Wei Wuxiannek egy pillanatra megroggyant a lába, ahogy visszaérkeztek a veremhez, és eszébe jutott, milyen volt odalent lenni. A torkát rémület szorította össze, és bármit megtett volna, hogy most ne kelljen itt lennie.

Ám aztán a félelem helyét aggodalom vette át, kétségbeesetten kapkodta a fejét.

– Hol van Jiang Cheng? Úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét, kizárt, hogy eltévesztette volna a helyet!

Lan Wangji belepillantott a feketéllő lyukba.

– Lement?

Wei Wuxian beharapta az ajkát. Miért, miért, miért?

– Jiang Cheng! – kiáltott le. – Ott vagy?

Idegesen tipródott, ahogy telt az idő.

– Miért nem válaszol?

– Biztosan nem mehetett vissza segítségért?

Wei Wuxian gondterhelten megrázta a fejét.

– Láttam rajta, hogy idejön. Te is ismered a bátyád, én is ismerem őt. Lent van – jelentette ki teljes meggyőződéssel. Ebben olyan biztos volt, minthogy a nap keleten kél és nyugaton nyugszik.

Lan Wangji bólintással vette tudomásul.

– Ki megy előre? – kérdezte.

Wei Wuxian elhúzta a száját. Alig bírt megállni a lábán, annyira reszketett.

– Mész te? – Bármikor máskor besorakozott volna Lan Wangji elé, de nem egy kutyaszörny esetében. Jiang Cheng örüljön, amiért egyáltalán utána megy!

Lan Wangji odaült a verem széléhez, a lábát belelógatta, majd lassan leeresztette magát. Ahogy ő csinálta, végtelenül egyszerűnek látszott.

Wei Wuxian elmormolt magában egy imát, mielőtt követte. Olyan elegánsan akarta csinálni, mint a másik, ám az első pár lépés után megcsúszott, a szíve felugrott a torkába, és megállíthatatlanul leszánkázott.

Szerencsére most Lan Wangji elkapta odalent, Wei Wuxian vigyorogva nézett a derekánál őt tartó párjára.

– Mostantól mindig alattam fogsz állni, hogy elkapj?

Lan Wangji lerakta.

– Koncentrálj!

– Mégis hogyan tudnék koncentrálni, ha a karodban tartasz? – incselkedett, de a pajkosság nyomban benne rekedt. Állati üvöltés visszhangzott végig a járatban.

Wei Wuxian előtt megjelent a kutyaszörny képe, és felugrott Lan Wangjira. Karjával a nyakát, lábával a derekát szorította. Úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

– Messze van – mondta Lan Wangji.

Wei Wuxian nagyot nyelt, de csak nem akaródzott neki lemászni a másikról. Kellett neki néhány szívdobbanásnyi idő, mire letette a lábát, és bebújt Lan Wangji háta mögé.

– Te mész elől! – Nekitapadt Lan Wangjinak, a szantálfa illatából próbált erőt meríteni, így haladtak előre.

Lan Wangji a Bichen hideg, kék fényével világította meg az utat. Egy közel fél zhang magas és széles, földalatti vájatban találták magukat, amely hosszan nyúlt el előttük, a vége beleveszett a sötétségbe. Fölülről földdarabok hulltak alá a poshadt vízbe, amelyben derékig süllyedtek a fiúk. A szaga beette magát Wei Wuxian orrába, sokszor elnyomta Lan Wangji kellemes illatát.

– Szerinted elkapta Jiang Chenget? – suttogta Wei Wuxian.

Lan Wangji tanácstalanul megrázta a fejét.

Jó ideig nem lehetett semmit hallani, csak a lépteik keltette vízcsobogást és Wei Wuxian hevesen dübörgő szívét. Hiába akarta rendezni a gondolatait, egyedül azt az ocsmány fogsort látta maga előtt, és elképzelte, hogyan fog a húsába mélyedni. Kirázta a hideg. Ha nem csüng Lan Wangjin, valószínűleg egy lépést sem tudott volna megtenni.

Egyfüstölőnyi idő múlva egy elágazáshoz értek. Wei Wuxian eddigre tudott lényegesen lenyugodni – mivel nem találkoztak a szörnnyel, olyan volt, mintha ott sem lenne. Eltávolodott Lan Wangjitól, és csípőre tett kézzel nézett jobbra, majd balra.

– Szerinted?

Lan Wangji jól láthatóan fülelt.

– Nem hallok semmit.

Wei Wuxian felsóhajtott, a tekintete megakadt az alagút tetején.

– Mint mondtam, a kutyán kívül nem sok mindentől félek, de egy kicsit kezdek aggódni. Szerinted mennyire stabil ez a járat? Főleg azután, hogy majdnem beomlasztottuk.

Lan Wangji felnyúlt, és megtapogatta a mennyezetet. Alig hullott alá néhány földdarab.

– Hiányzik az alátámasztás. Fogalmam sincs.

Wei Wuxian grimaszolt.

– Megnyugtató.

Toporogtak egy darabig, és Wei Wuxian már azon volt, hogy egy gyerekmondókával számolja ki, merre menjenek, amikor újabb hörgés söpört végig a járaton.

Wei Wuxian beugrott Lan Wangji háta mögé, és remegő kézzel a baloldali alagútra bökött.

– A-a-arra kell menni – dadogta.

Lan Wangji elindult, Wei Wuxian pedig próbált kellő távolságot tartani maguk között. Egyelőre nincs itt kutya, nincs semmi baj...

– Még egy dolog aggaszt – szólalt meg hirtelen.

Lan Wangji kérdőn felé nézett.

– Mit fogunk csinálni, ha nem szélesedik ki a járat? Most mondom, én elájulok, ha meglátom megint a szörnyet. Vigyáznod kell rám!

Lan Wangji erre nem mondott semmit.

– Lan Zhan...

A földalatti alagútrendszer váratlanul megrázkódott. Föld és homok szóródott a nyakukba, a víz tajtékzott, ők maguk pedig képtelenek voltak megállni a lábukon. Mindketten beleestek a poshadt vízbe.

Wei Wuxian legnagyobb örömére jó adagot kortyolt belőle, az undorító folyadék végigfolyt a torkán, egy kevés még a tüdejébe is jutott. Fulladozva bukkant fel a felszínen. Nem tudta eldönteni, hogy a mellkasa fáj-e jobban, vagy az undora nagyobb. Belekapaszkodott egy falból kiálló gyökérben, és játszotta volna a haláltusáját, amikor rádöbbent, hogy Lan Wangji nem jött fel a víz alól.

– Lan Zhan!

Ahol a Bichen kék fényét látta a hullámok alatt, odanyúlt. Megragadta Lan Wangjit, és felrántotta a levegőre.

Lan Wangji köhögve borult a nyakába.

– Jól vagy, Lan Zhan? – Néhányszor rávágott a fiú hátára, hogy az visszaköhögje a félrement folyadékot. – Nem tudtam, hogy te is képes vagy kis híján megfulladni.

Lan Wangji füle elvörösödött, amitől Wei Wuxiannek kuncogni támadt kedve. De hamar komoly hangsúlyra váltott. Nem most volt itt az ideje viccelődni vagy Lan Wangjit bosszantani.

– Mi volt ez?

Lan Wangji elgondolkodott, és megköszörülte a torkát, mielőtt nagy nehezen megszólalt.

– Lehetséges, hogy a szörny futott valahol? Elég nagy ahhoz, hogy földrengést okozzon.

Wei Wuxian kétkedve összevonta a szemöldökét.

– De nem omlana magára a járat, ha mindig rohangál?

Lan Wangji egyetértően hümmögött.

– Ha Jiang Wanyin küzd vele?

Wei Wuxianben megállt az ütő.

– Siessünk!

Magát is meglepte, ahogy sietős léptekkel megindult, de nem érdekelte, hogy ezáltal Lan Wangji elé keveredik. A kutyalény képe a háttérbe szorult, csakis Jiang Chengre tudott gondolni... De ha nem lesz bajban, és a semmiért rohant le ebbe az átkozott lyukba, akkor ő tekeri ki a nyakát!

Egy meredek emelkedőhöz értek, amely közel másfél zhang magasan vezetett felfelé. Karomnyomok ütöttek lyukakat a talajba. Wei Wuxian nem gondolkodott, megkapaszkodott a mélyedésekben, és nekiveselkedett a falnak.

A tetején azonban majdnem visszazuhant. Ahogy megpillantotta, mi vár rá az emelkedőn túl, kifutott a vér a lábából, és megcsúszott. Lan Wangji kapta el a gallérjánál fogva.

– Ott a kutya – nyüsszögte Lan Wangjinak, aki még nem nézett ki a takarásból.

Lan Wangji nyugtatóan megsimította a hátát, majd ő is kilesett. Elsápadva nézett vissza Wei Wuxianre.

– Ott van Jiang Wanyin.

Wei Wuxiannek több se kellett, újra feltolta magát. Korábban csak a hatalmas dögöt látta az éles fogsorával, eszébe sem jutott körbetekinteni. Most azonban kiszúrta a shidijét. Félholtan feküdt egy nagyobb, földalatti teremben. A kutyalény körülötte lépdelt, mintha a prédáját védte volna, amit lassan el akar fogyasztani.

Wei Wuxian vére a fülében pulzált. Egyszerre érzett félelmet Jiang Cheng miatt és dühöt a szörny iránt. Az ő shidijét még egy ilyen korcs sem bánthatja! Összepréselte a száját, felugrott, kihúzta a Suibiant a hüvelyéből, és ordítva nekirontott a szörnynek.

– Wei Ying! – kiáltott rá Lan Wangji, de süket fülekre talált. Wei Wuxian eltökélte, hogy márpedig lefejezi ezt a szörnyet.

Az ötlet annyira nem volt borzalmas, máskor talán működött is volna, ám ahogy Wei Wuxian belenézett a fenevad pofájába – hatalmas szemébe és nyáladzó szájába –, lefagyott. A keze megremegett, és úgy döntött, inkább visszahátrál.

Csakhogy a szörny már kiszúrta.

Egyet lendített a mancsával, és a falhoz kente Wei Wuxiant.

Tompán puffanva csapódott neki a falnak, a csontjai beleremegtek az ütközésbe. Hát nem törte már így is eléggé össze magát, amikor leesett? Lehunyt szemmel, fájdalmas arccal fetrengett a földön, és magában azért imádkozott, nehogy felfalják.

Miután hosszú pillanatok után sem rágcsálták meg, félve kinyitotta a szemét.

Lan Wangji éppen elszántan küzdött a szörnnyel, ezzel lefoglalva, nehogy felfalja Wei Wuxiant vagy Jiang Chenget.

Jiang Cheng!

Wei Wuxian nyögve hasra fordult, és nehézkesen térdelésbe tolta magát. Jiang Cheng fél zhangnyira feküdt tőle. Négykézláb odavonszolta magát, és megütögette az arcát.

– Jiang Cheng, kelj fel! – kérte kétségbeesetten.

Jiang Cheng megmozdította a fejét, de nem nyitotta ki a szemét.

Wei Wuxian a vállánál fogva megrázta.

– Jiang Cheng!

– Ne rázz már! – nyöszörögte Jiang Cheng erőtlenül, és felpillantott rá. – Így is szétmegy a fejem.

Miközben fájdalmas arckifejezéssel megdörzsölte a fejét, Wei Wuxian segített neki felülni.

– Jól vagy? Megsérültél?

– Sosem akartam belőled egynél többet látni – dünnyögte.

Wei Wuxian rögtön megnyugodott.

– Gúnyolódsz, akkor nagy bajod nem lehet... Maradj itt, segítek Lan Zhannak!

Ahogy Wei Wuxian egy pillantást vetett a kutyalényre, ismét elbizonytalanodott, de aztán megacélozta magát. Nem hagyhatja Lan Wangjit magára! A szellemi erejének segítségével egy vörös fonalat hozott létre, és összekötötte magával a kutyalény pofáját.

– Lan Zhan, tartom, öld meg!

Wei Wuxian összeszorította a fogát, miközben minden erejét beletette. Morgott, jajgatott, szakadt róla a víz.

Lan Wangji egy könnyed ugrással a szörny hátán termett, és a tarkójánál átszúrta a Bichennel. A kutyalény szánalmasan felnyüszített, és akkorát rántott Wei Wuxiannen, hogy a fiú nem tudta tovább tartani. Beesett a lény alá, ami megveszekedve ugrált jobbra-balra.

Wei Wuxian megpróbált kimászni alóla, de bármerre akart menekülni, a szörny arra lépett. Ha eltalálja, millió darabba törnek a csontjai...

*******

Lassan a végére érünk ennek a rövidke fanfictionnek is. Még tervezek Wangxian fanficet is, de arra gondoltam, következőnek a már megírt, ötfejezetes Song Lan - Xiao Xingchen fanficemet osztanám meg veletek. Kit érdekelne ez a páros is? :D

Illetve egy kis közvéleménykutatás az MDZS-n túl. :) Tervezek egy TharnType fanficet Tarról, miután elutazott Franciaországba. Lényegében egy bentlakásos egyetemi sztori lenne, BL, a regény/sorozat ismerete nélkül is értelmezhető és élvezhető lenne (reményeim szerint). Érdekelne titeket egy ilyen történet? :D