Matéo

– Na, és most mi bajod van? – kérdezte Matéo, miközben Tum dühös fejét bámulta ebéd közben.

– Tar egyre több fejfájást okoz nekem. Most igazán utálom, hogy a szüleink folyton távol vannak.

– Már megint mit csinált szegény? – sóhajtott fel Matéo. Lehet, a neveltetése oka, vagy mert kívülálló, azonban mióta megismerte Tart, úgy érzi, Tum eltúlozza a dolgot. Szegény fiú bármit csinál, a bátyjának semmi sem jó. Ezt egy nap alatt is tökéletesen leszűrte.

– Rosszabbul nem is állhatna angolból. Reggel tudtam meg, hogy év eleje óta korrepetálásra kellene járnia, csak jól eltitkolta, és minden délután hazajött. A tanár javasolta a magántanárt, mire Tar úgy kiakadt, hogy majdnem haza kellett vinnem. Alig bírtam megnyugtatni, hogy ott tudjam hagyni.

Matéo beleszürcsölt a szívószálába, amíg végiggondolta, mit mondhatna. Ez azért tényleg probléma, ha ennyire rosszul áll, és nem hajlandó semmilyen segítséget elfogadni.

Kivételesen egy ötlet sem jutott eszébe.

– Te taníthatnád – kapta fel a fejét Tum.

Matéo kis híján lenyelte a szívószálat döbbenetében.

– Hogy mi?

– Egy évig éltél az Államokban, baromi jól beszéled a nyelvet, és magyarázni is tudsz. Most bebizonyíthatod, hogyan kell bánni egy olyan valakivel, mint az öcsém. Ne csak nekem oszd az észt.

Matéo továbbra is sűrűn pislogott a másikra.

– Te most tényleg azt akarod, hogy én korrepetáljam az öcsédet?

– Most miért? Mi bajod van ezzel?

– Semmi, csak én nem szoktam korrepetálásokat tartani.

– Haverokat mindig korrepetáltál – javította ki Tum.

– Haveroknak segítettem a tanulásban, nem korrepetáltam őket – helyesbített Matéo. Azért a kettő nem ugyanaz.

Tum legyintett.

– Segítesz a legjobb haverod öccsének az angolban. Így jobban hangzik?

Matéo felszusszant.

– Tényleg én vagyok a legalkalmasabb rá? – Persze, nem Tarral akadt gondja, de valakit korrepetálni teljesen más, mint néha-néha elmagyarázni egy-egy anyagrészt. Túl nagy felelősség, ő pedig felelősségvállalásban nem a legjobb. Egy életre elege lett abból, hogy bárkiért neki kelljen felelnie.

– Kérlek, Téo! Láttad az öcsémet. Szerinted ki vállalná el?

– És mit vársz tőlem? – tárta szét a karját Matéo. – Szögezzem az asztalhoz? Mert velem sem akar majd tanulni.

Tum megvonta a vállát.

– Csak próbáljuk meg – kérlelte tovább Matéót. Látszott a szemében, hogy ez a végső reménye. – Talán valamit összehozunk. Nem tudom, mit csináljak, ha nem segítesz.

Matéo gondterhelten beletúrt a hajába. Ő és a nagy szíve!

– Jól van, próbáljuk meg – egyezett bele. – De nem fogom kényszeríteni, ha nem akarja.

– Csak egy icipicit – mutatta az ujjaival Tum.

– Egy kicsit sem – szögezte le Matéo. Nem fog egy kölyök rémálma lenni. Márpedig azok után, ahogyan a közelében remegett, ha még rá is ijeszt, biztosan a mumus lesz Tar számára. – Hozd el délután ide, az egyetemre. Háromkor végzek a kosáredzéssel, és ha hajlandó itt maradni velem, tanulok vele egy órát.

Tar

– Miért hoztál ide? – kérdezte Tar, ahogy feltűnt előtte a tegnapról megismert robusztus épület. A szíve felugrott a torkába, és hideg veríték csorgott végig a gerince mentén. Rossz előérzet kerítette hatalmába.

Tum egészen addig nem válaszolt, amíg be nem gurult a parkolóba, és le nem állította a motort.

– Téo lesz az angoltanárod – hadarta el aztán egy szuszra.

Tar szeme tágra nyílt. Tegnap ugyan Téo segített neki, jófejnek tűnt, egyáltalán nem akarta őt sem a tanárának. Nem ismerte, nem akart idegennel lenni.

– Nem voltam reggel elég világos? – sziszegte.

– Talán szeretnél megbukni? Ha ezen múlik a francia ösztöndíj? Csak mert a francia nyelvért vagy oda, az angolt sem veheted semmibe. Tudod, mennyi múlik a jegyeiden. Szállj ki!

Tar elszántan a fejét rázta. Nem fog megbukni, valahogy átcsúszik a vizsgákon, annyi pedig azért nem múlik az angolon. Nincs szüksége senkire.

– Tar, nem mondom még egyszer! – rivallt rá Tum. – Menned kell. Nem nyitok vitát. Hidd el, a te érdekedben teszem.

– Az én érdekemben kínzol? – fakadt ki Tar. – Miért nem hagysz végre békén?

– Egy évig békén hagytalak! Nem nézhetem tovább tétlenül, hogy lehúzod az életed a vécén. Vannak álmaid, terveid, de így mind a kukában végzi. Mész angolra, és kész. Ha nem akarsz a saját lábadon jönni, odarángatlak. Inkább leszek gonosz, mintsem hagyjam, hogy elvesztegesd az életedet. Később még hálás leszel nekem.

Hálás – visszhangzott Tar fejében ez a szó, miközben a torkát sírás fojtogatta. Egyelőre nem hitte, hogy ez valaha meg fog történni. Az ő élete már tönkre ment ott, akkor, sosem lesz jobb.

Talán nem kellett volna az utolsó pillanatban meggondolnom magamat. Ha vége lenne, már semmi sem fájna...

– Tar! Kiszállsz, vagy kiszedjelek?

Tar tétován megfogta a kilincset. Oka van annak, hogy az életet és nem a menekülést választotta, de borzasztóan nehéz. Mégis hogyan lehetne nevezni, hogy nem tud meghalni, de élni sem? Csak szenved – néha jobban, néha kevésbé, de mindennap szenved.

Mély, reszketeg sóhajt hallatott, és nagy nehezen kiszállt az autóból. A nap egy pillanatra elvakította, ám amint meglátta a parkolón túl hömpölygő tömeget, összeszorult a mellkasa. Épp elég nap mint nap túlélni az iskolában, nem akar itt is emberek között lenni. Szégyen és félelem szaggatta a lelkét valahányszor valaki pillantása kereszttűzébe került.

Megugrott, ahogy egy nagy, meleg tenyeret érzett meg a hátán.

– Bízz bennem – kérlelte Tum. – Tudod, hogy nem akarok rosszat neked. Fogalmam sincs, mi történt veled, mitől félsz, de Téótól nem kell tartanod. Nem engedném a közeledbe, ha rossz ember lenne. Ő nem olyan, mint az a mocsok Tharn.

Tharn említésétől görcsbe ugrott Tar gyomra, a szíve fájdalmasan lüktetett tovább a mellkasában. P'Tharn...

– Bármi problémád akad a korrepetálás alatt, nyugodtan szólhatsz Téónak – folytatta Tum. Talán észre sem vette, hogy Tarból kifutott minden csepp vér. – Higgadt és türelmes, nem fog kiabálni vagy kiakadni. Minden rendben lesz, jó?

Tar csendben ácsorgott. Épp elég lesz, ha túléli, a minden rendben már elérhetetlen cél.

Tum felsóhajtott.

– Gyere, az udvaron vár.

Tar rászorított a táskája pántjára, és lehajtott fejjel követte a bátyját. Mostanában mindenhova így ment. Összehúzva magát, mintha azzal láthatatlanná válhatna.

Téo az egyik padnál ücsörgött, éppen jeges teát szürcsölt. Fehér ingje ráfeszült széles vállára, fekete haja még nedvesen csillogott. Ahogy Tarnak eszébe jutott a tegnapi intése, inkább elfutott volna.

Tum odasietett Téóhoz, és bármit súgott is a fülébe, Téo szemöldöke ráncba szökött. Tar nem tudta levenni a szemét a piercingjéről. Valahogy nem tudja összepárosítani a kedvességet egy piercinges emberrel, és ettől egyre kevésbé bízott a bátyjában. Hogyan hagyhatja Téóra?

Már azon volt, hogy hasfájást színlel, hátha Tum hazaviszi, de a bátyja gyorsabb volt. Megpaskolta a vállát, és odatolta az asztalhoz.

– Egy óra múlva érted jövök – mondta, és már ott sem volt.

Tar halálra vártan bámulta Téót. Itt fog elájulni...

– Nem ülsz le? – kérdezte Téo.

Tar remegő kézzel rátámaszkodott az asztalra, és lesüllyedt a padra. Félelmében ki kellett volna mennie mosdóba, csak attól meg még jobban tartott, hogy egyedül kell bolyongania.

– Tum elmondta, hogy nem akartál jönni. Nem foglak semmire kényszeríteni, de mivel itt hagyott, muszáj lesz ezt az egy órát együtt eltöltenünk. Ha gondolod, segítek addig megírni a házidat. Vagy elmagyarázhatok néhány anyagot, amit nem értesz.

Tar beharapta az ajkát. Jó lett volna, ha nem otthon egymagának kellene nyüglődnie az angollal, mégsem gyűjtött elég bátorságot ahhoz, hogy megszólaljon. Úgy meredt az asztallapra, mintha az eltűntethette volna innen.

– Rám néznél?

Tar félénken felpillantott a másikra. A vére a fülében pulzált.

Téo kinyújtotta a karját. Most nem voltak gyűrűk az ujjain, csak egy bőrkarkötő a bal csuklóján.

– Add csak ide az angolkönyved. Belenézek.

Tar suta mozdulatokkal levette a hátáról a táskát, és kivette belőle a kért tárgyat.

– A harmadik témakörnél tartunk – suttogta, miközben átadta.

– Rendben, megnézem... Látom, fogalmazást kell írnotok holnapra. Filmajánló. Van ötleted, milyen filmet szeretnél?

Tar szégyenlősen megvonta a vállát, és az inge alját kezdte morzsolgatni.

– Taxi?

– Kérdezed vagy mondod? – ráncolta a homlokát Téo. – A francia filmről beszélsz? Samy Nacerivel a főszerepben?

– Szeretem a francia filmeket – vallotta be Tar.

– Jó, nekem jó – bólogatott Téo. – Ismerem is, de mindjárt rákeresek a pontosabb adatokért. Vedd elő a füzeted, és tessék – adta vissza a könyvet –, nézd meg a mintát. Ez alapján fogjuk megírni.

Tar szíve hevesen zakatolt, miközben kipakolt mindent. Most nézett csak körbe, hova is került – Téo egy olyan padon várt rájuk, amiket jócskán eltakartak a fák és bokrok, csak az láthatta őket, aki épp a mellettük vezető ösvényen igyekezett a dolgára. Még a másik padra is alig lehetett átlátni, ahol jelenleg nem ült senki. Nem tudta eldönteni, hogy örüljön, amiért a tömeg elől rejtve van, vagy inkább még jobban tartson, mert így mondhatni Téóval kettesben maradtak.

Szerencsére még végig sem gondolta, mit kellene tennie, egy csapat lány foglalt helyet a közelükben. Tar valamelyest megnyugodott, hogy hallótávolságban vannak tőlük mások. Magához húzta a könyvet, és átfutotta a feladat mintáját. Amúgy sem volt túl jó angolból, zavarában viszont még annyira sem értette, mi van a papírra írva.

Fel sem mert pillantani Téóra.

– Kezdhetjük? – tudakolta Téo.

Tar kézbe vette a ceruzáját, hang azonban nem jött ki a torkán. Elkezdeni sem bírta.

– Vegyél egy mély levegőt – tanácsolta neki Téo. – Mi thaiul az első mondat?

– Hogy min alapult ez a film.

– Ühüm – helyeselt Téo. – Viszont ez nem könyvön alapult, így ez kihagyható. Mivel lehetne helyette kezdeni? Mi talán az egyik legfontosabb kérdés egy filmmel kapcsolatban?

Tar végignyalt kicserepesedett ajkán.

– Hogy a Taxi egy francia vígjáték?

– Pontosan. Engem legalábbis mindig az érdekel legelőször, hogy milyen a film. Vígjáték, horror, krimi, stb. Hogy lesz ez angolul?

Tar idegesen a ceruzáját forgatta az ujjai között.

– Na – noszogatta Téo. – Ez alap. Tudom, hogy tudod. Taxi is a...

– French comedy?

– Miért kérdezed, ha ez a helyes a válasz? Nézd csak a következő mondatot. Kicseréled a nevet, és már kész is. Szóval? Hogy lesz a következő mondatod?

– The film was directed by Gérard Pirès?

Téo nevetve megcsóválta a fejét.

– Nem értem, miért kérdezve válaszolsz, amikor tudod te. Jól mondtad. A francia kiejtésedért pedig külön gratulálok. Nagyon szépen ejtetted ki a nevet.

Tar fülig vörösödött a bók hallatán. Tudta Téóról, hogy francia származású, ott nevelkedett, egy francia anyanyelvűtől ez pedig hatalmas dicséret.

– De most angol van – mondta Téo. – Úgyhogy kérem a következő angol mondatot...

***

Téo rápillantott a mobiljára.

– Szerintem fejezzük be, mindjárt jön a bátyád.

Tar meglepetten pislogott a másikra.

– Eltelt egy óra?

– Nem tűnt annyinak, mi? – vigyorgott Téo. – Talán igazuk van, hogy jó tanár vagyok. Mellettem csak úgy repül az idő.

Tar nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon ezen. A játékos nagyképűség viccesen állt a fiúnak.

– Mi a döntés? – érdeklődött Téo komolyra fordítva a szót. – Szeretnéd, ha tanítanálak?

Tar beharapta az ajkát. Annyival könnyebb volt így megcsinálni a házit, és elsuhant az idő, nem úgy, mint amikor egyedül próbálkozik. Könnyű döntésnek tűnt, mégsem volt az a számára.

– De muszáj itt? – motyogta. – Nem lehetne nálunk? – Az elmúlt évben alig mozdult ki otthonról, és most se akart. Ha tehetné, a négy fal között töltené le a hátralevő életét. És ott legalább a bátyja is a közelben van.

– Ja, persze. Nekem mindegy, hol tanulunk. Mindjárt nézem is, mikor érek rá. Heti hány alkalmat szeretnél?

Tar megrántotta a vállát. Egy órával ezelőtt azt mondta volna, egyet sem. Az óra után, ha a régi önmaga lenne, rávágná, hogy mindennap. Mennyivel jobb mással megírni a leckét, mint egyedül! Most azonban nem tudta, mit felelhetne.

Mintha csak Téo a gondolataiban olvasna, így szólt hozzá:

– Ajánlok két lehetőséget. Normális esetben azt mondanám, heti egy-két óra elég lenne, és a heti anyagot gyakorolnánk. Ennyiből le lehet vizsgázni, ha nem vagy hülye, és te nem vagy az. – Felemelte az ujját. – De mivel Tum öccse vagy, hajlandó vagyok veled többet foglalkozni. Amikor kint éltem Amerikában, spanyol tanárhoz kellett járnom, mert véletlenül spanyolra jelentkeztem francia helyett. – Saját magát kinevette, és legyintett. – Ne kérdezd, hogyan csináltam, elbasztam rendesen, és egy rohadt szót nem tudtam spanyolból. De nem is ez a lényeg. Sokkal jobban szerettem, hogy hétköznap minden délután a tanárnál voltam egy órát. Az első felében megírtuk a házit, a másikban gyakoroltunk vagy magyarázott. Egy éve nem használtam a nyelvet, úgyhogy nem sok maradt meg belőle, de addig, amíg ott voltam, szerintem egészen jól ment.

Hogy Tar őszinte legyen magával, sokkal jobban tetszett neki a második variáció. A mai órában is az fogta meg, hogy otthon már nem kell az angollal foglalkoznia. Ha egyedül kellene házit írnia, és még heti kétszer Téo magyarázását hallgatni, abba belehalna. És itt nem csak a mostani problémája játszott közre, mindig is utálta az angolt. Sosem tudta megmagyarázni, miért, egyszerűen csak irritálta. Nem akart vele foglalkozni.

Azonban válasz helyett egy kérdés csúszott ki a száján.

– Miért tanítanál minden nap? Biztosan sok dolgod van – tette hozzá, hogy ne hangozzon olyan esetlenül.

Téo elmosolyodott.

– Mert ilyen jó fej vagyok. Ezek szerint a második lehetőséget választod.

– Nem feleltél rendesen a kérdésemre – jelentette ki Tar. Az elmúlt időszakkal a háta mögött nem tudja elhinni, hogy valaki csak úgy jó fej lenne. Az élet kegyetlen. Miért az emberek lennének jók és önzetlenek benne? – A bátyám kért meg rá, hogy pesztrálj minden délután?

Téo felsóhajtott.

– Annyit mondott, hogy a legjobb lenne minden délután tanulni veled – vallotta be. – De ezt csak azért mondta, mert haragudott rád, amiért titkolóztál előtte a korrepetálással kapcsolatban. Nekem viszont eszembe jutott a spanyolos eset, nem hazudtam róla, tényleg megtörtént. Ebben az egy órában döntöttem el, hogy hajlandó vagyok veled minden nap tanulni, ha te is akarod.

Tar ízlelgette magában az elhangzott szavakat. Végül is volt valamennyi értelme. Ha Téónak az a tanulási stílus jött be, érthető, hogy ő is hasonlóan szeretne tanítani.

– Ha nem bánod, ezt választanám.

– Nem ajánlottam volna fel, ha bánnám. Holnap jó, ha ötre átmegyek? Előtte még van dolgom.

Tar bólintott. Ezek után neki kell alkalmazkodnia Téóhoz. Meg amúgy is folyton ráér – az iskolán kívül egyáltalán nem jár el otthonról.

– Akkor holnap találkozunk – nyugtázta Téo, és ki tudja, miért, Taron végigfutott valamiféle borzongás.

********

Köszönöm, hogy olvastad! :) Ha tetszett a rész, csillagozz és kommentelj bátran! ^^