Ana lassúakat pislogva nyitotta ki szemét, elgémberedett tagjai sajogtak a kemény asztalon töltött éjszaka után, négy-öt óránál aligha aludhatott többet. Sirius félig hason, félig az oldalán feküdt békésen, ő hozzá volt szokva a kemény fekhelyhez. Haja szinte teljesen elfedte arcát, karját párnának használva szuszogott mellette.

Ana mozdulni sem mert, nehogy mocorgásával felébressze a varázslót, némán véste eszébe az alvó férfi nyugodt szendergésének minden pillanatát. Szíve csordultig telt Siriusszal, alig merte elhinni, hogy újra ilyen közel kerültek egymáshoz, és ő még nem halt ebbe bele. Vajon meddig mehet el? Hirtelen éri a halál, ha túlmegy egy határon, vagy lesz ideje visszalépni, ha hibázik?

Sikeresen állta meg, hogy ne simítsa ki a varázsló haját az arcából, majd amennyire tőle telt, hangtalanul felült, hogy körbenézzen a helyiségben. A wishkey-s üveg szilánkjai még mindig az asztal és a konyhapult között terültek szét, a padlón a kifolyt alkohol kisebb-nagyobb tócsái verték vissza a kandallóban égő, soha el nem múló lángok fényét. A jégkockák már rég elolvadtak, Ana felsője pedig átázva és félig lelógva hevert az asztal szélén, nem messze a lavórtól és Sirius véres, szakadt pólójától. Még szerencse, hogy nem járt erre senki a Rendből, elképzelni sem tudta, mit szólhattak volna látva ezt a felfordulást, tetézve a két asztalon alvó, félmeztelen emberrel. Pulóvere fél pár szakadt csizmája társaságában feküdt a földön, leevickélt hát az asztalról, hogy felvegye. Ahogy lába talajt ért, egyből fájdalom nyilallt belé, de már nem olyan éles, mint pár órával ezelőtt. Halkan szisszent fel, majd ügyetlenül szedte fel a ruhadarabot, amibe nyomban bele is bújt, majd pár pálcaintéssel rendet varázsolt.

A helyükre libbenő tárgyak susogására már Sirius is mocorogni kezdett, kihúzta karját feje alól, hátára fordult, pihegett még egy darabig, majd felült. Ana közelebb bicegett hozzá, abban reménykedve, ha terheli lábát, az annál kevésbé fog fájni.

- Pihentetned kéne - szólt rá a férfi, és lecsusszant az asztalról, hogy egy székre ültesse a lányt.

- Annál rosszabb - ellenkezett Ana. Sirius egy másik széket húzott oda, amire felhelyezte a boszorkány lábát.

- Várj csak. Azt hiszem, van itt valami, ami jó lehet. - Sirius a konyhaszekrény felső polcain kezdett matatni, hogy egy kis tégelyt vegyen elő. Leült a székre, ölébe vette Ana lábát, és óvatosan kenegetni kezdte vele bokáját. - Nem is értem, miért nem jutott eszembe. Talán, mert nem voltam épp beszámítható állapotban.

Sirius Ana szemébe nézve dörgölte tovább a kenőcsöt, Ana pedig majd belehalt a műveletbe. Nem bokája miatt, az azt érintő fájdalom jócskán enyhülni kezdett, de helyét másfajta kín vette át. Gyötrő vágy kerítette hatalmába, nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy Sirius érinti őt, mégha csak ártalmatlan segítségnyújtás okán is. A szék szélébe markolt, minden erejére szükség volt, hogy ne vesse magát azon nyomban a varázslóra.

- Jobb már? Minden rendben?

Ana nemet akart mondani, mégis bólintott. Végül is a bokája már szinte nem is fájt, az meg, hogy őt szinte elemészti a vágy, már más kérdés. Hogy fog így vele hosszabb időt eltölteni?

- Köszönöm - húzta el a lábát, megszakítva az érintést, a bizsergető érzés azonban még percekig nem távozott. - A te vállad jól van?

- Jól. Kicsit érzem, hogy húzódik, de rendben lesz.

Sirius felállt, a hűtőhöz lépett, hogy reggelit gyártson maguknak, Ana pedig megstoppolta csizmáját, visszahúzta lábára, és legnagyobb örömére, a fájdalom szinte teljesen elmúlt. A varázsló két szendvicset tolt elé, és ő is enni kezdett. Anában a közös életük feltörő emlékei vertek tanyát, elmondhatatlanul hiányzott neki minden együtt töltött közös perc.

- Legjobb lesz mielőbb indulni - közölte a férfi, miután lenyelte az első falatot. - Nagyjából hat óránk van sötétedésig. Botkin adott instrukciókat, hogy hol keressük?

- Igen. - Anának mosolyognia kellett a férfi lelkesedését látva. Úgy beszélt, mintha eredetileg is ők ketten kapták volna ezt a feladatot. - Meghatározta a pontos helyet, ahol érdemes keresni, és mondott pár hasznos varázslatot a böklenc ellen, ha összetalálkoznánk vele.

- Miért nem ő maga szerzi be? Nem hiszem, hogy gondot okozna neki az ilyesmi.

Ana vállat vont, ujjai közül a tányérba pergette a rátapadt morzsadarabokat.
- Azt mondta, nem szereti a hegyeket. És hogy van egyéb, fontosabb dolga.

- És ez neked nem gyanús?

- De, igen. Felötlött bennem, hogy nehezebb történet megszerezni azt a szarvat, mint lehajolni érte és felszedni, de...

- Mi van, ha nem sikerül?

Ana nem válaszolt rögtön.
- Az nagy baj lenne - motyogta végül.

- Mi a fizetség, hogy ez ennyire fontos neked?

Ana ölébe ejtette a kezét, idegesen kezdte babrálni pulóvere szélét. Nem tudott Sirius szemébe nézni, nem akart megint hazudni neki. Nem érdemli meg.

- Nem mondhatom el, sajnálom - közölte végül.

Sirius egy határozott mozdulattal, székestül húzta magához a boszorkányt. Ana majdnem le is borult róla, de Sirius elkapta. A széktámlának támaszkodott, és ahogy Ana felnézett rá, arca alig pár centire volt csak tőle.

- Sok a titok körülötted - ráncolta a homlokát, szabad keze Ana combjára siklott. - Belehalnál, ha elmondanád, mi a fene folyik itt?

Ana majdnem elmosolyodott. Ami azt illeti, igen. Belehalna.
- Sajnálom. Szívesen elmondanám, hidd el. Megértem, ha így nem akarsz velem jönni, és semmi baj...

- Megyek, megmondtam - közölte ellentmondást nem tűrően. - Csak előbb szólok Remusnak és Tonksnak. Te pedig mosakodj le, még mindig maszatos vagy.

Felállt, és mielőtt a boszorkány bármit is mondhatott volna, már ott sem volt. Ana a földszinti fürdőszobába sietett, a tükörbe nézve el kellett ismernie, valóban rettenetesen nézett ki, fogalma sem volt, hogy láthatta őt szépnek Sirius. Haja az izzadság és föld keverékétől állt össze, arca koszos és vörös horzsolásoktól szabdalt, jobb szemöldökének fele hiányzott, helyét kormos folt csúfította. Talán a tűzgolyó égett le, és ő észre sem vette. Alaposan rendbeszedte magát, táskájából új pólót és vastag pulóvert kotort elő, majd csatlakozott Siriushoz, aki felöltözve, menetre készen várta a konyhában.

- Hogy van Remus?

- Ahogy szokott. Gyenge, megviselt, de Tonks gondját viseli. Teliholdkor mindig a szomszéd szobában ücsörög álmatlanul, és várja, hogy Holdsáp visszaváltozzon.

- Ők... jól megvannak?

- Nem mondhatnám. - Ana felvonta a szemöldökét. - Tonks odáig van Holdsápért, és Holdsáp is Tonksért, de ez a vérfarkas mizéria közéjük áll.

- Azt gondolja, Tonks jobbat érdemelne...

- Remust már iskolás korunkban sem lehetett meggyőzni, hogy nem ér kevesebbet, mint akárki más. Akkor is folyton ostorozta magát, szerinte ő egy szörnyeteg, akinek nem jár boldogság. - Karon ragadta a boszorkányt, és maga után húzta. - Gyere, menjünk közben.

Ana követte, és ahogy elhaladtak a lépcső mellett, szomorúan gondolt a fenti párra. Remélte, Remus és Tonks szerelme erősebbnek bizonyul majd a vérfarkas kórnál. Szívesen lett volna Tonks segítségére, de a boszorkány nem állt szóba vele a Siriusszal történt szakítása óta.

Ahogy becsukódott mögöttük a bejárati ajtó, Ana Sirius keze után nyúlt, és ahogy ujjaik összekulcsolódtak, Ana irányításával a semmibe vetették magukat, hogy a Pennine-hegység, Mickle Fell csúcsánál bukkanjanak fel.

- Botkin szerint itt a legesélyesebb böklencszarvat találni. Észak felé kell mennünk - fordult Ana a varázsló felé, aki máris a környezetet pásztázta. Tenyerébe helyezte pálcáját, és azt iránytűnek használva állapította meg, merre kell induljanak.

Hiába volt nappal, a fák ágai itt is sűrűn szőtt pókhálóként telepedtek feléjük, nyomasztó szürkeséget festve a vidékre. Varázspálcájukkal világították meg maguk előtt az utat, és annak segítségével kémlelték a talajt. A magaslaton a levegő jóval sűrűbb volt, a terep nyirkos, a talaj nedves, enyhén csúszós. Gyenge szellő lengedezett néha, apró állatok neszezése, rovarok zümmögése kúszott fülükbe.

- Invito böklencszarv - próbálkozott Sirius, de hiába. - Próba szerencse - vont vállat, és tovább indult.

Anát megnyugtatta a varázsló jelenléte, mellette akármivel kéne szembenéznie, biztonságban érezné magát. Pár méterre egymástól kutatták a talajt rendületlenül, és miután két óra elteltével sem hozott eredményt a keresés, Ana kezdett aggódni. Mi lesz ha nem találnak egy árva szarvat sem? Azzal nyugtatta magát, hogy még majdnem két hete van találni egyet, legfeljebb a feketepiacon is utána érdeklődik. Egyedül azt remélte, nem neki kell kioltani egy állat életét, mert nem biztos, hogy arra képes lenne.

- Miért késtél aznap? - zökkentette ki Sirius kérdése gondolatai közül. A varázsló felhagyva a kereséssel nem messze állt meg tőle, tekintete az övét fürkészte.

- Botkin miatt - lépett közelebb hozzá a boszorkány. A férfi kitartóan figyelte. - Aznap jött a hajadért, és fizetségül a láthatatlanná tévő köpenyt választottam. Arra rá kellett fizetni, de mivel nem volt nálam elég pénzt, elmentünk a Gringottsba.

- Olyan későn?

- Botkint ismerik ott. Mintha várták volna. Fennakadások voltak odalent az egyik sárkánnyal, ezért várakoznunk kellett. Annyira sajnálom, hogy nem írtam akkor neked. - Ana átölelte magát. - És azt is, hogy nem mondtam el rögtön, helyette a sértődöttet játszottam.

Sirius az ég felé emelte tekintetét, látszott rajta, hogy viaskodik önmagával. Ujjaival végigszántott fekete tincsein, mélyet szippantott a sűrű levegőből.

- Elborult az agyam - mondta, még mindig felfelé meredve. - Egyébként is rossz hangulatom volt, hogy Harry akkor már egy hónapja nem keresett. Vártam őrá, és vártam rád. Féltem, hogy elönt a pánik, Ana, és gondoltam megelőzöm azzal, hogy iszok egy kicsit. - Végre Ana felé fordította arcát. - Én is sajnálom. Ha újrakezdhetném, sok mindent máshogy csinálnék.

- Tudom. - Ana odalépett elé, szíve összefacsarodott a vallomásra. Végigsimított a férfi arcán. - Mindketten hibáztunk. Nem csak akkor este, hanem az előtte lévő egy hónapban is.

- Hamarabb kellett volna lépnünk.

- Igen. Hamarabb.

- Menjünk tovább. Csepeg az eső - mondta a varázsló és hosszú léptekkel indult újra útnak. Szinte egyszerre szórtak magukra leperex bűbájt az esőcseppek távol tartására, bár egyelőre az még csak gyengén pötyögött.

Ana nehéz szívvel nézett a varázsló után. Sirius vallomása reményt keltett benne, hogy rendezni tudják majd dolgaikat, ha ő felszabadult az eskü alól. Úgy érezte, a férfi nyitottabban tud beszélni az érzéseiről, és be is látja a hibáját, ami rendkívül fontos lépés. Próbált ő is olyan nagy léptekkel haladni, mint Sirius, csak egy kicsit távolabb tőle. A varázsló újra invitóval próbálkozott, ismét eredménytelenül.

- Ott van egy barlang - bökött fejével bal válla irányába, de Anának felfogni sem volt ideje, amit mondott.

Hirtelen vad dobogás ütötte meg fülüket valahonnan a hátuk mögül. Ana egészen közel húzódott Siriushoz, aki ösztönösen lépett be elé, testével védeni őt, ha kell. A dobogás egyre hangosabb lett, megremegett lábuk alatt a talaj, és egy pillanat múlva meg is pillantották maguk előtt a böklencet egyenesen feléjük száguldani. Éles szarva hasította maga előtt a levegőt, könnyűszerrel nyársalta volna fel mindkettőjüket, ha Sirius meg nem ragadja a lányt, és az állat háta mögé nem hoppanál.

A böklenc éles ívben kanyarodott vissza, súlyos teste majdnem oldalra vágódott, ahogy fordulás közben megcsúszott a nedves földön. Sirius és Ana egyszerre küldött felé egy-egy átkot, ami hasztalannak bizonyult, ellenben még jobban felbőszítette az állatot. Először első lábával kaparta az egyre sárosabb talajt, majd váltakozva első és mellső lábán kezdett ugrálni oda-vissza.

- Ha közelebb ér, kötőhártya-gyújtó átkot kell szórnunk éppen a szemére. A testét hiába támadjuk, ellenállóbb a sárkányénál is. - Ana bőszen bólogatott, Botkin is ezt mondta neki. Siriusszal az oldalán ezerszer bátrabbnak és erősebbnek érezte magát, a varázsló hangjából áradó magabiztosság, őt is azzá tette. - És ha minden kötél szakad, ott van az erőd.

Kivont pálcával várták, hogy az állat újra nekik rontson, de ekkor mintha földrengés sújtotta volna a hegyet. Mindketten megtántorodtak egymásba kapaszkodva sikerült mégis talpon maradniuk.

Ana eltátotta a száját, egy hétvége alatt, a harmadik veszélyes élőlény került a kelleténél közelebb hozzá. Két jókora hegyi troll közeledett, és Ana először meg volt róla győződve, hogy őket vették célba Siriusszal. Megdermedve álltak, hol a még mindig előttük pattogó böklencre, hol a két óriási trollra meredve. A két bugyuta szerzet azonban a böklenc felé iparkodott. Ana olvasott róla, hogy a trollok néha a fejükbe veszik, hogy böklencet szelídítenek, bizonyítva, hogy agyi kapacitásuk valóban egy futóféreghez hasonlítható. A böklenc érzékelve a fenyegetést, két új támadója közül a baloldali, alacsonyabbik felé fordult.

- Menjünk innen - suttogta Ana, és görcsösen szorította Sirius karját.

- Várjunk még. Ilyet nem látni minden nap. - Sirius arcára gyermeki kíváncsiság ült ki, ahogy a triót nézte. Ezt látván Ana majdnem elnevette magát, de helyette csak lábujjhegyre állt, és egy csókot nyomott a varázsló csodálkozó képére. Zavartan tekintett Anára egy pillanatra, de rögtön vissza is fordult a harcolók felé. Ana is a hármast kezdte figyelni.

A böklenc a furkósbotját maga előtt lengető trollnak ugrott, de a méretes husáng pontosan oldalát találta el, az ütés hatására a böklenc nagyot ordított, a trollok meg mintha furcsa, gurgulázó nevetést hallattak volna. Nem az ő érdemük volt a találat, hanem a puszta véletlené, hiszen a két bárgyú lélek szinte azt sem tudta, mi történik. A böklenc jóval kisebb volt náluk, de láthatóan több sütnivalóval áldotta meg a sors, ugyanis másodjára már sikeresen tért ki a bot útjából, és hegyes szarvát egyenesen a troll lábába mélyesztette.

Az üvöltés, amit az óriás hallatott fülsértő, egyben szívszaggató volt, iszonytató gyorsasággal futott végig a fák között, az egész erdő remegett belé. Apró vadak ugrottak ki rejtekhelyeikről, madarak röppentek tova fészkeikből, nem volt az erdőnek olyan lakója, ami fel nem riadt az irdatlan ordításra. A böklenc próbálta kihúzni szarvát a troll lábából, amiből bíbor folyóként csordogált lefelé a vér. A felszarvazott troll mind hevesebben lóbálta botját a vad üvöltés közepette, de csak saját társát találta el vele, aki az ütés következtében öblös morgás kíséretében egy fának tántorodott. Értetlen fintor ült ki arcára, valószínűleg nem értette, bajtársa miért vágta kupán. Gyorsan visszapattant a fáról, a még mindig a másik lábában ficergő böklecre irányította fegyverét, és lesújtott az állatra.

Ana felsikoltott, Sirius pedig szorosabban ölelte őt magához. A menet még nem ért véget, hiába a túlerő, a böklenc nem adta könnyen magát. Összecsuklott ugyan egy pillanatra, de hamar talpon volt újra, és végre sikerült szarvát kihúznia ellenfele lábából. Ezüstös bundája vörösben úszott a troll vérétől, felajzott állapotban ugrott újra a sebesültnek, hogy most másik lábán okozzon hasonló sérülést. Az újabb ordításra már nem volt mi elhagyja a környéket, valószínűleg már minden élőlény tisztes távolságra menekült a harcolóktól. Az eső egyre jobban eleredt, bordó-fekete sártengerben viaskodtak tovább a varázslények. A böklenc most könnyűszerrel húzta ki szarvát a troll lábából, ám annak meglendülő szerszáma alulról taláta el. Állkapocs reccsent, mellyel egy időben a másik troll a böklenc hátsó felére sújtott le, és a harc eldőlni látszott.

Ana nem bírta tovább nézni a csatát, arcát Sirius mellkasába fúrta, és hallotta, hogy a troll botok még párszor lesújtanak, és ő minden puffanásra összerezzent. Félve tekintett újra a csatatérre, hunyorogva bújt ki Sirius öleléséből, aki közben kiábrándító bűbájt szórt mindkettőjükre.

A két troll a böklenc teteme felett morgolódott, mintha valami győzelmi rítust adtak volna elő. Hiába az átszúrt láb és a vérveszteség, a sebesült troll biztosan állt a lábán, abból még mindig szivárgott a vér.

- Remélem, nem viszik magukkal. - Alig mondta ki, a két troll hangos puffanással vetette magát a böklenc mellé, és nyomban lakmározni kezdték azt, mit sem törődve az esővel és a sárral.

- Te jóságos Merlin - öklendezett Ana, ahogy a böklencet felnégyelő trollokra nézett. Gyorsan el is fordította a fejét.

- Meg kell várnunk, míg végeznek. Csak a húst eszik le róla úgyis. A csontokat és a szarvat biztosan meghagyják.

Vártak. Láthatatlanul álldogáltak addigi helyükön, hallgatták a morgással vegyített nyammogást. A trollok lerágták a csontokról a húst, amit aztán messzire hajítottak az erdőben. Pár darab a böklencből felettük is elrepült, hogy valahol a távolban érjenek földet. A vacsora vagy másfél óráig is eltarthatott, majd miután befejezték, hangos dörmögések közepette odébb álltak. Sirius a tetemhez sietett, hogy a halott böklenc szarvával térjen vissza Anához, aki már levette magáról a kiábrándító bűbájt, és a varázsló is ugyan így tett. Megragadta a lány derekát, és egy pillanattal később már a Grimmauld téri ház lépcsőjén álltak. A férfi betessékelte Anát a házba, aki még mindig a látottak hatása alatt állt. Egyszerre volt lenyűgöző és kegyetlen, csodálatos és gyomorforgató a három varázslény viadala, ő maga mégis inkább azt kívánta, bár a földön találtak volna egy szarvat.

Siriuson látszólag semmi nyoma nem maradt a történteknek, és mintha belelátott volna Ana fejébe, úgy szólalt meg.

- Ilyen a természet. Ez nem egyedi eset, a varázslények is ölik egymást, ha úgy adódik. - Sirius átadta a szarvat, levágott egy tincset a hajából, amit egy üvegfiolába helyezve szintén a boszorkánynak nyújtott.

- Tudom, de attól még megrendítő ez az egész - tömte táskájába a szerzeményeket.

Ana legnagyobb meglepetésére Sirius átölelte őt, két tenyere az arcán keresztül siklott nyakára.

- Hazugság volt, igaz? - kérdezte csendesen, Ana nem értette először, hogy mire gondol, de a varázsló folytatta. - Hogy sohasem szerettél. Valami más van a háttérben.

Ana szíve majd' kiugrott helyéről, torka elszorult, alig kapott levegőt. Érezte, hogy a testét körbevevő láthatatlan láncok szorosabbra fogják őt. Váratlanul érte a nyílt kérdés, és félt, bármit is válaszol, belehal. Sirius szemei fénytelenül csillogtak, egyszerre áradt belőle lemondás és remény. Ana átkozta magát, nyílt volna meg a föld alatta, amiért önző módon hiú ábrándokba kergette a varázslót. Nem szabadott volna előző este ráerőszakolni magát a férfire. Most pedig itt állt előtte, Sirius segített neki, ő pedig ismét összetöri. Minden tekintetben átkozottnak érezte magát. Meghalt volna inkább, minthogy ezt újra végigcsinálja, viszont már olyan közel volt a cél, a felszabadulás, hogy muszáj volt kitartania.

- Attól tartok, igaz volt - suttogta, és érezte, a férfi ismét fényévekre kerül tőle.

Ana válla megrogyott, fejét ólomsúly húzta lefelé. Szavaival hazudhatott, de testét már nem tudta arra kényszeríteni. Sirius elhátrált tőle, Ana nem mert a szemébe nézni, nem akarta benne megpillantani a fájdalmat. Helyette az éppen nyikorogva kinyíló konyhaajtó felé fordult, amin a sápadt, karikás szemű és kialvatlan Tonks lépett be. Szív alakú arcán rosszallás futott végig, ahogy Anára nézett, és ő lesütötte a szemét.

- Meglepett, mikor Sirius mondta, hogy itt vagy - szólalt meg köszönés helyett. Kinyitotta a hűtőt és félig elmerült benne. - Azt hittem, már rég abban a Poughkeepsie-ben, vagy hol vagy.

Ana felkapta a fejét, és riadt tekintettel nézett Siriusra, akin a felismerés döbbent arckifejezése jelent meg.

- Poughkeepsie?

Ana nem tudta, mit csináljon. Örüljön, vagy gondolatban már temesse magát. Sirius rájött, mit jelent a szó, de ha magyarázkodásba kezd, azt talán nem éli túl. Tonks mondta még a magáét a hűtőbe bújva, de egyikük sem figyelt rá. Ana kihátrált a konyhából, szaladni kezdett a lépcsőn fölfelé, mielőbb el akart tűnni, de Sirius csakhamar utolérte, és megragadta.

- Poughkeepsie? - kérdezte újfent.

- Poughkeepsie - tátogta némán Ana.

Szempilláin könnyek remegtek, és hagyta őket legördülni. Sirius magához vonta őt.

- A rohadt életbe - szitkozódott, és Ana tudta, hogy magát ostorozza. - Tudhattam volna. - Vállainál fogva tolta el finoman a boszorkányt. - Mi történt, Ana?

Hangjából olyan aggodalom áradt, amit eddig csak Harry kapcsán hallott tőle. Gyengéden simította meg a férfi arcát.

- Mindent helyrehozok. Csak... csak hidd el, amit, akkor mondtam. - Nem tudta újra kimondani, hogy már nem szereti. Egyszerűen nem. - Csak hidd el.

Most ő lépett el a varázslótól. Sirius bólintott, és Ana érezte, hogy mennie kell. Megint hosszú időre kellett búcsút mondania szerelmétől. Csak remélni tudta, nem örökre.

Sziasztok!
Hogy tetszett a böklenc vs. hegyi troll ütközet?
Még egy fejezet, és utána finálé!
Ki várja már a végét?