Tar

Matéo: Ma nem tudok átmenni hozzátok délután. Este, miután elmentél, találkoztam egy ismerősömmel, és... Hát leírom kerek-perec, megfürödtünk a jéghideg szökőkútban. Tüdőgyulladásom szerencsére nincs, de lázasan fekszem az ágyban.

– Tényleg felvásárlod Téónak a boltot? – kérdezte unottan Tum. – Aranykanál van a szájában, és szolgálók lesik minden panaszát. Nem kell még neked is pátyolgatnod.

Tar, mint aki meg sem hallotta, pakolta tovább a kosárba a nasikat. Éppen a sima és a csípős hínárchips között vacillált. Végül berakta mindkettőt.

Kihúzva magát Tum mellé lépett.

– De látod a fejlődésem? Itt vagyok veled a boltban, és nem akarok elrohanni.

– Az éremnek is két oldala van. Nem marad pénzem, mire végzünk.

Tar lesajnáló pillantást vetett rá, mire Tum nevetve magához húzta.

– Büszke vagyok rád, amiért itt vagy – borzolta meg a haját. – De most már tényleg fejezzük be.

– Te nem veszel neki semmit?

– Mindet én veszem neki, öcsi.

– Jó, ez jogos – ismerte el Tar. – Kell a pénzem az egyetemre. Nem olcsók a művészkellékek. Én csak ezt tudom megvenni neki – emelte fel a hínárchipset.

– Az is bőven sok. Lázas, nem halálos beteg. Nem kell ennyire kedvesnek lenned.

– Te meg néha lehetnél kedvesebb a legjobb barátoddal.

– Szoktam. Csak ezek szerint te nem látod. Sok mindent nem tudsz.

***

– Tum, Tar! – üdvözölte a két érkező fiút Matéo. – Örülök, hogy látlak titeket. Jobban néztek ki, mint én.

Mi tagadás, vöröslő orral, fakó szemmel, fehér arccal Matéo valóban nem nyújtott lehengerlő látványt. Pedig Tar egészen idáig azt hitte, ő még betegen sem tud rosszul kinézni. Nem mintha zavarta volna. Pocsékul egészen aranyos volt.

– Gondoltam, ha már az öcsém idejön hozzád, nekem is illő lenne megnéznem a legjobb barátom él-e még. – Tum megállt az ágy végében, és félre döntött fejjel végigmérte Matéót. Mármint ami kilátszott belőle, mert nyakig volt takarózva. – Szerintem már fél lábbal a sírban vagy. Jó, hogy eljöttem.

Matéo a szemét forgatta.

– Kár volt. Jobban örültem volna, ha csak Tar jön. Sokkal kedvesebb, mint te.

Tar jót mosolygott rajtuk.

– Hoztam a kedvenc nasidból – sétált oda Matéóhoz. Leült az ágy szélére, és átnyújtotta a zacskót. – A gyümölcsöket odaadtam a szolgálóknak.

– Látod? – kérdezte Matéo Tumot. – Neked is így kellene viselkedned.

– Mi vagyok? A feleséged? Örülj, hogy meglátogattalak.

– Igaz is. Mit is vártam a legjobb barátomtól?

– Ha ez megnyugtat, ő fizetett – kotyogott közbe Tar.

– És elhoztam a jegyzeteket is. – Tum levette a vászontáskát a vállára, és kivett belőle egy vékonyabb paksamétát. – Tessék. – A lapokat az íróasztalra dobta.

– Igazán hálás vagyok a nagylelkűsegédedért – gúnyolódott Matéo.

– Lehetsz is – vágta rá Tum. – Most viszont hagylak szenvedni, elég szarul nézel ki. Gyere, Tar, menjünk. Pihennie kell.

Tar egy szomorú pillantást vetett Matéóra, de beleegyezett, hogy hagyja a fiúnak, kicsit titkolják azt a valamit, ami köztük van, így mást nem tehetett. Majd írok – tátogta. Észrevétlenül végigsimított Matéo takaró alól kilógó kézfején, és a bátyja mellé szegődött. Búcsút intett Matéónak, mielőtt kiment az ajtón.

Matéo

Amikor Matéo megpillantotta Tar őszinte mosolyát, elolvadt a szíve. Kócos hajjal és egy kicsit túlméretes pólóban ácsorgott a küszöbön, ami felettébb szexivé tette. Matéo a betegsége miatt pár napja már nem látta, és most nem tudta türtőztetni magát. Nyomban a karjába vonta, és mélyen beszívta a fiú gyümölcsös illatát.

Tar belesimult az ölelésébe. Az orrát a vállához fúrta, amitől jóleső borzongás futott végig Matéón. Örökké így tudott volna maradni, és tudta, Tum sincs jelenleg otthon, néhány hosszúra nyúló másodperc után mégis eleresztette Tart.

– Hiányoztál – nyomott puszit Tar arcára, és ellépett tőle. Felemelte a zacskót a kezében. – Hoztam sütiket az angolhoz.

– Akkor te is hiányoztál – nevetett fel Tar, és máris lecsapott a zacskóra. – Hmm, csokis süti. Kirakom tányérra. – Ezzel el is indult a konyha felé.

Matéo egy pillanatig még az ajtóban ácsorgott, és a fiút bámulta. Nem hazudott a minap, hogy mindent imád benne, minden porcikáját. Őt nézni bárminél jobb volt. Majd amikor Tar alakját elnyelte a konyha, rutinosan a tévéhez lépett. Mára angol filmet hozott. Ahogy beüzemelte, a fejében hallani vélte Tar panaszkodását, és ez mosoly csalt az arcára.

– Egyszer nem akarod elfelejteni? – szólalt meg mögötte Tar bánatos hangja.

– Nézd a jó oldalát – fordult hozzá Matéo. Tar két tányérral a kezében állt meg a dohányzóasztalnál. – Minél több korrepetálásunk van, annál többször láthatsz.

– Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Akkor látlak, amikor akarlak.

Matéo elgondolkodva bólogatott.

– Attól még velem vagy, ez csak jó lehet, nem?

– Nem... De nélküled sokkal rosszabb lenne. – Tar az egyik tányért lerakta az asztalra, a másikkal törökülésbe kuporodott a kanapéra. – Mit nézünk?

– Vígjáték, mint mindig. – Matéo odaült Tar mellé, szorosan, hogy a lábuk összeérjen. Finoman végigsimított a fiú combján, mielőtt a saját süteményéért nyúlt.

Amint visszaegyenesedett, Tar nekidőlt, és kényelemben evett tovább. Matéo boldogan pillantott rá. Kicsit még most is hihetetlennek tartotta, hogy mindez valósággá vált.

***

Tum estig az egyetemen ragadt, így Matéo gondtalanul lépett be Tar szobájába, és elégedetten nyugtázta, hogy Tharn eltűnt a polcról. Sokkal jobban nézett ki az a polc kép nélkül. Tar közben megragadta őt, és odahúzta a számítógéphez. Meleg tenyere felforrósította Matéo kezét.

– Na? – kérdezte Tar fülig érő vigyorral. – Tetszik?

Matéo megszemlélte a hétvégi fotójukat, amelyiken keresztbeállt szemmel, idétlen fejjel nyújtogatják a nyelvüket a kamerába.

– Anyámnak azért ne mutassuk meg, mert lehet, beutal minket – nevetett fel, és megcirógatta Tar arcát. – Még gyogyósan is aranyos vagy.

– És van még egy meglepetésem. – Tar kihúzta az íróasztalfiókját, és egy kisméretű, kemény lapot adott át Matéónak. Pironkodva lesütötte a pillantását.

Matéo megfordította a papírt. Az egyik normálisabb képük manga változata nézett szembe vele.

– Nem akartam elmenni előhívattatni – motyogta Tar –, úgyhogy gondoltam, megrajzolom.

– Sokkal jobb – mondta Matéo őszintén. – Imádom.

Tar lábujjhegyre állt, és félénk csókot nyomott Matéo arcára, aki ettől tetőtől talpig lángra gyúlt.

Tar

Tar sűrűn pislogott a mobiljára. Este tíz múlt, és háromszor kellett elolvasnia az üzenetet, hogy biztosan jól értelmezte-e.

Matéo: Lógj ki a házból! Itt várlak az utcán. Apa terepjárójával jöttem, sötétítettek az ablakai.

Tar gyomra görcsbe rándult. Nemrég még biztosan Matéóval beszélt, amikor elpanaszolta neki, mennyire rettenetes telefonbeszélgetésen van túl Tharnnal. Felismerte a fiú bölcselkedését. De most mit akar egy sötétített ablakú kocsiban tőle? A hoteles esetnél nem gyanakodott, pedig kellett volna. Képtelen lenne megint fejest ugrani a hülyeségbe.

Kipillantott az ablakon. A háztól kicsit távolabb valóban ott állt egy fekete terepjáró, az ablakain nem lehetett belátni.

Gondolkodás nélkül felhívta Matéót.

– Mi az? Nem jössz? A fények alapján Tum a szobájában filmezik. Vagy valaki van még otthon?

Tar megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Felöltözöm, és megyek. Ha észrevennéd, hogy P'Tum felkapcsolja valahol máshol a lámpát, csörgess meg.

– Persze, figyelek.

A pizsamáját gyorsan lecserélte egy fehér hosszú ujjúra és egy fekete szabadidő nadrágra, és kifülelt a folyosóra. Tum szobájából valóban filmzajok szűrődtek ki. Tar halkan becsukta maga mögött az ajtót, és leszaladt a földszintre. Minél előbb ki akart jutni a kertbe, nehogy lebukjon.

A kabócák énekén túl csak messziről hallatszódott a forgalom zaja. Szinte teljes némaság uralkodott. Tar lefelé menet sehol sem mert fényt gyújtani, az udvar növényei sötétségbe burkolóztak. Az árnyak azonban így is elmélyültek. Megzörögtek a bokrok levelei, ág reccsent valahol a közelben.

Tar szíve a torkában dobogott. A saját kertjükben sétált, mégis mintha ezer veszély leshetett volna rá.

Futólépésben tette meg az utat a kapuig. A vas langyosan mart a bőrébe, emlékezve a napközbeni hőségre. Óvatosan kilesett az utcára. Tudta, hogy a kocsiban Matéo várja, mégis a sötétített ablakokat látva földbe gyökerezett a lába. Nehezen nyelt.

A vezető felöli ablakot lehúzták, és Matéo kihajolt rajta. Odaintett Tarnak, hogy szedje a lábát.

Tar felbátorodott, és beszállt mellé.

– Miért az apád kocsiját hoztad?

– Tum az enyémet előbb felismeri, és ennek az ablakán sem lát be. Nincs kedvem éjszaka magyarázkodni.

Tar bólintásul vette tudomásul. Ez végül is logikus lépés volt, ha nem akarnak lebukni. Bár azt továbbra sem értette, Matéónak mit kell a bátyjával megbeszélni, amire még mindig nem került sor.

– És mit csinálsz itt ilyen későn?

– Talán nem látogathatom meg a szerelmemet? – Matéo játékosan megcirógatta Tar állát.

– Nem hiszem el, hogy csak ezért ideautóztál, amikor pár órája találkoztunk.

– Pedig tényleg ezért jöttem. Nem tudtam tétlenül nézni, milyen szomorú vagy.

Tar mellkasa megtelt melegséggel.

– Nem kellett volna iderohannod, egyedül is túlélném, mint mindig – suttogta szemlesütve, majd belepillantott Matéo szemébe. – De nagyon örülök, hogy eljöttél.

– Ez csak természetes. Elraboltad a szívem, hogy hagyhatnálak magadra? Ha a szívem szenved, én megvigasztalom.

Tar pukkadozva felröhögött.

– Nagyon szeretlek, de inkább ne bókolj, ez rémes.

– De kimondtad, hogy szeretsz – vigyorodott el Matéo. – Mondd még egyszer! Hallani akarom.

Tar az ajkába harapott, miközben félénken elmosolyodott. A nagy vallomást már korábban megtette, mégis valahogy a két szónak más volt a jelentése.

– Szeretlek.

Matéo szeme felcsillant, tenyerét rásimította Tar arcára. Közelebb hajolt hozzá. Tar orrába bekúszott a fiú mandarinos illata, átjárta, megcirógatta, kitöltötte az érzékeit. Ösztönösen előrébb mozdult ő is, az arcukat már csak alig néhány centi választotta el.

– Én is szeretlek – vallotta meg Matéo. A tekintete Tar szájára siklott, és végignyalt az ajkán.

Tar gyomrában bizsergés gyúlt attól a pillantástól. Levegőt sem mert venni.

Matéo lassan megszüntette közöttük a távolságot. Finoman ért Tarhoz, óvón, gondoskodón, mintha még mindig engedélyt kérne. Tar szétnyitotta az ajkát, hagyta, hogy Matéo elmélyítse a csókjukat. A fiú nyelve gyengéden körbejárta az övét, szabad keze a derekára csúszott.

– Szeretlek – lehelte Matéo újra.

Tar a fiú nyakába kapaszkodott, és amennyire az autóban lehetett, hozzápréselődött. A mellkasuk összesimult, a szívük egy ütemet vert.

Matéo édes íze olyan volt, mint gyógyír a törött lelkére. A fiú nem rakhatta őt össze, de egy részének enyhülést hozhatott. Annak, amelyik úgy vágyott a szeretetre, mint szomjazó a vízre. Mert tudta, hogy nincs egyedül a sötétségben, és valaki őszintén szereti. Matéo minden mozdulatából sütött az óvó gondoskodás.

El sem akarta engedni a fiút, amikor Matéo hátrébb húzódott tőle.

– Hoztam neked valamit – mondta Matéo, és hátra nyúlt az első két ülés között.

Egy rózsaszín, pufi valamit húzott elő. Tar csak akkor eszmélt rá, mi is az, amikor Matéo a kezébe nyomta: egy közel hatvan centi hosszú, henger alakú párna volt, kunkori farokkal, két aranyos füllel, turcsi orral, pont szemmel és pírral az arcán – tulajdonképpen egy malac plüsst kapott.

– Remélem, majd rám emlékeztet – jegyezte meg Matéo somolyogva.

Tar odamérte a fiú arcához.

– Hasonlít.

– Gonosz – kacagott fel Matéo. – Tetszik? Láttam, hogy nincs a szobádban egy sem, ez meg annyira röhejesen nézett ki, hogy nem tudtam megállni. Garancia, hogy eszedbe jussak.

Tar meghatottan felnevetett.

– Tőled még egy plüss is tetszik. – Magához ölelte a malacot, hogy ezzel is nyomatékot adjon a szavainak. – Nong Téónak fogom hívni, ha már rád kell, hogy emlékeztessen.

– Kreatív... Ezt legalább ölelgetheted akkor is, ha én nem vagyok ott, hogy megölelhesselek.

– És ha itt vagy, de én akkor is őt ölelgetem?

– Határozottan megsértődöm. Egyébként párna is. Azért mertem megvenni, mert ha a plüsst nem is szereted, párnát csak használsz.

– Tényleg nem vagyok plüssös – ismerte el Tar. – Ezért nem találtál semmit a szobámban. De nem hazudtam, hogy tőled még ez is tetszik. Csak többet ne vegyél, jó?

– Oké – kuncogott Matéo. – Jobb kedved lett?

Tar fülig érő szájjal bólintott.

– Mindig jobb kedvem lesz, ha találkozunk.

– Sajnálom, hogy nem lehetek többet veled, de neked is jobb lesz, ha lassan visszamész. Még a végén lebuksz Tum előtt.

Tar csalódottan felsóhajtott.

– Tudom.

– Holnap nem érek rá, de holnapután beszélek Tummal, jó? Nagyjából összeszedtem, mit akarok neki mondani.

Tar erre hirtelen nem tudta, mit felelhetne. Persze, akarta, hogy vége legyen a bujkálásnak, de azt is, hogy ő is megtudhassa, mi ez a dráma. Ám úgy tűnt, Matéo kizárja őt ebből.

– Mi is találkozunk? – kérdezte inkább.

– Ez csak természetes. – Matéo odahajolt hozzá, és finom csókot lehelt a szájára. – Alig várom, hogy láthassalak.

Tar kiszállt az autóból, és magához szorította Nong Téót, amelyet átjárt Matéo illata. Talán a fiú egészen idáig a plüsst ölelgette. Az illatból Tar viszont erőt merített, és sokkal könnyedebben tette meg az utat visszafelé. Kizárta a külvilág csúf, félelmet keltő hangjait, a malacba kapaszkodva bespurizott a házba. A nappaliban megtorpant. Fülelt. Csend honolt. Felosont a lépcső tetejéig, ott azonban majdnem vissza is esett. Tum éppen lehúzta a vécét. Tar úgy rohant vissza a fordulóig, mintha az élete múlna rajta. Onnan várta meg, amíg hallotta a bátyja ajtajának csukódását.

Ezt megúsztam...

Még azt kimagyarázhatta volna, miért ment le a földszintre, de hogy miért van utcai ruhában és honnan szerezte a malacot, azt már aligha. Gyorsan bezárkózott a szobájába, mielőtt Tum újra kijön a sajátjából.

Ahogy a négy fal biztonságába került, lenézett a kezében szorongatott Nong Téóra. A szája önkéntelenül mosolyra görbült, a szíve hevesebben kalimpált tovább. Ezt legalább ölelgetheted akkor is, ha én nem vagyok ott, hogy megölelhesselek... Gondoltál rá, hogy sose legyek egyedül.

Kisgyerek kora óta most először aludt el egy plüssel a kezében.