Augusztus utolsó napjára ébredtem . Még most is nagy hőség tombol . Kiszáltam az ágyamból és kipillantottam az ablakon . A nap fényesen ragyogta be az egész házat és kertet . Azonban én tudom , hogy mit jelent a reggel . Nem azt , amit másnak . Amíg a volt osztálytársaim próbálják a legtöbbet kihozni a nyár utolsó napjából, addig nekem fel kell készülnöm lelkileg.  Elköltözöm . Egyedül.  A világ végére , ahová még a vén Morzsi és az egyetlen testvérem sem tarthat velem . Mindössze egy éve ért véget a háború . Nagyon szerencsések vagyunk , hogy élünk . Azonban eddig élhettem csak így ... itt . A háború vége felé azonban az édesapám örökké fekvőbeteg lett . Ami ezúttal azt is jelenti , hogy mennem kell ! Édesanyám nem tud egyedül gondoskodni rólunk és apáról is . Nincs olyan élő rokon a közelben , aki befogadna minket . Illetve édesanyám azt mondta, hogy ahová elvisz , ott leszek a legjobb helyen és biztonságban . Van ott valaki aki vár rám , de én nem ismerem . Lili azonban nem tarthat velem .
Mit tehettem volna mást , minthogy felöltöztem és hagytam hogy anyukám tegye amit ő jónak lát ? Bármennyire is fájt ... el kellett hagynom ... mindent !
Megágyaztam , fevettem szép egyberuháim közül a kedvencemet .
Hosszú barna hajamat megfésültem , majd egy fekete szalaggal átkötött kalap került a fejemre . Kezeimre kesztyűt húztam (ami a nagy melegben nem igazán esett jól ), majd felvettem az ékszereimet és indulásra készen álltam. Legalábbis...ami a megjelenesemet illeti . Azonban semmi kedvem sincs menni , Árkodra, oda a világ végére .
De nem tehettem mást . Bízom kellett édesanyám szavaiban miként vigyázni fognak rám . Vonattal kellett mennünk , autónk nem volt . Indulás előtt benéztem édasapámhoz , aki mint mindig azóta , most is betegen feküdt az ágyában . Csak egyetlen dolog van amit igazán akarok . Az pedig az , hogy ő újra egészséges legyen ! Akkor nem kellene elmennem . Fáradt tekintetével rámnézett , de nem szólt , nem is tudott . Megfogtam a kezét és csak álltam mellette hangtalanul.  Nem tudtam mit mondhatnék . Azonban a lelkem válaszolt a nyelvem helyett . Egy perc múlva már a könyeimen át tekintettem rá , közben csak arra gondolva , bár ő is egészséges lenne .

- Lara , tudom , hogy nehéz de el kell engedned . Hamarosan indulnod kell .- mondta édesanyám szomorú hangján . Elengedtem apám kezét  és kisétáltam a szobából de nem tudtam nem sírni . Próbáltam álcázni, hogy jól vagyok . Nem akarom, hogy Lili sírni lásson, de nagyon nehéz.  Megöleltem a kishúgomat , közben csak arra gondolva , hogy mennyi mindenből maradok majd ki . Mi lesz ha nem tudok itt lenni a születésnapján?
Kénytelen voltam őt is elengedni és az öreg Morzsi simogatását is abba kellet hagynom . Indulnunk kell az állomásra.

- Anya ? De akkor Lilivel mi lesz ?- fordultam oda édesanyámhoz könnyes szemmel.
- Ma a szomszéd Mari vigyáz rá , míg én elviszlek Árkodra. Aztán ne félj, vigyázok rá!- próbált megynyugtatni .

Néhány pillanattal később már a vonaton ültem , velem szemben pedig édesanyám.  Könnyes szemeimmel néztem , amint a vonat döcögve kigurult a pályaudvarról és egészen Árkodig , (mely a Keleti országhatár városa ) meg sem áll . Visz engem az ismeretlenbe ...
Láttam az elsuhanó fákat , a lovakat kik szabadon legelésznek a mezőn . Mindez nagyobb honvágyat okozott .
Édesanyám látta , hogy szemeimet újra és újra ellepi a könny , de nem szólt . Csak némán néztünk egymásra.
Mindketten tudtuk mit akar a másik.
Végtelennek tűnő idő után végre a vonat nagy fékezéssel elérte a végállomasát, Árkod városát .
Leszálltunk a vonatról , elhagytuk az állomást , majd egy gimnázium felé vettük az irányt.
- Nos Lara , itt fogsz lakni . Ez egy kollégium és egy lánynevelő intézetet.
Itt mindenki vallásos. Az iskolában rengeteg diák van. Remélem szerzel majd barátokat .- mondta édesanyám.
Nem mondtam semmit , csak bámultam , tényleg bámultam az iskola hatalmas vaskapuját . Ez a hely úgy néz ki , akár egy börtön!
Együtt bementünk a hatalmas épületbe, egyenesen az igazgatói irodába, ahol az igazgató , egy feltételezhetőleg tanár és egy szerzetesre emlékeztető nő várt ránk .

Édesanyám köszönt , amikor beléptünk . Én csak némán követtem őt . Nem tudtam szólni , szemem mèg mindig könnyes volt .

- Jó napot kívánok! - köszönt anya .
- Isten áldásával ! - válaszolták

- Ő itt a lányom , Fodor Larissza Lilla.- mutatott be engem anya  .

- Rendben. Fodor elköszön édesanyjától és igazgatójától .- adta ki az utasítást az igazgatóúr .

- Vigyázzatok magatokra ! Szia ... - suttogtam anyának.

- Nem így köszönünk , Fodor ! - kiabált rám az igazgató .

De hát én csak köszöntem az anyukámnak ! Miféle iskola ez ?!

- De ... mit mondjak ?- suttogtam.

- Jó napot kívánok, Isten áldásával! - lépett oda mellém az ismeretlen nő - mi így köszönünk - mondta halkan.

- Jó napot kívánok, Isten áldásával !- mondtam hangosan .

Ezután még el akartam búcsúzni anyától , de nem hagyták. Az igazgató beszélni akart anyával és parancsolta , hogy hagyjam el a szobát , majd kövessem az ismeretlen nőt.

- Gyere , kövess engem . Nyugodtan hívj csak Zsuzsanna testvérnek , én felelek a tizedik osztályért. Megmutatom hol fogsz aludni , de előbb fel kell venned az iskolai egyenruhát és meg kell csinálni a hajadat .- mondta halkan .

Egy kisebb helyiségben át kellett vennem a ruhámat az iskolai öltözetre, majd minden kintről hozott dolgomat elvették tőlem.
Az a nő aki ide küldött engem , megfésülte a hajamat , majd két copfba fonta be . A hajam végére két fekete szalagot kötött. Nagyon furán néztem ki . De csak ezután lett mégrosszabb . Olyan cipőt kaptam a lábaimra , amiben még a járás is nehezen ment .

Végül kaptam egy kulcsot , amely a szekrényemhez tartozott és egy tarisznyát , benne könyvekkel .

Majd a Zsuzsanna nevű nő megmutatta nekem a szobát , ahol aludni fogok .

- Hamarosan érkeznek az osztálytàrsaid is . Nekem most vissza kell mennem . Addig is próbáld meg valahogy elfoglalni magad .- mondta , majd ezzel itt is hagyott