Matéo

Matéo lába idegesen járt az asztal alatt. Tegnap nem tudott Tummal beszélni, de ma már nem halogatta. Nem teheti ezt Tarral.

Oldalra sandított a mellette ülő fiúra, és már majdnem kibökte, hogy órák után üljenek be valahova, amikor Tharn toppant oda hozzájuk. Jobban mondva egyenesen Tum elé állt. Matéo tágra nyílt szemmel pillantott fel rá. Ez agyon akarja csapatni magát?

– Tum, beszélhetnénk?

Tum úgy tett, mint aki meg sem hallotta, tovább játszott a telefonján.

– Tarról lenne szó – folytatta Tharn.

Matéóban megállt az ütő. Tényleg kiejtette a nevét Tum előtt?

Tum úgy nézett fel Tharnra, mint akit a pillantásával akar megölni.

– A szádra ne vedd az öcsém nevét! Ne is gondolj rá! Mit akarsz tőle? – Felállt a helyéről, akár egy támadásra kész vadállat, ezért Matéo lendületből közéjük állt. Jobb a békesség.

– Én semmit, az öcséd nem akar békén hagyni.

Matéo lehunyta a szemét. A francba, ez egyre gázabb!

Tum látszólag fel akart robbanni a dühtől.

– Mégis mit akarna tőled az öcsém? Felejtsd el örökre! Ha még egyszer...

Tharn a mondat közepén Tum arcába nyomta a telefonját.

– Ez az új száma, igaz? Gyere ki, és beszéljünk!

Tum keze ökölbe szorult, Matéo attól tartott, mindjárt bemos egyet Tharnnak.

– Tum, nyugodj meg! – szólt rá.

– Ebbe te ne szólj bele! – Tharnhoz fordult. – Menjünk ki.

Matéo Tum karja után kapott, de az lerázta magáról, és kivágtatott a teremből. Oh, haver, csak ne csinálj hülyeséget. Tharn egy önző seggfej, de nem rossz ember. Nem éri meg, hogy bajba kerülj miatta. Egyszer már úgyis beverted a képét, az pont elég volt, amiért cserbenhagyta Tart. Tar... Mit fog Tum szólni, hogy zaklatod Tharnt? A francba már!

Visszasüllyedt a helyére, és a körmét rágta. Ha Tum bántja Tharnt, és ez valahogy Tar fülébe jut, szegény magát fogja vádolni. Nem érdemli meg, hogy még jobban belerúgjanak.

Óráknak tűntek a percek, mire visszatértek. Tharn látszólag sértetlennek tűnt, ha Tum be is vert neki, nagy nyomot nem hagyott.

– Na, mi volt? – faggatta rögtön Tumot.

Tum a fejét rázta.

– Nem tudom – lehelte. – Ez a barom azt állítja, hogy Tar hívogatja, és vissza akarja kapni, de... Az tényleg Tar száma, de nem ilyennek ismerem az öcsémet! Még ha igaz is lenne, hogy vissza akarja kapni ezt a szemetet, nem lenne zaklató... Vagy igen? Ennyire bekattant volna az öcsém? Ezért sírt volna, hogy rossz ember? Félek, hogy már nem ismerem az öcsémet. – Olyan kétségbeesés és fájdalom látszódott a szemében, hogy Matéo mellkasa összeszorult. Ebbe a rohadt helyzetbe Tum szíve is folyton beleszakad.

Matéo beharapta az ajkát. Oh, most mondj valami okosat!

– Lehet, Tharn félreérti, és csak lezárást akar. Bármi történt közöttük, elég viharosra sikeredett. Talán Tar nem tud megbékélni, amíg nem tudja megbeszélni Tharnnal. Tharn mit mond?

– Hogy szervezzek meg neki egy találkozót, ahol beszélhet Tarral, és megkéri, hagyja békén. – Minden szót merő undorral és megvetéssel mondott ki. – De tudod, mikor hagyom, hogy találkozzon az öcsémmel!

Na, most mit csináljak? Segítem Tart, ha Tumot ráveszem a találkozóra, vagy sem? Oh, hogy az ég szakadna rád, Lhong!

– Szerintem pedig jó ötlet a találkozó. Lehet, megnyugtatná Tart, és soha többé nem látnák egymást. Gondolom, úgysem hagyod egyedül. Mégis mi baj történhetne, ha ott vagy velük? Kérdezd meg Tart! Döntse el ő!

Tum összeszorította a száját.

– Mégis kinek az oldalán állsz? – fújtatott.

– Ebben a helyzetben Tarén. Tharn csak magával törődik, téged elvakít a harag, valakinek Tar érdekeit is néznie kell.

Tum karba tette a kezét.

– Utállak!

Tar

Tar meredten bámulta az érintetlen italát, miközben a zene a dobhártyáját karistolta. Nyirkos tenyerét a nadrágjába törölte. P'Jeed bárjában ültek éppen, Tum mellette olyan savanyúan itta a kólát, mintha citromba harapott volna. Tar szeretett volna valamit mondani, hogy megnyugtassa magát és bátyát is, de attól félt, ha kinyitja a száját, rókázni fog.

De nem kellett megszólalnia.

A tömegből kivált Tharn magas, kigyúrt alakja, Tarban pedig benne rekedt a levegő. Képtelen volt nyelni, levenni Tharnról a tekintetét, vagy éppen megmozdulni. Megmerevedett akár egy szobor.

Tharn odasétált hozzájuk, és le akart ülni mellé, de Tum rámordult.

– Nehogy mellé ülj!

Tharn felsóhajtott, és megfogta a Tum melletti széket.

– Mellém se!

– P'Tum! – találta meg a hangját Tar. – Kérlek!

Tum ránézett, majd idegesen felszusszant. Felkapta a poharát az asztalról, és elment valamerre.

Tar nem figyelte, továbbra is Tharn kötötte le a figyelmét, aki így már gondtalanul helyet foglalt vele szemben. Tar szíve a torkában dobogott. Mérhetetlen szégyen égette az arcát, és szeretett volna helyben elsüllyedni.

– Nem maradok sokáig – szögezte le Tharn. – Csak tudni akarom, miért mondtad azt a telefonban, amit.

Tar lehajtotta a fejét. Szemét könnyek marták. Egy szót sem tudott kinyögni.

– Tar! Nem azért jöttem ide, mert akartam. Csak magyarázd meg, kérlek, miért mondtad, hogy szakítani fogok a barátommal!

Tharn éles hangjára összerezzent.

– Sajnálom, P'Tharn – makogta. – Tényleg sajnálom.

– Többet nem fogunk találkozni, Tar. Ha valamit akarsz, most mondd el.

Tar felkapta a fejét. A bensőjét szétfeszítette a titok, mégis olyan mélyen vert benne gyökeret, hogy képtelen volt elengedni. Kiszáradt a szája.

– Nem mondhatom el – suttogta.

Tharn arcára volt írva, hogy elege van ebből a mondatból. Fel akart állni az asztaltól, de Tar elkapta a kezét.

– P'Tharn, kérlek, csak most az egyszer higgy nekem!

– Mégis mit kellene elhinnem?

Tar nagyot nyelt. Gyűlölte magát azért, amit mondani készült.

– Azt, hogy szeretlek.

– De én már nem szeretlek.

Tar eddig bírta tartani magát – újra lefelé nézett, az arcán legördült néhány könnycsepp. Görcsben állt a gyomra, ahogy sorra felrémlettek előtte az emlékek. Lhong, a videó, a hotelszoba. Ezek miatt jutottak ide.

– Tudom – szipogta. Annyira szerette volna hozzátenni, hogy már ő sem úgy szereti, és azt akarná, hogy ő is boldog legyen. De mindezek után is képtelen lenne elviselni, ha Tharn megtudná a videót.

Váratlanul egy meleg tenyér simult az arcára, és letörölte a könnyeit. Tar döbbenten pillantott fel Tharnra.

– Nem akarok így elválni tőled, Tar. Fogalmam sincs, miért csinálod ezt mostanában, de tudom, milyen vagy igazából. Kérlek, állj le! Szeretnék jó szájízzel visszagondolni kettőnkre. És tegyél te is így. Szép volt, és igazi, ami köztünk volt, de ennek már vége. Továbbléptem, és neked is ezt kell tenned. Nem élhetsz örökké a múltban.

Tar könnyei tovább potyogtak, mégis fel tudott volna nevetni ezen. Tudta, hogy Tharn jószívűségből mondja, de számára ez egyáltalán nem olyan könnyű. A múlt eltörölhetetlenül beleégett a tudatába, és hiába küzd ellene, mérgezi a jelenét. Talán egyszer el tudja majd zárni a tudata mélyére, azonban most még kitölti a lényét.

– Elfogadod, hogy mostantól kettéválnak az útjaink? – kérdezte Tharn gyengéden, mégis reménytelin. – Végérvényesen.

Mi mást tehetett volna Tar, minthogy rábólint? Tudta, hogy Lhong nem fogja feladni, de nem bírta Tharn szemébe mondani az igazat.

– Rendben – nyugtázta elégedetten Tharn. Elhúzódott Tartól. – Legyen szép életed! – Ezzel ott hagyta a bárban.

Tar szíve fájdalmasan vert, miközben utána nézett. A könnyei feltartozhatatlanul patakzottak az arcán. Nem érdemelte meg ezt a sok kedves szót.

– Minden rendben? – Tum aggódva pillantott rá, meleg tenyerét a hátára simította.

Tar gyorsan letörölte a könnyeit.

– Igen. Mehetünk. – Felpattan a székről, azonban Tum visszanyomta.

– Előtte nem akarsz valamit mondani? Délután nem kérdeztem semmit, de most már szeretném tudni.

Tar megrázta a fejét, a könnyek újra megindultak.

– Sajnálom, P'Tum, én nem így akartam.

Fájdalom suhant át Tum tekintetén, de hamar rendezte a vonásait. Megfogta Tar arcát két oldalról, és mélyen a szemébe nézett.

– Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?

Tar aprót bólintott. A szavak nem jöttek ki a száján. Annyira ki akarta mondani, de képtelen volt rá. Hogyan nézne Tum szemébe, ha elmondaná? És hogyan nézne rá Tum, ha kiderülne?

– Nem fogod többet hívogatni Tharnt?

Tar tehetetlenül megrázta a fejét. El akart tűnni innen, mielőtt összeroppan. A falak egyre szűkösebbé váltak, úgy érezte, összenyomják, megfojtják. Görcsösen belemarkolt a combjába.

Szerencsére Tum felegyenesedett, és kimondta, amire Tar várt.

– Gyere, menjünk haza!

***

Tar úgy zokogott a párnájába rejtve az arcát, hogy majd megfulladt. A Tharnnal való beszélgetés csak még jobban előhozta az önutálatát és az emlékeket, amelyeket olyan gondosan próbált a háttérbe szorítani. Nem kapott levegőt tőlük.

Alig hallotta meg a kopogást, de esze ágában sem volt felkelni. Képtelen lett volna így Tum szemébe nézni.

Az ajtó túloldaláról azonban más valaki hangja szűrődött be.

– Tar, én vagyok az, Matéo. Gyere ki, kérlek!

Tar szíve megremegett a hangjától, és azonnal kipattant az ágyból. Tudta, hogy mit sem ér, de azért megtörölte az arcát, mielőtt kinyitotta az ajtót. Nem akart gyalázatosan festeni, Matéo karjába dőlni – tartani akarta magát.

Ám amint kinyílt az ajtó, Matéo az ölelésébe vonta.

– Mi a franc történt azon a találkozón? – motyogta Matéo. – Tum is odalent zokog.

Tart még jobban elöntötte a bűntudat, kétségbeesetten nézett fel a fiúra.

– P'Tum miért sír? – kérdezte rekedten.

– Gőzöm sincs. Azt mondta, hagyjam békén.

Tar értetlenül a fejét rázta.

– De hát nem is történt semmi olyan. Ott sem volt, amikor P'Tharnnal beszéltünk.

Matéo vállat vont.

– Talán miattad. Ne haragudj, de szörnyen festesz.

– P'Tharn olyan kedvesen beszélt velem – fakadt ki Tar. – Reménykedik, hogy békén hagyom. Sokkal könnyebb lenne, ha üvöltözött volna. Ezek után, hogyan zaklathatnám tovább? Undorító vagyok.

– Dehogy vagy! – Matéo visszanyomta a fejét a vállához, és szorosan ölelte. – Nem a te hibád.

– Semmi sem történt volna, ha nem vagyok hülye. – Tarból újra előtört a sírás. Mindenről ő tehet. Görcsösen kapaszkodott Matéo pólójába, a levegő sípolva jutott a tüdejébe.

– Nem a te hibád – ismételte meg Matéo. Nyugtatóan ringatta Tart a karja közt. – Nem a te hibád.