pedig elneveti magát.

- Lehet igaza volt.- ingatja a fejét Max, majd szabad kezével megkeresi enyémet, és összefűzi ujjainkat, így indulunk el hármasban a házunk felé.

Vajon ez lenne a tökéletes végszó?

•🦋•