18+ részt is tartalmazó fejezet! (Utolsó)

☆☆☆

- Anabelle, kedvesem, de jó, hogy találkozunk - intette le a mágiaügyi miniszter, aki szemmel láthatóan zavart idegállapotban volt. Egyfolytában a háta mögé nézegetett,  keménykalapja pedig úgy forgott a kezében, mint egy megvadult gyanuszkóp. - Hogy áll a hétvégi fogadás? Kérlek, húzd le a meghívottak listájáról a Merchbanks és Ogden családot. Nyíltan támogatják Dumbledore-t, nem vehetnek részt rajta.

- Nem én szervezem a fogadást, de továbbítom a kérését az illetékesnek.

- Ó, nem? - Caramel idegesen vakargatta tarkóját zavarában.

- Mellesleg Griselda Merchbanks, ha jól tudom, tetemes összeggel járult hozzá a begyűjtött adományhoz.

- Nem érdekes! Dumbledore embere, nem lehet ott! Dumbledore nagyon megfizet még ezért! Ellenem fordít mindenkit! Még a Roxfort diákjait is. Hallottad, mit mondott a tanévnyitó ünnepségen? - Caramel inkább csak magához beszélt, mint a boszorkányhoz. - Ezt megkeserüli, erre megesküszöm! Nem sokáig lesz ő ott az igazgató. Dolores a segítségemre lesz. Majd ő megállítja ezt a vénembert. Ő majd nem engedi, hogy kiképezze a diákokat a Minisztérium ellen! - Caramel tajtékzott, arca rákvörös lett, és nyála úgy fröcsögött monológja közben, hogy Anának hátrálnia kellett pár lépést.

- Kérem nyugodjon meg, Cornelius. - Caramel úgy nézett a lányra, mintha csak most venné észre, hogy Ana ott áll előtte. Mintha eddig nem is neki beszélt volna. - Megteszem, amit kér.

- Jól van, jól van - forgatta tovább keménykalapját, és sietősen távozott.

-Teljesen megőrült - motyogta a Ana maga elé, majd ő is elment a dolgára.

☆☆☆

Ana újra egészen otthonosan mozgott a Grimmauld téri házban. Szinte minden idejüket együtt töltötték Siriusszal a megüresedett főhadiszálláson, és egy percet sem unatkoztak.
Együtt zongoráztak, vagy csak a lány zenélt, és a férfi hallgatta. Gitáron próbálták eljátszani a kedvenc zeneszámaikat. Sirius feladva próbálkozását, hogy akusztikus gitáron eljátsza az AC/DC Thunderstruck szólójá, inkább feltette a lemezüket a lejátszóra. Minden este együtt főzőcskéztek, aminek általában hangos nevetés, füst, és üres gyomorral való lefekvés lett a vége. Csikócsőr patkányokkal történő etetését Ans eleinte meghagyta a varázslónak, az ő gyomra rendszeresen felfordult a gondolatra, hogy rágcsálókkal érintkezzen akármilyen formában is. Sirius viszont nem hagyta, hogy sokat kényeskedjen, és bevonta őt is az állat ellátásába. Két hét után már addig jutott, hogy nem fogta el a hányinger, mikor belépett a hippogriff szobájába, és Csikócsőr is hozzászokott a jelenlétéhez. Egyedül Sipor nem változott semmit sem, továbbra is undok és magánakvaló maradt, aki rendszeresen kerülte a párost.

- Mikor tervezel visszajönni? - kérdezte a férfi. Ágya háttámlájának dőlve, két karját tarkójának támasztva, lazán ült ágyában és a készülődő boszorkányt figyelte.

- Éjfél előtt biztosan nem jövök - válaszolta Ana, miközben harisnyakötőjét igazgatta. - Kár, hogy nem tarthatsz velem.

- Ha szabad lennék sem mennék. A Minisztérium pedig tehet egy szívességet... - horkantott fel keserűen.

- Tudom, hogy gyűlölöd. Jó okod van rá. De ez most egy jó célt szolgál. A belépőkből és adományokból befolyt összeg mind a Szent Mungónak megy, azon belül is a gyermekek részére. De ezt már mondtam. Te is adományozhattál volna, tudom, hogy a bőröd alatt is galleon van.

- Ne légy naiv, Ana. Annak az összegnek legalább a fele sosem kerül a Mungóhoz. Minisztériumi nagykutyák zsebét én meg nem tömöm. Régen is csak azért jártam ilyen helyekre, hogy boszorkányokat szedjek fel.

Ana leült a fésülködő asztalhoz, ami pár napja került Sirius szobájába. Miközben arcát kenegette, a tükrön keresztül figyelte a varázslót.

- Vajon, ha nem kerülsz az Azkabanba, észrevennél engem egy ilyen fogadáson?

- Vajon, ha nem lenne ilyen nyomorult a sorsom, hogy úgy érezd, meg kell mentened, szóba állnál velem?

- Azt hiszed, csak szánalomból vagyok veled?

- Azt hiszed, hogy csak azért vagyok veled, mert nincs más rajtad kívül?

- Miért kérdezel folyton vissza?

- Vezet valahová ez a beszélgetés? - Sirius felállt, és a lányhoz sétált. Egészen közel hajolt hozzá, hogy a fülébe súgja: - Valószínűleg sosem vettelek volna észre. - Ana szeme megvillant, szólásra nyitotta a száját, de Sirius befogta azt, és folytatta. - Kislány voltál még, Ana, mikor én már felnőtt férfi. Ha nem így történnek a dolgok, mi sosem találkozunk. - Sirius nem vette le a kezét Ana szájáról, miközben finoman harapta meg fülcimpáját. - És azt nagyon-nagyon sajnálnám.

- Én nem annyira - mondta, mikor a varázsló végre szabaddá tette ajkait. Sirius incselkedésnek vehette szavait - ami egyébként gyakran megesett köztük -, és csak ravaszul mosolygott alsó ajkába harapva.

Pedig Ana komolyan gondolta. Szerette őt annyira, hogy ha ez lett volna az ár, amit fizetnie kellett volna, hogy Sirius ne tapasztalja meg azokat a borzalmakat, amiket átélni kényszerült, hát lemondott volna a férfiról. De most itt van mellette, talán a sorsnak célja volt vele, hogy ők ketten mégis találkoztak.

- Veszettül kívánlak - suttogta a fülébe, kizökkentve Anát gondolatai közül.

- Egy órája sincs, hogy szeretkeztünk.

- És? Időre van beosztva, hogy mikor lehet és mikor nem? Esetleg készítettél beosztást is? - Egy puha csókot nyomott a lány nyakára. - Minek kened magad, azokkal a mugli kenőcsökkel? Anélkül is gyönyörű vagy.

- Krémek - helyesbített elhaló hangon -, és miattuk vagyok az.

Sirius hitetlenkedve felnevetett, és újabb csókot nyomott a lány tarkójára.

- Készülődnöm kell, ne csináld! - suttogta Ana, de érezte, elveszett. Mióta Sirius tudta, hogy ez az egyik erogén zónája, mindig ezen keresztül "támadott" ha biztosra akart menni.

Sirius keze a lány mellére csúszott, és a melltartó vékony anyagán keresztül is érezte, hogy Ana mennyire kívánja.

- Szóval készülődnöd kell? - búgta a kérdést a lány fülébe, aki ajkába harapva bólintott. - És nem is kívánsz engem? - Ana megrázta a fejét. - Akkor, hogy lehet, hogy a mellbimbód szinte átszúrja a melltartód?

- Csak fázom - suttogta, mire Sirius halkan felnevetett. Keze most jóval lentebb csúszott, ujja hegyével Ana belső combját kezdte cirógatni. Lassú, apró köröket rajzolt lábán, egyre fentebb és fentebb.

- Még mindig nem kívánsz? - Ana nemet intett fejével, mégis kicsit lentebb csúszott a széken, lábait szélesebbre tárva. - Akkor mit szólsz, ha most elveszem onnan a kezem?

Ujjai még mindig nem álltak meg, de mielőtt, oda ért volna, ahol Ana annyira várta, elhúzta a kezét.

- Ne - nyögte a lány, és a varázsló keze után kapott, amit visszahelyezett a combjára.

Sirius elégedetten morgott, ajkaival Ana nyakát, kezével annak lábát cirógatva. Mikor ujjai végre célt értek, Ana teste megfeszült, kezével a férfi vállába kapaszkodott.

- Te kis hazug bestia. Méghogy nem kívánsz engem.

Ana mindennél jobban kívánta őt. Olyannyira, hogy ha most el kellett volna válnia tőle, abba biztosan belehalt volna. A varázsló nyakába fűzte karját, hogy megcsókolja. Sirius felkapta őt, és a párnák közé lökte magukat. Mohó ajkaik vad csatát vívtak, közben Sirius egyesítette kettejüket. Ana lábait a férfi dereka köré kulcsolta, hogy jobban érezhesse őt.

- Maradj itt velem - kérte a férfi, miközben kibontotta Ana feltűzött haját.

- Szívesen maradnék, tudod jól. - Karjait feje fölé emelve adta át magát a férfi szenvedélyének. - Főleg, hogy a hajam is tönkrement.

- Így sokkal jobban tetszik. - A férfi egy percre sem állt meg. Gyorsan mozgott, követelőzően csókolta végig Ana testét, és ő imádta, amikor a férfi ilyen vad volt. Minden porcikája a varázslóért égett, és ahogy egyre közeledett a gyönyör, úgy húzta őt is egyre közelebb magához.

- Sirius - vájta körmeit a férfi vállába, ahogy az a fellegekbe repítette, lábaival pedig szorosabban fűzte őt magához. Sirius hamarosan követte a boszorkányt, kielégülve ernyedt rá Ana testére.

Ana gyengéden ölelte és cirógatta a rajta pihegő férfit, édes teher szegezte az ágyhoz, ami alól sosem akart szabadulni. És ha előre látja, milyen atrocitások érik majd a bálon, egészen biztosan Siriusszal maradt volna.

☆☆☆

Ana több, mint egy órás késéssel ért a Minisztérium dísztermébe. Agya pörgött, gyártotta a kifogásokat távolmaradására. A terem gyönyörűen volt feldíszítve, mindenhol a bézs és az arany dominált. Apró kis gyertyák, mint milliónyi szentjánosbogár keringtek a helyiségben. A derengő félhomály igencsak romantikus hangulatot teremtett.

A terem végében a zenekar lassú keringőt játszott, de táncolni alig táncoltak páran. A hosszú asztaloknál varázslók és boszorkányok beszélgettek egymással. Úgy tűnt, a vacsorának már teljesen vége, és minden asztalra italok, poharak és némi aprósütemény volt csak kihelyezve. Ana megcélozta a kettes asztalt, ahová meghívója szólt. Ahogy közeledett ki is szúrta szüleit, amint Moriannal és Christával beszélgetnek poharuk fölött.

- Sziasztok! - köszönt rájuk sugárzó mosollyal. - Ne haragudjatok a késésért! - Úgy döntött, inkább nem kezd magyarázkodásba, nem akart szüleinek hazudni. - Hol van Meredith és Gideon? - kérdezte inkább, unokanővére üres helyét látván.

- Szervusz, angyalom! Hiszen te ragyogsz! - ölelte meg édesanyja.

A szerelem és a megszámlálhatatlan orgazmus, gondolta Ana, és tényleg jól érezte magát a bőrében. Eddigi sivár szerelmi élete az utóbbi időben száznyolcvan fokos fordulatot vett.

- Az ikrek lebetegedtek. De nyugalom semmi komoly. Ezért Meredith inkább otthon maradt velük. Gideon pedig épp a miniszterrel beszélget - vette át a szót az apja, és fejével a főasztal felé bökött, ahol valóban ott állt Gideon és a most is ideges Cornelius Caramel. - Valóban gyönyörű vagy, kislányom! Képzeld Marcus is nemrég érkezett csak. Pár perce köszönt ide.

Ana csak remélni tudta, hogy szülei nem azt kombinálják ki ebből, hogy ők együtt voltak, de valahol érezte, hogy ők mégis ezt gondolják.

- Aha. Na és történt valami izgalmas eddig?

- Nem igazán. Caramel megnyitotta az estét, megvacsoráztunk és köszönetet mondtak az adományokért. Nem fogod elhinni, de egy névtelen adományozó tízezer galleont ajánlott fel.

- Tízezer galleon? - füttyentett Ana. - Az szép kis összeg! És fogalmuk sincs, ki lehet az?

- Nincs. A jelenlévő családokról, mindről tudják, hogy ki mennyit ajánlott fel. De ennek a tízezer galleonnak nincs gazdája. A koboldok meg tudod milyenek. Nem adnak ki információt a banki ügyletekről.

- A lényeg, hogy a pénz jó helyre menjen.

- Igen, persze. De azért mégis érdekelne, ki ajánl fel ennyi pénzt. Ebből egy kisebb falut is fel lehetne építeni.

Ekkor lépett az asztalukhoz Lucius Malfoy és felesége. Anának minden erejére szüksége volt, hogy megőrizze hidegvérét, a Godric's Hollow-i eset óta nem találkozott a varázslóval.

- Szép estét Philip. Erica - biccentett apja felé Lucius, anyjának pedig kezet csókolt. Üdvözölte Moriant és Christát, Narcissa Malfoy és Christa pedig régi barátnőként köszöntötték egymást.

- Miss Drops - csókolt most neki is kezet a varázsló. - Engedje meg, hogy bemutassam a feleségemet, Narcissát.

A két nő kezet fogott, de Narcissa nem viszonozta Ana mosolyát, pedig a lány nagyon jól leplezte a kényszeredettséget. A nő hideg volt, mint egy jégcsap, arca szépnek mondható, bár kissé gőgös, megjelenése arisztokratához illően kifinomult és nőies. Malfoy és felesége között nyoma sem volt bármiféle intimitásnak, és Ana azt gondolta az elrendezett házasságok márcsak ilyenek. A vagyon és a név egyesítése a cél, és ha szerencsések, a két fél valamennyire megszokja, vagy talán meg is szereti a másikat az évek alatt. Itt állt előtte a tökéletes példa, hogy milyen házasságot nem szeretne évek múlva. Malfoy is biztos ezért engedett a csábításnak, és Anát az sem lepné meg, ha titokban mindketten szeretőt tartanának. Lucius Malfoy szüleivel beszélgetett tipikusan felszínes dolgokról, csak hogy illedelmesen szóval tartsák egymást, Narcissa pedig újra Christával és Moriannal trécselt a gyerekekről.

Miután Malfoy befejezte az apjával folytatott diskurzust, hozzá, Anához fordult.

- Na és kedves Anabelle... - kezdte és nyájasan mosolygott -, mivel nem fogadta el a múltkori meghívásomat, ez itt most jó alkalomnak tűnik, hogy kicsit többet eláruljon az Uniós terveiről. Persze csak, ha nem bánja.

Ana megfogta a férfi karját.
- Lucius, igazán sajnálom, hogy eddig várattam, de elhiheti, ha azt mondom, hogy temérdek dolgom volt. Természetesen szívesen válaszolok bármely kérdésére.

A továbbiakban Malfoy és Ana a hamarosan esedékes kongresszusról beszélgetett, és a lány ügyelt rá, hogy épp csak annyit mondjon a dologról, amennyit a nyilvánossággal is közöltek, vagy fognak majd közölni. Mivel Malfoy háttal állt szülei asztalának, így csak Ana láthatta, hogy a férfi szemei újra és újra elidőznek dekoltázsán, pedig nem volt kihívó a ruha. Feletébb zavarták a férfi illetlen pillantásai, de igyekezte előnyére fordítani a dolgot. Néha kacéran ránevetett, és nyakláncát birizgálta melle felett, hogy összezavarja a férfit, hátha így minél kevesebbet fog fel mondandójából.

- A katonai egyezséget pedig valószínűleg csak a tavaszi találkozón tárgyaljuk, hisz ez talán a legkevésbé aktuális - hazudta befejezésképp, és egy nagyot sóhajtott, Malfoy pedig már-már leplezetlenül bámulta keblének hullámzását.

Férfiak, gondolta lesújtóan Ana, pont akkor, amikor Narcissa Malfoy lèpett a férje mellé.

- Miről beszélgettek? - kérdezte arrogánsan.

- Miss Drops épp az Uniós tervekről mesélt, drágám. Majd elmondom neked is, ha szeretnéd, bár téged az ilyesmi úgyis untatna.

Narcissa belekarolt férjébe.
- Miss Drops, ha megbocsát! - biccentett Ana felé, és elvonszolta férjét.

Ana örült, hogy megszabadult végre a varázslótól, és szüleivel beszélgethetett tovább. Csatlakozott hozzájuk Gideon is, aki szintén a miniszter zavart idegi állapotáról számolt be, amit Ana is érzékelt napokkal ezelőtt. Ismerős arcok jöttek-mentek asztaluk körül, mind megálltak pár jó szóra. Szülei elég ritkán mozdulnak ki, így a mostani alkalmat sokan kihasználták a találkozásra.

Marcus is hamarosan megjelent a maga tökéletességével, és felkérte Anát táncolni, a boszorkány pedig elfogadta. Marcus nem volt olyan jó táncos, mint Sirius, és hirtelen nagyon elkezdett neki hiányozni a férfi. Pár órája váltak csak el, de Ana alig várta, hogy újra a karjaiba vesse magát, akármilyen viharos is az ő kapcsolatuk.

Megannyi kíváncsi szempár tapadt rájuk, azt találgatva, hogy vajon ők egy pár-e. Az elgondolás igen ésszerű lett volna, hiszen két előkelő, magas beosztású, és vonzó fiatal voltak. Ana a gondolattól, hogy szerelmespárnak nézik őket elkedvtelenedett, és meg is bánta, hogy elfogadta a táncot. Az ő oldalán Siriusnak kellene állni, tisztázott névvel, büszkén arra, aki.

- Szabad? - állt meg mellettük Lucius Malfoy, aki előbb Marcusra, majd Anára nézett. A lány bólintott, és Marcus átadta őt a halálfalónak.

Lucius, ahogy Ana derekára tette a kezét, egyből szorosabban húzta magához, másik kezének hüvelykujjával pedig szinte észrevétlenül simította meg Ana kézfejét újra meg újra. Egyértelműen több volt az érintésében, mint csupán táncpartneri fogás.

- Ön és Mr. Bones - tért egyből a lényegre -, maguk egy pár?

- Nem - felelte Ana, de nem volt benne biztos, hogy ez esetben jó ötlet volt őszintének lenni, ezért hozzátette. - Egyelőre.

- Értem. Ilyen csinos és elbűvölő boszorkány csakis a legjobbat érdemli - bókolt. - Maga valószínűleg nem emlékszik, de egy pár éve egyszer találkoztunk, és már akkor is lenyűgözött. - Ana valóban nem emlékezett. - Akkor tért vissza az Államokból, és zongoraestet tartott a rosslicki templomban. Varázslatosan nézett ki már akkor is, de most... Mostanra egy kívánatos, érett nő lett.

- Lucius, zavarba hoz. Maga nős ember. Miért mond ilyeneket nekem?

- Nős vagyok, de nem vak - mosolygott sejtelmesen. - Tudom, hogy a hölgyeknek jól esik a dícséret. A maga esetében pedig, valamiért még inkább egyfajta belső kényszert érzek, hogy kimondjam, amit gondolok.

Ana nem tudta, mit felelhetne. Godric's Hollow óta tudta, hogy tetszik a varázslónak, de arra nem számított, hogy ilyen nyíltan a tudomására is hozza a dolgot. Ráadásul egy minisztériumi fogadáson, a táncparkett kellős közepén. Amit ezután tett, pedig még jobban meglepte. Malfoy zavarbaejtően közel húzta magához, és a fülébe suttogta:

- Figyelmeztetnem kell! - Ana magán érezte a férfi enyhén alkoholos leheletét. - Verje ki a fejéből ezt a katonai egyezményt, vagy nagy bajba kerül.

- Mit beszél? - kérdezte értetlenül.

- Csak tegye semmissé. Nem valósulhat meg!

- Mi? Miért nem? A többi ország is ismeri a tervezetet, ezt nem lehet csak úgy visszavonni! Ha a többség megszavazza...

- Intézze el valahogy! Maga okos boszorkány, majdcsak megtalálja a módját.

- De mégis miért? Árulja el!

- Nem tehetem. De ha ez a szövetség létrejön, tőlem hatalmasabb erők fognak közbelépni.

- Árulja már el, miről beszél!?

- Idővel megtudja.

- Rendben. Ez esetben nem ígérhetek semmit. Az egész egyezmény nagyon bonyolult. Mint mondtam, nem egyszerű visszacsinálni. Ha vissza lehet egyáltalán...

- Akkor intézze úgy, hogy ne derüljön ki a nyilvánosság előtt. Nem bízhat se Basil Jugsonban se Selwynben! Őket megkerülve hozhatja csak tető alá ezt az ügyletet! Ez nagyon fontos! Ha így meg tudja oldani, rendben van.

- Miért mondja ezt el nekem?

Malfoy egy pillanatig habozott.
- Valamiért különösen vonzódom magához... Nem tudnám elviselni, ha bármi baja esne - mondta már-már gyengéd hangon, ajka hozzáért a lány arcbőréhez.

Ana összezavarodott. Úgy viselkedett vele ez a férfi, mintha szerelmes lenne belé, pedig alig ismerte. Talán kétszer, ha beszéltek. És itt mindenki előtt így viselkedik. Mi lelte ezt az embert!?

- Nos - kezdte Ana, és elhúzódott a férfitól -, köszönöm, Mr. Malfoy, hogy tudatta ezt velem. Bár még mindig nem értem, hogy...

- Tegyen úgy, ahogy mondtam, és nem lesz baj - zárta le a témát a varázsló.

Ana biccentett felé, majd a mosdóba sietett, amit szerencsére üresen talált. A mosdókagylónak támaszkodva próbálta feldolgozni a hallottakat. Lucius Malfoy vajon tényleg aggódik őérte? Nyilván parancsba kapta, hogy próbálja rávenni őt az egyezmény eltörlésére, de az igazán meglepő, hogy figyelmeztette Jugsonra es Selwynre. Tehát csak őket megkerülve  lehetne megalkotni a szövetséget őszerinte. Ezt egészen biztosan ő találta ki. Elárulná a halálfalókat és Tudjukkit őmiatta? Elég valószínűtlen, de úgy néz ki, mégis ezt teszi. Kissé megmosta arcát, és bement az egyik fülkébe. Amikor azonban ki akart jönni onnan, egy pálcás kéz taszította vissza és zárta kettejükre az ajtót. Ana szemben találta magát Narcissa Malfoy hideg szürke szemeivel.

- Örülök, hogy magunk vagyunk, kedvesem - sziszegte a nő, pálcáját a lány torkának szegezte. - Csak azért nem küldök rád egy rondító átkot, mert Christa a rokonod. Nem mondom csinos, fiatal nő vagy, ráadásul előkelő... és tudom Lucius kedveli az ilyesmit...

- Mi a fenéről beszél? Mi baja van? - kérdezte Ana türelmét vesztve, mire a nő felpofozta. Ana viszonozni akarta a pofont, de a pálca a gigájánál megállásra késztette.

- Mi bajom van, te utolsó kis lotyó!? Láttam, hogy kéretted magad a férjem előtt! Mit képzelsz magadról, hogy nős férfiakkal kacérkodsz? - A nő szeme szikrákat szórt, a hangja ijesztően csengett. - Most is érzem, hogy titkolsz valamit a férjemmel kapcsolatban, igaz? Talán már volt is köztetek valami. Igen, határozottan érzem, hogy rejtegetsz valamit. Ha még egyszer meglátlak a férjem közelében... Nem fogom azt nézni, hogy ki vagy. Nagyon meg fogod bánni.

- Kit érdekel a maga férje!? Nem látja kivel vagyok!? - Ana hangja magabiztosan csengett, és valahogy ettől a nőtől valóban nem félt. Szánalmasnak tartotta őt. Viszont az eléggé meglepte, hogy Narcissa érzi, titkolni próbál valamit. A csókot, amire még maga Lucius Malfoy sem emlékszik. - Marcus a legjobb parti szélese e földön, miért vesztegetném az időmet olyan férfira, aki nős és jóval idősebb is nálam!?

Narcissát nem igazán győzte meg az érvelés, de azért leeresztette pálcáját.

- Nem tudok lotyók fejével gondolkozni - vetette oda a lánynak. - Csak jegyezd meg, amit mondtam. Ha megtudom... - Nem fejezte be a mondatot, csak kihátrált a fülkéből, és kisietett a mosdóból.

Anának kellett pár perc, mire összeszedte magát. Nem akart már mást, csak visszatérni a Grimmauld térre. Elég késő volt már, sokan hazamentek. Ahogy kilépett a mosdóból, pont családjába futott, akik elköszöntek tőle, hogy hazafelé induljanak.

Ana még visszatért az asztalhoz, hogy igyon valamit, egyrészt, mert torka teljesen kiszáradt, másrészt, mert kellett egy kis nyugtató. Az este folyamán tulajdonképpen mindkét jelenlévő Malfoy megfenyegette. Miután ivott pár kortyot, elindult az átrium felé, hogy a Grimmauld térre hoppanáljon. Menet közben Marcus lépett mellé, és Ana örült, hogy még itt van a férfi.

- Marcus! Azonnal a főhadiszállásra kell mennünk!

Marcus habozás nélkül beleegyezett a dologba, és pár perc múlva a Grimmauld téren bukkantak fel.