Matéo

– Miért kerestél?

Matéo az ebédjét a kezében tartva megállt Techno mellett, és igyekezett átgondolni, mit is csinál. Azt hitte, kettesben lesznek, esetleg Type csatlakozik hozzájuk, ám arra álmában sem gondolt, hogy Tharn szintén itt fog ülni. Ezek ketten nem háborúban állnak egymással? Type az egész egyetem előtt leégette magát a homofóbijával, Tharn pedig nyíltan meleg. Mi a lószart keresnek egymás mellett?

– Nem ülsz le? – kérdezte Techno meglepetten, miután Matéo túl sokáig morfondírozott magában.

– Ja, igen. – Ezzel ledobta magát az egyik székre. Végtére is neki nincs konfliktusa Tharnnal, és nem vele ebédel, Technóhoz jött. Arról nem tehet, hogy ő is itt van. – Szóval? Miért hívtál?

– A második szemeszterben kezdődik az egyetemek közötti kupa, focibajnokság. Most állítják össze a felsőbb évesek a csapatot. Hivatalosan ugye nem vagy tagja a csapatnak, de mivel időnként lejársz edzeni, és jó vagy benne, szeretnélek beajánlani. Kellene egy jó bal szélső.

Matéo elmosolyodott, kis híján fel is röhögött. Techno és a foci! Úgy tűnik, annyira csapatkapitány akar lenni, hogy minden lehetséges módon megragadja az alkalmat, hogy segítsen. Most ezek szerint Matéót akarja beszuszakolni a csapatba, hátha megveregetik a vállát egy tehetséges ember szerzése miatt.

– Nem focizok – jelentette ki Matéo.

Techno szeme tágra nyílt.

– Mi? Miért nem? Valahányszor játszol, gólt rúgsz! Nem tudom, hogyan csinálod, de jó vagy. Miért nem akarod kisegíteni az egyetemed?

– Nincs időm – felelte egyszerűen Matéo, és nekilátott az ebédjének.

Csakhogy Technót nem lehetett ilyen könnyen lerázni.

– Mi az, hogy nincs időd? Mindig azt mondod, sosem tanulsz. Nem lehet ez kifogás. Ráadásul az nem vizsgaidőszakban lenne! Type, segíts!

Type éppen az italát szürcsölte, de erre felnézett.

– Hadd döntse már el, mit akar! Én sem fociznék ezen a hülyeségen a te két szép szemedért.

– Elég szomorú! – dühöngött Techno. – Látod, Téo? Ilyen hálátlan barát. Te ne legyél ilyen!

Matéo Tharnra pillantott.

– Veled mi a helyzet? Te is focizol? – Ezért vagy az asztalnál?

Tharnt jól láthatóan meglepte, amiért Matéo megszólította – a keze megállt félúton a szája és a tányérja között.

– Én?

Matéo bólintott.

Tharn hátra dőlt a székén, és valami zavart mosolyféleség jelent meg az arcán.

– Öhm... Nem, én nem focizom. A szabadidőmet általában a próbateremben töltöm, nincs időm ilyenekre.

– Nem lehet eleget gyakorolni – értett egyet Matéo. – Látod, No? Nekem is van elfoglaltságom.

– Oh, de csak úgy focizni ráérsz lejárogatni? – horkantott fel Techno.

– Kell a pihenés – vágta rá Matéo, majd felsóhajtott, és úgy döntött, ad egy normális magyarázatot, hátha úgy Techno is felfogja a helyzetet. Amúgy is tartotta annyira jó ismerősének, hogy ne rázza le félvállról. – Egyetemi bajnokságokra viszont tényleg nincs időm. Ahhoz rendesen kellene edzésre járni, és a meccseken is itt kellene lenni. Hétköznap korrepetálok, hétvégén ahogy Tharn is, én is gyakorlok. A zeneszak nem csak abból áll, hogy végigüljük az óráinkat, és levizsgázunk. Heti több órás gyakorlásra van szükségünk, ha lenni akarunk valakik.

Techno csalódottan lehorgasztotta a fejét.

– Veszíteni fogunk...

Matéo felnevetett.

– Annyira azért nem focizom jól. Rúgtam egy-két gólt, igen, de közel sem annyit, mint amennyit állítasz. És ezek nem voltak komoly meccsek.

Techno kedvtelenül legyintett.

– Nemet mondtál, ne mosakodj! Nem érdekel.

– Most duzzogsz?

– Nem...

Az asztalnál ülő társaság kedélyesen kinevette Technót.

– Szóval Tharn szaktársa vagy? – érdeklődött váratlanul Type. Múltkor nem szentelt különösebb figyelmet Matéónak, lefoglalta a szobatársa szidása, de most, hogy talán elásták a csatabárdot, egész normálisnak látszott. – Úgy tűnt, ismeritek egymást.

Matéo összenézett Tharnnal, valószínűleg hasonló gondolatok kavaroghattak a fejükben.

– Látásból ismerjük egymást – helyeselt Matéo.

Techno erre már felkapta a fejét.

– Csak nem feszültséget érzek?

– Köztünk nincs feszültség – hárította Matéo. Kivéve, ha most az egyszer tévedek, és tényleg közöd van Tar állapotához...

Techno megvonta a vállát.

– Mondjuk még sosem láttalak senkire neheztelni.

– Addig örülj – vigyorgott Matéo.

– Hát már ettől a nézésedtől összecsináltam magam, úgyhogy szerintem is jobb – nyugtázta Techno, és visszafordult inkább az ebédjéhez.

Matéo is követte a példáját. Igyekezett minél gyorsabban belapátolni az ételt, hogy mielőbb visszarohanhasson Tumhoz, de ezek a pillanatok már törvényszerűek. Alig maradt pár falat a tányérján, amikor Tum dühös tekintettel megállt mellette.

– Kész vagy? – kérdezte barátságtalanul.

Matéo ettől a hangsúlytól úgy érezte magát, mint egy bűnös gyerek, aki lebukott, holott semmi rosszat nem követett el. Felnőtt emberek, kulturáltan elkölthetnek egy ebédet anélkül, hogy kedvelnék egymást. Miért kellene háborognia, csak mert Tum utálja? Tar sosem mondta, hogy Tharn a bűnös.

Csak hát ezt magyarázza meg bárki is Tumnak...

Matéo bocsánatot kért az asztalnál ülőktől, és követte a barátját.

– Miért nem vártál meg a karunkon? Úgy volt, hogy az aulában találkozunk.

Tum szeme szikrákat hányt.

– Komolyan még számon kérsz?

– Dehogy is! Csak meglepett, hogy utánam jöttél...

– Mintha megéreztem volna, hogy rosszban sántikálsz? – vágott közbe epésen Tum. – Hogy éppen hátba szúrsz?

– Hülye! Érdekel a magyarázatom?

– Miért magyarázkodni egyszerűbb, mint inkább meg sem tenni?

– Ne legyél már gyerek! Technóval találkoztam. Tehetek róla, hogy Tharn is ott volt? Miért viselkedsz úgy, mintha lepaktáltam volna az ellenséggel? A teremből sem mész ki, amikor közös óránk van.

– Azért ne hasonlítsd össze a kettőt! Az óra kötelező, vele ebédelni aligha.

– De pont annyira nem érdekelt a jelenléte. Mondom, Technóval ebédeltem, nem vele. Még tíz percet sem ültünk egy asztalnál.

Tum megtorpant a folyosón, és szembe fordult vele.

– Ezek után még van képed az öcsém szemébe nézni?

– Tudod, szerintem ő érettebben viselné a dolgot, és nem rendezne ekkora jelenetet, mint te. Az ő szájából egyszer is elhangzott, hogy Tharn bűnös? Fogalmunk sincs, mi történt kettejük között, és...

– Mégis hogy mondhatsz ilyet? – förmedt rá Tum. – Lehet, fogalmam sincs, mi történt, de azt tudom, hogy az egyik nap az öcsém még jól volt, és Tharnnal járt, a másik nap már nem jártak, és Tar se nem aludt, se nem evett, pszichiáterhez kellett elvinnünk... És még most sincs jól. Ha Tharnt akarom hibáztatni, akkor neked ahhoz semmi közöd.

Matéo vett egy mély levegőt. Továbbra sem tartotta magát bűnösnek, de úgy érezte, ez most a legkevésbé sem számít. Még ha nem is olyan látványos, Tum beleroppant Tar „betegségébe", és ez ellen nem tehet semmit. Valószínűleg a fiú csak akkor tudná elengedni ezt a sérelmét, ha kiderülne, mi történt Tarral, és Tharnnak valóban nem lenne köze hozzá.

– Igazad van, sajnálom – mondta Matéo. – Én tényleg Techno miatt ültem oda, nem foglalkoztam Tharnnal... – Sajnálom ezt a hazugságot, de meg kell értened. – Többet nem fordul elő, ígérem! Fontos a barátságunk, ne veszekedjünk ilyen miatt.

Tum lehunyta a szemét egy pillanatra.

– Menjünk, nem akarok elkésni miattad az óráról.

***

Matéo a hátsó ajtó felől közelítette meg Tumék házát, ahogy a korrepetálások előtt szokta. Már előre tartott Tum reakciójától, aki nem is hazudtolta meg önmagát.

– Oh, hát megjöttél – fintorgott, amikor Matéo belépett. – Még tudod, kik a barátaid?

Matéo a szemét forgatta.

– Menj, vegyél egy hideg zuhanyt, mert még mindig füstölögsz.

– Inkább téged nyomnálak a zuhany alá. – Tum mogorván feltrappolt a lépcsőn.

Tar, aki mindezt az asztal mellől nézte végig, értetlenül a homlokát ráncolta.

– Összevesztetek?

– Csak egy kis nézeteltérés – legyintett Matéo. – Ne foglalkozz vele. Elhoztam a hétfőre ígért angol filmet. Megnézzük?

– Min vesztetek össze? – kíváncsiskodott tovább Tar.

Matéo közelebb lépett hozzá, és rákoppintott a fiú orrára.

– Ne legyél ilyen kíváncsi.

Tar csalódottan felsóhajtott, és átült a kanapéra.

– Felőlem filmezhetünk.

Matéo kivette a táskájából a DVD-t, beállította a tévét, és leheveredett Tar mellé. Ahogy közelebb csúszott hozzá, érezte a finom gyümölcsös illatát, és szerette volna úgy átölelni, mint amikor betegen tévéztek. A gondolatba beleremegett a szíve.

– Tényleg nem mondod el, miért vesztetek össze P'Tummal? – fordult felé Tar.

Matéo megfogta Tar tarkóját, és visszafordította a fejét a tévé irányába.

Tar felszusszant, törökülésbe húzta a lábát, és látszólag unottan várta a film kezdetét.

– Ez mese? – lepődött meg.

– Bajod van a mesékkel?

Tar megrázta a fejét.

– Helyes – nyugtázta Matéo elégedett mosollyal. – Én szeretem őket, és kezdetnek jók lesznek, hogy tanulj.

– Én némelyiknek a grafikáját szeretem – fordult ismét hozzá Tar. – Sokat lehet belőle tanulni, és...

– Tar – szakította félbe Matéo nevetve. – Angolóra van, nem rajz.

Tar beharapta az ajkát, és szégyenlősen elfordította a fejét.

– Bocsánat.

Matéo mosolya még szélesebb lett – mindennél aranyosabbnak tartotta, amikor Tar elpirult. Az ujjaival finoman visszanyúlt a tarkójához, és gyengéden megsimogatta a nyakát.

– Később meghallgatom, amit mondani szeretnél, de csakis óra után. Rendben?

Tar lelkesen bólogatott, mire Matéo hirtelen ötlettől vezérelve a füléhez hajolt. A gyümölcsös illat még intenzívebb lett, Matéo beleszédült az aromába.

– De csak ha a film után szépen összefoglalod a lényeget – suttogta.

Tar csettintett a nyelvével, és félre tolta magától Matéót.

– Gonosz!

Matéo somolyogva hátradőlt.

– Az vagyok, nem tagadom. Te viszont figyelhetnél, mert a semmiért megy a mese.

***

Tar úgy dőlt el a kanapén, mint egy kivágott fa.

– Muszáj ezt csinálnunk? – nyafogta. – Elmondtam mindent, amit tudtam, elég már.

– Miért panaszkodsz? Sokkal jobban beszélsz, mióta elkezdtük a korrepetálást.

Tar megvonta a vállát.

– Attól még szenvedek.

Matéo jóízűen felnevetett.

– Korrepetáltam már másokat is, de ennyire még sosem vergődött senki. Olyan rossz velem az óra?

– Az angollal van baj, nem veled...

– Akkor az a jó hírem, hogy mára végeztünk.

Tar úgy ült fel, mint egy rúgósjáték.

– Tényleg?

Matéo bólintott, miközben jót mosolygott Tar reményteli arca láttán. Mintha tényleg kínozni akarná az angollal...

– Aha, úgyhogy most már mesélhetsz. Mit lehet még a mesékből tanulni?

Tar máris felvillanyozódott, és kényelembe helyezte magát. Úgy ömlöttek belőle a szavak, mint a víz az áttört gát mögül. Levegőt sem vett közben.

Matéo viszont nem bánta. A kanapé támlájára könyökölt, fejét megtámasztotta a kezén, és elbűvölve nézte a fiút. Itta magába a szavait, és azt kívánta, bár sose érne véget ez a pillanat. Gyönyörű volt a másik, ahogy önfeledten beszélt.

Tar közel húsz perc után kapott észhez, hogy talán elragadtatta magát.

– Sajnálom, valószínűleg téged nem érdekel ennyire részletesen – vakarta meg a füle tövét.

– Azért a felét azt hiszem, felfogtam – nevetett Matéo. – Esküszöm, kedvet kaptam a rajzoláshoz.

– Ezt csak úgy mondod – motyogta Tar fülig vörösödve.

– Tényleg szeretem hallgatni az embereket, ha ennyire lelkesen beszélnek. A volt barátom pedig tetováló művésznek készült. Nem most áradoznak először nekem a rajzolásról.

Tar félénken lesütötte a pillantását, a füle még vörösebb lett.

– Akkor biztosan unod.

Matéo somolyogva megcsóválta a fejét.

– Miért vagy ilyen pesszimista? Úgy nézek ki, mint aki bealudt a beszéded közben?

– Nem – ismerte el Tar.

– Akkor nem untam. Majd szólok, ha valami nem érdekel. Vagy úgy nézek ki, mint aki nem mer szólni? – Saját magát mulattatta a megjegyzése. Ilyen legfeljebb órákon fordult elő, amikor ki is vágnák, ha közölné, most már beszéljenek érdekesebb témáról.

– Nem...

– Na, látod! Megnyugodtál?

Tar megadón felsóhajtott, és végre újra ránézett.

– Meg... És most már elmondod, miért vesztetek össze P'Tummal?

Matéo meglepődött a hirtelen váltáson, majd felkacagott.

– Nem fúrja még ki az oldalad a kíváncsiság?

– De, mert nem válaszolsz. Lassan két órája itt ülünk, de még mindig nem jött ki a szobájából.

Matéo a homlokát ráncolta. Egyáltalán nem izgatottságot látott Tar szemébe, inkább kétségbeesettnek tűnt az arca.

– Te nem is kíváncsi vagy... Aggódsz érte.

– Hogyne aggódnék! Eddig még sosem beszélt így egy barátjával sem, pedig már veszett össze másokkal is. Így tudom elképzelni, amikor... amikor P'Tharnnal ugrottak egymásnak. Nem akarom, hogy megismétlődjön.

Tharn... Mindig csak Tharn... Most már engem is rohadtul érdekel, mi a franc történt itt akkor...

– Nem kell aggódnod – nyugtatta Tart. – Ki fogunk békülni, csak le kell nyugodnia. Tettem valamit, ami szerintem nem rossz, de szerinte az, és ezen összekülönböztünk. Majd ha nem akar semmit hozzám vágni, megbeszéljük, és bocsánatot kérek, amiért megbántottam.

– De ha nem tettél semmi rosszat, miért kérsz bocsánatot? Ismerem a bátyámat, forrófejű, elhiszem, hogy valamin felkapta a vizet, amin nem kellett volna.

Matéo felsóhajtott. Bár ilyen egyszerű lenne az egész!

– Mert bár nem volt bennem rossz szándék, megbántottam őt. Ezért kérek bocsánatot. Gondolkodhattam volna... De tényleg ne legyél ennyire kíváncsi. Most már tényleg csak az vagy.

– Jó, befejeztem, tényleg nem rám tartozik. Csak azt akarom, hogy ne veszekedjetek. Rossz így látnom titeket.

– Megoldjuk, tényleg – biztosította Matéo. Mert az nem lehet, hogy így érjen véget a barátságuk. Tumot ennyire nem vakíthatja el a harag, egy apró botlásnál szilárdabb a kapcsolatuk. – Viszont még mindig szomorúnak tűnsz – állapította meg Tar fancsali képét látva. – Feldobjuk a kedved?

Tar szeme máris felcsillant.

– Van ötleted?

– Persze! – Matéo egy szemvillanás alatt feltérdelt a kanapén, elkapta Tar derekát, és csiklandozni kezdte.

Tar hangosan felnevetett.

– Ne már, nem erre gondoltam!

– De máris jobb kedved van...

– És mindjárt bepisilek. Elég lesz! Nem bírom, megadom magam!

Ahogy Tar ficánkolt, magára rántotta Matéót. Ő egy pillanatra lefagyott, ám mivel úgy tűnt, Tar nem ijedt meg a helyzettől, folytatta a csiklandozását. Mi tagadás, neki nagyon is jól esett ez a közelség.

– Abbahagyod a szomorkodást?

– Abba... esküszöm... csak fejezd be!

– Mit csinálsz az öcsémmel!? – Tum úgy rontott le az emeletről, mint egy támadásra kész vad, de a lépcső alján megtorpant. Értetlenül bámult a két megmerevedett fiúra. Tar a hátán feküdt, az egyik térdét Matéo gyomrán támasztotta meg, hogy letolja magáról, Matéo pedig fölötte hajolt, az ujjai Tar oldalán pihentek.

– Én? – kérdezte Matéo ártatlanul. – Semmit.

– Semmit!? Akkor miért fekszel rajta, és miért hallom odafent is, ahogy kiabál?

– Ha pontosak akarunk lenni, fölötte térdelek, nem fekszem rajta – javította ki Matéo. Tar valószínűleg azt a közelséget már biztosan nem tűrné meg. Így is meglepetést okozott, amiért ennyire közvetlen lett vele. Nemrég Matéo még csak hozzá sem érhetett.

Tar lelökte magáról Matéót, és kiült a kanapé szélére.

– P'Tum... Nem történt semmi, mi csak... nem csináltunk semmit.

– Te is kezded, hogy semmit? Akkor miért kiabáltál?

Tar szégyenteljesen a padlót bámulta.

– Csak... megcsiklandozott.

Tum hitetlenkedve bámult rájuk. Mi tagadás, valóban hülyén hangzott.

– Tudjátok, mit? Nem érdekel. De ha még egyszer kiabálni hallom az öcsémet, kirúglak a házból!

– Nyugodj meg, Tum, nem bántom az öcséd. Ismersz.

Tum felhorkantott.

– Ebédig én is ezt hittem. Nem először szúr hátba egy barát, miért lepődnék meg, ha te is megteszed?

Tar szája rögtön legörbült, és még rosszabbul festett, mint a csiklandozás előtt. Gratulálok Tum, tényleg nem bírod fékezni magad, ha ideges vagy!

Tum viszont észre sem vette magát, a fejét rázva visszament az emeletre.

Matéo agya sebesen járt. Szerette volna kimozdítani Tart a házból, főleg hogy most nem ajánlatos Tum közelében maradnia, viszont olyan program kellett, ahova nem tömegbe rángatja szegény kölyköt. Mi az, amit emberektől távol lehet csinálni?

– Nincs kedved kipróbálni, milyen motort vezetni? – Nem nézte Tart tipikusan motorozós fiúnak, de semmi más nem jutott eszébe.

Tart is meglepte a kérdés.

– Én motorozni? – pislogott. – Sosem vezettem semmit.

– Csak kicsit szórakozni gondoltam, nem véresen komolyan venni.

– Másnak félted odaadni a motorodat, mert szerinted összetöri, de nekem a kezembe adnád? Én fogom elsőnek összetörni.

Matéo jóízűen felkacagott. Valahogy erre az aranyosan kétségbeeső Tarra számított, amint feltette a kérdést.

– Igazából arra gondoltam, mint amikor a bátyádat kezdtem tanítani. Pont annyira fosott, mint te. Mögé kellett ülnöm az elején. Úgy nem vészes. Veled nem terveztem tovább menni.

Tar látványosan habozott.

– És ha félúton meggondolom magamat? – kérdezte félénken.

– Akkor meggondoltad magad, és kész. Nem fogok fegyvert fogni a fejedhez, hogy már pedig te vezetni fogsz. Minek nézel engem?

Tar félszegen megvonta a vállát.

– Bárki mérges lehet, mert kivisz valahová, ahol kipróbálhatom, de ott mégis nemet mondok.

– Úgy tűntem eddig, mint aki bármin könnyen felkapja a vizet?

– Nem – ismerte el Tar.

– Akkor meg miért idegeskedsz?

Tar zavartan megvakarta a fejét.

– Jól van, nem piszkállak – somolygott Matéo. Hihetetlenül édes, amikor zavarban van. – Azt csinálunk, amit szeretnél.

– Igazság szerint kipróbálnám – vallotta be Tar szégyenlősen. – Sosem akartam motorozni, de hogy felajánlottad... Kedvet kaptam hozzá.

– Ez a beszéd – csapta össze a két kezét Matéo. – Kocsival jöttem, úgyhogy be kell ugranunk hozzánk a motoromért. Onnan elviszlek egy kihalt parkolóba, ahol semmiben nem tehetünk kárt.

Tar rábólintott.

– Szólok P'Tumnak, hogy elmentem veled. Még az hiányozna, hogy velem is kiabáljon.

– Tum már csak ilyen. Kiabál, ha valami nem tetszik neki.

Tarral összevigyorogtak, és a fiú felment az emeletre.

Matéo dübörgő szívéreszorította a kezét. Nem hitte volna, hogy valakiért még ennyire fog verni, és valamelyest csalódott abban, amiért pont Tar volt rá ilyen hatással. Miért olyan valakibe esett bele, akinél semmi esélye? Olyanba, akinek a bátyja ezt sosem hagyná jóvá, ő pedig nem akarja elveszíteni a legjobb barátját? Lehetetlen szerelmekbe kerülök állandóan.