Ana, Meredith és Sirius beléptek a hatalmas kovácsoltvas kapun és a főépület előtt felállított, fehér kerti sátor felé vették az irány. A ponyva alatt hosszú asztalt helyeztek el, körötte székekkel. A sátor lábaihoz tucatnyi felfújt lufit kötöztek, amiket ide-oda lóbált a nyári fuvallat. Az asztalon aprósüteményes, pogácsás tálak sorakoztak, limonádés és mézboros hordókból tudott magának italt tölteni a szomjazó, bentről pedig ínycsiklandozó illatok kúsztak orrukba. Házimanók sürögtek-forogtak az asztaltársaság körül, cserélgették az üres tálakat, behordták a szennyest, hogy új, telikre cseréljék azokat. Az asztalnál ült Erica és Philip Drops, az idegen férfi társaságában, tőlük kicsit távolabb Morian és Christa beszélgettek egymással. Gideon az öt gyerekkel bújócskázott az udvaron, Dorian és Grace pedig ekkor léptek ki az épületből. Mikor közelebb értek a sátorhoz, Erica Drops felpattant székéből, hogy lánya elé siessen és karjaiba zárja őt.

- Drága kislányom, de hiányoztál már! Kevesebbet látunk, mint mikor külföldön éltél!

Anának elszállt minden haragja, édesanyja vállára hajtotta a fejét és újra kisgyermeknek érezte magát. Most tudatosult benne, mennyire is hiányzik neki ez a mélységes, tiszta szeretetből fakadó anyai ölelés.

- Sajnálom, anya! Rengeteg a dolgom.

- Tudom, kicsikém, tudom. - Mrs. Drops elengedte lányát két kezébe fogta arcát, végigsimított hosszú haján és alaposan végigmérte őt.

- Te fogytál, Ana. Eszel te rendesen? Remélem nincs semmi baj - aggodalmaskodott az asszony.

- Nincs - nyugtatta a lány. - De valóban keveset ettem mostanában. - vont vállat.

- Na, gyere akkor egyél valamit. Apád is már nagyon vár. A múltkor, nem váltatok el túl jól. És be akar mutatni valakinek. És ez a kutya, Ana?

Ana anyjának is elmesélte a kutya történetét, gitárját letette az egyik székre. Üdvözölte nagynénjét és nagybátyját, akik azóta szintén odaértek a sátorhoz és leültek Moriannal és Christaval szemben. Ana őket is üdvözölte, ezután lépett csak apjához, aki felállt és megölelte őt. A mellette álló férfire rá sem nézett.

- Boldog születésnapot, apa - mondta, és megcsókolta apja mindkét orcáját. - Tessék, vettem neked egy kis apróságot. - Egy pici fekete dobozt nyújtott át apjának.

- Ó, drágám, igazán nem kellett volna - mondta, ahogy kinyitotta a dobozt. - Nahát, ez az eddigi legklasszabb ajándék - nevetett.

A dobozban egy óra volt. A számok cikeszekbe voltak beleírva, az órát mutató pálcika helyén seprű volt, a perc mutató pálcika helyén pedig, apja egykori kedvenc fogójátékosának, Baldur Brewitt a kicsinyített mása. Ha a fogó a tizenkettes számhoz ért, az óra annyi üdvrialgásban tört ki, ahány óra volt éppen.

- Marcusszal épp a kviddicsről beszélgettünk. Gyere, hadd mutassalak be a fiatalembernek. Nem rég tért haza Franciaországból és holnap fog kezdeni a Minisztériumban, mint osztályvezető auror.

Ana most ráemelte pillantását az apja mellett álló férfira és el kellett ismernie, hogy Meredith cseppet sem túlzott a kinézetét illetően. A harminc körüli férfi még Siriusnál is magasabb volt, széles válla és vékony csípője sportos testalkatról árulkodott, még egyenruhában is jól látszott, milyen izmos. Aranybarna haja oldalt felnyírva, a fejete tetején pedig hosszabbra meghagyva, minden egyes szál tökéletesen beállítva lógott a homlokába. Azúrkék szemének mélysége a végtelen tengerre emlékeztette a lányt, napbarnított arcát pedig pár darab halvány szeplő tett elképesztően vonzóvá. Széles és vakító mosolya, bármelyik nőt azonnal levenné a lábáról. Pár héttel ezelőtt talán őt, Anát is, hiszen ez a Marcus pontosan úgy nézett ki, mint amilyen férfiről álmodott mindig is. Most valahogy egyáltalán nem hozta lázba. Csak ridegen nézett a tökéletes arcba és nem is kívánt kedves lenni azzal, aki olyan szándékkal jött, hogy begyűjtse őt, mint holmi ígéretes trófeát.

- Marcus Bones - nyújtotta a kezét és Ana elfogadta. Óriási tenyerében szinte elveszett a lány keze. - Élőben még szebb vagy, mint a képeken - bókolt neki a varázsló, de ő eleresztette a füle mellett.

- Bones? - kérdezett vissza. - Amelia a rokonod talán?

- A nagynéném - felelte. Ananak rémlett, hogy a boszorkánynak van egy unokaöccse és egy unokahúga, de nem sokat mesélt róla. Így már értette azt is, hogy lesz hirtelen osztályvezető belőle. - Pont tegnap találkoztam vele és ő is csak pozitív véleménnyel van rólad.

- Nos, Ameliát én is szívből kedvelem. - Ana oldalra fordította a fejét, ekkor látott meg a főbejárat mellett egy nyugágyat, melyben egy igen csak hajlott korú ember ült, mellette pedig egy kb Anaval egyidős, rövid szőke hajú boszorkány foglalt helyet. - Nem is tudtam, hogy a nagypapa is eljön! Ha megbocsátotok - biccentett a két férfi félé, magához vett egy tálca aprósüteményt és futott is nagyapjához. Sirius pedig árnyékként követte őt.

- Nagypapa! - kiáltotta sugárzó mosollyal és az idős varázsló is szívből mosolygott vissza rá. - De jó, hogy te is itt vagy, nem is mondták, hogy jössz! - csókot nyomott az öreg homlokára és leguggolt mellé.

- Ana, drága kincsem! Én is örülök, hogy újra látlak! A hoppanáláshoz már vén vagyok, a Kóbor Grimbusszal jöttem, pokoli az a járat! - nevetett nagyapja. - De Alfrida segített az utazásban, ahogy otthon is mindenben nagy segítségemre van.

- Üdvözöllek - mosolygott rá kedvesen Ana - hozzak neked valamit?

- Nem, nem megvagyok, köszönöm - mondta a lány szerényen.

- Akkor együk meg a sütiket - azzal letette a tányért nagyapja ölébe. - Tapmancs, te nem ehetsz édességet, úgyhogy te a pogácsából kapsz. - nyújtotta Siriusznak a sós süteményt, aki egy másodperc alatt befalta, majd vett magának is egyet.

- Angyalom, az előbb a kutyát etetted azzal a kezeddel - rázta a fejét az öreg varázsló.

- Mit érdekel az téged nagypapa - szemtelenkedett vele a lány - nem te eszel ezzel a kézzel.

- Látom a csípős nyelved a régi - nevetett jóízűen az öreg.

- Igen, képzeld a minap még magát a mágiaügyi minisztert is kiosztottam.

- Azt nagyon jól tetted, angyalom, bármi legyen is az oka. Rég láttam már ilyen alkalmatlan minisztert, pedig megéltem pár évet.

- Én nem mondhatnék ilyet, mivel mégis csak a Minisztériumban dolgozom, de neked bevallom: egyetértek!

Együtt nevettek, és Ana végtelen szeretettel nézett fel nagyapjára.
- Nem gondoltál még rá, hogy ideköltözz? Közelebb lennél, gyakrabban láthatnánk egymást. Hatalmas ez a kastély.

- Apád is mondta már nekem, de én már nem hagyom el Észak-Yorkshiret. Nem akarok senkinek sem a terhére lenni, és Alfrida tényleg remekül gondomat viseli. Na meg, hogy járnék el a köpkő klubba innen. Ott vannak ám csak csinos és magányos vénasszonyok!

Ezen Alfrida is jót nevetett.

- Nem vagy te egy kicsit már túl öreg és túl mozgásképtelen az efféle gondolatokhoz? - korholta nagyapját.

- Ugyan! A testem felett lehet, hogy eljárt az idő, de lelkem még olyan fiatal, mint mikor nagyanyádat megismertem. Elképesztően hasonlítasz rá, tudtad? Úrinőnek nevelték, de ő csak egy hóbortos lány volt világ életében, aki kövekkel szeretett kacsázni a tavon. Ezt imádtam benne. Mennyit nevettünk! És ugyan olyan szemtelen, volt mint te. És mennyit tudott beszélni a semmiről! De én imádtam hallgatni. Bánom már, hogy ezt sosem mondtam el neki - Az idős varázsló szíve teljes szeretetével beszélt egykori kedveséről.

Anának könnyek csorogtak végig az arcán. Tudta, hogy nagyapja mennyire szerette a nagyanyját, és a mai napig hűséges az emlékéhez, akár mit is mond.

- Nagyon hiányzik, igaz?

- El sem mondhatom mennyire. De ha rád nézek, olyan, mintha őt látnám - remegő kezével előhúzott egy fényképet talárja belső zsebéből. - Nézd csak meg.

Ana először tényleg azt hitte, hogy magát látja a képen, a hasonlóság egészen elképesztő volt. Ananak régebben sokat mondták, hogy hasonlít apai nagyanyjára, de ő csak halványan emlékezett rá, akkor is csak idős, kedves arcát látta maga előtt. A könnyek mostmár záporoztak arcáról, s talárjával törölgette azt. Sirius együttérzően tette kutyafejét Ana combjára, aki simogatni kezdte őt.

- Ötven évet voltunk együtt, húsz éve ment el - folytatta. - Páratlan boszorkány volt, élettel teli, vidám. Emlékszem hányszor szökött ki velem az éjszaka leple alatt. Máshoz szánták, de engem választott. Így lettem én a világ legszerencsésebb férfija. És azt tanácsolom neked kislányom, hogy soha ne házasodj se érdekből, se semmilyen nyomásra. Mindig hallgass a szívedre. Más út nem vezet a boldogsághoz. Akármilyen jóképű - bökött fejével Ana apja és Marcus felé és Ana újra nevetett. Megfogta nagyapja kezét és megcsókolta.

- Jó, hogy itt vagy.

- Ana, Ana, Ana! - hallotta hirtelen nevét a sok kis apró szájból. Unokaöccsei és unokahúgai közeledtek feléjük. Ana feléjük fordult és megölelte őket.

- Jössz velünk játszani?

- Hoztál nekünk valamit?

- Hű mekkora kutya! Megsimogathatom?

- Srácok, hagyjátok Anát beszélgetni a dédnagypapával - ért oda sietve Gideon, kezében két ikerfiával.

- Nem, nem, hagyd csak, Gideon. Igazából Tapmancs azért jött, hogy veletek játszon. Nagyon barátságos és okos kutya.

- Felülhetünk a hátára?

- Nos, erről döntsön ő maga - Ana Siriusra nézett, aki két első lábát előre nyújtotta, így jelezve, hogy felülhetnek a hátára. - Azt hiszem megengedi. De egyszerre csak egy valaki!

Ana boldogan nézte az ezt követő játékot. Sirius hátára egymás után ültek fel a gyerekek, lovagoltak rajta, simogatták, kergették és közben nagyokat kacagtak. Sirius nagyon óvatos volt, vigyázott, hogy egyik gyereknek se essen baja.

Ana tovább beszélgetett nagyapjával és csatlakozott hozzájuk édesanyja és Meredith is. Néha még Gideon is közbeszólt valamit, amikor el tudott szakadni a játéktól.

- Jó ötlet volt ez a kutya, Ana. Jól lefárassza a gyerekeket. Komolyan gondolkodom rajta, hogy szerezzünk be mi is egyet.

- Egy kutyát etetni, sétáltatni és tanítani is kell! - szólt közbe Meredith - nem csak játékból áll a világ.

- Mindenki! Gyertek, az ebéd tálalva! - kiabálta Mrs Drops.

A hosszú asztalhoz, most mind odagyűltek. A házimanók szépen megterítették az asztalt, elvitték a süteményes tálcákat, helyette pedig kihozták a leveses,- és sült húsos tálakat. Apja jobbján felesége ült, balján, pedig Marcus Bones. Bones mellett ült, Ana nagyapja Alfridával, mellette Ana és a kutya Sirius. Őt követte Meredith a két ikerrel, majd Gideon, utána pedig Morian, Christa és három gyermekük. Dorian bácsival és Grace nagynénivel záródott a kör. Mrs. Drops szeretetteljes pohárköszöntőt intézett férjéhez születésnapja alkalmából és mind ittak egy pohár pezsgőt. Ana is szólt pár szót apjához, de belülről még mindig haragudott rá. Mikor elkezdték szedni a levest apja lányához fordult.

- Drágám, tudtad, hogy Marcus a francia Auror Parancsnokságon dolgozott vezető beosztásban?

- Honnan tudnám? - jött a csípős felelet.

- Nos, igen - köszörülte meg Marcus a torkát és belekezdett a mondókájába. - Öt éve dolgoztam már akkor a francia Auror Parancsnokságon, előtte pedig itthon és Franciaországban is a Varázsbaj elhárítási osztályon. Mondanom sem kell, a legjobb voltam a területen ezért gyorsan haladtam előre. Aurorként igen nagy tapasztalatra tettem szert a sötét varázslatok elhárításában, számos bűnözőt küldtem börtönbe, és az akciók során egy sérülés nem sok, annyi sem esett rajtam. - Itt diadalittasan felkacagott. - Egy ideje már terveztem hazatérni, de valamiért csak idén sikerült tudásomnak és tapasztalatomnak megfelelő pozíciót kapnom a Minisztériumban és holnaptól én fogom kiképezni a Varázsbűn - Üldözési Kommandó tagjait. Vagyis az egész osztályt én vezetem majd. - Azzal elkezdett a kiképzési módszereiről beszélni, amiket persze ő maga fejlesztett ki. Ana unottan hallgatta a monológot, közben nagyokat sóhajtott és Siriust etette az asztal alatt. Észrevette, hogy Marcus többször végigfuttatja kezeit fejének két oldalán, mintegy ellenőrzésképpen, hogy biztosan jól áll-e tökéletesen beállított frizurája. - Persze egy jó aurornak elengedhetetlen a jó fizikum ezért edzések is tartok, saját edzéstervvel, természetesen. Az ilyen innovatív munkámért nem egy elismerést és kitüntetést kaptam. Valamint, mikor hazatértem kitudódott, maga Albus Dumbledore keresett meg, hogy tanítsak a Roxfortban Sötét Varázslatok Kivédését. - Erre már felkapta a fejét Ana is.

- Na és elvállaltad? - kérdezte reménykedve. Még ez a nagyképű ficsúr is jobb lett volna, mint Dolores Umbridge. Marcus hangosan felnevetett.

- Természetesen, nem. Az én használható tudásom többet ér, mint hogy holmi pubertás kamaszokat tanítsak, akiknek felét nem is érdekli, amit mondok és csak szemtelenkednek. Mikor én voltam tanuló, mi még tudtuk, mi volt a tisztelet. Ma sok tanártól hallom, hogy a diákok.... - Ana visszadőlt a székben és érdektelen arckifejezéssel hallgatta a férfi önimádatát.

- Te harapod bokán, vagy én átkozzam meg az asztal alatt? - súgta Sirius fülébe, aki válaszul orrával megbökte a lány térdét. Meredith is hallotta a megjegyzést és halkan felnevetett.

- Tudod, Ana, azért is jó, hogy visszatértem Angliába, mert itthon senki sem ismer. Egyelőre. Franciaországban lépten-nyomon megállított az utca embere és a kalandjaimról kérdezgettek. Sokat szerepeltem az újságban, ezért felismertek.

- Na, meg aztán a helyi kviddics-válogatottban is játszottam terelőként, de mivel a hivatásos sport túl sok időt vett volna el, így inkább csak hobbi szinten űztem az utóbbi években. Pedig nagyon akarták, hogy maradjak, igencsak fényes karriert futhattam volna be.

Ana nem hitte el, hogy ez a férfi még mindig önmagát ajnározza. Már az ebéd nagy része lement, de még mindig ezt a kivagyi beszédet kell hallgassa. Neki ugyan már elege volt belőle és legszívesebben otthagyta volna az asztaltársaságot, azt észrevette, hogy Alfrida ámulva lesi minden szavát. Anyja is érdeklődve hallgatta, miket mond a varázsló. Gideon és Meredith is felnéztek néha-néha az ebédjükből. Nénikéje és bácsikája csendesen ettek, míg Morian és Christa gyermekeiket próbálták fegyelmezni evés közben.

- Ana, kérlek mesélj magadról te is. Bár tudom, hogy valóban érdekes az élettörténetem. Erről jut eszembe, hogy megkerestek azzal, hogy megírnák az önéletrajzomat, de egyelőre nemet mondtam. Szóval, Ana mesélnél te is magadról?

Ana előredőlt a széken, úgy érezte végre eljött az ő ideje, hogy megmutassa ennek a pojácának, mi is a véleménye.

- Nos, Marcus - vette elő Ana a legfényesebb mosolyát. - Talán tudod, hogy szabadidőmben zenélgetek.

- Igen, édesapád felvilágosított, hogy rendkívül tehetséges zongorista vagy. Valamikor én is játszottam, nem is rosszul, de hosszú távon nem a zenélés lett az én világom.

- A világ nem is tudja mit veszített - gúnyolódott Ana, de Marcus nem vette a lapot, ellenben nagyapja hamiskás mosolyt küldött felé. - Ha megenged Marcus eljátszanék neked egy dalt, ami most rólad jutott eszembe. Úgy látom már úgyis mindenki befejezte az ebédet - fogta mézes-mázosra a hangját.

- Persze, hogyne. Micsoda megtiszteltetés - Marcus nagyon büszke volt magára, hogy ezt kiérdemelte a lánytól. Nyilván nem is várt mást.

Ana, magához vette gitárját és kicsit hátrébb ült székével, hogy legyen helye játszani. - Hát akkor - kezdte mosolyogva -, szóljon ez a dal neked, Marcus Bones.

"I've known a few guys who thought they were pretty smart
But you've got being right down to an art
You think you're a genius
You drive me up the wall
You're a regular original know-it-all

Oh-oo-oh, you think you're special
Oh-oo-oh, you think you're something else
Okay, so you're a rocket scientist

That don't impress me much
So you got the brains, but have you got the touch
Now don't get me wrong, I think you're alright
But that won't keep me warm in the middle of the night"...*

Ana fél szemmel figyelte a reakciókat. Az első refrénnél magán érezte apja dühös tekintetét, bajsza idegesen remegett szája felett, anyjában pedig meghűlt a vér. Nagyapja leplezetlen derűvel táncikált ülve a szám alatt. Meredith a szája elé emelt kézzel próbálta elfojtani kitörő nevetését és ezzel valahogy Gideon is így lehetett. A többiek pedig értetlen-rosszalóan néztek a lányra.

- Ana! -dörrent apja hangja, a második refrén után, de mikor Ana csak nem hagyta abba, felállt és úgy bömbölte lánya nevét. - Ana! Azonnal hagyd abba!

Ana abbahagyta, és olyan lendülettel állt fel, hogy a széke hanyatt vágódott. Sértődötten és egyben büszkén kihúzva magát nézett farkasszemet apjával, majd gitárját hátára dobva elviharzott a halastó felé. Sirius futott utána. Mikor a tó mellett lévő terebélyes platánfához ért megállt, hogy kifújja magát. A fa széles törzsének köszönhetően Sirius visszaváltozhatott emberré, anélkül, hogy megláthatták volna. Ahogy visszanyerte emberi alakját, úgy nevetett, hogy kiegyenesedni sem bírt és beszélnie is csak akadozva sikerült.

- Ana, te... hihetetlen vagy... remélem láttad...az arcokat...Én...teljesen...kész vagyok.

- Örülök, hogy jól szórakozol, én pedig úgy érzem, megfulladok. - Ana úgy érezte, mintha tüdejét valami össze akarná préselni. Annak érdekében, hogy több levegőhöz jusson, megpróbálta kilazítani talárját, de ujjai úgy elzsibbadtak, hogy nem tudott rendesen fogni velük. - Ez az átkozott gomb! Nem kapok levegőt, Sirius!

A varázsló abbahagyta a nevetést, majd egy nagy lépéssel máris a boszorkány előtt termett. Előbb levette róla a gitárját, utána pedig villámgyorsan tépte le talárját, ezzel szabaddá téve Ana mellkasát.

- A fenébe, nem sülsz meg mindig így beöltözve? - morogta Sirius.

Ana azonban nem válaszolt, helyette a bőrén feltünő piros kiütéseket figyelte, amiknek látványától csak még rosszabbul lett. Remegő kézzel simított végig a szabaddá vált területen.

- Mi...mi ez? - El akart fordulni a férfitól, hogy az ne lássa eltorzult bőrét, de Sirius nem engedte.

- Gyere, Ana, semmi baj, semmi baj, lélegezz mélyeket. - Sirius magának háttal fordította a remegő boszorkányt, annak két kezét kinyújtva a feje mögé vezette. - Lélegezz mélyeket, próbálj megnyugodni. Pánikrohamod van. - Sirius várt egy darabig, mikor viszont úgy érezte, Ana már kevésbé kapkodja a levegőt, finoman magával húzva őt leült vele a fa tövébe. - Mindjárt elmúlik, ne aggódj. - A varázsló Ana nyakába temette arcát, és halkan duruzsolni kezdett a fülébe. Közben kezével megfogta a lány felemelt kezeit, lassan leeresztette őket maga mellé. Ana légzése beállt eredeti állapotára, bőre már nem égett. - Jobb már?

- Igen - suttogta Ana. A külvilág megszűnni látszott körülötte, ahogy Sirius a karjaiba zárta őt, ujjai lágyan köröztek oldalán, nyakát a férfi forró lehelete bizsergette, aminek hatására egy újfajta bizsergés kerítette hatalmába. Pár perc alatt elfeledte, hol van és miért, csak azt a roppant biztonságot érezte, amit a férfi ölelése öntudatlanul hozott magával, és ami, mint egy puha paplan vette körül őt. Gyógyír volt a lelkének a férfi gondoskodása, mintha az élet összes gondja elillant volna azzal, hogy törődik vele. Ana teljesen belesimult a ölelésbe, egy mély lélegzettel pedig orrába kúszott Sirius illata. Együtt dőltek hátra a platán törzsének, kezeiket egymáséba fűzték, és békésen ültek tovább a fa árnyékában. - Köszönöm. - Ana percekig csak nézett maga elé. Élvezte a férfi közelségét, szívének megnyugtató dobogását, és a szellő lágy simogatását az arcán. - Most biztos nevetségesnek tartasz.

- Miért is?

- Hogy egy ilyen apróság miatt így kiborulok, mikor ennél sokkal nagyobb problémák vannak az életben.

Sirius egy darabig nem szólalt meg, Ana érezte, azt fontolgatja, mit is mondjon.
- Az, hogy kényszeríteni akarnak valamire, amit te nem szeretnél, az elég komoly problémának hangzik. Senki sem szereti, ha döntéseket hoznak a feje felett, és megmondják, mit csináljon.

Ana előredőlt, és visszafordulva nézett Sirius szomorú szürke szemébe.
- Mint neked Dumbledore...

- Tudom, hogy csak védeni akar, de... - Sirius elhallgatott, és elnézett Ana feje mellett. Tudta, hogy a férfi a szabadságot látja az előtte elterülő tájban. Nem kellett, hogy többet mondjon, arca és szeme mindent elmondott helyette. Gyötrelmes, fájdalmas mesét mesélt. - Jól kiosztottad azt az egoista barmot.

A hirtelen témaváltás Anát is kizökkentette révedezéséből.
- Igen. - Ana előredőlt, kezeivel végigsimított fejének két oldalán és mély hangon folytatta. - KiHaNemÉn Bones vagyok, a Kivagyi Parancsnokságról. Kitüntetést kaptam önimádatból, és ezt most, mint legújabb tantárgyat oktatom a beosztottjaimnak. Naponta hízelgek magamnak, hogy milyen okos és sármos vagyok, mert az egészséges egoizmus elengedhetetlen egy vezető auror életében. Magam képeztem ki Tudjukkit és Albus Dumbledore-t is, meg is lehet nézni, hova jutottak általam. Ma a világ két legerősebb mágusa...

A férfi széles mosollyal jutalmazta előadását, a legszebb mégis az volt benne, ahogy szeme is szájával együtt nevetett. A látványra a lány szíve egy pillanatra megremegett. Olyan jó volt őt mosolyogni látni, annyira megszépítette arcát a jókedv, hogy lelkében a felismerés apró szikrája lobbant fel, miszerint leghőbb vágya ezt a férfit mindig boldognak látni. Ana átölelte a férfi felhúzott térdét, Sirius pedig az ő, Ana hátát simogatta apró mozulatokkal. Hirtelen ötlettől vezérelve tűrte a varázsló haját a füle mögé, majd annak térdére könyökölt, hogy fejét öklének támassza.

- Honnan tudtad, hogy ez egy pánikroham? - kérdezte Ana ártatlanul, de a válasz viszont újra összefacsarta szívét és torkát mintha egy láthatatlan kéz szorította volna.

- Nekem is szokott lenni hasonló - szaggatottan ejtette ki a szavakat, érezhetően nehezére esett bevallania. - Gondolom, az Azkaban miatt. De ne aggódj, megbirkózom vele.

- Pánikrohamok? - Ana szívébe fájdalom nyilalat, ahogy kimondta a szót. Siriust pánikrohamok gyötrik a börtönévek miatt, az ő bűntudata pedig újra fellángolt. - Szeretnél beszélni róla?

- Nem akarlak ilyesmivel terhelni.

- Ez nem teher. Nem teher - simított végig a férfi arcán, majd háttal újra a mellkasának dőlt. - Ha így esetleg könnyebb, hogy nem nézlek közben, akkor szívesen meghallgatlak - kezét visszafűzte a férfiéba.

Egy darabig csak hallgattak. Ana a férfi kézfejét simogatta. Örült, hogy otthagyták az asztaltársaságot, sokkal jobban érezte magát Siriusszal kettesben, még akkor is, ha ilyen kényes témákat feszegettek. Ana szívesen átvette volna a férfi vállát nyomó terheket, vagy legalább annak egy részét. Érzései Sirius iránt egyre jobban körvonalazódtak számára, így, a karjaiban ülve, nem tagadhatta maga előtt, hogy jóval többet érez iránta, mint egy bajtárs, vagy egy barát iránt.

- A szökésem után kezdődtek - kezdte végül a varázsló. - Az Azkabanban elég jól kezeltem az érzéseimet, ezért sem őrültem meg. De idekint megint minden olyan idegen volt, olyan más. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer biztonságosnak fogom érezni az Azkabant, de így volt. Legalábbis a legelején. - Anának egy könnycsepp gördült végig az arcán, ahogy hallgatta a varázsló szavait. - Aztán esténként néha légszomj tört rám. Féltem, hogy nem találom és ölöm meg Féregfarkat időben, és Harrynek bántódása esik miatta. Az azkabani évek... a pánik ez miatt, és a tehetetlenség érzése miatt időről időre rám tört, de aztán Csikócsőr jelenléte sokat segített. Mióta velem van, azóta megritkultak az alkalmak. Utoljára a házba való bekültözés után volt hasonló.

Nem csak a férfinek lehetett könnyebb, hogy nem néznek egymás szemébe, hanem Anának is. Fájt neki a varázsló szenvedése. Iszonyúan fájt.

- Hogy jöttél rá, mit kell csinálnod? - kérdezte csendesen

- Ösztönből jött. Hamar rá kellett jönnöm, miként szabhatok neki gátat. Nem engedhettem meg, hogy elhatalmasodjon rajtam.

- A legerősebb ember vagy, akit ismerek. Annyira csodállak. - Ana érezte, hogy a férfi a hajába csókol és ő kellemesen megborzongott. Szorosabban vonta magához Sirius kezét, és tovább simogatta azt. Egy darabig csak ültek némán, egymás megnyugtató ölelésében.

A férfi ujjai egyszer csak kiszabadultak az övéi közül, és fel-alá kezdtek futni a karján, s eljutott egészen a nyaka és dekoltázsa vonaláig.

Anának elállt a lélegzete, ahogy tudatosult benne, hogy Sirius finoman simogatja őt. Lehunyta szemét, és csak élvezte a férfi ujjainak táncát a bőrén, de nem sokáig bírta, hogy ne viszonozza a gyengédséget. A varázsló combjának támaszkodva nyomta fentebb magát, keze felkúszott Sirius tarkójára, és finoman markolta meg fekete haját. Sirius Ana halántékának támasztotta homlokát, karjaival szorosan tartva őt

- Ana - suttogta. A név olyan puhán és érzékien gördült le a varázsló ajkáról, hogy Ana szíve kihagyott egy ütemet. Soha, egyetlen férfi sem hozta még lázba ennyire. - Mit művelsz?

Ana alig kapott levegőt. Kezével a férfi tarkóját simogatta, arcát bizonytalanul fordította a varázsló arca felé. Ajkaik egészen közel voltak egymáshoz, és Ana alig bírta megállni, hogy megcsókolja őt.

- Te mit művelsz? - lehelte a férfinek. Sirius keze finoman kúszott felhúzott térdétől combja közepéig.

- Nem tudom - csókolta meg Ana állkapcsát. A boszorkány lehunyta szemét és kissé elhajolva tőle kínálta fel nyakát a varázslónak.

Sirius ajkainak újabb érintése a nyakán egyszerre volt csodálatos és őrjítő. Vadul cikázott az érintés általi vágy végig a testén, befurakodva minden egyes sejtjébe. Halkan nyögött föl, nem is hallhatta más, csak a férfi, akinek a karjaiban élte át a földi Mennyországot. Megremegett Sirius ölelésében, és annak vállába kapaszkodott, hogy ne csússzon szét teljesen az ismételt puha csóktól és finom harapástól, amikkel a varázsló még mindig a nyakát becézte. Hosszú haja háta közepére omlott, ahogy Sirius kibontotta kontyát, és belemarkolva húzta közelebb a boszorkányt magához.

- Sirius - nyögte szinte hangtalanul. A férfi is vágytól feltüzelve, csendesen morgott, és Ana viszonozni akarta csókjait. Arcuk ellentétes oldala egymáshoz simult, és ahogy Ana tenyere a varázsló mellkasára kúszott, érezte annak kalapáló szívverését. Ajka sóvárgott a másikéért, az a pár centi őrületesen messzinek tűnt, és Ana már majd belehalt, hogy bezárják végre a köztük lévő távolságot. - Sirius.

- Ana! Merre vagy? - hallatszott hirtelen a boszorkány apjának hangja, mire ők szétrebbentek. Sirius újra kutyává változott, Ana pedig felpattant ülő helyzetéből, félve nézett ki a fa törzse mögül.

Apja nem volt túl messze, lassan közeledett, aminek ő szívből örült. Volt pár másodperce hogy lehűtse vágytól izzó testét anélkül, hogy a tóba vetné magát. Az őt emésztő lángok pokolivá változtak azzal, hogy Sirius távol került tőle, mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot. Sosem fogja megbocsátani apjának, hogy a legrosszabbkor zavarta meg őt, de annak legalább örült, hogy hangot adott jövetelének, és nem kapta őket rajta. Gondolatait igyekezett elszakítani Siriustól és magára borította talárját. Mikor Mr. Drops odaért, megállt lánya előtt és végigsimított szakállas arcán. Ana szemébe nézett, a lány állta a tekintetét.

- Ana, gyermekem - kezdte, és nagyot sóhajtott. - Ma megünnepeltem, hogy egy évvel öregebb lettem, de bölcsebb nem. Elkövettem azt a hibát, hogy azt gondoltam, tudok még befolyással lenni az életedre. Kérlek nézd el egy öregember hibáját, aki csak úgy szeretné majd egyszer elhagyni ezt a földi világot, hogy a lánya biztonságban van. Vigyáz rá egy erős férfi, és gondoskodik róla.

- Az elmúlt években is egyedül boldogultam. Senkire sem szorulok rá. Pláne nem egy ilyen piperkőc alakra. És inkább maradok örökre egyedül, mintsem megalkudjak és csak azért legyen mellettem valaki, hogy mások elvárásait teljesítsem.

Apja elmosolyodott. - Tudom, Ana. Csak sokszor nehéz elfogadnunk, hogy az a kislány, aki nem is olyan rég még abban is a tanácsunkat kérte, hogy milyen cipőt vegyen fel a karácsonyi bálra, most egy öntudatos felnőtt nő. - Odalépett hozzá, megcsókolta a homlokát, és átkarolta a vállát. - Gyere induljunk el visszafelé. A tortát még fel sem szeltük.

- Itt van még az pökhendi alak? - kérdezte, mielőtt elindult volna.

- Igen, drágám, és beszélne veled pár szót.

- Hah...

- Kérlek, kislányom, annyit még tegyél meg, hogy meghallgatod. Nem olyan nagyképű, mint az elsőre tűnik. Csak téged akart elkápráztatni, nyilván rossz eszközökkel. Úgy látom már jön is.

És Marcus valóban elindult feléjük lassú, komótos léptekkel. Messziről is jól látszott, hogy termete valóban valami görög istenségre hasonlított.

- Kap öt percet az időmből. - mondta apjának, aki elnevette magát.

- Az is több, mint a semmi. Majd gyertek vissza. - Azzal elindult visszafelé egyedül, míg Ana megvárta Marcust.

Mikor a férfi Ana elé ért, beletúrt tökéletesen beállított hajába és halványan elmosolyodott. Ana tüntetőleg elfordította a fejét.

- Nos, meg kell mondjam, ilyen stílusos elutasításban még nem volt részem. - Szünetet tartott, és mikor érzékelte, hogy Ana nem fog válszolni folytatta. - Egy ilyen megaláztatás után bármelyik férfi már rég elviharzott volna, de meg kell mondjam engem csak még jobban elbűvöltél. - Hangja őszintén csengett, és Ana a férfi felé sandított. - Hozzászoktam, hogy a nők isszák a szavaim, és legtöbbször a kisujjam sem kell mozdítani, ha meg akarok kapni valakit. - Ana felhorkantott. - Te más vagy, és ez tetszik. Gyönyörű vagy, okos, és bolond lennék, ha nem próbálnék meg egy új esélyt kérni, hogy jobban megismerhesselek. Tudom, hogy ökör módjára viselkedtem, és nagy hiba volt azt gondolni, olyan lehetsz, mint a többi nő, pedig tudnom kellett volna, hogy nem. Ezt bocsásd meg, kérlek.

- Miért jöttél ide? Hisz te magad mondtad, hogy bárkit megkaphatsz.

- Apád hívott meg, hisz Amelian keresztül ismertük egymást. Hozzád sosem volt eddig szerencsém, mert mindig külföldön voltál, ám most említette, hogy te is itt leszel. Olvastam az interjúd, és már ott is megfogtál. Gondoltam, ha jön egy lehetőség, hogy megismerhessek egy hozzád hasonló boszorkányt, élek vele, így igent mondtam a meghívásra.

- Ahhoz képest nem igazán törekedtél arra, hogy megismerj.

- Mondtam, hogy hibáztam, rossz eszközökhöz nyúltam. Megzavart, hogy már az első pillanattól kezdve elutasító voltál, amihez nem vagyok hozzászokva. Azt gondoltam, az érdemeimmel foglak elkápráztatni akkor. Nem jött be - villantott egy kurta mosolyt. - Visszamegyünk?

Ana nem tudta, mit csináljon. Ez az őszinte és hibáit elismerő Marcus sokkal szimpatikusabb volt neki. Szívesen megismerte volna jobban a férfinek ezt az oldalát, főleg mivel Amelia unokaöccse és egy páratlan auror. Ugyanakkor nem akarta azt sem, hogy Marcus félreértse szándékait, hiszen, mint férfi továbbra sem érdekelte. Siriusra nézett, aki ott ült nem messze tőle kutya képében, arca mintha zavart tükrözött volna.

- Menjünk - szólt a lány, és intett Siriusnak is. Ahogy elhaladt Marcus mellett, a férfi próbálta a derekára tenni a kezét, de Ana arrébb lépett. - El a kezekkel, Bones! Nem lettünk barátok.

A férfi jót nevetett a lány megjegyzésén.
- És van remény, hogy egyszer azok leszünk?

- Talán - válaszolta Ana, Marcus pedig egy lehengerlő mosolyt küldött felé. Ana nem bírta megállni, és visszamosolygott. - Remélem maradt még a tortából.

- Édesszájú vagy? - kérdezte most már egészen jókedvűen.

- Szeretem az édességet, igen.

Mikor visszaértek a sátorhoz, Mr. Drops felszelte születésnapi tortáját, felesége segítségével mindenki kapott egy szeletet. A család örült, hogy szent a béke, még vagy egy óráig ültek az asztalnál, közben kellemesen elbeszélgettek. Ana gondolatai folyamatosan visszatértek Siriushoz, ami miatt gyakran elbambult, és a beszélget fonalát is állandóan elvesztette. Újra olyan közel akarta érezni magához, mint a platánfa alatt. Vagy még közelebb.

Marcus végig udvarias és figyelmes volt vele, nyoma sem volt az ebéd alatti kivagyiságának. Megint az egyik kiképzési módszeréről mesélt Anának, amikor a lánynak eszébe ötlött valami. Nézte az előtte ülő fiatalembert, akinek az érdemeit kár lett volna tagadni, és újra meg újra egy gondolat járt az eszében. Marcus Bones. Amelia Bones. Edgar Bones. Edgar a régi Rend tagja volt, de megölték a háború alatt családjával együtt. Vajon Marcus az ő fia, vagy egy harmadik testvéré? Tudja-e hogy Edgar rendtag volt? Vajon belépne-e ha tudna róla? Majdnem biztos vagyok benne, hogy igen. Talán be kéne szervezni, hasznos lehetne. Révedezéséből Sirius ugatása zökkentette ki, Ana összerezzent, és remélte, szerelmes mosolyát, amit a kutya felé intézett, senki nem vette észre.

- Mennünk kéne igaz? - kérdezte, majd ellenőrizte az időt óráján. - Igen, menjünk.

Ana összeszedte holmiját, egyesével elköszönt a rokonaitól, utoljára nagyapjáttól búcsúzott el.

- Meddig maradsz még?

- Még egy pár napot, angyalom.

- Nem ígérem meg, de lehet eljövök még addig. - Ana csókot nyomott nagyapja homlokára. - Viszlát, nagypapa!

- Szervusz, kislányom!

- Ana, ha nem bánod, én is jövök veletek - lépett oda hozzá Marcus. - Nekem is épp ideje mennem.

Ana nagyon is bánta, hogy a férfi el akarja kísérni, egyrészt, mert Siriusnak a hoppanálás előtt vissza kellett változni, másrészt meg, mert szeretett volna kettesben lenni vele.

- Hát, ha úgyis mennél - mondta bizonytalanul.

- Igen. Négyre már valahol máshol kell lennem - közölte, majd miután megköszönte a vendéglátást Mr. és Mrs. Dropsnak, Anával és Siriussza együtt elindult kifelé.

- Meddig szoktál menni?

- A faviskóig.

- Ha nem haragszol, addig nem kísérlek el, tényleg mennem kell.

- Nem probléma - Ana szívéről nagy kő esett le, amiért Marcus nem szándékozott végig velük tartani.

- Szóval akkor - kezdte búcsúzóul -, köszönöm, hogy nem írtál le végleg, és végül is egész kellemesen zárult a nap. Remélem, még találkozunk.

- Aha... én is...azt hiszem - felelte zavartan, miközben csak arra várt, hogy menjen már el végre.

- Akkor szia, Anabelle. Tapmancs - biccentett a kutya felé, és dehoppanált.

Ana Siriusra nézett, rámosolygott,  majd gyors léptekkel sietett előre, hogy minél hamarabb biztonságos fedezékben legyenek. Amikor viszont a viskóhoz értek, Anának még megfordulni sem volt ideje, mikor pukkanást hallott a háta mögül, és Siriusnak hűlt helye maradt csak maga után.

☆☆☆

* A dalrészletet Shania Twain, Don't impress me much című számából idéztem.

Ha tetszett nyugodtan hagy nyomot magad után :)