Reggel nyugalomra és csendre keltem, mellettem a pilóta egyenletes lélegzése hallatszott, és csak ez zavarta meg a ház nyugodt légkörét. Lassan felültem, hátamat a falnak támasztottam, és úgy néztem körbe a hatalmas szobában, amit végre újra belengett az élet, már csak egy valami hiányzott innen.

- Mi történt?- néz rám a holland álmos tekintettel.

- Mi?- kapom rá a tekintetemet, hiszen elbambultam.

- Történt valami? Annyira furcsán néztél.

- Ja nem,- simítottam bele kezemet a pilóta hajába- csak hiányzik Tristen.

- Nekem is. Főleg innen.- fekteti fejét a már igazán lapos hasamra, ahol egy hónapja a kisfiunk pihent, én pedig a holland fejét kezdtem el simogatni, aki ezt pár percig csendben tűrte is, amikor viszont már azt hittem, hogy elaludt, megtörte a szobába beállt kellemesen nyomasztó csendet- Edward tényleg nem segített neked?- simogatta ő is a hasamat ugyan úgy, ahogyan én az ő fejét.

- Erről ne most beszéljünk Max, kérlek.- kezdem el fészkelődni, és megpróbáltam kicsúszni kezei közül, melyeket ő azonnal a csípőm köré fűzött, amikor észlelte ezt a szándékomat.

- Ha nem most, akkor máskor, de ezt meg kell beszélnünk Sofia, nem akarom, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akik nem segítenek azoknak, akiket szeretek.

- Mostmár itt van Octavia, szóval úgy is édes mindegy.- egy lemondó sóhajt eresztett csak meg a még mindig karjaiban tartó holland, majd úgy döntött velem együtt elhagyja az ágyat, így még mindig karjaiban tartva engem, kelt fel, és indult meg a lépcső felé, én pedig nyaka köré fűztem kezeimet, hogy le ne essek, amit megjegyzek a pilóta úgy sem engedett volna- Mit csinálsz Max?- néztem fel a pilótára, de ő csak elmosolyodott, majd leültetett egy bárszékre.

- Reggelit az én gyönyörűmnek!- hajolt előre és egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd a hűtőhöz sétált, és különböző alapanyagokat kezdett el kipakolni a márvány pultra.

Fél óráig figyeltem, ahogy a férfi a konyhában sürgődik, elég kevés sikerrel meg kell jegyeznem. Az első pillanatban még nem is nézett ki annyira reménytelennek a helyzet, azonban mostanra a konyhának átesett abba a fázisba, mintha a második világháború egyik forontján lenne az ember, amikor belép, fejemet megtámasztottam ősszefűzött kezeimen, és úgy figyeltem a pilótát, majd végül inkább véget vetettem mindkettőnk szenvedésének.

- Max ugye tudod, hogy nem tudsz főzni?- lassan fordul hátra, fél szemöldökét felhúzva, ám az arca megnyugvást tükröz.

- Eddig tartott rájönnöd?

- Nem eddig élveztem a műsort.- nevettem el magam, majd felálltam és mellé sétáltam- De mostmár éhes vagyok.- lökdösöm ki a konyhából, ő pedig helyet foglala a bárszéken, ahonnan én keltem fel.

•

Én már legalább fél órája megettem a reggelimet, azonban Max még csak most nyammogta túl magát a felén, és nem is igazán próbálja csipkedni magát, így ujjaimmal az asztalon kezdek el dobolni, ő pedig kíváncsian néz fel rám.

- Van valami baj Sofi?- teszi le evőeszközeit, és megtörli száját a szalvétájával.

- Nem szeretnéd megenni a reggelidet, hogy elhozhassuk Tristent?

- Azt hittem legalább egy kicsit hiányoztam neked én is.- néz rám hatalmas csillogó szemekkel a holland, én pedig megforgatom a szemeimet.

- Öntelt kicsi Max Verstappen edd meg szépen a reggelidet, és induljunk el Charleshoz Tristenért.

- Charles azt mondta szívesen vigyáz rá egész nap.- állt fel a pilóta és lassan a székem mögé sétált és kihúzta azt.

- De még pici- kezdtem azonnal tiltakozni.

- Igen az, de Charles nem kisbaba, Tristen pedig nagyon jó kisgyerek, az anyjára ütött, aki nekem nagyon hiányzik.- nyom egy csókot a kulccsontomra, majd egyet a másik vállamra is, én pedig beleborzongok- Csak a mai nap, csak ezt kérem tőled Sofi!- suttogja a fülembe, én pedig lassan és bizonytalanul bólintok, ő pedig kiemel a székből és mintha nem lenne súlyom olyan könnyedén szalad fel velem az emeletre, ahol a fürdőbe visz be, majd letesz a vízzel teli kád mellé, és lehúzza rólam a pizsama ként szolgáló ruháimat, és a kádba ültet, majd nem sokkal később ő is bemászik mögém, én pedig nekidőlök mellkasának, míg ő egyik kezével a derekamat öleli át, és pár percig így ülünk együtt a nyugodt csendben, elmerülve a habos vízben és egymásban is egyaránt.

- Tudod ez volt az egyik dolog, ami rettentően hiányzott még nem voltál mellettem, a feltétel és giccs nélkül együtt töltött csendes pillanatok.- törtem meg én a némaságot.

- El sem tudom képzelni mit éreztél, amíg kómában voltam, nekem már az a két hét is rettenetes volt, amikor élet halál közt lebegtél, én pedig nem voltam itt neked és a fiunknak sem.- simogatja meg a nem rég még hatalmas pocakom helyét, én pedig az ő hatalmas kezére csúsztattam saját picikémet.

- De mostmár itt vagy.- hajtom fejemet a vállára, ő pedig a nyakamba fúrja sajátját.

- És itt is maradok!- nyom egy puszit oda, ahol eddig feje volt, majd kicsit kihajol a kádból és elvesz valamit mellőle, majd a kezembe ad egy poharat, és sajátjában is tart egyet, majd egy üvegból teletölti azokat vörösborral. Az üveget visszateszi eredeti helyére, majd ismét magához vesz valamit. Egy könyv. Kinyitja, és úgy helyezi, hogy én is lássam, mit ír benne, és már az első pár mondatról felismerem melyik könyv az.

- Ez a mi könyvünk?- nevetem el magam, melybe ő is csatlakozik, és öblös nevetése visszaverődik a fürdőszoba krém színű csempéjiről, így megtöltve vidámsággal az egész helyiséget.

- Másoknak közös daluk van,- ránt vállat- nekünk ez jutott. Tudod bármikor ezt veszem a kezembe, amikor te nem vagy velem, elhiszem, hogy te vagy az én rózsám, aki vár rám, és valami csoda folytán mindig visszatérsz hozzám, ha elolvasom ezt a könyvet.- csukja be a kötetet, aminek a borítója ugyan olyan meseszép, mint amilyen szöveget a benne lévő betűk kovácsolnak.

- Akkor tedd most is azt,- érintem meg a könyv fedelét, ezzel együtt pedig a pilóta kezét is- olvass nekem Max! Kérlek...- néztem hátra rá, ő pedig mintha parancsot hallott volna, olvasni kezdett nekem, így mindketten elmerültünk úgy a szavak birodalmában, mint a testünk a habokban.

Ahogy a történet haladt előre, a víz kezdett lehülni, a habok kezdtek eloszlani, a pilóta pedig a derekamat rajzolt kis köröket hüvelykujjával, úgy duruzsolta a fülembe a szavakat, nekem pedig úgy kezdtek egyre többször és egyre hosszabb időre lecsukódni szemhéjam, és így lassan nyomott el az álom, ott ahová valóban tartozom, végre ott nyomott el a kellemes és biztonságos mély álom.

•

Amikor lassan nyitogatni kezdtem pilláimat a kisfiam nézett rám hatalmas szemeivel, és ahogyan én, úgy ő is mosolyogni kezdett, az ágy másik végében pedig a pilóta figyelt minket ugyan azzal az átható tekintettel, mint amivel tette azt a kisfiunk is.

- Jó reggelt hercegnőm.- ült oda mellém a holland, én pedig feljebb ültem, és széles mellkasának támaszkodtak.

- Mostmár jó.- mosolyogtam fel rám, majd kezembe veszem kisfiunkat, aki még mindig ugyan olyan nagy mosollyal figyel bennünket.

- Reméltem hogy örülni fogsz neki.- nyom egy puszit a fejem búbjára, majd a kisfiunkéra is.

- Nem csak neki örülök Max Verstappen, nem csak neki.- bújok hozzá, ő pedig magához ölel.

- Az én két kis csodám, a hercegnőm, és a kis trónörökösöm.- simogat egyik kezével engem, másikkal pedig a kisfiunkat, mi pedig mindketten mosolyogni kezdünk ennek hatására.

- Max?

- Hmm...

- Kérni szeretnék valamit!

- Bármit hercegnőm! Neked bármit.- nyom csókot ugyan oda, ahová előzőleg is a fejem búbjára, majd arcát a hajamban veszti el.

- Ne rúgj ki senkit miattam. Senkit, se Edwardot se senkit, nem ártott neked, de még csak rosszat sem tett velem, sem veled, ne rúgd ki, kérlek Max.- nézek fel a pilótára, akinek tekintete először haragos, majd ismét lágy lesz.

- Sofia drágám, ez nem ilyen egyszerű

- De, de igen Max, ez pont ilyen egyszerű.

- Értsd meg, hogy ha nem teszek ez ellen most semmit akkor

- Kérlek Max!- fogom még a pilóta felkarját, és esedezve nézek a szemébe, ő pedig lassan bólint egyet, majd egy lágy csókot nyom ajkaimra, míg kisfiunk közénk nem áll azzal a tettével, hogy felmászott az apja mellkasára, és azt választotta következő alvóhelyéül. Borzalmasan sokat alszik ez a gyerek, de ez a tette mosolygásra késztet, és én is mellé hajtom a fejemet, a pilóta mellkasára.

- Hogyan tudod megbocsátani Edwardnak?

- Dehát drágám ő nem tett ellenem semmit sem.

- De nem is segített magának!- háborodik fel a lány, ez pedig engem moslygásra késztet.

- Tudod édesem „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Ahogyan néha a jó döntések ésszerűtlenek is, én pedig rengetegszer döntöttem ész nélkül.- lett még szélesebb a mosolyom az emlékek hatására.

- Hát akkor elég sok a közös bennünk Mrs.

- Csak Sofi!- vágok közbe, mielőtt a lány befejezhetné elkezdett mondatát, így most az ő arcán terül el egy hatalmas mosoly.

•🦋•

Szép jó napot, és jó olvasást! Mivel nálunk jelenleg két hét tanítási szünet van, így ezt az időt megpróbálom produktívan eltölteni! Szép hetet!🥰