Ana a tengerparton bámulta, hogyan nyelik el a hullámok a Nap rózsaszínbe öltözött korongját, miközben meztelen lábfejét ásta be a homok alá. A hullámok bokáját nyaldosták, és ő meg-megrándult a hideg víz érintésére. Péntek lévén hamarabb el tudott szabadulni a Minisztériumból, így volt egy kis ideje, hogy gondolatait rendbe szedje. Túl sok minden történt az elmúlt pár napban.

A Főnix Rendjén járt az esze, már csak pár óra és megismerheti a többi rendtagot és a részleteket. Ugyanakkor rettegett, hogy hogyan fog Sirius Blackre nézni lelkiismeret-furdalás nélkül. Elmondja-e neki a történetét, vagy inkább hallgasson. Egyáltalán milyen ember lehet? Tizenkét év. Tizenkét év ártatlanul a varázslóbörtönben. Csoda lenne, ha teljesen megőrizte volna ép elméjét. Hamarosan kiderül.

Közeledett a dagály, a hullámok egyre feljebb kúsztak a lábán, jelezve, hogy lassan készülődnie kell, így visszatért házába. Semmiképp nem akart elkésni az első gyűléséről, főleg mivel Meredith két napja előhozakodott régi, rossz szokásával. Magához képest rekordsebességgel készült el, és mielőtt útnak indult, utoljára megnézte magát a tükörben. Kisimította ruhája láthatatlan ráncait, majd a megadott időpont előtt fél órával izgatottan hoppanált a Dumbledore által megadott címre.

A Grimmauld téren többemeletes házak sorakoztak egymás után. Ana a tizenkettes számot kereste, és ámulattal figyelte, hogyan húzódik egymástól távol a tizenegyes és a tizenhármas számú ház két irányba, felfedve a helyet, ahová érkezett. Felhúzta talárja kapucniját, körülnézett, majd elindult az ajtó felé. Egy percig habozott, de mély levegőt vett és kopogtatott az ősrégi, de szépen kimívelt arany kopogtatón, majd hallotta, ahogy zárak tucatjai mozognak a túloldalon. Az ajtó nem nyílt ki magától, ezért óvatosan lenyomta a kilincset és benyitott a házba. A vak sötétben az orráig sem látott, így előhúzta pálcáját és elmotyogott egy lumost. A láng csak egy kis kört világított meg, így haladt előre, amikor halk motyogásra lett figyelmes. Olyan szavak ütötték meg a fülét, mint árulók, csőcselék, szégyen, de a hangok gazdáját nem látta. Ana azt gondolta talán rossz helyre tévedt, vagy a Rend időközben elköltözött. Nem is tudta elképzelni, hogy a Főnix Rendje ilyen barátságtalan környezetben legyen. Omló vakolat és penészszagú tapéta egyvelege furakodott orrába, olyannyira, hogy be is kellett fognia azt. Ana egész életében próbált kibújni az elkényeztetett aranyvérű skatulyából, mégsem tudta mindig levetkőzni úri származását. A Drops kastélyban ugyanis, még gondolatban sem fordulhatott elő soha, semmilyen hasonló körülmény. De ez a hely... nem emberhez méltó. Gondolataiból egyszer csak hangos ajtócsapódás és gyors léptek zaja zökkentette ki, és Ana nem is késlekedett, pálcáját rögtön a zaj forrása felé lendítette, készen arra, hogy visszaverjen, vagy indítson egy esetleges támadást.

- Ki az? - kérdezte magabiztos hangon. Ehhez igazán értett. A magabiztosság álcája mögé rejteni bizonytalanságát.

- Ezt én is kérdezhetném - válaszolt egy mélyebb, de kellemes tónusú férfihang - Csak nem fog rám pálcát a saját házamban, kisasszony? Na, nem mintha nem fordult volna elő már korábban. - Ana a hanglejtésből kiérezte a keserű felhangot. Lentebb eresztette a pálcát tartó karját.

A férfi legyintett az övével és a folyosó olajlámpáiban halvány fény kezdett derengeni.

- Elnézést, hogy így kellett fogadnunk, a házimanóm gyűlöl, és ha nem adok neki egyértelmű parancsot, gyakran kihátrál a feladat elvégzése alól. A Menj és nézd meg ki jött-tel nem voltam elég furmányos.

- Mr. Black?

- Szólíts nyugodtan Siriusnak. A Mr. Black...hmm, túl hivatalos.

- Anabelle Drops, Ana - hajtotta hátra a kapucniját és kezet nyújtott a férfinak. Magas, vékony alakja kissé félelmetesen tornyosult felé, egészen fel kellett emelnie a fejét, hogy Sirius szemébe nézhessen.

Ana megfeledkezve a jómodorról alaposan bámulni kezdte a férfit, aki egyáltalán nem hasonlított a körözési plakáton szereplő varázslóra, és egy pillanatig az is eszébe jutott, hogy ez itt nem is ő. Az előtte álló férfi még mindig nem volt kifejezetten jóképűnek mondható - amihez szeme alatti sötét karikái jócskán hozzájárultak - azonban a régi plakáton szereplő képhez képest jóval ápoltabbnak tűnt. Homlokát átfutó ráncai és barázdái elárulták, hogy nyomott hagyott rajta a tizenkét, Azkabanban eltöltött év, de Ana a varázsló kisugárzását egészen férfiasnak találta. Vállig érő, fényes, fekete haja hanyag eleganciával lógott az arcába, tekintete kissé gőgös volt, mint a legtöbb arisztokrata felmenőkkel büszkélkedő embernek. Hideg szemei, mint a röntgensugár mérték végig őt. Hát ő lenne egykori gyűlölete tárgya.

- Gond van? - kérdezte a férfi, akit minden bizonnyal zavart a lány illetlen mustrálása.

- Nem, nem. Én csak... Mivel mosod a hajad? Olyan fényesnek tűnik. - Ana, te szerencsétlen, hogy jutott pont ez a baromság az eszedbe?

Sirius szemöldöke egészen magasra szaladt homlokán, ahol ráncai most még jobban elmélyültek.

- Általános hajmosó elixírrel - mondta végül.

- Aha, akkor valószínű szerencsés alkat vagy, mert ismerem azt az elixírt és igazából nem sokat ér. - Te hülye! Hagyd már abba - korholta magát.

- Ha te mondod - mosolyodott el halványan és Ana biztos volt benne, hogy teljesen bolondnak nézi. - Nos, Ana, sajnos elkéstél, a tanácskozás már befejeződött.

- Mi!? - kérdezte ijedten a lány, és zavartan kezdte kutatni csuklójára szorított óráját talárja alatt. - De hát Dumbledore...

Mikor újra felnézett a varázslóra, látta, hogy gőgös arcán elégedett mosoly húzódik.

- Na haragudj, Bill Weasley mesélt róla, hogy állandóan elkésel, és ezt nem hagyhattam ki. Még csak most gyülekezünk.

- Á, igen? - Ana összeszűkült szemekkel nézett rá és keresztbe fonta karját maga előtt. Álmában sem gondolta, hogy Bill is a Rend tagja, és hogy ennek a férfinek itt előtte, sanyarú sorsa ellenére maradt még humorérzéke. De ha ő így, akkor... - Az régen volt. Neked meg azt ajánlom, hogy legközelebb, mielőtt egy hölgy fogadására sietsz, húzd fel a slicced!

Sirius képéről úgy olvadt le a mosoly, mint jégkrém a pálcáról a nyári kánikulában. Nem kisebb zavarral fordult nadrágja felé, mint az előbb a lány az órája felé. Térdig érő talárja takarta az említett helyet és a férfi arckifejezése arról árulkodott, hogy szánja magát, amiért bedőlt a lánynak.

- Olcsó trükk volt - morogta, de szája szélén enyhe mosoly bujkált.

- A legolcsóbb. De bejött, nem igaz? - Most Anán volt a sor, hogy vigyorogjon. - Egy-egy. Erre kell menni? - elhaladva a varázsló mellett követte a fény és a hangok útját az alagsorba.

- Igen. - Sirius meglepődve nézte, ahogy a lány átveszi az irányítást, és a nyomába eredt.

Ana benyitott a helyiségbe és megállapította, hogy az egy konyha lehet, mivel középen egy hosszú asztal roskadozott a rajta szétterülő pergamenkupacok alatt, ami körül tucatnyi szék várta, hogy helyet adjon az érkezőknek. A falakról lelógó, szebb időket megélt lábasokról már nem is beszélve.

- Ana Drops, micsoda meglepetés! - köszöntötte őt egy hosszú, vörös hajú fiatalember. - De jó téged újra látni, nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára.

- Nem kell a műsor, Bill, jól tudom, hogy tudtad, hogy jövök - suttogta felé a boszorkány. - És elavult dolgokat fecsegtél rólam - bökött fejével Sirius felé.

- Ne haragudj, Ana, megígérte, hogy nem fog visszaélni az információval.

Ana kíváncsi lett volna, hogy miket mesélt még róla Bill, de a vörös ekkor átkarolta vállát és a többiek felé fordította.

- Mindenki, ez itt Anabelle Drops. Évfolyamtársak és prefektusok voltunk a Roxfortban, csak Ana a Hollóhát házat erősítette tudásával, és ha jól tudom iskolaelsőként is végzett - vigyorgott Bill.

Ana a füle mögé igazította hosszú, gesztenyebarna haját és üdvözölte a többieket.
Bill sorban bemutatta őt a már jelenlévőknek, és a boszorkány próbálta a neveket az arcokhoz kötni. Kingsleyt és Podmore-t ismerte a Minisztériumból, ahogy az éppen abban a pillanatban belépő, rágógumi rózsaszín hajú Nymphadora Tonksot is.

- Á, szia, Ana! Első gyűlés? Nekünk Kingsleyvel ez a második. Igaz az elsőn szinte semmi sem történt, na meg persze még csak alig tíz napos a Rend - hadarta a boszorkány.

- Igen, ez az első alkalom - somolygott rá, Ana. - Bill épp most mutatott be a többieknek.

De a helyiség egyre szűkösebb lett, ahogy sorra érkezett a többi tag. Ana felismerte Alastor Mordont és két egykori tanárát, Perselus Pitont és Minerva McGalagonyt. Bemutatkozott neki a ravasz képű Mundungus Fletcher, Dedulus Diggle, Hestia Jones, és a korosodó Elphias Dodge.

- Na, és Bill, te hogy kerülsz ide? - Ana furcsállotta, hogy a Főnix Rendjében látja újra a fiút, úgy tudta, még Egyiptomban dolgozik.

- Az egész család a Rend tagja, Ron öcsém Harry Potter legjobb barátja. Nézd, itt is van anya és apa.

Ana kezet rázott Mrs. Weasley-vel, majd Mr. Weasley-hez intézte szavait, remélve, hogy más nem hallja meg.

- Á, szervusz, Arthur, nagyon örülök, hogy itt is találkozunk. Még mindig nagyon hálás vagyok, hogy elsikáltad azt a múltkori esetet - suttogta, de szavai idegen fülekbe is eljutottak.

- Szent szalamandra! Mit kellett neked elsikálni?

- Merlinre, Bill! Ne ilyen hangosan! Ez senki másra nem tartozik!

- Pedig engem is kíváncsivá tettél - húzódott ravasz mosolyra Sirius szája, aki épp most lépett oda hozzájuk és egy kupa vajsört nyomott Ana kezébe. A sajátjában mézboros poharat tartott.

- Volt egy kis mugli tárgy bűvöléses esetem - vallotta be kelletlenül.

Bill hangosan felnevetett ezzel odavonzva mások tekintetét.

- Nyugi, itt biztonságban lesz a titkod, senkinek se mondunk egy szót se - nyugtatta Bill, és ujjaival úgy csinált mintha összecipzárazná a száját. - Mit bűvöltél meg?

Ana abban a reményben nézett körbe, hogy valaki kimenti a helyzetből, de ez csak hiú ábránd maradt. Bill sürgetően nézett rá, Sirius pedig az előbbi ravasz mosolyával várta a beszámolót, közben mutatóujját kupája peremén forgatta. Ana kelletlenül hát, de belekezdett.

- Egy biciklit. London külvárosában laktam akkor, kb. fél éve, és mivel a lakás kicsi volt, én meg szerettem biciklizni, a ház előtt tároltam azt. Már a harmadik kerékpáromat lopták el, mert ezek a mugli lakatok semmit sem érnek. Szóval mérgemben megbűvöltem, hogy ijesszen rá a tolvajokra, ha babrálnák. Én csak azt akartam, hogy ordítson, mintha egy oroszlán állna ott, hogy attól majd berezelnek és tovább állnak. De valami félresikerült és a kerékpárom jól beleharapott egy fiú karjába. A társa persze felüvöltötte a környéket az éjszaka közepén, hogy egy bicikli harapta meg a barátját. Valaki jelentette is a dolgot a Minisztériumnak, de szerencsére Arthur elrendezte a dolgot. Azt mondta, hogy csak két részeg fiatal hallucinált, nem találtak semmilyen harapós kerékpárt. Én meg lekezeltem a fiú sérülését és kitöröltem az emlékezetét. Ha kiderült volna, lehet ma nem lennék itt.

Ana azt vette észre, hogy már Kingsley és Tonks is őt hallgatja. Mikor pedig felnézett Siriusra, annak arckifejezése elismerésről árulkodott. Elismerés? - ráncolta a homlokát.

- Nyugodj meg, kedvesem - szólalt meg ekkor Mrs. Weasley -, nem csak te bűvölsz járműveket. - Azzal egy haragos pillantást küldött férje felé.

- Arthur? - Ana nem akarta elhinni, hogy pont ő.

- Egy Ford Angliát bűvölt meg, hogy repülni tudjon! Majdnem kirúgták, mikor kiderült!

Anának nagyon meg kellett feszítenie az arcizmait, hogy ne nevesse el magát, és úgy látta ezzel a többiek is így voltak. Örült, hogy elterelődött a szó az ő botlásáról. Mr. Weasley arca piros színbe öltözött és mosolyát ő is igyekezte elrejteni, nehogy a szemrehányás mellé még egy taslit is kapjon szikrázó szemű nejétől.

- Miért nem használtál egy egyszerű fixáló bűbájt, hogy ne tudják ellopni a biciklidet? - Ana nem vette volna zokon a kérdést, ha Sirius nem kioktató, gúnyos hangnemben mondja.

- Te ilyen unalmas vagy? - vágott vissza a lány, cinkos mosollyal az arcán. Sirius nem akarta szó nélkül hagyni, de ekkor megjelent Dumbledore.

- Üdvözlök mindenkit, örülök, hogy itt vagytok. Sajnálatos, nincs túl sok időm, ezért gyors leszek. Először is szeretném mindazon rendtagokat bevonni két őrszolgálatra, akiknek lehetősége és képessége lehetővé teszi azt. Az egyik a Minisztérium Misztériumügyi Főosztályának folyosóján lévő őrszolgálat lenne. A Jóslatok Terméhez innen vezet az út, hogy ezen bárki halálfaló belépjen, meg kell akadályozni. Nem veszélytelen feladat, mindenkit fokozott óvatosságra intenék, nem derülhet ki, hogy ott vagyunk. Mindenki használjon kiábrándító bűbájt, plusz Alastornak van két láthatatlanná tévő köpenye.

- Dumbledore, lehetetlen, hogy minden estére tudjunk embert állítani oda, nem vagyunk annyian - szólalt meg Arthur Weasley.

- Tudom, Arthur és valószínű lesznek napok, amikor kénytelenek leszünk védtelenül hagyni a folyosót, mégis amennyire lehetséges osszátok fel magatoknak az időpontokat ezen a pergamenen. Két példány van belőle, az egyiket itt hagyom, a másik nálam lesz. Amint beírtok egy nevet, az a saját példányomon is látszik majd. - Azzal egy hosszú tekercset húzott elő, ami leginkább egy naptárra hasonlított, azzal a különbséggel, hogy a dátumok előtt bal oldalt üres téglalapok várták, hogy az őrszolgálatra jelentkezők megtöltsék azokat nevükkel. - A tanácskozás után mindenki megnézheti és találjatok neki egy fix helyet, ahol nincs szem előtt, de mindenki megtalálja.

- A másik őrszolgálat maga Harry Potter megfigyelését és védelmezését jelenti, míg a vakációját tölti a Privet Drive-on.

- Miért nem egyszerűbb inkább idehozni Harryt? Nem kéne még oda is lekötni az embereket - mordult fel Sirius.

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük, Sirius. Harry a nagynénjééknél van a legnagyobb biztonságban.

- Persze, persze, Dumbledore - legyintett a varázsló. - Akkor én szívesen vállalom, hogy vigyázok rá egész nyáron. Mrs. Figg biztosan megengedi, hogy...

- Sirius - emelte fel a kezét Dumbledore -, tudom, hogy nagyon nehéz az Azkaban után még itt is bezárva élned, de mivel már a halálfalók is tudják, hogy animágus vagy, így bármikor felismerhetnek.

- Animágus? - bukott ki a kérdés Anából, és csodálkozva nézett Siriusra. A férfi megvonta a vállát.

- Tizenhat éves korom óta, nem nagy dolog. - Ana elképedt, és ez láthatóan tetszett a varázslónak, aki odahajolt hozzá. - Unalmas, mi?

- Ezt a tanácskozás után is ráértek megbeszélni - vette vissza a szót Dumbledore. - A halálfalóktól a nagynénjéék házában biztonságban van, ahol az ősi varázs védi. Ha estére visszavonul az otthonába, a felügyelet véget érhet. Erre szintén itt hagyok egy pergament, hogy feloszthassátok magatok között. - Azzal az előző mellé helyezte ezt a tekercset is.

- Hagrid és Madame Maxime elindult az óriásokhoz, hogy megpróbálják a magunk oldalára állítani őket, mielőtt a halálfalók teszik ezt meg. Remus, arra kérlek, hogy te is puhatolózz vérfarkas körökben. Tudd meg milyen állásponton vannak és mennyire követnék Fenrir Greybacket, így ezáltal Voldemortot. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő információról is jelentést kérek.

Lupin bólintott.

- Igen, Dumbledore.

- Bill, hasonlóan járj el a koboldok körében.

- Rendben.

- És végül, amint láthatjátok, új taggal bővültünk, aki nem más, mint Anabelle Drops a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának új vezetője, aki ezáltal számos olyan kapcsolattal rendelkezik, amiket minden bizonnyal tudunk hasznosítani a Rendben. Anabelle - fordult felé Dumbledore -, ezúton is szeretném még egyszer megköszönni a segítségedet. Kérlek benneteket, miután távoztam, mondjatok el minden fontos dolgot neki a Rendről, a tagokról az előzményekről, biztosan rengeteg kérdése van. Az ismert halálfalók listáját adjátok át, hogy ha keresztezik egymás útját, tudja kivel van dolga. A tanácskozást mára felbontom, köszönöm, hogy eljöttetek. - Azzal Dumbledore sarkon fordult és szó nélkül elsietett.

Távozását zsivaj követte, ahogy a rendtagok elkezdtek egymással beszélgetni. Anához odalépett egy heges arcú varázsló, aki Remus Lupinként mutatkozott be neki.

- Kérdezz bátran - fordult hozzá Sirius is. - Persze, csak ha nem félsz, hogy untatni foglak.

- Az az érzésem, ettől nem kell tartanom. - Ana olyan természetesnek érezte a varázsló jelenlétét, mintha ezer éve ismerné. - Nem is tudom mit kérdezzek először. Talán azt, hogy miért akarta Tudjukki megölni Harry Pottert. Hiszen csak egy csecsemő volt. És miért nem sikerült neki?

- Voldemort egy jóslat miatt akarta megölni a keresztfiamat. Ezért kell őrt állni a Misztériumügyi főosztályon.

- Tessék? Várj. Harry Potter a keresztfiad?

- Igen, de ez egy másik történet. Később elmesélem. Szóval Voldemort egy jóslatot - vagyis csak egy fél jóslatot - hallott arról, hogy egy 1980. július végén születendő gyermek, akinek szülei háromszor harcoltak vele, veszélyezteti a hatalmát, ezért úgy döntött, hogy még kisbabaként végez vele. Bátor, nem? Na, mindegy. A leírás egyébként egy másik gyermekre is illett, de Voldemort kettejük közül Harryt választotta. Dumbledore szerint ennek az oka, hogy Harry félvér, mint maga Voldemort, és ezáltal őt tarthatta erősebbnek.

- A történethez hozzátartozik, hogy a jóslatnak van egy másik fele - vette át a szót Lupin -, amit Voldemort nem ismer, ezért valószínűleg meg akar majd szerezni a Jóslatok Terméből.

- Gondoljátok, hogy Tudjukki besétál a Minisztériumba a jóslatért? Mivel más úgy tudom nem tudja levenni a polcról, csak az, akiről szó van.

- Igen, Ana, ez így van - csatlakozott Bill is -, de tudjuk azt is, hogy Tudjukki nagyon ravasz és hatalmas mágus, és akár találhat is rá módot, hogy megszerezze.

- Mit mond a jóslat második fele?

- Hogy egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik.

Sirius ezen utolsó mondata ólomsúlyként nehezedett Ana mellkasára.

- Tehát - Ana alig bírta kimondani a szavakat -, Harry Potternek kell megölni Tudjukkit?

- Igen. Ezért kell minden erőnkkel védelmezni őt, ő az egyetlen reményünk. Még mi sem tudjuk hogyan lesz ez lehetséges, de bízunk Dumbledore-ban és persze Harryben, hogy véget tud vetni a rémuralmának.

- Értem. - Ana erőt vett magán, hangja újra magabiztosan csengett.

- Hozok még egy kört mindenkinek - szólalt meg Sirius látva, hogy fogynak az italok, majd fel is állt, hogy értük induljon, a helyére pedig Tonks huppant le. A lendülettel, amivel érkezett, majdnem fel is borította a széket, de Bill még épp idejében támasztotta ki azt karjával.

- Upsz, a francba - jegyezte meg zavartan. - Csatlakozhatok? Miről beszéltek? Lemaradtam valamiről?

- Épp a jóslatról meséltek a többiek.

- Á, vagy úgy. Ó, Sirius, de gyorsan visszaértél. Nem baj, hogy a helyedre ültem? Szívesen átülök máshová.

- Maradj csak. Ne kockáztassuk, hogy ráesel valamelyikünkre. Vagy rosszabb - morogta Sirius és kiosztotta a vajsöröket. - Visszamegyek, hozok egyet neked is, Tonks.

Ana jól emlékezett rá, hogy a rózsaszín hajú boszi, valóban elég kétbalkezes, szegény.

- Köszi!

- Nos, Ana, hol is tartottunk? Á, Igen. Hogyan is élte túl a kis Harry a halálos átkot. Nem tudom, hallottál-e erről az ősi varázsról, de amikor Lily Potter testével védve fiát az életét áldozta érte, egy olyan védelemmel ruházta fel Harryt, amin Voldemort halálos átka sem tudott áthatolni, így az visszahullott a támadóra.

Mire képes egy anya önzetlen, tiszta és őszinte szeretete - gondolta Ana. Olyan hihetetlen és mégis olyan egyszerű ez a magyarázat. Közben Sirius is megérkezett a Tonksnak szánt vajsörrel. Ana felé fordult.

- És ha te vagy Harry keresztapja, és ez a te házad, akkor miért van a mugli rokonoknál? - kérdezte tőle.

Sirius horkantott, és egy kortyra kiitta mézboros kupáját.
- Harryt a szülei halála után Lily testvéréék kapták meg. Egyrészt, mivel én Azkabanba kerültem, másrészt, mert Lily vére, amely védelmezi Harryt, Lily utolsó élő rokonában tovább él. Ezért nem is engedi csak úgy el onnan Dumbledore a fiút. Azt mondja, hogy náluk van a legnagyobb biztonságban, annak ellenére, hogy a muglik rosszul bánnak vele.

- Nem is jöhet ide? Nem is tud a Rendről? Hogy mi szerveződik az ő biztonsága érdekében? Ő tudja azokat, amiket itt nekem elmondtatok?

- Dumbledore még nem közölte világosan, hogy mikor jöhet el végre ide Harry. Nem tud a Rendről, és nem is írhatunk róla semmit, ami persze érthető, a leveleket elfoghatják. A magam részéről én mindent elmondanék neki, de Dumbledore túl fiatalnak tartja - forgatta meg a szemét Black. - A jóslatról sem szólhatunk egy szót sem.

- Hm, ez érdekes. Szerintem is jobb lenne őt beavatni, joga lenne tudni...

- Végre valaki egyetért velem! Lennél szíves azt, amit most mondtál megmondani Dumbledore-nak is?

- Persze. Bár nem hiszem, hogy pont az én szavam számít, hisz én csak most csöppentem ide, de természetesen megmondom neki, ha valamivel nem értek egyet.

Sirius biccentett Ana felé.
- Jut eszembe még nem is koccintottunk. Igyunk hát a Rendre és a legújabb tagunkra - mosolyodott el kissé. - Egészségetekre! - emelte fel poharát.

- Egészségetekre! - harsogták a többiek is.

Ana beleivott a vajsörébe, ami most nagyon jól esett neki. Próbálta elraktározni agyában a sok új információt. Végignézett az embereken, már jóval kevesebben voltak, mint egy fél órával ezelőtt. Billen, Tonkson, Lupinon és Siriuson kívül csak Arthur Weasley és felesége voltak jelen, és ekkor belépett a szobába még négy vörös üstökű fiatal, akikből, kettő ugyan úgy nézett ki. Meglátták az asztaltársaságot és szüleiket megkerülve, egyből oda vették az irányt.

- Sziasztok! Hogy ityeg a fityeg? - kérdezte az egyik iker. - Hová lett mindenki? Miről beszéltetek?

- Sziasztok, gyerekek! - köszöntötte őket Lupin.

- Nem vagyunk már gyerekek! Elmúltunk tizenhét! - replikázott a másik iker.

- Amíg a Roxfortba jártok, igenis gyereknek számítotok! - termett ott Mrs. Weasley olyan hirtelenséggel, hogy még Ana is megijedt. A lendület, amivel jött, főztje illatát hozta magával. - És meg ne halljam, hogy a Rend dolgairól kérdezősködtök!

- Sziasztok! Ana Drops vagyok. Újonc - nyújtotta a kezét a vörösek felé, és mind a néggyel kezet rázott.

- Heló, Ana! - köszöntötték a gyerekek.

- A vacsora készen van! - harsant Mrs. Weasley hangja, immár újra a tűzhely mellől. - Ki marad? Hány főre tálalhatok? Tonks, drágám, te velünk eszel? Ana, kedvesem? Neked is van hely az asztalnál.

- Köszönöm, Molly, én maradok - válaszolta vidáman Tonks, majd Anára kacsintott. - Maradj te is, Molly remek szakács, megnyalod majd mind a tíz ujjad.

- Ugyan - legyintett az asszony, de látszott rajta, hogy jól esett neki a dicséret. - Akkor neked is terítek - mosolygott rá Mrs. Weasley és hozzálátott a tálaláshoz.

- Kedvesek vagytok, köszönöm - hálálkodott a boszorkány és beleivott a vajsörébe.

Mindenki helyet foglalt az asztalnál, Ana egyik oldalán ült Ginny Weasley, mellette Ron és az ikrek, Fred és George. Másik oldalán Tonks, mellette Bill, Mr. és Mrs. Weasley, Lupin és Sirius.

- Mit mondott Dumbledore, mikor jöhet el Harry a mugliktól? - kérdezte tele szájjal Ron, aki legelsőnek szedte púposra a tányérját a Mrs. Weasley által készített raguból. - Biztos, hogy most még nehezebben bírja az ottlétet - tette hozzá, és szavaival pár kisebb falat potyogott vissza a tányérjára.

- Fúj, Ron! Ne beszélj már teli szájjal, undorító vagy! - torkolta le bátyját Ginny

- Maradj már! Nem téged kérdeztelek!

- Harrynek még egy darabig a nagynénjééknél kell maradnia, és arra kérlek, hogy levélben se próbáljátok meg leírni a Renddel kapcsolatos dolgokat. A baglyokat könnyen elfoghatják - válaszolta meg Lupin Ron kérdését.

- Harry nagyon ki lesz akadva, hogy ő az egyedüli, aki semmiről sem tud. Még Hermione is megérkezik egy hét múlva - folytatta immár üres szájjal Ron.

- Hermione? Ő is az osztálytársatok?- fordult a vöröshöz Ana.

- Igen, Harry, Hermione és én elsős korunk óta a legjobb barátok vagyunk. Rengeteg roxforti kalandot éltünk át együt,t és a végsőkig kitartunk Harry mellett. Elsős korunkban például... - és azzal elkezdte mesélni Anának az átélt kalandokat: hogyan jöttek rá, hogy a Bölcsek kövét az iskolában őrzik, és hogyan védték meg azt a Mógus-Voldemorttól, elmesélte, hogyan nyílt ki másodikos korukban újra a Titkok Kamrája (azt Ginny lehajtott fejjel hallgatta végig), hogyan küzdött meg Harry a baziliszkusszal, harmadikban miként szökött meg Pettigrew a kezeik közül és Harry, hogyan űzte el azt a száz dementort, akik Siriusnak akarták megadni a dementorcsókot.

Az elképedt Ana most a varázslóra emelte tekintetét, aki szintén és Ront hallgatta. Sirius hátradőlt a székében és büszkén kihúzta magát.

- Még szerencse, hogy a keresztfiamat olyan kemény fából faragták, mint engem. Na, meg természetesen a legjobb barátait is.

Ana el sem tudta képzelni, hogyan lehetséges mindez. Hiszen még csak gyerekek. Valóban elég kemény fából faraghatták őket, ehhez semmi kétség sem fér. Örült Ron beszámolójának, mivel így egy teljesebb képet kapott az előzményekről és magáról Harry Potterről is. Biztos volt benne, hogy Harry azon túl, hogy példátlanul bátor, bizonyosan jó ember is. Alig várta, hogy megismerje.

- Nos, Ron, Merlinre mondom, alig jutok szóhoz. Hihetetlen mennyi mindent éltetek át, és éltetek túl. Én fele ennyi veszélyes helyzetben nem voltam még. - És már az első hasonlónál meg is haltam volna - tette hozzá magában.

- És ez még mind semmi - vágott a szavába a legkisebb Weasley fiú. - Tavaly a Trimágus tusa próbáit is mind kiállta! Legyőzött egy igazi magyar mennydörgőt is! Nemrég, az év végén pedig magával Tudjukkivel nézett farkasszemet és megszökött előle!

- Igen, ezt a történetet már ismerem. Köszönöm, Ron, hogy elmesélted ezeket. Le vagyok nyűgözve! Ti hárman igazán bátor és tehetséges fiatal varázslók vagytok.

- Azért Ronnie-nak volt ezekben a kalandokban a legkevesebb szerepe - nevetett fel hangosan Fred. - A barátai nélküle is boldogultak volna.

- Fogd be, Fred! - rivallt bátyjára Ron. - Talán ott voltál, mikor ezek történtek? Szerintem nem! És ne hívj Ronnie-nak!

- Nem kellett ott lenni, akkor is egyértelmű, hogy így van, ahogy mondom.

Mérgében Ron arca olyan színű lett, mint a haja, és csak jobb keze középső ujját lendítette bátyja felé.

- Ronald Weasley, ezt meg hogy gondolod! - harsant most Mrs. Weasley hangja. - Meg ne lássam többé, hogy ilyesmit mutogatsz.

Fred és George vihogott, Ron pedig az orra alatt dörmögött.

- Tessék, már megint én vagyok a rossz. Minek az embernek ellenség, ha van családja.

Ana jót mosolygott Ron halk megjegyzésén. Az est további része csendes, de jókedvű beszélgetéssel telt. Tonks metamorf mágiájával szórakoztatta az iskolásokat, Mrs. Weasley a vacsora eltakarításán fáradozott, férje mellette állt és beszélgettek. Lupin és Bill a koboldokról folytattak eszmecserét, Sirius pedig már egy ideje elhagyta a helyiséget. Visszatértekor Ana mellé ült, és egy újabb kupa vajsört adott át neki.

- Elnézést az elmaradásomért, de meg kellett etetnem Csikócsőrt - mondta csak úgy mellékesen a lánynak.

- Csikócsőr?

- Igen, a hippogriff amivel Harryék szöktettek meg a Roxfortból.

- Egy igazi hippogriff van ebben a házban? - tátotta el Ana a száját az este immár sokadjára. - Szó, ami szó, ez az este számtalan meglepetést tartogatott. És a legtöbb veled kapcsolatos Sirius. Nemrég még egy féktelen, őrült gyilkosnak tartottalak, most meg itt ülök a házadban és kiderül, hogy nemcsak, hogy őrült nem vagy tizenkét év Azkaban után, de ráadásul animágus vagy, plusz Harry Potter keresztapja, és egy hippogriffel osztod meg az otthonod. Egy hippogriffel, akinek a hátán szöktél meg a dementorok elől. Kész abszurdum az egész, de az is lehet, hogy csak eddig burokban éltem - csóválta a fejét a boszorkány. És valóban. Ha valaki egy héttel ezelőtt azt mondja neki, hogy Sirius Blackkel fog egy asztalnál ülni és baráti csevejt folytatni vele, hát Merlinre, behúz neki egyet.

Sirius most egy teljesen őszinte mosolyra húzta a száját, és Ana remélte, hogy senki nem vette észre a padlón koppanó állkapcsát. Ugyanis a mosollyal Sirius Black arca egészen megváltozott: egyedül szarkalábai mélyültek el szája görbületével, a többi ránca pedig, mintha sosem lett volna. Már majdnem jóképűnek látta őt.

- És ha ez nem lenne elég, egy vérfarkassal is megosztom a házam. Remus is itt lakik.

- Remus vérfarkas? - kérdezte suttogva Ana, miután felocsúdott meglepettségéből. Lupinra nézett, akkor értette meg, miért kérte Dumbledore, hogy puhatolózzon a vérfarkasoknál, és hogy miért szabdalják hegek keresztül a varázsló arcát, aki még mindig Bill-!el folytatott elmélyült beszélgetést. Hirtelen a sajnálat érzése járta át, és lesütötte a szemét. - Borzalmas lehet. Régen megharapták?

- Még gyerekkorában. Remus többé-kevésbé már megtanult együtt élni a kórral és a Farkasölő-fű főzetnek köszönhetően már az átváltozásai is elviselhetőek, és meg tudja őrizni emberi tudatát.

Ana elképzelni sem tudta, hogy lehet ezzel együtt élni. Tudta, hogy a társadalom miként áll a vérfarkasokhoz. Undor és kirekesztés. Kizárt, hogy ehhez hozzá lehet szokni.

- Örülök, hogy itt olyan emberek vannak, akik elfogadóak. Viszont most ideje mennem. Remélem, a rád vonatkozó részeket majd tisztába teszed, Sirius.

- Csak akkor, ha legközelebb mi is megismerhetjük, ki az az Anabelle Drops.

- Természetesen.

- Ó, majd elfelejtettem - szólt Black és pálcájával elővarázsolt egy pergament, amin nevek hosszú listája szerepelt. - Ők az ismert halálfalók. Nézd át őket otthon, memorizáld és égesd el. Ha kérdésed lenne, legközelebb megbeszéljük. - A boszorkány biccentett és eltette a papírt.

- Ana, csak nem mész már? - kapta fel ekkor a fejét Bill. - Jövő héten van kedved beülni valahová? Kíváncsi vagyok, hogy mi volt veled az elmúlt pár évben.

- Rendben, a hét második felében ráérek. Mondjuk csütörtök délután.

- Tökéletes - emelte fel Bill hüvelykujját.

- Ana, drágám holnap is eljöhetsz vacsorára, szívesen látunk - kapott a szón Mrs. Weasley, akit minden bizonnyal elégedettséggel töltött el a tudat, hogy fia egy csinos, fiatal lánnyal találkozik.

Ana Siriusra nézett, mint aki engedélyre vár.

- Minden Rendtagot szívesen látok a házamban, itt mindenki akkor jön-megy, amikor kedve tartja - adta meg az engedélyt Sirius.

- Köszönöm a meghívást, akkor itt leszek. Hányra jöjjek?

- Hat körül jó lesz.

Hat körül. Az nem konkrét időpont - lélegzett fel Ana. Elköszönt a többiektől, Sirius pedig kikísérte.

- Nagyon jó kis társaság gyűlt itt össze. Igazán kellemes, vidám emberek, jól szórakoztam az este. Remélem hasznos tagja tudok lenni a Rendnek.

- Az biztos, hogy hasznosabb, mint én - szólt komoran a varázsló, szeme egy sötétebb árnyalatot vett fel.

Ana szomorúan nézett a férfira. Most, hogy tudta, Sirius ártatlan és nem volt már oka gyűlölni őt, valamiért azt érezte, hogy segítenie kell neki. Csak sejthette, hogy mennyire nehezen viseli a varázsló a tétlenséget.

- Együttérzek veled, Sirius, én sem tűröm a bezártságot.

- Egyszer majdcsak szabad leszek - vont vállat.

- Biztos vagyok benne.

- Miért mondtál igent Dumbledorenak, hogy csatlakozol a Rendhez? - kérdezte hirtelen a varázsló.

- Mert ez a helyes.

- Ennyi? - A férfi fürkészve nézett rá.

Ana a mennyezetet kezdte bámulni.
- Hidd el, van egyéb okom is.

- Hm. Értem, biciklibűvölő.

Ana a varázslóra fordította a tekintetét.
- Erre nem vagyok büszke.

- Nekem tetszett a történet. De mivel vágódtál be Arthurnál, hogy eltussolta az ügyet? Ismertétek egymást már előtte is?

Ana lesütötte a szemét.

- Gondolom a nevem miatt - mondta halkan. Nagyapja arra is próbálta tanítani, hogy ne éljen vissza a neve adta előnyökkel, de ő mégis oly sokszor megtette. Néha lelkiismeret-furdalás nélkül. De sok esetnél - mint amilyen ez is volt - azért támadt egy kis bűntudata. - Tudom, igazságtalan. Másra komoly büntetést szabtak volna, én megúsztam, csak mert Drops a vezetéknevem.

Sirius kifürkészhetetlen arccal hallgatta vallomását, majd egy fél perccel később megszólalt.

- Az vesse rád az első követ, aki nem élt volna a helyzettel - közölte halvány mosoly kíséretében. Talán bánta már, hogy erre rákérdezett, és egy újabb kérdéssel elterelte a témát. - És most komolyan. Bicikliztél? - Úgy kérdezte, mintha az valami hihetetlen dolog lenne. Ana felvonta a szemöldökét.

- Valamivel fitten kell tartania magát az embernek, nem igaz? Te nem sportoltál? - Ana, már megint ostoba vagy - úgy értem mielőtt...

- A motorozás számít? - Úgy tűnt a varázslót szórakoztatja a lány hirtelen támadt zavara.

- Hacsak nem futva toltad a motort magad mellett, azt hiszem, nem - mosolygott.

- Akkor nem.

- Mostanában én sem - vont vállat. - De most már tényleg megyek. Viszlát, Sirius!

Ana fejére húzta kapucniját, kilépett az ajtón, még egyszer utoljára visszanézett és intett a varázslónak, mielőtt eltűnt.