- EZT IS RAJTAM AKARJÁK LEVERNI! - tajtékzott Sirius. - DE MAJD ÉN MEGMUTATOM CARAMELNEK, HOGY KIVEL SZÓRAKOZZON!

Siriust elölről Kingsley, hátulról Remus próbálta visszatartani attól, hogy egyenesen a Mágiaügyi Minisztériumba rohanjon.

- Most már elég ebből! - recsegte Mordon, falábának kopogása éles ritmust vert a padlón. - Mikor származott valaha is bármi jó abból, hogy forró fejjel indultál igazságot tenni, hah? Leülsz szépen, és megvárjuk a többieket!

Azzal fél kezével megragadta Sirius vállát, és a legközelebbi székre lökte. Sirius sápadt arccal pattant újra fel, pálcája megremegett a kezében.

- Hogy képzeled... - az exauror egy szempillantás alatt lefegyverezte Siriust, majd a székhez kötözte. - Ha még egyszer pálcát fogsz rám, Merlinre mondom, nem úszod meg ennyivel! Semmit sem tanultál a múltból, fiam!? Nem fordulhatunk egymás ellen, akármi is történjék! Hűtsd le magad, vagy én foglak, de abban nem lesz köszönet!

Sirius mellkasa vadul járt fel-alá, ha szemmel ölni lehetett volna, a társaság nagy része holtan esett volna össze. Ana az egyik sarokból nézte végig a jelenetet, és borzasztóan örült, hogy itt voltak a többiek, mikor Sirius megtudta, hogy rá akarják kenni a halálfalók szökését. Ő egyedül biztosan nem tudta volna megállítani a varázslót, hogy a vesztébe rohanjon. Mikor a férfi szürke szemeit Anára emelte, és meglátta annak könyörgő tekintetét, az őrült köd, ami eddig elméjét lepte el, kezdett feloszlani. Légzése egyenletessé vált, arca kezdte visszanyerni eredeti színét.

- Ne haragudj, Rémszem - szólalt meg -, de...

- Felejtsük el - morogta Mordon. - De egy darabig még így maradsz.

Sirius hátravetette fejét, hangosan fújta ki a levegőt, de nem szólt többet. Ana megsemmisülten állt a sarokban, az elmúlt alig huszonnégy óra teljesen kimerítette, és még nem volt vége a napnak.

Hamarosan megérkezett a többi rendtag is a gyűlésre, mind csodálkozó pillantásokat vetettek a székhez kötözött Siriusra, aki erre csak a szemét forgatta. Mikor megérkezett Dumbledore, mindenki elhallgatott.

- Arthur, örülök, hogy már ilyen jól vagy - fordult először Mr. Weasleyhez, aki bólintott felé. - Nos, elég szomorú hírre virradtunk így, újév reggelén, bár azt kell mondanom, hogy ez csak idő kérdése volt. - Dumbledore hosszú ujjaival az asztallapnak támaszkodott, és egy pillanatra Ana olyan törékenynek látta az igazgatót, hogy biztos volt benne, a professzor hálás a bútornak amiért az megtartja őt. - Fokozott óvatossággal kell a további ügyeinket intézni, akik most kiszabadultak, azok a legmegátalkodottabb gonosztevők közé tartoznak. Néhányótoknak volt is dolga velük, tudjátok miről beszélek. De most meséljetek ti - nézett Ana, Marcus, Kingsley és Mr. Weasley felé. - Mi történt ma a Minisztériumban?

- Ha eddig paranoiás őrültnek tartottuk Caramelt, akkor ezután kijelenthetjük, hogy teljesen megbomlott az elméje - kezdte Kingsley. - Nem tudom, hogy súgnak-e neki, vagy magától ilyen...

- Lucius Malfoy - szólalt meg Mr. Weasley. - Egészen biztosan manipulálja a minisztert. Elég sokat látni őket együtt. Azt hiszem, ezt a többiek is megerősíthetik.

- Amíg Caramel az irodájában sajnálta magát - vette át a szót Ana -, nekem kellett hajnalban a minisztériumi vezetőket tájékoztatni arról, hogy Sirius áll a kitörés mögött. Aztán ezzel a magyarázattal baglyokat küldtem külföldre, amik után ma estére sorra kaptuk is a rivallókat, senki sem érti, hogy történhetett ilyesmi.

- Az aurorok teljesen be vannak zsongva az extra műszakoktól, amiket vállalni kell ezután - sorolta Tonks. - Még több kiképzés, még több munka, hogy a ránk nehezedő nyomásról ne is beszéljek. Úgy érzem, az emberek sokszor azt hiszik, hogy elmormolunk egy varázsigét, és a halálfaló máris gúzsba kötve megy az Azkabanba, hah! - dohogott a boszorkány. Látszott rajta, megviselik a történtek. Haja is egyszerű barna színű volt, ami a válláig ért.

- A kommandóról elmondhatom, hogy teljes készültségben áll - szólalt meg Marcus is. - Ha jelentést kapunk a szökevényekről, azonnal lecsapunk.

- Mindemellett, azt gondolom, hogy most többen elbizonytalanodtak Caramel és az álláspontját illetően. Nyiladoznak a szemek, hogy nincs minden a legnagyobb rendben, mint ahogy azt a Minisztérium állítja.

- A Gringottsban is bolondokháza volt ma - csatlakozott be a beszélgetésbe Bill. - Rengetegen vettek ki nagyobb összegeket a széfjeikből. Szerintem is sokan ráébredtek, hogy lehet abban valami, amit Dumbledore fél éve szajkóz.

- Ha valami, akkor legalább ez egy apró reménysugár arra, hogy még többen elhiszik Voldemort visszatértét.

- Dumbledore - fordult hozzá Sirius, aki már szabadon tudott mozogni. Fel is állt, úgy nézett az igazgatóra. Szemei különös fényben csillogtak. - A birtokunkba kerülhet egy olyan tárgy, amivel rátalálhatnánk Voldemortra. Érdemes lenne megpróbálni lecsapni rá.

- Miféle tárgy?

- Egy nyomkövető kristály, ami bárki tartózkodási helyét megmutatja.

- Öngyilkos merénylet lenne! - recsegte Mordon. - A jóslat kimondja, hogy csak Potter képes végezni Voldemorttal.

- De ha vele vannak a halálfalói, rajtuk üthetnénk.

- Egyáltalán nem biztos, hogy vele vannak - szólalt meg Dumbledore -, és ha igen, akkor sem most jönne el ennek az ideje. Kevesen vagyunk és amíg a Minisztérium tagad, addig kevesen is leszünk egy efféle akcióhoz.

Ana látta Sirius arcán átsuhanni a csalódottságot. Már nagyon akart harcolni. Vagy bármit, amiben részt vehet. Egy ilyen rajtaütés igazán neki való feladat lett volna. Neki, aki úgysem fél meghalni. A gondolatra Ana szíve összefacsarodott, de az igazgató szavaitól, amit hozzá intézett, felocsúdott.

- Anabelle, Marcus. A MACUSA delegáltjai január huszonnegyedikén érkeznek, és attól függően, hogy haladtok velük, egy-két hétig maradnak.

- Hová menjünk?

- Szálljatok meg valahol Roxmortsban. A delegáltak is a Három Seprűben kapnak szállást. Van egy külön terme is a helynek, ott tudtok majd tárgyalni.

- Értjük, Dumbledore - mondta Marcus, és Ana is bólintott.

Egy ideig még a kitörésről és a felbolydult Minisztériumról folyt a diskurzus, majd Dumbledore tanácsokkal látta el Anát és Marcust a MACUSA-t illetően. Az igazgató biztosította őket, hogy a legtöbb tárgyalásra ő is le fog menni Roxmortsba.

- Félve kérdezem, professzor - fordult Ana Dumbledorehoz, mikor már véget ért a gyűlés -, de azok után, ami Arthurral történt, még mindig úgy gondolja, hogy nem kell szólni Harrynek a jóslatról?

- Teljes mértékben így gondolom. Ha megtanulja az okklumenciát, az tökéletesen elég lesz. - Dumbledore ellentmondást nem tűrő hangon közölte álláspontját, és kissé szúrós tekintettel nézett a boszorkányra szemüvege mögül. Ana nem firtatta tovább az ügyet.

A rendtagok, mind elszállingóztak, Remus is felment a szobájába, így Ana és Sirius egyedül maradtak.

- Tudom, hogy fáradt és kimerült vagy, de nem játszanál valamit? - kérte a férfi.

Ana bár valóban szörnyen fáradtnak érezte magát, de ha zongorán játszhatott, az rendszerint feltöltötte, így eleget tett a férfi kérésének. Felmentek az emeleti szalonba, s míg a lány zenélt, Sirius az egyik karosszékbe telepedett, szemét lehunyva fáradtan kezdte masszírozni orrnyergét. Ana húsz percig játszhatott, mikor úgy érezte, már muszáj lefeküdnie. Felállt a zongorától, a férfira nézett, aki ugyanabban a pozícióban ült a széken. Odalépett hozzá, és az ölébe fészkelte magát. Sirius gyengéden ölelte át, Ana pedig fejét a varázsló mellkasára hajtotta.

- Minden egyre rosszabbra fordul - sóhajtott Ana.

- Ilyen a háború - mondta közönyösen a férfi, szemét továbbra sem nyitotta ki.

- Örülök, hogy te ennyivel képes vagy ezt letudni.

- Nem tudok semmi vigasztalót mondani, hazudni meg nem akarok.

- Igazad van, ne dugjuk homokba a fejünket. - Ana inkább másra terelte a témát, mert ő kicsit mégis homokba dugta volna a fejét. Legalább ezen az egy estén. - Nem is volt alkalmam megkérdezni, hogy Harry örült-e a tükörnek.

- Molly miatt becsomagolva adtam oda neki, hogy csak a Roxfortban nyissa ki. Remélem nem fogja árulkodásnak gondolni azt, ha elmondja, ha Pipogyusz szemétkedik vele az okklumencia órákon... Ha megtudom, hogy igen, Merlin irgalmazzon neki!

- Fogadd meg végre, amit Rémszem is mondott ma. Nem szabad egymás ellen fordulnunk.

- Nem bízok Pitonban.

- Pedig jobban tennéd, ha elfogadnád, hogy Dumbledore viszont bízik benne.

- Dumbledore... - Sirius hangjából keserűség csöpögött, ahogy kiejtette az igazgató nevét. - Túl jóhiszemű az emberekkel. El tudod képzelni, hogy Piton nem tudott a kitörésről?

- Nem tudom. De ha tudott is róla, és szól, akkor sem tudtunk volna semmit se tenni.

- De. Mondjuk megpróbálhattuk volna megakadályozni.

- Te is tudod, hogy ez lehetetlen. A dementorok átálltak...

- Pitonnak akkor is szólnia kellett volna!

- Túlságosan elvakít a gyűlölet.

- Te pedig naiv vagy.

Ana túl fáradt volt, hogy megsértődjön. Le akarta zárni ezt a vitát, és lefeküdni végre.

- Menjünk inkább aludni - lehelt csókot a varázsló arcára.

- Aludj csak így, nincs kedvem megmozdulni. Ha már elzsibbadt minden tagom, felviszlek.

Anának nem volt ereje ellenkezni. Csak lehunyta a szemét, és szinte abban a másodpercben el is aludt. Álmában megint a faragott boltívet és a rajta lengedező függönyt látta. Ugyanazt a félelmet érezte, mint legutóbb is, és megint nem sikerült elérnie, hogy benézhessen mögé. Hirtelen riadt fel az álmából, szíve majd kiugrott mellkasából. Kellett pár másodperc mire felfogta, hogy még mindig Sirius ölében ül, időközben a varázsló is elaludt.

- Sirius - suttogta, miközben finoman megrázta a férfit, aki halkan hümmögött. Ana megnyugodott és pár percig ült még a varázsló ölében, mielőtt újra megszólalt. - Sirius! Menjünk fel.

Sirius kelletlenül feltápászkodott. Annyira elgörnyedt ebben a pozícióban, hogy alig bírt kiegyenesedni.

- Öregszem, a rohadt életbe - motyogta miközben sajgó derekát masszírozta menet közben.

Ana jót mosolygott, és a férfibe karolva lépdelt felfelé a hálószobáig. Ágyba bújtak, de fáradtság ide vagy oda Anának egy darabig még nem jött álom a szemére. Ki kell derítenie, hogy mi ez a boltív, miért álmodik vele, és miért keríti hatalmába tőle a félelem. Kipattant az ágyból, pennát, pergament vett elő, hogy amíg még emlékszik rá, lerajzolja a boltívet egy. Miután elkészült, a táskájába süllyesztett a rajzot, majd visszafeküdt aludni.

☆☆☆

A hetek gyorsan szaladtak, az ünnepi békességnek se híre, se hamva nem volt már. A január most nem csak attól volt sötét, hogy hamar lenyugodott a nap, hanem a jövőbeli kilátásoktól is. Várta Botkin újbóli felbukkanását, Sirius haja egy fiolában pihent táskájában, ha a varázsló bármikor felbukkanna, de ez egészen februárig nem történt meg. A Minisztériumban még mindig sugdolózott mindenki, a feszültség és a félelem a kitörés óta érezhetően nőtt az emberekben. Ana munkaideje után még rendszeresen bent maradt Marcusszal az irodában, hogy készüljenek a MACUSA-val való tárgyalásokra. Este volt már sokszor mikor hazaért, erejéből csak annyi telt, hogy letusoljon és bedőljön az ágyba. Sirius sem könnyítette meg a dolgát, aki a szökés óta mogorvább és zárkózottabb lett. Keveset beszélt, akkor is csak panaszkodott valamire. A tükröt rendszeresen magánál hordta, de keresztfia egyszer sem jelentkezett. A varázsló keresésére sem reagált, amiért Ana igencsak megharagudott a fiúra. Sirius rendszerint hajnalig ébren volt, és akkor feküdt le, mikor a boszorkány dolgozni indult. Ana nem tudott semmi vigasztalót mondani, s mivel Dumbledore nem engedélyezte, hogy Sirius álcázva velük tartson Roxmortsba, a MACUSA témát sem hozta fel neki. Így napok teltek el teljes szótlanságban. Az egyetlen pozitív történés Remus és Tonks lassan kibontakozó szerelme volt. Ana úgy érezte, ahogy az ő kapcsolatuk erősödik, az övék Siriusszal egyre gyengül, mintha elfelejtették volna, hogy hogyan éltessék.

Január hoszonnegyedikén Ana búcsút vett Siriustól, s megígérte neki, hogy hazalátogat, amint tud. Sirius bólogatott, és valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy várni fogja és vigyázzon magára. Ana nehéz szívvel távozott a Grimmauld térről, hogy aztán a Három Seprű különtermében várják az amerikai delegációt Marcusszal és Dumbledore-ral. A zsupszkulcs éppen délután hat órakor repítette oda az amerikaiakat a tengeren túlról. Hat középkorú férfival lettek többen a nem túl méretes teremben. Az egyik, egy alacsony, köpcös, de barátságos arcú varázsló kilépett az érkezők közül, kezet fogott Dumbledore-ral és Marcusszal, majd kezet csókolt Anának is.

- Rodolphus Wilkinson - mutatkozott be a férfi. Ana sejtette, hogy ő a MACUSA harmadik elnökének, Charity Wilkinsonnak lehet a leszármazottja. - Örvendek a szerencsének!

- Miénk az öröm, kedves Rodolphus! - tárta szét a karját Dumbledore - Megtisztelő, hogy ellátogattak hazánkba és hajlandóak tárgyalni velünk erről az igen súlyos problémáról. De tekintve, hogy ilyen messziről érkeztek, és az időeltolódás is fáradságos, egy baráti vacsora után hagynánk önöket pihenni, és a holnapi nap folyamán térnénk a tárgyra.

- Kiválóan hangzik, Dumbledore! - mosolyodott el Wilkinson. - Reggel úgyis jobban pörög az emberek agya, nemde?

Azzal megvacsoráztak a Három Seprűben, hivatalos dolgokról ezúttal nem esett szó. Anának egy fő kivételével szimpatikus volt a delegáció. Az este folyamán a mindig faarcú Albert Muvert kevélységével, közönyével és hallgatagságával érdemelte ki Ana szemében az ügyeletes rosszfiú szerepét, akivel érzései szerint nehéz lesz dűlőre jutni.

Másnap az első tárgyaláson Ana sejtései beigazolódtak. Muvert minden mondatukba belekötött, az SzMSz szerződéseket anélkül leszólta, hogy akár egy sort is elolvasott volna belőle. Hiánypótlásokat emlegetett, s azt, hogy az itt elhangzottakat az otthoniakkal is meg kell tárgyalni.

- Sőt tovább megyek - akadékoskodott. - Meg kell szavaztatni az amerikai varázslótársadalom tagjaival, hogy akarjuk-e kockáztatni hazánk fiait egy olyan dologért, amihez tulajdonképpen nekünk semmi közünk. Valamint a SzMSz leendő tagjaival is tárgyalnunk kellene - fordult immár honfitársaihoz.

- Erre nincs idő! - mondta a kelleténél kissé indulatosabban Ana. - A helyzet egy forróbb itthon.

- Ez legyen a maguk problémája, csillagom. Menjen, kicsit hűtse le magát, míg mi férfiak megbeszéljük magunk között a további lépéseket.

Ana kiviharzott a teremből és idegesen vágta be maga mögött az ajtót. Szexista barom - gondolta. Ha a MACUSA úgy dönt nem támogatja őket, valószínűleg az egész SzMSz- nek lőttek, s ők hiába dolgoztak annyit. Magukra maradnak. Marcus is elhagyta a helyiséget, és Ana után sietett

- Csak blöfföl - jelentette ki. - Játszadozik az idegeinkkel. Mind tudjuk, hogy egy háborúban nem az emberélet, hanem a politikai érdek számít. Amíg gazdasági hasznot lehet húzni a háborúból, addig Amerika háborúzni fog.

- Meglátjuk - válaszolta lemondóan Ana, és elvonult a szobájába.

Egyelőre van egy hetük meggyőzni őket, de főleg ezt a Muvert. Mint később kiderült, Siriusnak igaza lett a MACUSA-val kapcsolatban, és tényleg meggyűlt velük a bajuk. Egy hét elteltével mindössze addig jutottak, hogy a többi SzMSz tagországgal is összehívtak egy kongresszust, amit február végén ejtenek meg, de ettől függetlenül még egy hetet Angliában töltenének. Remek, gondolta Ana. Az idő telik és ők egy helyben toporognak. Ráadásul plusz egy hét felesleges szájtépés. A füzeten keresztül nagy vonalakban megírta Siriusnak, mi történt eddig, s úgy döntött, meglátogatja a férfit. Szüksége volt rá. Így aztán a Három Seprű kandallóját használva látogatást tett a Grimmauld térre. Mikor kilépett a lángok közül Siriust az asztalnál üldögélve találta egy pohár whiskey és a tükör társaságában.

- Ana - pattant fel, és magához ölelte a lányt. Ana beleolvadt az ölelésbe, ami annyira hiányzott neki, mint éhezőnek egy falat kenyér.

- Nem jelentkezett?

- Nem. Semmi. - Sirius hangja csalódott volt, Ana szíve pedig összeszorult.

Lazított az ölelésen, megcsókolta a férfit, Sirius pedig olyan szenvedéllyel csókolt vissza, ami már pár hete nem volt meg köztük. Ana gyomra összeszűkült, s a jól ismert bizsergés, amit a férfi közelsége váltott ki belőle beköltözött bőre alá. Bár eredetileg beszélni jött a varázslóval, nem bánta azt, amiről tudta, hogy meg fog történni. Akarták egymást, azt a testi-lelki szövetséget, ami hónapokkal ezelőtt kötöttek, de ami az utóbbi időben meglazult. Sirius felvitte őt a szobába, s hamarosan az ágyban találták magukat.

- Sirius, beszélnünk kell - lehelte Ana, de a varázsló csókjai, amikkel melleit borította be elködösítették elméjét.

- Tudom, és fogunk is. De nem most.

Ana nem ellenkezett. Helyette élvezett minden csókot, minden simogatást és érintést. Imádta, hogy újra a férfi hajába túrhat, az ajkába haraphat, hogy hallgathatja elégedett sóhajait. Hogy fülledt lesz tőlük a szoba, hogy teljesen összegyűrik a lepedőt. Sirius az est folyamán volt gyengéd és volt vad, de Ana mindkettőt élvezte. Átadta magát a szenvedélynek, feje bódult volt, teste őrülten kívanta a másikét, és mikor megkapta, mikor végre újra magában érezhette, ismerős mámor kerítette hatalmába, s az érzés: otthon van. Sirius volt a családja, barát és szerető egy személyben. Nem érdekelte a jövő, sem a háború. Csak a szerelme, és hogy ők újra egymáséi. Kielégülten olvadtak egymás karjaiba, s Ana nem akart újra elválni a férfitől.

- Itt maradsz éjszakára is? - kérte a varázsló, miközben szorosan bújt a lányhoz.

- Igen, de reggel mennem kell. - sóhajtott lemondóan.

- Mikor jössz vissza?

- Még egy hét.

- Túl sok, gyere hamarabb.

- Igyekezni fogok - suttogta a fülébe. - Sok mindent kell átbeszélnünk.

- Tudom, és megadjuk majd a módját neki. Gyertyafényes vacsorával foglak várni, mit szólsz? - vigyorgott.

- Azt, hogy ez ijesztő - nevetett Ana.

- Ne légy ünneprontó. Remustól egy Hogyan hódítsuk meg a barátnőnket újra és újra című könyvet kaptam karácsonyra, és bevallom, beleolvastam.

- Hazug vagy. Nincs semmiféle ilyen könyv.

- Nem, tényleg nincs. Magamtól vagyok ilyen romantikus.

Sirius nevetett, Ana pedig boldog volt, hogy hallhatja. Azzal a reménnyel a szívében aludt el, hogy dolgaik hamarosan újra egyenesbe jönnek.

☆☆☆

Másnap reggel nyugodtan és kiegyensúlyozottan tért vissza a Három Seprűbe. Érzései, miszerint teljesen fölöslegesen kell még egy hetet a delegációval töltenie, bejött. Ebben az egy hétben már szó sem esett semmilyen háborúról, SzMSz-ről, vagy kongresszusról, csupán az Amerikaiak kedvére kellett tenniük, kielégíteni hóbortos szeszélyeiket, amiket a leglehetetlenebb időpontokban találtak ki, ezért Anának arra sem volt ideje, hogy írjon Siriusnak, hát még arra, hogy meglátogassa. Csak az érkezése dátumát tudta megírni neki. Az amerikaiak egyértelműen visszaéltek helyzetükkel, hisz jól tudták Angliának szüksége van rájuk. Ana mérhetetlenül boldog volt, mikor eltelt az az egy hét, és végre búcsút vehetett tőlük, főleg Muverttől. Szerencsétlenségére valami nem stimmelt a zsupszkulccsal, s csak egy órás csúszással tudtak elindulni. Marcus és Dumbledore már jóval hamarabb elmentek, s amikor Ana kifelé vette az irányt a kocsmából, hogy Siriushoz siessen, valaki utánaszólt.

- Miss Drops, egy pillanatra.

Ana megfordult és szembetalálta magát Alexander Botkinnal. Nem örült a varázslónak pont most, amikor amúgy is késésben volt.

- Jöttem azért, amit megbeszéltünk - folytatta. - Tudom előbbre ígérkeztem, de közbejött valami. Magánál van?

- Igen. - Ana sebtiben előhalászta táskájából a fiolát ami Sirius haját rejtette. - Itt van.

- És mit kérnek cserébe?

Ana ezen nem is nagyon gondolkodott, de most valamiért egyértelművé vált neki, mit szeretne.

- A láthatatlanná tévő köpenyt.

- Ó, hogy azt - mosolygott Botkin. - Mint mondtam, arra rá kell fizetni. Egészen pontosan háromszáz galleont.

- Háromszáz galleon? - hüledezett a lány. Botkin arcát elnézve, nem igazán volt helye alkudozásnak. - Nincs most ennyi nálam.

- Akkor irány a Gringotts.

- Megőrült? Ilyenkor már nincs nyitva.

- Van, akinek kinyitják - kacsintott a férfi. - Akkor?

Ana kelletlenül beleegyezett, gondolta, Sirius úgyis meg fogja érteni, miért késik ennyit. Elvégre ez egy vadi új láthatatlanná tévő köpeny. Kiléptek a Három Seprűből, és társashoppanáltak a varázslóbank elé. Ana nem értette hogyan, de az ottani őr, mintha már várt volna rájuk, azonnal kinyitotta a bankot. Egy apró kobold máris eléjük sietett.

- Á, Mr. Botkin! Mi járatban? Hölgyem - biccentett Ana felé.

- A kisasszonynak sürgősen pénzre van szüksége. Megoldható, hogy lejusson a széfjébe?

- Nincs akadálya, Mr. Botkin, de várniuk kell. Az egyik sárkány odalent... mindegy. Az alkalmazottak hamarosan megoldják.

- Nekem van időm. - Ana felé fordult, aki reménytelenül vont vállat. Ma minden összeesküszik ellene. - Akkor várunk.

A várakozás majd egy órán át tartott. Ana émelygéstől remegve utazott a csillében. Bár a föld allatti járatban nappal is sötét volt, a tudat, hogy már igencsak este van, és alig vannak a bankban rajtuk kívül, valamint az, hogy egy idegen férfival utazik, rossz érzésekkel töltötte el. Miután kivette a kellő összeget és visszaértek a felszínre, Ana átnyújtotta a pénzt, Botkin pedig neki a köpenyt, amit gondosan táskájába rejtett.

- Adok egy névjegyet is, ha esetleg szüksége lenne másra is. Csak koppintson rá a pálcájával.

A férfi áthatóan nézett rá, és bár Ana tudta, hogy a varázsló kiváló legilimentor, mégsem érezte úgy egyszer sem, hogy olvasni próbálna benne.

- Köszönöm - motyogta, és miután a férfi elment, Ana összetépte és egy kukába dobta a névjegyet. Ő bizony nem akar a jövőben Botkinnal üzletelni. Az, hogy valakinek ilyen későn kinyitják a Gringottsot, az számára inkább félelmetes, mint lenyűgöző.

Ezek után amilyen gyorsan csak tudott a Grimmauld térre sietett, s egyből leszaladt a konyhába.

- Sirius, én annyira sajnálom, hogy csak most értem ide, de ... - Anának elállt a lélegzete. A kandallóban kellemes tűz lobogott, gyertyák halvány fénye tette a konyhát olyan hangulatossá, amilyen eddig sohasem volt. Az asztal gyönyörűen megterítve, de az étel teljesen kihűlve és összeesve várta, hogy elfogyasszák. Anának szörnyű bűntudata támadt.

- Sajnálod, hah? - vágott a szavába a férfi, és fel sem nézett a kezében tartott poharából. A whiskey-s üveg szinte teljesen üresen állt mellette.

- Sajnálom, igen, de...

- Csak nem közbejött valami? Valami fontos és halaszthatatlan? - gúnytól csöpögő hangja arra késztette Anát, hogy ne lépjen közelebb.

- Ha tudni akarod, de igen. De már nincs is kedvem elmondani.

- Nem baj, úgysem nagyon beszélgettünk az utóbbi időben. Úgy érzem, nem is érdekellek már.

- Mi van? Ezt mégis hogy érted? - Ana nem értette, hogy a múltkori után hogy gondolhatja ezt.

- Hogy értem? - engedett ki egy kényszeredett nevetést, s tekintetét a lányra emelte. - Úgy értem, Ana, hogy az utóbbi pár hétben alig láttalak, sosem vagy itt, míg én itt rohadok bezárva ebbe az átkozott házba, ezzel az átkozott házimanóval, akit legszívesebben a világ végére átkoznék. - Hangja fagyosan csengett. - Azt mondtad, jössz a héten, de mégsem jöttél. És most, most megjelensz a megbeszéltnél három órával később, hogy közöld sajnálod, de valami megint fontosabb volt nálam. Itt várlak, mint egy utolsó, szentimentális hülyegyerek, aki a szerelmének akar kedveskedni, rendbe tenni a dolgaikat, de te teszel rá! - Sirius az utolsó mondatot már kiabálta, és amikor megpróbált felállni az asztaltól megbotlott, de nem esett el, ellenben leborította a poharát, amiből az ital kiborult a földre.

- Sirius, te részeg vagy. - Ana is kezdett ideges lenni, de hangja még nyugodtan csengett. Levetette köpenyét és talárját, majd táskájával együtt az egyik székre dobta.

- És ha az vagyok? - egyenesedett ki - Tán nincs rá okom?

- Nincs! Tudod, hogy nem jókedvemből vagyok távol, mindent...

- Ó, hát persze! A nagyszerű Anabelle Drops, aki fiatal kora ellenére, nemcsak hogy helytáll felelős minisztériumi pozíciójában, de titkon még a Főnix Rendjének is elengedhetetlen tagja, aki élete kockáztatásával száll szembe a sötét erőkkel - Sirius vadul gesztikulált mondandója közben, szemében valami olyan eszelős fény csillogott, ami megrémisztette Anát. - Nincs neki ideje olyan földi halandókkal foglalkozni, mint az állítólagos szerelme - fejezte be monológját.

- Te most rajtam gúnyolódsz? - Ana, megrökönyödve hallgatta a varázsló szavait, már ő sem tudta türtőzteni magát és indulatosan folytatta. - Hát ilyennek látsz engem!? Azt gondolod, hogy nekem ez olyan jó így? Hogy minden nap küzdök az összeroppanás ellen a munkámban és Rendben is!? Van fogalmad arról milyen nyomás alatt vagyok nap, mint nap!?

- Nincs, mert már sohasem látlak! Itt vagyok egész nap egymagam! Nem beszélünk! Mikor megjössz, akkor fáradt vagy és lefekszel. De mellesleg tudtad, mire vállalkozol!

- Igen tudtam! Azért vagyok még mindig itt! Azért csinálom, hogy minél hamarabb véget érjen ez a rémálom. Hogy te, Sirius Black minél hamarabb szabadulj innen. Hogy Harry minden támogatást megkapjon, amire szüksége van! Én mindent feladtam a Rendért, Sirius! Nincs már senkim se! - Ana egész testében remegett.

- Itt mindenki hozott áldozatokat, Ana, nem csak te! Nézz rám! - Sirius felborította az asztalt, a rajta lévő ételekkel telerakott edények és poharak hangos csattanással landoltak a padlón, hogy ott millió darabra törjenek. - Tizenkét évet raboskodtam az Azkabanban, miután azzal vádoltak, hogy elárultam a legjobb barátaimat és megöltem egy tucat muglit! Tizenkét év, Ana!

Ana félve tett egy lépést a férfi felé, s mikor hozzászólt, hangja újra nyugodtan csengett.

- Sirius, nyugodj meg kérlek, menjünk fel és...

- Ne akard megmondani nekem, hogy mit csináljak még te is! - A mágia olyan hirtelen és olyan erővel tört ki belőle, hogy a konyhabútor üvegablakai kitörtek. Ana karjával védte fejét a szerteszét repülő szilánkok elől.

- Mi történik, Sirius? - kérdezte mikor újra egymásra néztek. Könnyek gyűltek a szemébe, az előtörni készülő, de visszanyelt sírás fojtogatta a torkát, amikor feltette a kérdést. Ekkor Ana valaminek a csöpögését hallotta és most tudatosult benne, hogy szúró fájdalmat érez jobb karjában. Lenézett, és látta, hogy alkarjából vér szivárog a padlóra, két hatalmas üvegszilánk áll ki belőle, amik könnyedén átvágták vékony felsőjét. Remegő kézzel nyúlt oda, hogy kihúzza a két üvegdarabot.

Sirius ekkor döbbent rá, mit tett. Agya megvilágosodott, hirtelen józanodott ki. Szürke szeméből eltűnt az előbbi téboly, és aggodalom lépett a helyébe. Ana segítségére akart sietni de a lány vészjósló tekintete megbénította.

- Azt hiszem, hogy most mindkettőnkre ráfér egy kis egyedüllét. - Ana miután észlelte, hogy kifogyott a Hop-por, felkapta köpenyét és táskáját, majd a bejárati ajtó felé sietett.

- Ana! - kiabált utána a varázsló kétségbeesetten. - Ana, várj! Meg kell beszélnünk, én nem akartam...

Ana megtorpant az ajtóban.

- Adj időt - hangja olyan fagyosan csengett, hogy Sirius megdermedt tőle. Még sosem hallotta ilyennek. Ana eltűnt, csak karjából kicsöpögő vére maradt hűlt helyén.

Sirius megsemmisülten állt a folyosó közepén, bámulta a helyet, ahol a boszorkány állt még az előbb. Feje majd szétrobbant, agyában ordítottak a gondolatok, hogy mekkora hülye volt, szíve pedig úgy érezte, meghasad. Mintha dementorok százai telepedtek volna mellkasára, úgy tűnt el az életet adó levegő tüdejéből. Mélyeket lélegzett, de a kínzó, fojtogató érzés nem akart elmúlni. Lehet, most veszített el egy fontos elemet, ami az életben maradásához szükséges. Anát. Ana, aki olyan volt neki, mint az a levegő, ami most nem akarja tüdejét éltetni. Ő adta számára az élet elixírjét, ő mentette ki az önsajnálat, depresszió és magány háromszögéből. És ő így viselkedik vele. Talán nem is érdemel bocsánatot.

Visszabotorkált a konyhába, ahol mintha hurrikán tombolt volna, és a két vérben áztatott üvegszilánk láttán térdre rogyott, s arcát tenyerébe temette. A forró feje már megint hova juttatta? Nekidőlt a konyhabútornak. Azt remélve, hogy a fizikai fájdalom enyhítheti a lelkit, hajába túrt, mintha ki akarná tépni az összes szálat. Maga sem tudta, mióta ülhetett már így, mikor távoli hangok ütötték meg a fülét.

- Miért van nyitva az ajtó Remus? És mi ez? Te jóságos Merlin, Remus, ez vér! - hallatszott egy nő sikítása, majd rohanó léptek egyre közelítő hangja hallatszott.

Sirius nem mozdult. Ha nem Ana tért vissza, neki nincs miért felállnia. Egyszer csak két alak jelent meg az ajtóban. Tonks és Remus elhűlve néztek körbe a szétvert szobán.

- Szentéges Merlin! - kapta a szája elé kezét Tonks.

- Sirius! Jól vagy? Mi a fene történt itt? Csak nem halálfalók találtak ránk? - vette észre Remus a földön ülő barátját, és azonnal mellette termett.

- Bárcsak halálfalók lettek volna - szólalt meg érdes hangon.

- De akkor ki? Ki tette ezt? Kinek a vére áztatta végig a folyosót? Beszélj már, a fenébe is! - rázta meg Remus finoman barátja vállát, mert az nem beszélt. Egy perc is eltelhetett mire megszólalt.

- Én. Én tettem. És az Ana vére. - Sirius hangja elcsuklott.

- Mit beszélsz? - sikította hisztérikus hangon Tonks, és ő is odalépett Siriushoz. Megragadta gallérját, ő is rázni kezdte a varázslót. - Mit műveltél!?

- Elmondanád végre, mi a fene történt itt? - Remus elővette a pálcáját, intett vele, mire a romhalmaz kezdett eltűnni. Ami eltört újra egyben volt, minden az eredeti helyére került vissza. Remus segített Siriusnak felállni, majd leültette a székre.

- Mit műveltél, Sirius!? - kérdezte újra a boszorkány, és mérgében az asztalra csapott. - Hol van Ana?

- Kedvesem, shhh, nyugodj meg. Sirius minden bizonnyal hamarosan elárulja, mi történt - nyugtatta Remus a boszorkányt.

Sirius még percekig nem szólalt meg, majd mikor mégis beszélni kezdett, nem bírt barátaira nézni, inkább a kandallóban lobogó tüzet bámulva számolt be nekik a történtekről.

- Holdsáp, mi van, ha nem jön vissza? Én nem akartam bántani, sohasem bántanám!

- Hát persze, hogy nem. Ilyet senki sem feltételezne. Egészen biztosan visszajön, csak adj neki időt, hogy lenyugodjon. Neked is ezt kéne tenned.

Sirius nem tudott válaszolni, csak arcát tenyerébe temetve remélte, hogy barátjának igaza van.

- Meg fog bocsátani. - Most már Tonks hangja is nyugodtabban csengett. - Szeret téged. Bár őszintén, néha nem értem, miért - forgatta a szemét. - Nem szándékosan bántottad, és ezt ő is tudja. Semmi visszafordíthatatlan nem történt.

- De amiket a fejéhez vágtam... Kigúnyoltam...

- Majd megbeszélitek.

- Menj fel és feküdj le.

- Nem. Itt várok.

- Ma este egészen biztosan nem fog visszajönni, menj és aludj egyet. - Remus határozottan beszélt, és felsegítette barátját, majd felkísérték a szobájába.

Sirius lefeküdt, de álom nem jött a szemére. Önmagát ostorozva a kandallót bámulta, hátha kilép belőle Ana. De erre egész éjszaka hiába várt.

☆☆☆

Ana, ahogy háza elé hoppanált, érezte, hogy még mindig vérzik és gyorsan begyógyította a sebeket. A hideg tengeri levegő segített, hogy tisztán gondolkodjon. Tudta, Sirius sosem bántaná őt, és az egész egy szerencsétlen baleset.
Ahogy tekintetét házára emelte, egy hirtelen ötlete támadt, és nem is tudta, hogy eddig miért nem lépték meg. Hisz annyira egyértelmű. Siriusból a bezártság és az egyedüllét váltja ki ezeket a dührohamokat, ezért mogorva és barátságtalan, aki nem tudja kontrollálni az érzéseit. Ezért nyúl a pohárért is. Hisz az újév előtt csak néha ivott, és sosem volt részeg. Ráadásul a gyűlölt házban raboskodik. Ide kell hát költözniük. Hogy ez eddig miért nem jutott az eszükbe! Már a tornácon járkált fel-alá. Elmondják Dumbledore-nak a kapcsolatukat, és Korallszirtre költöznek. Hozzák Phineas Nigellust is, és bármikor elérhetőek lesznek. Akár Remus is jöhet, bár most, hogy alakulnak a dolgaik Tonksszal, biztosan maradnának inkább a Grimmauld téren. Igen, ez lesz a kulcs. A környezetváltozás. Sirius kijöhet és minden nap szívhat friss levegőt. Sétálhat. Egészen a tengerpartig levédik majd a helyet. Igen. Így lesz. Ezt el kell mondania neki. Meg kell beszélniük a dolgaikat. Azonnal.

- Visszamegyek - mondta magának hangosan, és lelépett a tornácról. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy nincs egyedül.

- Tévedés - fúródott egy pálca hegye a hátába. - Nem megy sehová, Miss Drops.