BAEKHYUN

Fáradtan fekszem a fehér lepedők között, amint Kait vissza teleportáltam a főhadiszállásig.A fa gerendázatot bámulva mélyülök el gondolataimba, mikor egy kecses kéz simul oldalamra, így odakapom a tekintetem és egy barna hajzuhatagot vélek felfedezni.
-Mi a baj?-kérdezem rekedtes hangon, beletúrva göndör tincseibe
-Ezt én is kérdezhetném.-ír le körkörös mozdulatokat mellkasomon
-Na ki vele, mi történt.-sóhajtok mélyet, hisz látom rajta, hogy valami nyomasztja
-Semmi...-kezdené, mire csak elégedetlenül felmordulok válaszára, utálom ha nem mond el nekem valamit, persze mindenkinek vannak titkai, de nem szeretném ha ezek olyan súllyá nőnének, hogy tönkretegyék lelkileg, ezt a tündért
-Nők és a semmizésük...-forgatom a szemeim-Tudod, hogy gyűlölöm ezt.Ha már az ember rátalált a másik felére, akkor...
-A bizalom a legnagyobb kapocs, tudom Baek, tudom!-villantja rám zöld íriszeit szikrázóan, amire csak egy fél oldalas mosolyra húzom ajkaim
-Akkor tündérem, mi a probléma?-vonom fel az egyik szemöldököm továbbra is egy görbülettel
-Hihetetlen vagy Byun!-csap egyet a mellkasomra és felkel eddigi helyéről
-Ezt most miért?-tárom szét a karjaim és nevetve nézek a durcás lányra, akinek szemeiben játékosság csillan meg
-Valamit rejtegetsz előlem.-mondja, sőt inkább jelenti ki, mire arcom értetlenné válik-Talán nem bízol meg bennem?Nem vagyok méltó erre a dologra?-zavarodott tekintettel piszkálja pólóm alját, amire sóhajtok egyet, hisz érzem hogy, mire akar kilyukadni
-Nem erről van szó Ana.-rázom a fejem-De tudod hogy nem nagyon szeretek a múltról beszélni, sőt a hátam közepére sem kívánom, azt a beszélgetést és azt még jobban, ha valaki faggat.-tartom a szemkontaktust vele, amit ő szakít meg és csak halkan szipog egyet
-Sajnálom...-nyögi ki pár perc csend után és kezeit elveszi pólómról, majd feláll az ágyról, épp hogy el tudtam kapni a csuklóját
-Ne.Ne sajnáld.De te is tudod, hogy te bárkinél jobban érted ezt.-aprót biccent válaszként, ami nekem egyenlő a nullával-Nézz a szemembe...kérlek.-suttogom a végét, amire könnyes szemét rám emeli-Gyere...-húzom magamhoz finoman, mire beleolvad az ölelésembe és elkezd sírni-Te vagy az utolsó akit bántanék...-simítok barna tincseibe-Kérlek...ne haragudj rám, hogy ilyen seggfej vagyok, hogy a barátnőmnek nem mondok el semmit...
-Igen néha egy seggfej vagy.-nevet fel szipogva
-Kösz.-húzom el a szám, de tudom hogy csak szivat
-De az én seggfejem.-duruzsolja a nyakamba, tettét egy puszival díjazom, ami a hatalmas hajzuhatagba landol és halántékán
-Mit szeretnél tudni...a múltamról?-mondom ki a nehéz szavakat, amiket soha nem gonldtam volna, hogy valakihez intézni fogok, hisz számomra eléggé kényes téma volt, még a barátnőm előtt is, tudom hogy nehéz neki és a fájdalmait ő is magában tartja csak úgy, mint én, hát nem nagyszerű a sors?
-Komolyan?-meglepődött őzike szemekkel mered rám
-Hm..-bólintok-De csak arra válaszolok, amire szeretnék és ha nem adok választ, akkor nincs határ feszegetés, mert tudom, hogy mikre vagy képes!-figyelmeztetem a velem szembe ülő lányt, akit ölembe ültettem és kezeimmel tartottam a derekát, majd el emelve egyik kezem a kecses testrészről, érintik meg ujjbegyeim elnyílt ajkait és ajándékozom meg egy kacsintással, amire egy halk sóhaj szakad ki belőle-De ha így folytatod máshova fogunk kilyukadni.-húzom fel a szemöldököm és ajkaim egy pajzán vigyorra, majd markolok bele csípőjébe
Ki készítenek a nők az egyszer biztos...

DESTINY

Kezdek rászokni arra, hogy a víz közelében üljek.Megnyugtat, ahogy a hullámok verdesik a sziklákat, így arcomra permetezve néhány víz cseppet.Olyan békés itt minden, mintha nem is egy "háborúban" lennénk.Sehol egy begyűjtő, se a kormány emberei se őrült fiatalok.Mégis hiányérzetem van...hiányzik mellőlem édesanyukám és édesapukám.Tudom, hogy már lassan felnőtt leszek, de olyan mintha évekig nem láttam volna őket.Nincs ki meg nevetessen a rémes humorával, nincs ki mondja, hogy pakoljam el a ruháimat a szekrénybe.Velem vannak a srácok és sok új ismerősre tettem szert, akiket hamar a szívembe zártam, de mégis a család az első és a legfontosabb.Szétvet az ideg, hogy nem tudom mi van velük.Csak az aggódás feszíti szét a mellkasom és szúrón bökdös minden egyes másodpercen, hogy nyugtom se legyen.Ekkor egy puha csók éri a nyakamat, amire oda kapom a tekintetem, ezzel is megtörve a bambulásom.
-Minden rendben?-kérdezi San felvont szemöldökkel, miközben egyik kezét hátam mögé teszi
-Csak kiváncsi vagyok, mi folyik a szigeten kívül.-nézek fehér arcára, amibe a szél néha bele fújja a piros kopott tincseit
-Engem is megmozgat ez a téma, de annyira kecsegtető az itteni élet, sokkal nyugodtabb.Végre normálisnak érzem magam.Nem érzem a folyamatos feszültséget, amit a táborban éreztem, hogy bármikor elvihetnek bárkit.-hunyja le a szemét és lénye teljes nyugalmat áraszt
-Megértelek...-dőlök vállára finoman, így egy mosolyt kicsalva szerelmemből, mert igen, teljesen elvette az eszem Choi San
-Szerinted lesz normális életünk?-kérdezem elhaló hangon-Lesz ennek valaha is vége?
-Amióta beléptél az életembe újra képes vagyok pozitívan gondolkodni, mint azelőtt, ezért azt súgja a belső hangom, hogy bármi lehetséges, ha teszünk érte.-vigyorog, amitől szemei aranyosan eltűnnek és nevető ráncai megjelennek, na meg az általam istenített gödröcskéi
-Tegyünk érte!-jelentem ki határozottan
-Mit terveltél ki?-billenti oldalra a fejét, ebben nem tévedett, igen is tervezek valamit, ami Chanyeolnak nem hiszem, hogy tetszeni fog, sem Yoko-samának
-Meg látogathatnánk a szüleink.-bököm ki a szél csend közepette, amire San hatalmasat nyel
-T..tessék?-pislog nagyokat értetlenül-Mégis...hogy...?Destiny...-kapkodja a fejét feszülten
-Őrültség, tudom.-sóhajtok-Ezért szeretném egyedül véghez vinni, csak szerettem volna, ha tudsz róla mit tervezek...
-Nem-nem!-ellenkezik azonnal-Nélkülem nem mész sehova!Nem szeretnélek elveszíteni...kérlek ne hagyj itt...!-megtörten mered rám sötét íriszeivel, amitől azonnal át ölelem mellkasát
-Nem hagylak itt!Soha!Biztonságba akarjuk tudni a szeretteink, ezért kéne őket ide hozni.
-Baekhyun segítségével?-mormogja hajamba
-Hát nagyon más nincs...-húzom el a szám és jobban hozzá bújok a fiúhoz
-Nehéz dió lesz az biztos.De benne vagyok.-felkapom a fejem kijelentésére
-Komolyan?-döbbenek meg
-Veled a végletekig elmennék, bárhova.-dönti homlokát az enyémnek és elmosolyodik
-Akkor együtt?-suttogom kettőnk közé
-Igen együtt.-zárja be a távolságot egy szikrázó csókkal

Talán közeleg a vége?Vagy inkább a vég?

~^^~
Sziasztok😊Itt lennék a folytatással~Tudom, hogy nem a legizgalmasabb rész, de fontos szerepe van a történetben!❤️Ne haragudjatok🙏🏻Remélem azért élvezhető lett😶Pihenjetek sokat!~További szép napot és fighting a sulihoz!🙌🏻💕Jó olvasást a részhez~❤️💓

💖:_YU_97