Wei Wuxian szorosan lehunyta a szemét, és összegömbölyödött. Már látta maga előtt, ahogy letapossa az a dög, és úgy döntött, élőben nem akarja végignézni. Elég lesz érezni, ahogy kilapítják. Jaj, de fájni fog!

– Wei Ying!

A neve hallatán félve felpislogott. Először az előtte térdelő Lan Wangjit pillantotta meg, amitől egy pillanatnyi megkönnyebbülés áradt szét benne, majd feltűnt neki a szörny hiánya. Hol az a dög!? Olyan hirtelen ült fel, hogy megszédült, oda kellett kapnia a fejéhez, miközben körbenézett.

A kutyalény holtan feküdt alig két chíre tőle.

– Ez hogy? – döbbent meg. – Az előbb még halálra akart taposni!

Lan Wangji megfogta a két vállát, és alaposan végigmérte.

– Megsérültél?

Wei Wuxian mellkasába jóleső melegség költözött, azonban a huncut mosoly sem maradhatott el.

– Csak nem aggódsz értem, Lan Zhan? – ingerelte.

Lan Wangji szigorú pillantást vetett felé.

– Ne legyél gyerekes!

Wei Wuxian mosolya még szélesebb lett, de nem hergelte tovább a másikat.

– Jól vagyok – nyugtatta meg.

– Én viszont nem – szólt közbe Jiang Cheng. – Törődhetnétek velem is!

Wei Wuxian az ajkába harapott, ahogy ráeszmélt, el is felejtette Jiang Chenget. De most már talpra is pattant, és odarohant hozzá.

– Hol sérültél meg?

Jiang Cheng a falnak dőlve ült, és fájdalmas arckifejezéssel a tarkóját masszírozta.

– Bevertem a fejem – panaszkodott –, és még mindig kettőt látok belőled.

– És nem örülsz neki? – vigyorgott Wei Wuxian. – Ilyen jóképű férfi nem terem minden fán.

Jiang Cheng felhorkant.

– Mindjárt adok én neked, csak keljek fel innen!

Wei Wuxian látta rajta, hogy komolyan gondolja, ezért elkapta a vállát, mielőtt megmozdult volna.

– Jól van, nyugodj meg, befejeztem. Ne ugrándozz, amíg ilyen a fejed! Lan Zhan, segíts, vigyük ki innen!

Lan Wangji egy szó nélkül odalépett hozzájuk, és segített Wei Wuxiannek felnyalábolni Jiang Chenget. Két oldalról támogatták a sérült fiút, aki ezt természetesen kész sértésnek vette.

– Nem vagyok én öregasszony, engedjetek el! – háborgott. Kiszabadítani azonban meg sem próbálta magát.

Lan Wangji szokás szerint elengedte a füle mellett Jiang Cheng dohogását, és most kivételesen Wei Wuxian is követte a példáját.

– Lan Zhan, mássz le, én majd leengedem neked Jiang Chenget – adta ki a következő utasítást.

Lan Wangji egy kecses mozdulattal már lent is volt a lejtő alján, és várakozóan nézett vissza rájuk. Ahogy Wei Wuxian belenézett abba a világos szempárba, hirtelen el is felejtette, hol vannak és mit csinálnak. Hevesebben vert a szíve, és szeretett volna ő beleugrani Lan Wangji karjába.

– Segítenél már?

Jiang Cheng morgása rántotta vissza a valóságba, és zavartan megköszörülte a torkát.

– Fogd erősen a kezemet, tartalak!

Wei Wuxian a lábát szilárdan megvetette az egyenetlen talajon, és a csuklójánál fogva egyre lejjebb engedte Jiang Chenget.

Éppen félútnál járhatott, amikor hangok ütötték meg Wei Wuxian fülét. Megmerevedett, és hallgatózott.

– Ez Jiang bácsikám hangja! – lelkesült fel.

– És a bátyámé – tette hozzá Lan Wangji.

– Itt a felmentő sereg! – ujjongott tovább Wei Wuxian. Elengedte Jiang Chenget, aki így Lan Wangji karjába zuhant, Wei Wuxian pedig odaugrott melléjük. – Legalább nem nekünk kell visszacipelnünk téged...

Jiang Cheng még ebben az állapotban is gyomron vágta Wei Wuxiant, akik jajgatva összegörnyedt. Hogy őt mindig bántani kell!

– Én bezzeg a hátamon cipeltelek téged, amikor Felhőzugban megbüntettek! – méltatlankodott Jiang Cheng.

– Senki sem kért meg rá – közölte Wei Wuxian duzzogva. Lehet, a shidije megsérült, de még így is lyukat ütött a gyomrába.

Jiang Cheng felvonta a szemöldökét.

– Tényleg? Akkor legközelebb otthagylak megpusztulni!

– Jaj, Jiang Cheng, ne csináld már! Hogyan tudnál otthagyni?

– Gyorsan.

Wei Wuxian felhúzta az orrát.

– Ha így állunk, akkor én is itt hagylak. Kezd fullasztó lenni ez a bezártság. Lan Zhan, majd a birtokon találkozunk.

Búcsút intett nekik, és lelépett. Ha Lan Wangjival titkolják a kapcsolatukat, akkor jobb is, hogy nem együtt mennek vissza, így hihetőbb az egész. Jiang Cheng pedig elég idegesítő, amikor valami baja. Bosszankodjanak miatta a többiek!

A Jiang birtokon Nie Huaisangba botlott.

– Wei fivérem! – derült fel a láttán. – Elkaptátok a szörnyet? Hol vannak a többiek?

Wei Wuxian büszkén kihúzta magát.

– El bizony! A többiek Jiang Chenget ápolják, kicsit tökkel ütött lett. Nie fivérem, én viszont átöltözöm, mielőtt elmegyünk töltött pitéért. Ha Lan Zhan közben visszaérne, szólj neki, hogy várjon meg.

– É-é-én beszéljek Lan Wangjival? – illetődött meg Nie Huaisang.

– Mégis miért félsz annyira tőle? Itt legfeljebb Yu asszony büntet meg – nevetett Wei Wuxian.

– Akkor is olyan félelmetes – dünnyögte Nie Huaisang. – Rám néz, és kiszáll belőlem a lélek.

Wei Wuxian somolyogva megcsóválta a fejét.

– Lan Wangji, Wei Wuxian kéri, várd meg. Ennyit kell mondani. Bízom benne, hogy sikerrel jársz. – Megveregette Nie Huaisang vállát, és elsietett.

Nem kapkodott, úgy gondolta, Lan Wangji is előbb át fog öltözni. Ő maga csak azért váltott ruhát, mert a kikötő szeles, és nincs kedve ágynak dőlni, de Lan Wangjinak alap a jó megjelenés. Wei Wuxian a nyakát tette volna rá, hogy egy lépést sem tenne meg, amíg újra makulátlan nem lesz az öltözéke.

– Pedig még ázottan sincs párja – jegyezte meg magának félhangosan.

Éppen az alsóruháját igazgatta el magán, amikor váratlanul két kéz fonódott a derekára. Legalább akkorát ugrott, mint a szíve.

Aztán megérezte a finom szantálfa illatot.

– Lan Zhan! – Megkönnyebbülten megmasszírozta a mellkasát, és belesimult a másik ölelésébe. – Legközelebb csapj valami zajt, amikor mögém osonsz.

– Ühüm. – Lan Wangji belecsókolt a nyakába, mire Wei Wuxianben forróság gyúlt. – Átöltözöm én is, és jövök. – Ahogy azt Wei Wuxian megtippelte. Csak arra nem számított, hogy előtte beugrik hozzá.

Lan Wangji el akart lépni, de Wei Wuxian megragadta a karját, és hátrált vele együtt. Túl jól esett neki a másik közelsége ahhoz, hogy elengedje. Mélyen beszívta a szantálfa illatot.

– Jiang Chenget épségben hazahoztátok? – Azért nem ártott a shidijéről sem érdeklődni.

– Ühüm.

– És mérges volt, amiért otthagytam?

– Ühüm.

Wei Wuxian szája fülig ért, miközben megfordult az ölelésben.

– Imádom, amikor bosszanthatom.

Lan Wangji bosszúsan összevonta a szemöldökét.

– Mindenkivel ezt csinálod?

Wei Wuxian elgondolkodott.

– Azt hiszem, így fejezem ki a szeretetemet... Vagy csak szeretem bosszantani az embereket, haha!

Lan Wangji belecsípett az oldalába, mire Wei Wuxian ismét ugrott egyet.

– Lan Zhan! Most miért kellett ez?

Lan Wangji nem válaszolt, érzelemmentesen bámult rá.

– Jól van, Lan Zhan, akkor ne mondj semmit! – Egy darabig Wei Wuxian csak nézett vissza a másikra, majd gonoszan elvigyorodott. – Mondd, Lan Zhan, azért vagy most itt, mert féltél, hogy nélküled megyek töltött pitézni, haha?

Lan Wangji nyilván tudta, hogy csak megint szórakozik, de ő őszintén válaszolt.

– Szeretnék veled minél több időt tölteni.

Wei Wuxian levegőt is elfelejtett venni a vallomástól. Az ajkába harapott, és a karját felcsúsztatta Lan Wangji nyakába.

–Hirtelen milyen figyelmes lettél velem – duruzsolta. – Tetszik ez a Lan Zhan. Bár az idegesítésednek is megvolt a maga szépsége. De ez jobban tetszik. – Még közelebb lépett hozzá, teljesen nekipréselődött a másiknak, és finoman megcsókolta. Lan Wangji azonban már nem finomkodott. Hevesen, szenvedélyesen vette birtokba Wei Wuxian száját. Még egy kicsit rá is harapott az alsóajkára. – Határozottan jobban tetszik ez a Lan Zhan – vigyorgott Wei Wuxian. – Te, Lan Zhan?

– Hm?

– Egyszer Jiang Cheng azt mondta nekem, ha egy szobán kellene osztoznunk, hét napig se tartana, és leszúrnál. Mi lenne, ha kipróbálnánk?

Lan Wangji értetlenül a homlokát ráncolta.

– Miért beszéltetek erről?

– Ne aggódj, semmi olyanra nem gondoltunk – kacagott Wei Wuxian. – Jiang Chenggel mi is egy szobában aludtunk Felhőzugban. Sőt, Caiyi városában meg veled osztozkodtam a szobán egy éjszaka erejéig, ha elfelejtetted volna. Amikor leitattalak is az ágyamban kötöttél ki. Egyébként akkor beszéltünk erről, amikor szóba került, hogy esetleg elfogadod az ajánlatomat, és egyszer végre eljössz Lótuszrévbe. Ő sosem hite volna, de én tudtam, hogy így lesz. És mondtam, hogy aludhatsz nálam, nem fogsz senkit zavarni. Na, átjössz éjszakára?

– Aludjak itt veled?

– Lan Zhan, most miért ilyen nehéz a felfogásod? Már egy hetet sem maradsz, én is szeretnék minél több időt eltölteni veled. Ki tudja, mikor tudunk legközelebb találkozni. Én azt sem bánnám, ha folyton ingáznánk Lótuszrév és Felhőzug között, de az előbb-utóbb gyanús lenne. Már eleve az furcsa lesz sokak számára, hogy szereztél egy barátot, jobban mondva, megtűrsz valakit a közeledben, nem lehetünk összenőve. Bár ha jobban belegondolok, én tapadós vagyok, úgyhogy simán belefér, hogy folyton a nyomodba járjak. Ha...

– Wei Ying, elég – szakította félbe Lan Wangji kedvesen. – Nem kell ennyit gondolkodni rajta, majd kialakul.

– Igazad van – ismerte el Wei Wuxian, és csókot nyomott Lan Wangji ajkára. Nem lehetett betelni vele. – A kérdésemre is fogsz válaszolni?

Lan Wangji szája egy leheletnyit felfelé kunkorodott.

– Igen.

Wei Wuxian zavartan összevonta a szemöldökét.

– Ez most melyikre igen?

Lan Wangji keze Wei Wuxian derekáról lefelé mozdult, lágyan, mégis határozottan a hátsójára markolt. Wei Wuxian a lábujjától a feje búbjáig elvörösödött.

– Szerinted?

– Ó! – Ennél többet nem tudott kinyögni. Az egyik kedvenc időtöltése a pajzán könyvek nézegetése volt, így a piszkos fantázia nem állt messze tőle, de mégis csak Lan Wangjiról volt szó. Arról, aki egy ilyen könyv láttán dührohamot kapott, és majdnem őt is szétcincálta a lapokkal együtt. Nem hitte, hogy bármi mélyebb egyik pillanatról a másikra alakul ki közöttük.

Estig kellene szereznem egyet, amelyben két férfi közti szerelemről is szó van – jutott eszébe. Ilyen tartalommal korábban még nem találkozott, fel sem ötlött benne, hogy esetleg a lányokon kívül más is érdekelné, és meglehetősen kínos lenne, ha Lan Wangji jobban képben lenne a dolgokkal.

– Lan Zhan, menj, öltözz át te is, megvárlak Nie fivérünkkel a gyakorlótéren. Szerintem már nem tudja, hol késlekedem.

Lan Wangji bólintott, és amint kilépett az ajtón, Wei Wuxian magára kapta a köpenyét, és rohant Nie Huaisanghoz. Nála senki sem ismeri jobban a pajzán könyveket.

– Szóltam Lan Wangjinak – kezdett bele Nie Huaisang, mielőtt Wei Wuxian megszólalhatott volna. – Csak bólintott, és elment, nem tudom, hol van.

Wei Wuxian felnevetett.

– Ügyes vagy, hogy meg merted szólítani, de Nie fivérem, lenne egy bizalmas kérésem – váltott komoly hangsúlyra.

– Csak többet ne kelljen neki üzengetnem...

– Nem, ez most más. Szeretném Jiang Chenget megtréfálni, és kellene hozzá valami.

Nie Huaisang izgatottan közelebb hajolt.

– Mégis micsoda?

– Emlékszel, amikor Lan Zhant megvicceltem a pajzán könyvvel?

– Hogy is feledhetném! – kuncogott Nie Huaisang a legyezője mögött. – Akkor először ordította valakinek, hogy tűnjön el.

– Igen, igen, a régi szép emlékek – bólogatott Wei Wuxian. – Kellene egy ugyanilyen könyv, de csak férfiak szerepeljenek benne.

Nie Huaisang szeme tágra nyílt.

– Úgy érted...

– Úgy, úgy. Képzeld el Jiang Cheng fejét, ha meglátja – somolygott Wei Wuxian. – Még gondolkodom, milyen borítóba fűzzem be. Ma estig meg tudod szerezni?

– Ma estig? Ez elég ritka darab lehet, ez...

– Nie fivérem, hagyjuk a körítést. Menni fog, vagy nem fog menni?

Nie Huaisang dühösen suhintott egyet a legyezőjével.

– Még szép, hogy menni fog! Ritka pajzán könyvek szerzésében én vagyok a legjobb. Biztos, hogy ez is meglesz, bármilyen különös tartalomról is legyen szó. Megyek is intézkedni, hozz nekem egy töltött pitét! Majd találkozzunk vacsora előtt a szobádban.

Nie Huaisang ilyen gyorsan legfeljebb Lan Wangji vagy a bátyja elől tűnhet el, legalábbis Wei Wuxian korábban ezt hitte. Kivételesen gyorsan szedte a lábát. Mire Lan Wangji odaért hozzá, már rég egyedül ácsorgott a gyakorlótéren.

– Kettesben maradtunk,és rengeteg tervem van veled. Indulhatunk?

*******

Ha tetszett a rész, csillagozz és kommentelj bátran! ;)

Jövő héten érkezik az utolsó rész. :D