- Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és varázslók segélyjáratán. Csak nyújtsa ki pálcás kezét...

- Yorkshire, Harrogate városkapu - vágott Stan Shunpike szavába Sirius, és már pergette is ujjai közül a csilingelő galleonokat. - Tartsd meg a visszajárót.

A mikulássapkát viselő, álmos képű Stan szeme felcsillant, látszott az ábrázatán, hogy valószínűleg nem sokszor részesül borravalóban. Olyannyira úszott a nem várt öröm mámorában, hogy még megköszönni is elfelejtette azt. Bambán bámult a tenyerében pihenő arany érmékre, és még azt sem vette észre, hogy a pár, aki felszállt, mennyire nem illik ebbe a környezetbe. Hiszen mindkettő rendkívül csinos és jólöltözött volt, s egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik rá lennének szorulva a karácsonyi ünneplőbe öltözött Kóbor Grimbusz alacsony színvonalú szolgáltatására. A két felszálló utas megkerülve kissé együgyű kalauzát elindult helyet keresni magának. Távolról még hallották Stan hangját, amint a sofőrhöz intézi szavait.

- Azannyát, Ern, ez majdnem öt galleon borravaló. Ebbő' aztán ma gazdagon bevacsorázunk, igaz-e?

A páros épphogy le tudott huppanni az egyik ágyra, mielőtt a hirtelen gázadástól a hátsó szélvédőn végezték volna, mint holmi groteszk matrica.

- Lehet, mégis hoppanálni kellett volna - szólalt meg Ana az ötödik éles kanyar és óriási ugrás után, amikor is tenyerét a szája elé kellett tartania, nehogy gyomrának tartalma ott akarjon kikívánkozni.

Sirius elmosolyodott és magához vonta a boszorkányt. Ő személy szerint élvezte az utazást, utoljára akkor ült a Kóbor Grimbuszon, amikor elszökött a szülői házból és Potterékhez költözött. A sors iróniája talán, hogy most is abból a házból menekül, hogy a pokoli emlékek ne falják őt fel elevenen. Ana haját simogatva adott hálát magában, hogy megismerte. Ő volt az, aki igazán megértette, a bezártság épp annyira megöli őt, mintha egy csatában esne el. Csak sokkal lassabban és sokkal kegyetlenebbül. Megcsókolta a lány feje tetejét, és magába szívta üde, tavaszi illatát.

- Ez így nagyon bizarr - szólalt meg Ana, mikor úgy érezte, biztonságosan ki tudja nyitni a száját.

- Nyugi, én vagyok az. - Siriusnak is furcsa volt Marcus Bones bőrében utaznia, s az ő hangján megszólalni. Zavarta a másik férfi tökéletes kinézete, kellemetlen érzését viccel próbálta elütni. - De ne mondd, hogy nem élvezed, hogy ebbe az izmoktól dagadó testbe kapaszkodhatsz.

- Nekem a te kevésbé izmos tested is tökéletes. Alig várom, hogy visszaváltozz.

Siriusnak titokban nagy kő esett le a szívéről. Csalódott volna, ha Ana ebben az alakban is úgy viszonyult volna hozzá, mint egyébként. Tovább simogatta a haját, míg Londonból Brightonba, Brightonból Norwich-be, onnan Sheffieldbe, Babingley-be, Kendallbe és végül Harrogate-be érkeztek.

Stan egy-egy szaloncukrot nyomott a leszállók kezébe, mint a ház ajándéka, s olyan mélyen hajolt meg a páros előtt, hogy szeplős orra majdnem a földet súrolta. A mutatványt bármelyik házimanó megirigyelte volna.

- Sétáljunk, vagy hoppanáljunk oda?

- Sétáljunk. - A hideg ellenére Ana azt érezte, hogy a séta és a friss levegő lesz az, ami helyrehozza émelygő gyomrát.

Negyed óra hóban történő talpalás után érkeztek meg Eughene Drops kúriájába. Ana nagyapja és nagyanyja akkor költözött ide a berdfordshire-i birtokról, mikor fiaik megnősültek és két jó asszonyra bízhatták őket. Húsz évet töltöttek itt kettesben, mielőtt Ana nagymamája, Fidella Drops örökre eltávozott. Ana gyerek volt még, mikor utoljára itt járt, s bűntudat fogta el, amiért olyan kevésszer látogatta meg nagyapját. Bekopogtak a kétszárnyú, cikornyás feliratokkal díszített ajtón és várták, hogy bebocsájtást nyerjenek. Kattantak a zárak, mire Alfrida nyitott nekik ajtót. Széles mosollyal és alázatos fejbólintással üdvözölte a látogatókat, majd beinvitálta őket a szalonba. Ana nem tudta nem észrevenni, hogy Alfrida milyen áhitattal nézett végig a Marcus kinézetű Siriuson. A férfi elfojtani kívánt mosolya pedig egyértelművé tette a boszorkánynak, hogy Sirius is észrevette ugyanezt. A szalonban fenyőágak, fagyöngykoszorúk és a kandalló melletti karácsonyfa árulkodott arról, hogy Eughene Drops is várja már az ünnepeket.

- Nagypapa! - kiáltott fel Ana, és a kandalló mellett üldögélő Mr. Dropshoz rohant. Gyengébbnek és elesettebbnek tűnt, mint legutóbbi találkozásukkor, de unokája látványára olyan őszinte öröm terült szét ráncos arcán, ami egy pillanatra egy erőtől kicsattanó férfivá varázsolta.

- Drága kisunokám! Annyira örülök neked! - simította meg Ana haját enyhén remegő kezével. - Ha apádnak lenne vér a pucájában idejönni, már rég elláttam volna a baját, azért amit veled tett. Menni már nem igen tudok, de a pálca még jól forog a kezemben. De így megúszta egy rivallóval.

- Akkor ezek szerint tudsz róla.

- Anyád sírva keresett fel, hogy beszéljek apád fejével.

- Nekem még csak egy baglyot sem küldött.

- Ez igen furcsa, mert hozzám teljesen kiborulva jött szegény asszony. Sajnos én már nem tudok ennyit utazni, egyre gyengülök, és érzem, hamarosan újra találkozom az én imádott Ellámmal.

- Ne mondd ezt - kulcsolta át az öreg kezét a boszorkány, s könnyek gyűltek a szemébe. Nagyapja jókedvűen nevetett fel.

- Drága kislányom, emiatt egy csöppet se félj. Teljes és boldog életem volt, nem is kívánhattam volna többet. Régi barátként üdvözlöm majd a halált. Egyedül az bánt csak, hogy apádnak vénségére elment az esze. Na de beszéljünk kellemesebb témákról. Látom a szépfiúval érkeztél. - Ezt már olyan halkan említette, hogy csak Ana hallja. - Ezek szerint mégsem akkora tökfilkó?

- Nem, nem az - nevetett fel könnyei közül a boszorkány. Hogy lehet, hogy körülötte mindenki ilyen könnyedén beszél a halálról? - De ő csak egy jó barát.

- Mr. Drops. Örülök az újbóli szerencsének.

- Én is, fiam. Ne haragudj, hogy nem állok fel, de a lábam már nem az igazi. Foglaljatok helyet.

- Emiatt ne aggódjon, Mr. Drops.

Sirius és Ana egymás mellé ültek le a puha szófára, s egy házimanó teát szolgált fel nekik, ami felett kellemesen elbeszélgettek az idős varázslóval. Ana mesélt munkájáról, arról, milyen jól sikerültek a külföldi tárgyalások. Régi emlékeket idéztek fel, beszélgettek a világ dolgairól, közben Sirius időnként óvatosan belekortyolt laposüvegébe. Észre sem vették, hogy hamarosan már dél is elmúlt, és szervírozni kezdték az ebédet, ami miatt a társaság átvonult az étkezőbe.

- Mondd csak, nagypapa - tért a lényegre végül Ana egy tál gőzölgő hagymaleves felett. - Előfordulhat, hogy a felmenőink között akad véla?

Eughene Drops a kupájában hullámzó száraz vörösbort kezdte bámulni.

- Tudtommal nincs. De nagyanyád családfájával annyira nem vagyok tisztában. Ki tudja, bármi előfordulhat. A padlásszoba tele van régi fotókkal, levelekkel, okiratokkal, nézzétek át őket ebéd után, hátha okosabbak lesztek. Alfrida majd megmutatja nektek merre van. Én olyankor úgyis ledőlök egy kicsit pihenni. De miért kérdezed?

- Tudod, vannak furcsaságok körülöttem, amikre magyarázat lenne egy néhai véla felmenő. - Ana nem akarta Alfrida előtt említeni tűzgyújtó képességét, és nagyapja volt már annyira bölcs, hogy ezt lássa unokáján. Nem is forszírozta tovább a dolgot.

- Rendben, kicsikém. Tegyétek csak a dolgotokat. Délutánra pedig lesz egy kis meglepetésem. - Mr. Drops olyan képet vágott, mint aki most készül élete legnagyobb csínytevésére, s Ana nem tudta, mire is számítson.

Ebéd után Alfrida felkísérte őket a padlásfeljáróig, majd visszasietett Mr. Dropshoz, hogy ágyba segítse a délutáni alvásához. Ilyenkor Alfridának is akad két-három szabad órája. Ana elmondhatatlanul hálás volt a boszorkánynak, hogy ilyen odaadóan gondozza szemmel láthatóan fizikailag egyre jobban leépülő nagyapját. Mikor beléptek az apró tetőablakok által halvány fénycsíkokkal átszőtt szobába, Ana magukra zárta az ajtót. Órájára pillantott, majd utána Siriusra, aki talárja belső zsebéből előhúzta a varázstükröt.

- Holdsáp... - szólt, és egy perc múlva Ana meghallotta Remus hangját.

- Minden rendben. Senki nem üzent, és senki sem járt errefelé. Nálatok mi a helyzet?

- Most kezdjük átnézni a családi iratokat.

- Rendben, akkor sok sikert hozzá!

Sirius elrakta a tükröt, s Ana látta, hogy kezd visszaváltozni. Az aranybarna haj megnő és fekete színt ölt, a napbarnított bőr megfakul és újra a hideg szürke szempár néz vissza rá.

- Végre. - Odalépett hozzá és megcsókolta. - Már nagyon hiányoztál.

Sirius felnevetett.

- Végig itt voltam.

- Azt ne mondd, hogy nem örülsz, hogy visszaváltozhatsz egy kicsit.

- Ha a visszaváltozással ezek a csodás ajkak tapadnak rám, akkor mindenképp örülök. - Hangja reszelősen csengett, és Ana tudta, hogy miért.

- Erre most nincs időnk. Gyere lássunk munkához.

Ana nagyobb fényt varázsolt, és körbenéztek a padláshelyiségben. Szerencséjükre a régi emlékek rendszerezve sorakoztak a polcokon. Ana a számos fényképalbum közül azt kezdte el tanulmányozni, amelyik legelőször a kezébe akadt, hátha felfedez a képeken valakit, akiről feltételezhető, hogy folyik véla vér az ereiben. Sirius, aki nem becsülte túl sokra a rendmániát, most elismeréssel adózott előtte, hisz a kutatómunkát nagyban segítette. A fényképek időrendi albumokban, nevekkel, helyszínekkel, évszámokkal, és olykor az esemény, vagy alkalom megjelölésével voltak feliratozva. Ugyanilyen gondosan voltak összegyűjtve a régi levelek, pergamenek, a hivatalos iratok. Míg valami hasznosítható információ után kutattak, Ana a varázslóhoz fordult.

- Sirius, tudom, hogy más terveink voltak a karácsonyra, de most szeretnék mégis itt maradni a nagyapámmal. Ki tudja, meddig lesz még köztünk. - A gondolatra, hogy újabb veszteség éri, láthatatlan súly telepedett a lelkére, ami megrogyasztotta vállait.

- Sejtettem, hogy ezt fogod kérni. - Sirius mélyet sóhajtott, miközben becsukta az egyik albumot. - Természetesen megértem, és nem bánom. - Kijelentése ellenére hangja csalódottan csengett.

- Ha végre megtudod, hogy Harry mikor jönne át hozzád a szünetben...

- Egyáltalán nem biztos, hogy átjön. Lehet, hogy Weasley-ékkel szívesebben töltené a karácsonyt...

- Ne mondd ezt. Biztosan meglátogat, és veled is tölt pár napot. És ha végül Weasley-ékhez megy, akkor megoldjuk, hogy te meg átgyere ide pár napra.

Sirius idegesen lépett az egyik tetőablakhoz, és ököllel belevert az egyik mellette futó gerendába.

- Elegem van már ebből az merlinverte helyzetből - mondta keserűen, és lehorgasztotta a fejét. Ana odalépett hozzá, hogy átölelje.

- Tudom.

- A szánakozó tekinteted nem segít - tolta el a lányt magától.

- Akkor hogy segítsek?

- Te már így is többet tettél, mint bárki más. Csak ne lássam rajtad, hogy mennyire szánalmasnak tartasz.

- Rendben. De csak hogy tudd, én még mindig inkább csodállak, mint szánlak. - Sirius kételkedve nézett rá, de eleresztett egy félmosolyt. - Gyere, kutassunk tovább. Még egy lépést sem haladtunk előre.

Azzal mindketten újra nekiláttak a emlékek tanulmányozásának. Sirius kezébe akadt egy - talán teafoltos - fénykép, amin felismerte a tízév forma Anát. Mellette egy rövid, gesztenyebarna hajú, fiatal férfi piszkálta a lány feje búbját, amit Ana morcos fintorral jutalmazott. A fiúval nagyon hasonlítottak egymásra.

- Ana, ki ez itt melletted?

Anának kicsúsztak kezei közül az iratok, amiket olvasgatott. Nem volt már értelme tovább halogatni a dolgot, hogy fivéréről meséljen Siriusnak.

- Aiden, a bátyám. - A varázsló elkerekedett szemeit látva hozzátette. - Már meghalt.

- Sosem említetted. Miért? Régen meghalt?

Anának megremegett az ajka. Mindig nehéz elhunyt szeretteinkről beszélni, de ha a haláluk összeköthető egy másik szerettünkkel, a dolog csak még megrendítőbb.

- Tizennégy éve. Amikor Nottingham utcáit egy robbanás rázta meg. - Sirius felkapta a fejét, szürke szemei a felismerés fényében csillogtak. - Aiden kvibli volt.

Sirius úgy pattant fel és lépett a boszorkányhoz, mint egy eszelős, aki tragédiáról kapott információt. Megragadta Ana karját, aki azonban nem nézett fel rá, csak cipője orrát bámulta.

- Mit beszélsz? Mondd, hogy nem igaz! Mondd már!

- Bárcsak mondhatnám. - Ana lassan, akadozva ejtette a szavakat. - Ott élt a muglik között. Egészen beilleszkedett már. A lapok sosem írták meg, hogy egy kvibli is volt az áldozatok között.

- Triplán fog megfizetni az a mocskos patkány! - Sirius ökölbe zárt keze remegett a dühtől, s a gerenda elleni újabb merénylet következtében felhorzsolódtak bütykei. - Merlinre mondom, kitépem a nemlétező gerincét!

- Megérdemelné, igen! De...

- Miért nem mondtad el ezt eddig!?

- Mert ez még nem minden. Sirius - Ana mély levegőt vett -, nagyrészt az apámnak köszönhető, hogy tárgyalás nélkül küldtek az Azkabanba.

- Mit mondtál? - Sirius már egész testében remegett. Ana felé nyúlt, meg akarta őt érinteni, de férfi hátrált egy lépést. - Mit mondtál!?

- Dühös volt és gyászolt! Csak azt akarta, hogy fizessen meg a gyilkos! - Anának már folytak a könnyei.

- És úgy gondolta, akkor meg lehet fosztani valakit az alapvető emberi jogától? Merthogy jogom lett volna tisztázni magam! Legalább megpróbálni!

- Ott álltál és nevettél! Ki gondolta volna ezek után, hogy ártatlan vagy?

- Te még őt véded? Egy tárgyalás! Elvesztettem miatta egy esélyt a szabadságra, vagy arra, hogy legalább páran higgyenek nekem!

- Még a legjobb barátod is elhitte, hogy áruló vagy! Érdekes, hogy annyira mégsem voltál fontos senkinek, hogy közbenjárjon az érdekedben! Még Dumbledore-nak sem!

Ana, amint kimondta a szavakat rögtön meg is bánta, és a szája elé kapta a kezét, mintha azzal a kicsúszott szavakat visszatömhetné szájába, hogy semmissé tegye. Sirius egy percig meredten nézte, majd elindult a kijárat felé. Ana utánarohant, de hiába próbálta megállítani.

- Sirius! Ne haragudj, én... - zokogott. - Én nem úgy értettem. Ne menj el!

- Még mindig nem látod, igaz? Hogy milyen kegyetlen ember is ő valójában. - A férfi már a folyosón sietett lefelé.

- Si...! Nem ittad meg az italod! - rémüldözött a Ana, de úgy tűnt, hogy a varázslót egyáltalán nem zavarja, hogy önmagaként vágtat keresztül a házon. Már a bejárati ajtót tépte fel, amikor visszaszólt.

- A fenébe is, nem kellett volna idejönnöm - hangja olyan éles volt, mint egy jól megfent penge. - Nem hiszem el, hogy egészen idáig nem szóltál erről egy szót sem!

- Nem akartam, hogy még egy súlyt cipelj a válladon! - ragadta meg Sirius karját, ahogy utolérte. - Van rajta épp elég!

- Hagyj most, Ana - tépte ki karját a boszorkány kezéből. -  Tisztán akarok gondolkodni, mert ezt egyszerűen nem tudom elhinni.

- Tisztán akarsz gondolkodni? Akkor tessék!

Mielőtt Sirius elérte volna a birtok határát, ahonnan hoppanálhatott volna, Ana ráküldött egy lábbilincselő ártást. Sirius elterült a hóban, a boszorkány pedig rávetette magát. Két vállra fektette, és ráült a csípőjére.

- Rám miért haragszol, a titkolózásért, vagy az apám miatt?

- Valahol... valahol mindkettő!

- A titkolózást megértem. Haragudj is miatta, hagyj itt, ne beszélj velem, tudom, már rég el kellett volna mondanom. - Ana hangja elcsuklott. – Csak tényleg nem akartalak tovább terhelni. De arról nem tehetek, hogy ki az apám. Vagy komolyan egy olyan dolog miatt büntetnél, amit nem én követtem el?

- Legalább megtudnád, milyen az – Sirius hangja egy fokkal nyugodtabban csengett, bár némi indulat még maradt benne. - És hogy milyen az, amikor esélyed sincs magyarázatot adni!

- És akkor elmondhatnád, hogy te sem vagy különb, mint az apám, vagy Kupor!

- Ne hasonlíts hozzájuk!

- Megbántad kettőnket? - Ana hangja olyan kemény volt, hogy ő maga is meglepődött. - Válaszolj! Megbántad?

- Mi? Nem, dehogy! - Sirius magához rántotta, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, hogy Ana a hideg ellenére is egy tüzes katlanban érezte magát. Érezte a férfi hideg kezét a tarkóján, ahogy közelebb húzta magához. - Ana... Nem, ne haragudj, én... persze, hogy nem.

- Te se haragudj, kérlek. Tudom, hogy hibáztam.

- Igazad volt. Senki nem volt, aki egyáltalán meg akart volna hallgatni. - Ana látta a férfi szemében átsuhanó fájdalmat, és az ő szíve is vérezni kezdett. Hogy hihette el róla bárki, aki ismerte, hogy valóban bűnös? - Ana a többit megbeszélhetnénk odabent? Rohadt hideg ez a hó.

- Legalább lehűt egy kicsit - mondta immár nevetve, és a varázsló képébe nyomott egy nagy adag havat.

- Te átkozott - morogta a férfi, ahogy kisöpörte arcából a havat, de szemmel láthatóan már ő is lenyugodott. Fél kézzel felkönyökölt, míg másik kezét a boszorkány könny és hideg csípte arcára tette.

- Ana? - Mindketten egyszerre fordultak a hirtelen hang irányába. - Ez a férfi az, akire gondolok?

Ana és Sirius felett kivont pálcával ott állt a villódzó szemű Meredith.