- Megyünk a sajtósomhoz, és szerzünk egyet neked is.- ragadta meg a kezemet, majd Vicét is, majd most ő húzott ki minket a folyosóra, majd egyet kopogva be egy másik szobába, ahol egy kócos hajú férfi ül az ágyon.

- Leclerc mi a fenét akarsz te ilyenkor?

- Ezt- nyomja kezébe a telefonomat, a férfi pedig hunyorogva nézi a fényes képernyőt, majd lejjebb veszi a fényerőt, és elkezdi olvasni azt a cikket, amin mi hárman már túl vagyunk. Gyorsan felpattan az ágyról, majd felkapja a saját telefonját, és elindul kifelé.

- Te biztos Sofia vagy- fordul felém, majd a kezembe nyomta a telefonomat, és gyorsan kezét ráz velem- Thomas vagyok, örülök, hogy találkozunk, mondjuk jobban örültem volna, ha nem így.- száll be a liftbe, és megnyomja a földszint gombját.

- Hé, hé, hová megyünk?- nézek ijedten felváltva a két férfira.

- Elrendezni, azt a cikket, különben, minden tele lesz vele.- dobol idegesen lábával az újonnan megismert férfi.

- De így?- mutatok végig magunkon, rajtam még csak a pizsama és a köntös volt, Vicen és Charleson is csak pizsama volt, ahogyan Thomason is, a férfi is végignéz rajtunk, mondhatom igen színes társaság, majd azonnal megállítja és visszairányítja a megfelelő emeletre a felvonót.

- Mindenki kap negyed órát, hogy rendbe szedje magát, Charles te elég ha felöltözöl, rajtad nincs segítség.- legyint a férfi lemondóan.

- Nagyon humoros vagy.- forgatja meg szemét a pilóta.

- Mint mindig. Negyed óra múlva. Itt.- áll meg az ajtaja előtt a nemrégiben megismert férfi, majd beviharzott a saját szobájában, ahogy mi hárman is tettük azt, hogy elkészüljünk, és rendbe tegyük magunkat, hogy legalább kicsit összeszedettebben érkezhessünk meg arra a helyre, ahová Thomas akar vinni bennünket.

•

- Szóval először is szerzünk Sofinak egy sajtóst, majd megkérdezem Maxét, hogy kit ajánl, utána pedig ezt a cikket, valahogy elrendezzük, arra gondoltam, hogy kellene egy cikk, vagy egy TV műsor, hívtak is egy Talk Show-ba, mi lenne vinnénk Sofit is, és ezt az egészet elmagyaráznátok, ezt az egész helyzetet. Sofi? Te mit szólsz?- néz rám hátra a férfi, miután elmondta, az ötleteit.

- Nekem jó, de Charles?

- Neki minden jó, amire én azt mondom.- legyintett a férfi, és gyorsan gépelni kezdett- Válaszolok is az E-mail-ra, hogy nekünk hogy felel meg, meg hogy mikor.

- Oké, akkor először a Red Bull-hoz megyünk?- szólal meg a pilóta először azóta, hogy beszálltunk az autóba, és elindultunk a pálya felé.

- Aha oda, szerzünk Sofiának egy olyan sajtóst, aki mindet rendbe tud tenni, holnap pedig a futam után már megyünk is a műsorba.- én csak bólintottam, majd fejemet Vic vállára döntöttem, aki erre kikapcsolta telefonját és elhelyezkedett, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, a pilóta pedig ezt a mozdulatsort a visszapillantóból követte, hiszen éppen egy piros lámpánál álltunk. Amikor az zöldre váltott tovább indultunk, a monacói az utat figyelte, a sajtósa a telefonjába mélyedve dúdolt egy dallamot, mi pedig a szőke lánnyal próbáltunk pihenni a már nem hosszú úton.

10 perc után már ott is voltunk a pályán, ahol először a Red Bull garázsa felé vettük az irányt. Elöl ment Thomas, aki jelenleg bárkin és bármin átgázolt, hogy elérje úti célját, mellette Victoriával, aki szintén ugyan olyan céltudattal haladt előre, míg nekem megfogta a kezemet a pilóta, hogy maga mellé húzzon, így mi is egymás mellett haladtunk.

- Sajnálom, ezt az egészet- suttogta a pilóta olyan halkan, hogy csak én halljam szavait.

- Nem a te hibád Charles.- nézek fel rá döbbenten, hiszen nem gondoltam, hogy ezt hiszi.

- De, de igen az, de nem akartam, csak szerettem volna, ha egy kicsit ki tudsz mozdulni a komfortzónádból, de nem úgy sikerültek, ahogy terveztem.

- Nem haragszom Charles, rosszul esik az a cikk, de eddig is kaptam negatív kritikát, ahogy ezek után is fogok, de ez nagyon övön aluli volt. Szóval csak minél gyorsabban hozzuk helyre.

- Persze, hogy rendbe hozzuk, bármi áron, Thomas a legjobb.- jelenti ki a pilóta határozottan.

- Na szóval, Sofi itt téged szívesen látnak, minket is, de nem annyira, bemennél elsőnek, Vickel?- néz hátra rám Thomas.

- Persze,- mosolyogtam rá, majd előre léptem a szőke lány mellé, és be is léptem a helyiségbe, ahol a Red Bull csapata éppen a reggeli rutinját folytatta, de belépésemre, mindneki abba hagyta, amit éppen csinált, és döbbenten nézett rám- jó reggelt.- köszöntem a csapat ott lévő tagjainak, és szinte mindenki arcára egy mosoly került, és úgy üdvözöltek, csak egy valamit vagyis inkább valakit nem láttam ott, az pedig az a személy volt, akire most szükségem lenne.

- Horner az irodájában van Sofi,- jött oda hozzám Joe, Max egyik szerelője, és Horner irodája felé mutatott- gondolom őt keresed.

- Igen őt,- mosolyogtam rá- de ti hogy vagytok?

- Borzalmasan, megvisel mindenkit, senki nem mutatja, de mindenkinek hiányzik Max, tudjuk, hogy főleg neked, de nekünk is nagyon rossz. De ennyi elég is volt belőlünk, veletek mi van?- néz rám, majd a pocakomra mutat, én pedig autómatikusan mosolyogni kezdek.

- Ehhez az egészhez képest, egész jól vagyunk, köszönöm Joe.- mosolyogtam a férfira, aki csak bólint egyet, majd elindul vissza a többiekhez, de pár lépés után megtorpan, majd vissza fordul hozzám.

- Ugye tudod, hogy ha bármi kell, mi mind itt vagyunk,- mutat körbe- mi vagyunk a ti második családotok Sofi, ha itt van Max, ha nincs.- mosolyog rám, majd végleg vissza ment a többi szerelő közé, én pedig kiléptem a többiekhez.

- Horner az irodájában van, mehetünk be hozzá.- nyitom ki teljesen az ajtót, így a többiek is be tudtak jönni a helyiségbe, én pedig bekopogtam a csapatfőnök irodájának az ajtaján.

- Gyere.

- Jó napot Christian.- lépek be először én az irodába, erre pedig Christian azonnal felkapta a fejét.

- Kicsi Sofi, gyere be azonnal- áll fel, majd elém lép, és arcom mindkét oldalán egy-egy puszival köszönt, majd a mögöttem belépett emberekre fókuszált.- Áh Victoria Verstappen, Charles Leclerc, és Thomas Mann. Miben segíthetek?- húzza ki nekem a széket, majd a többieknek is helyet kínál, míg ő az íróasztal másik oldalán foglal helyet.

- Mr. Horner egy botrányos cikk jelent meg reggel,- adja az idősödő férfi kezébe a tabletjét Thomas- és ezt szeretnénk rendbe hozni, ehhez pedig kellene Sofiának is egy jó sajtós, gondoltam talán Maxé, ebben tudna nekünk segíteni.- ecsetelte terveit a barna hajú kissé ideges férfi. Christian olvasni kezdte a cikket, majd amint egyre tovább ért benne, látszott rajta, hogy egyre idegesebb lett, ahogy mi mindannyian.

- Ez hallatlan!- csattan fel, majd az asztalra dobja a készüléket- Mit képzelnek ezek?- emeli fel idegesen a vezetékes telefon kagylóját, és benyom egy hívószámot- Octavia azonnal gyere az irodámba.- ezzel le is csapta a kagylót, majd ismét felén fordul, és felveszi az asztalról a táblagépet, és visszaadja tulajdonosának- Sajnálom Thomas, ez valóban borzalmas. Octavia az én sajtósom volt, mától Sofié, és azonnal szóljanak nekem, ha bármi van! Ha kell mi is segítünk a csapattal, Sofia te közénk tartozol, akár itt van Max, akár nincs. Mindenben segítünk, amiben tudunk.- nézett a szemembe az idősödő férfi, majd az ajtóra kapta tekintetét, hiszen kopogtak- Szabad.- kiáltotta el magát.

- Hívott Christian.

- Igen Octavia, mától nem nekem dolgozol,- én is arra fordultam, a nő arca pedig annyi döbbenetet mutatott, amit még soha nem láttam- de nem rúglak ki, ne érts félre, csak mától Sofiának kell segítened, kezdheted a cikkel, amit Thomas mingyárt meg is mutat neked. Neki is ugyan olyan tisztelettel segíts, mint nekem, kérlek.

- Ez csak természetes Mr. Horner.- szedi össze magát a nő az előbbi döbbenetből.

- Nekünk mennünk kell Chris,- fordulok ismét a csapatfőnök felé- de remélem, a futamon még találkozunk.

- Hát persze Sofia, örülök, hogy láttalak.

- Én is örülök Chris.- álltam fel, hiszen körülöttem, már mindneki indulásra készen állt, és már én is az ajtóhoz értem, amikor a férfi még utánam szólt.

- Sofia, kisfiú vagy kislány lesz?

- Kisfiú- néztem vissza rá mosolyogva, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

- Octavia Odett Oliv vagyok- nyújtotta felém mosolyogva kezét a talán velem egy idős nő.

- Sofia Colett Berger- viszonoztam cselekedetét mellé lépve.

- Max jó barátom volt, örülök, hogy segíthetek neked is Sofia.

- Csak Sofi,- mosolyogtam a vörös hajú nőre- és én örülök, hogy itt vagy.

Ezzel utol is értük a többieket, majd újra csatlakoztunk a reggeli csapatunkhoz, hogy együtt menjünk és adjuk át a Ferrari csapatának a reggeli híreinekt, és a holnap este esedékes Talk Show-ban való szereplést, ami Octavia szerint is jó ötlet volt.

•

Vasárnap este négyen ültünk a TV stúdiójaban, Charles, Thomas, Octavia és én. Charleson és rajtam az öltöztetők álltal kiválasztott ruha volt, és vártuk, hogy szóljanak ideje lesz mennünk, hogy felvegyék a műsort.

- Ezt tegyétek a fületekbe,- adott a kezünkbe Thomas egy-egy kis fülest- így halljátok, ha mondunk nektek valamit.

- Mi sem kaptuk meg a kérdéseket, szóval nem tudjuk mi lesz, de a lényege hogy ne mondjatok semmi kétértelműt- segített elhelyezni úgy a fülesemet Octavia, hogy az ne látszódjon.

A pilóta és én bólintottunk, majd mindketten elindultunk, hiszen szóltak, hogy tíz perc múlva kezdés. Felsétálltunk a kamerák elé, és bemutatkoztunk Amalianak, aki a műsort vezeti, ő pedig elmondta, hogyan fogják egymást követni a kérdések, majd miután helyet foglaltunk, már kezdetét is vette a számomra igazán nagy jelentőséggel bíró TV műsor.

Az első negyed órában csak alap kérdéseket kaptunk, Charles a Forma 1-ről, én pedig a jelenlegi életemről, a babáról, meg úgy általánosságban minden hétköznapi dologról kaptunk hideget meleget a pilótával, majd a 20. percben elérkezett az a kérdés, amire szinte mindenki várt, és Amalia fel is tette azt nekünk, arcán leplezetlen érzelmekkel, gúny, közöny, izgalom?

- És milyen kapcsolatban is álltok ti ketten?- nézett felváltva rám, majd a pilótára, most először pedig megszólalt a fülesben Thomas hangja, hogy én válaszoljak.

- Barátok vagyunk,- a nő rám kapta a tekintetét, amikor megszólaltam- ugye Charles Monacoban lakik, ahogyan én és Max is, és amikor Max kómába került, akkor Charles volt az, aki naponta át jött ha kellett, és segített nekem, abban, amiben csak kellett, hiszen előtte is igen jó barátok voltak Maxszel, így velem is.- mosolyogtam a nőre.

- Ez nagyon aranyos, de nem lehet, hogy e mögött valami több van, mint barátság?- húzza fel egyik szemöldökét kérdően a nő, majd hátra dől a székében, a mi fülünkben pedig most Octavia hangja szólalt meg, hogy ez most Charles kérdése, aki készségesen válaszolt is rá.

- Természetesen lehetne, csakhogy Max az egyik legjobb barátom, és ezért érzem úgy, hogy amiben csak kell segítek a babát váró menyasszonyának.- erre a kijelentésre, nem csak a velünk szemben ülő nő, hanem szinte mindenki, aki a stúdióban volt meghökkent- Persze Sofi családja is sokszor ott volt, így én sem jelentem meg nála minden nap, a pletykákkal ellentétben, a kórházba pedig azért vittük, mert a fáradtságtól rosszul lett, majd pedig én haza mentem, ő pedig ott maradt a vőlegényénél.

- Ez egy nagyon kedves gesztus, azonban volt ebben a mondatban a logikus és ésszerű magyarázaton kívül, ami megfogott, talán nem csak engem, hanem mindenkit itt. Menyasszony? Vőlegény?- nézett rám a nő kérdően, én pedig még mindig ugyan olyan mosollyal ültem a fotelben, mint ezek a kérdések előtt.

- Igen.- válaszolok tömören, de annál kevesebb kérdést kielégítve.

- Kicsit kifejtenéd? Hiszen nincs gyűrű rajtad, drágám.- ejtette ki a szavakat gúnnyal tele, vagy talán lesajnálással? Charles is kérdően nézett rám, de én továbbra sem voltam ideges, hiszen nem volt miért, Octavia pedig azt duruzsolta a fülembe, hogy mindent mondják el, amit tudni akart.

- Aznap, amikor Max kómába került, arra készült, hogy megkérje a kezemet, de úgye oda már nem jutottunk el,- a nő kérdezni akart valamit, de nem hagytam, hiszen amilyen gyorsan csak tudtam, folytattam a mesémet- viszont a kórházban, amikor megkaptam Max személyes dolgait, volt köztük egy levél, és egy kis kék bársonnyal bevont ékszerdoboz, a levélben azt volt leírva, ahogyan a pilóta meg akarta kérni a kezem, a szöveg hozzá. A gyűrű pedig a dobozban a levélen volt.

- Ez szinte már mesébe illő,- varázsolta vissza a hatalmas mosolyt az arcára a nő velem szemben, és még kezeit is összecsaptak hozzá, hogy én mennyire utálom az ilyen Tlak Showkat- de hol az a híres gyűrű?- nézett rám kíváncsian, és persze gúnyosan.

- Ez mondjuk engem is érdekel,- nevetett fel mellettem a pilóta, hogy oldja a stúdióban lévő hangulatot- még nekünk sem mutattad meg.- nézett rám a pilóta, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet, és  előhúztam az ingem takarásából a vékony ezüst nyakláncot, melynek medálja egy sztetoszkóp volt, abba pedig bele volt akasztva egy arany eljegyzési gyűrű, melyet a holland pilóta nekem szánt.

Kiakasztottam a nyakamból a láncot, majd hagytam, had lógjon a levegőben a medál a bele akasztott gyűrűvel együtt. Az előttem ülő nő arcán megdöbbenés látszott, míg a mellettem ülő pilóta valami olyasmit motyogott, hogy legalább összeszedte a bátorságát meg a férfiasságát valahonnan az nap Verstappen.

•

- Utálom azt a nőt.- mondtam a két színfalak mögött elhelyezkedő személynek, amikor odaértünk hozzájuk, hiszen a gyűrűs akcióm után nem volt már sok kérdése a nőnek hozzánk, főleg nem hozzám.

- Szerintem ez kölcsönös,- nevetett fel mellettem a pilóta- de legalább Max összeszedte a golyóit aznap, még ha most ezt nem is tudja.

- Még ilyenkor is blamáljátok egymást,- nevetem el magam- mehetünk innen? Nem bírom ezt a helyet, azzal a nővel együtt.- mutatok vissza az operatőrrel beszélgető barna hajú nőre.

- Szerintem is menjünk. Éhes vagyok- fogja meg a hasát a pilóta.

- Jelenleg én is, menjünk enni.- helyeseltem azonnal.

- Ha nem tudnám, hogy nem vagytok testvére, akkor azt mondanám ikrek vagytok.- nevetett fel mögöttünk Thomas, amikor követtek minket Octaviaval.

•🦋•