Matéo

– Téo, vigyázz!

Matéo az utolsó pillanatban hajolt el a labda elől, mielőtt az fejbe vágta volna.

– Ábrándozni jöttél vagy focizni? – kérdezte Techno. – Mi bajod van? Type szokott máshol járni fociedzés alatt, nem te. Ha a csuklód fáj, minek jöttél? Sérülten amúgy sem kellene edzésre járkálnod.

– Jól van a csuklóm. Különben is, lábbal kell rúgni a bőrt, nem kézzel. Kosárra nem megyek.

Matéo még a mostoha-unokatestvére által ismerte meg Technót – nemcsak osztálytársak voltak, de együtt fociztak a gimiben. Néha gyakorlásképpen hármasban rugdalták a labdát hétvégente, vagy közösen ettek egy jót, mélyebb barátság azonban nem alakult ki Matéo és Techno között.

– Nekem mindegy, nem az én csuklóm – vont vállat Techno. – De tényleg minden oké veled? Furcsán hallgatag vagy.

Bár nem beszélt annyit, mint Techno – a fiú szája sosem áll be –, tény és való, hogy őt sem kellett félteni. Nem szokása, hogy egy szót sem szól az edzés alatt. Azonban tegnap óta nem tudta Tart és a rémálmát kiverni a fejéből. Olyan emlékeket ébresztett benne, amelyeket jó mélyen eltemetett magában, és amiktől nem tudott az éjszaka aludni. Csak azért jött ma focizni, hátha kitisztul az agya, de semmi hasznát nem látta. Összefacsarodott a szíve, ahogy felidézte Tar szenvedését. Vajon csak egy rémálom volt, vagy több annál? Újra és újra feltette magának a kérdést. Pontosan tudja, néha valóság rejlik az álmok mögött.

– Miért ne lennék jól? Csak kicsit tompítanak a fájdalomcsillapítók.

– Akkor inkább ülj le – javasolta Type barátságtalanul. – Kell a fenének még egy baleset. Én többet be nem viszlek a kórházba, ha kitöröd a nyakad.

– Ez meg a másik – sóhajtotta Techno. – Meddig fog még a szobatársával háborúzni? Én őrülök bele!

– Kérsz fájdalomcsillapítót? – ajánlgatta Matéo.

– Inkább lónyugtatót, köszi – bólintott Techno.

– Bocs, állatorvos nincs a családban. Viszont inkább lépek, nincs focis hangulatom. Be kell ugranom a legjobb barátomhoz. – Matéo köszönés nélkül távozott. Úgy érezte, látnia kell Tart, hogy megnyugodjon.

***

Matéo ezúttal a hátsó ajtón sétált be a barátja házába. Általában nem szeretett tiszteletlen lenni, és csak úgy betörni más otthonába, de a legjobb barátjánál ez talán hívatlanul is megengedett – főleg, hogy napi szinten járt már ide. Ha Tar esetleg éppen alszik, a csengő csak felébresztette volna.

Ám ahogy betoppant a nappaliba, a lépcsőn Tar jött le pizsamában. Először döbbenten megtorpant a láttán, talán kicsit meg is ijedt, de hamar elmosolyodott.

– P'Téo! P'Tumot keresed?

– Elhoztam neki a jegyzeteket. – Féligazság. Valóban jegyzetelt Tumnak, aki ma itthon maradt ápolni az öccsét, és valószínűleg el is hozta volna valamikor, de maga előtt nem tagadhatta, hogy a fiatalabb testvér miatt rohant ide az edzésről. – Jobban vagy?

Miközben Tar válaszolt, megtette a maradék fokokat, és megállt néhány méterre Matéótól a nappaliban:

– Ma már minden bennem maradt, amit ettem. A lázam sem magas.

– Ennek igazán örülök – mondta Matéo őszintén.

– Tar, kihez beszélsz? – hallatszódott odafentről Tum hangja, és néhány pillanat múlva megjelent a lépcsőn. – Oh, Téo, hát te?

– Elhoztam a jegyzeteket. Azért nem csengettem, mert nem tudtam, Tar alszik-e.

Tum legyintett.

– Nem gáz, nyugodtan bejöhetsz. Reménykedem benne, hogy nem rámolsz ki minket.

– De, már felmértem a terepet, mit adhatok el. A pornógyűjteményeddel kezdem.

– Idióta – morogta Tum, majd a tekintete találkozott Taréval. A fiatalabb fiú szemöldöke enyhén megemelkedett, a szája szegeltében mosoly bujkált. – Hazudik, nekem nincs olyanom.

– Ne már – röhögött fel Matéo. – Komolyan az öcséd előtt magyarázkodsz? Nemhogy bevezetnéd a rosszba.

Tar a fejét rázta.

– Nem érdekel, mid van és mid nincs. Csak a teáért jöttem le, ehhez a beszélgetéshez még beteg vagyok. – Ezzel elment a konyhába.

Matéo a távozó alakja felé biccentett.

– Mi van vele? – suttogta.

– A szobámban aludt, egész nap ott van. Nem próbáltam bemenni hozzá.

– Megnyugodtál?

Tum megvonta a vállát.

– Arra már rájöttem, hogy sosem lesz olyan, mint volt. De ha csak a fele életvidámságát visszakapja, én már boldog leszek. Egyelőre viszont ezt sem látom.

– Szerintem fejlődik. Ne legyél türelmetlen.

Tar egy bögrével a kezében jelent meg újra, úgyhogy abbahagyták a sutyorgást.

– P' – állt meg a kisebbik fiú Matéo előtt. – Említetted múltkor a francia könyveket...

– Ja, igen – kapott a fejéhez. – Bocsánat, tegnap nálam volt, csak elfelejtettem odaadni. Ha unatkozol betegen, és szívesen olvasnál, most is elmehetek érte.

Tar megrázta a fejét, a pillantását félénken lesütötte.

– Arra gondoltam, hogy esetleg mégis átmennék megnézni a könyveket, ha meggyógyultam... Ha még áll az ajánlatod...

– Persze – vágta rá Matéo. – Ha hétvégén jobban leszel, Tum elhozhat hozzám. Szívesen adok pár könyvet.

Tar elmosolyodott, és ahogy ránézett a nagy szemével, Matéónak vége volt. Elveszett a barna szem bámulásában.

– Köszönöm. Ha nem haragszol, én most... – Tar bizonytalanul az emelet felé bökött.

Matéo hirtelen magához tért.

– Menj csak pihenni, és legyél mielőbb jobban. – Már most is sokkal egészségesebbnek látszott, mint tegnap volt, és ez megnyugtatta Matéót. Jóleső érzés költözött a mellkasába.

– Adod akkor a jegyzeteket?

Tum hangja rántotta vissza, már megint Tart bámulta.

– Ja, persze. – Odasétált a konyhaasztalhoz, és lerakta rá a táskáját.

– Egyébként köszönöm.

Matéo a szeme sarkából rápillantott barátjára, miközben keresett.

– Mit? Hogy tegnap hazahoztam? Azt már akkor megköszönted. És nem értem, miért lepődsz meg ezen. Bármelyik barátomért megtettem volna.

– A könyves dolgot. Rég láttam ilyen boldogan csillogni az öcsém szemét, mint amikor áthívtad hétvégén.

Matéo lazán vállat vont, és az asztalra dobta a jegyzeteket.

– Kedvelem az öcsédet, és sok idő töltünk együtt. Egyáltalán nem furcsa, hogy a barátomnak tartom. Úgyhogy ne köszönj semmit, tényleg szívesen teszem.

– Azt hiszem, ez jó – gondolkodott el Tum hangosan. – Végre újra van barátja. Csak kicsit bizarr, hogy az én legjobb barátom, az ő egyetlen barátja.

– Miért? – ráncolta a homlokát Matéo. – Mert testvérek vagytok, már nem lehetek mindkettőtök barátja? Vannak testvérpár barátaim rajtatok kívül is.

– Jó, ez mondjuk jogos. Mindegy. Én csak örülök, hogy végre beszélget valakivel, és hogy te vagy az. Benned legalább megbízom.

Matéo megejtett felé egy mosolyt, és témát terelt, mielőtt jön a szokásos panaszáradat Tharnról.

– Holnap jössz egyetemre, vagy még jegyzeteljek?

– Ha reggelig nem lesz rosszabbul, akkor holnap már itthon hagyom egyedül. Majd üzenek.

Matéo néhány szívdobbanásnyi ideig még téblábolt, valamiért nem akaródzott neki elindulni, de feltartani sem akarta Tumot. Ismerte annyira a barátját, hogy tudja, ne rángassa el sokáig az öccse mellől.

– Legkésőbb hétvégén akkor találkozunk – mondta végül búcsúzóul. – Még úgyis beszélünk.

A csuklójára tekintettel Matéo ezúttal kocsival érkezett. Beszállt a volán mögé, elindította a motort, és egy pillantást vetett Tum ablakára, mielőtt elhajtott. Vonzotta valami abban az ablakban.

Tar

Tar egész délelőtt izgatottan várta, hogy átmenjen Téóhoz. A tegnapot végigbeszélgették franciául – Téo még az egyetemről is írt neki –, és kíváncsi lett a fiú házára. Állítólag rengeteg holmit hoztak magukkal Franciaországból, többek között híres festményeket és fotókat francia nevezetességekről, amelyeket ki is akasztottak, a dolgozószobában kész borgyűjtemény lapul, a nappaliban szuvenírekből állítottak kollekciót. Már hangzásra is érezni lehetett, ez milyen sokba kerülhetett, ám amikor Tum leparkolt a luxus villa előtt, Tarnak leesett az alá.

– Ennyire gazdagok? – csúszott ki a száján. Noha ők sem panaszkodhattak, Tum is az egyik legköltségesebb képzésre jár az egyetemen, emellett a ház mellett szegénynek érezte magukat. Sőt, Tharnék háza sem volt ekkora, pedig az övéké is impozánsabb, mint Taréké.

– Az anyja elismert pszichológus, a mostohaapja híres orvos, és egy egész üdülőlánc tulajdonosai Thaiföldön. Benne lehetnek Thaiföld húsz leggazdagabb családjában, de az egy százalékban tuti.

(Thaiföld elitje a lakosság egy százalékát teszik ki.)

– Már értem, miért olyan neki Franciaországba menni, mintha a szomszédba ruccanna át. – Téónak olyan lehet repjegyet venni, mint másnak cukorkát.

– De nem veri nagydobra. Kevesen tudják, milyen a családi háttere.

Kiszálltak az autóból, és Tum alig csengetett, a hatalmas vaskapu máris berregve kinyílt. A pálmák árnyékában fehérkavicsos ösvény vezetett a háromemeletes, vakítóan fehér villáig, a bejárat előtt vörös-márványterasz terpeszkedett, rajta az inas várt rájuk.

– Az úrfi odafent van a szobájában, már ismeri a járást. – Ezt az egyetlen mondatot mondta nekik, és már el is tűnt sötétbarna ajtó mögött.

Tar nem gondolkodott, elbambulva akarta követni.

– Vedd le a cipőd, mielőtt bemegyünk! – szólt rá Tarra a bátyja.

Tar a kerti nézelődésben – egy saját tavuk is van! – el is felejtette az etikettet. Először furcsán pillantott Tumra, majd ahogy felfogta a szavak jelentését, lerúgta magáról a cipőt.

A tágas előteret elárasztotta a hatalmas ablakokon beömlő napfény, és Tar amint meglátta a falon lógó néhány festményt, már semmi más nem érdekelte. Nyomban lecövekelt a képeknél, és mindet alaposan végignézte. Imádta a francia festőket!

– Sejtettem, hogy itt ragadtatok le – szólalt meg egy ismerős hang a fejük felett.

Tar a lépcső tetejére pillantott, ahol Téo a korlátnak támaszkodott.

– Mind eredeti.

– Nagyon gyönyörűek – dicsérte meg Tar.

– Nyugodtan nézelődj még, ha szeretnél.

Tar megrázta a fejét, és a bátyja oldalán felsétált Téóhoz. Nem akart egyedül lent maradni, a két fiútól pedig nem várhatta el, hogy ott szobrozzanak vele.

Egyszerű és letisztult folyosón sétált végig, ahol befordultak jobbra az utolsó ajtón.

Tar elámult Téo szobájától. Amikor látta a könyvespolcáról a képet, sejtette, nem egy apró lyukról van szó, de ez a helyiség nagyobb volt, mint az övé és Tumé együttvéve. A kevés berendezéstől pedig még tágasabbnak hatott. A szoba közepén a franciaágya terpeszkedett, szemben vele az a bizonyos könyvespolc. Az erkélyre nyíló ajtó mellett íróasztal foglalt helyet, a másik falnál pedig különböző gitárok és a tévé.

– Hű. – Tar csak ennyit tudott kinyögni.

Téo elmosolyodott.

– Válogass nyugodtan! Tum, addig gyere, mutatok valamit.

Ők ketten az íróasztalhoz mentek, Tar pedig lecsapott a regényekre. Talán egy órán át is válogatott. A végére öt könyvet emelt le a polcról, onnan azonban nem tudta szűkíteni a kört. Mindegyik nyelvezete egy kisebb kihívást jelentene neki, ami pont jó, hogy fejlessze magát, és a tartalmuk is érdekesnek tűnt. Fogalma sem volt, mi alapja választhatna.

– Melyiket ajánlod? – kérdezte meg végül Téót.

A fiú felnézett az ágyán szétszórt lapokból, amiket Tummal tanulmányoztak – valamikor időközben változtathattak helyet, csak Tar nem vette észre.

– Vidd mindet!

Tar beharapta az ajkát.

– De... ez öt darab.

Téo somolyogva körbemutatott.

– Szerintem nem fogok belehalni.

Tar szája felfelé görbült, és szó nélkül berámolta a magával hozott hátizsákba. Aztán odaült a többiek mellé. Most látta csak, hogy az ágyon kották hevernek szerte szét, mindegyikre jegyzeteltek valamit.

– Mit csináltok? – érdeklődött.

– Az egyik órai dolgot beszéltük át – felelte Tum. – De már befejeztük. Ahogy Téót elnézem, mindjárt agyvérzést kap.

– Halál ez a professzor – dünnyögte Téo. – Hagyjuk is. Beszéljünk valami érdekesebbről.

– Hoztam neked valamit – bökte ki Tar, mielőtt meggondolja magát. Egészen idáig azon rágódott, mikor hozza szóba, és már most hevesebben vert a szíve. Pedig még csak oda sem adta.

– Nekem? – lepődött meg Téo. – Nocsak, mit kapok?

Tar izzadó tenyérrel kihúzott a táskájából egy felcsavart papírlapot, és átadta neki.

– Köszönöm, hogy haza hoztál a minap, és vigyáztál rám, amíg P'Tum hazaért.

Téo kíváncsian átvette a lapot, mire Tar szíve fel akart mondani a szolgálatot. Annyira izgult, hogy szédülni kezdett.

Téo kitekerte a papírt, és elkerekedett a szeme.

– Azt a rohadt. Ez rajz?

– Tetszik? – kérdezte Tar lélegzet-visszafojtva. Tegnap minimum tíz órát dolgozott Téo portréjával, ha nem többet.

Téo a saját arcára mutatott.

– Nem elég világos a válasz?

Tum büszkén feltartotta a hüvelykujját, jelezvén, ő is odáig van érte.

Tar elpirult a bókoktól. Meg kellett köszörülnie a torkát, hogy meg tudjon szólalni.

– Semmiség volt. Nem kell nagy feneket keríteni neki.

– Oké – bólintott rá Téo. Valószínűleg látta, Tar mennyire zavarban van. – Nagyon szépen köszönöm, majd méltó helyet keresek neki. Szeretnél videojátékozni?

Tart meglepte a váratlan kérdés, először megszólalni sem tudott, majd ahogy átgondolta a dolgot, ismét zavarba jött. Szerette volna kipróbálni, de...

– Csak egyszer játszottam ilyennel, nem hiszem, hogy jó vagyok benne – vallotta be. Hülyét csinálni magából pedig semmi kedve sem volt.

Téo felvonta a szemöldökét.

– Milyen gyerek vagy, hogy nem videojátékoztál?

– Olyan, aki inkább egész nap rajzolt – válaszolta helyette Tum, mire Tar érezte, fülig vörösödik.

– Csak gyakorlással lehet elérni bármit is – motyogta.

– Na, ne mondd! – nevetett Téo. – Emlékszem, nem egyszer vérzett is az ujjam, úgy lejött róla a bőr a sok pengetéstől. Most már vastagabb a bőröm rajta, mint egy rinocéroszé. De volt időm másra is.

– Mi inkább kártyáztunk és társasoztunk együtt – mondta Tum. – Én is csak haveroknál játszottam videojátékokkal.

– Nem baj, téged kikupáltalak már, bár még mindig béna vagy benne.

Tum ráfintorgott, de Téo nem foglalkozott vele, tovább beszélt Tarhoz.

– Nem kell benne túl jónak lenni. A játék a lényeg. Na, kipróbálod? Majd megtanítalak. A bátyádra inkább ne hagyatkozz.

– Tényleg az öcsémnek pocskondiázol? – háborodott fel Tum.

– Szerintem egy kör után magától is rájönne – közölte vele Téo. – De Tar még mindig nem válaszolt... – Várakozás teljesen a fiatal fiúra nézett.

Tar szégyenlősen megvonta a vállát. Több mint egy éve semmi szórakozás nem volt az életében, és kivételesen vágyott rá.

– Megpróbálhatom.

– Ez a beszéd! – kiáltott fel Téo elégedetten. – Tum, úgyis ismered, benyomnád? Olyan jól ülök.

Tum felszusszant.

– Csakis Tar kedvéért – szögezte le. – Téged inkább kirúgnálak az ágyból.

– Ha nem tudod feldolgozni ezt az óriási traumát, hogy ennyire béna játékos vagy, lemehetsz anyámhoz, biztosan meghallgat!

– Inkább a te fejedben kellene rendet tenni. Biztos, hogy nincs ki mind a négy kereked.

– Születési rendellenességgel nem tud mit kezdeni.

Tar mosolyogva hallgatta a két fiú csipkelődését, ám ahogy felrémlett előtte, hogy bár valamivel kedvesebben, de hasonlóan húzták egymást Tharnnal, fájdalom hasított a szívébe. Elöntötte a keserű szomorúság, és már semmi kedve sem volt itt lenni.

Kedvtelenül fogadta el Tumtól az egyik konzolt.

– Autóversenyzés jó lesz? – kérdezte Téo, miközben kivergődött Tar mellé az ágy szélére. – Ez a könnyebbek közé tartozik.

– Jó – felelte Tar egykedvűen. Már játszani sem akart, de mivel az előbb beleegyezett, nem igazán mondhatta, hogy inkább menjenek haza. Legfeljebb kipróbálja, ráfogja, hogy béna, mint a bátyja, és majd akkor.

Fél füllel hallgatta csak Téo magyarázatát, aminek meg is lett az eredménye. Az első kanyarban lecsúszott a pályáról, és nem bírt visszaevickélni. Nem mintha nagyon törekedett volna rá.

Téo kikapta a kezéből a konzolt, és kérdőn bámult rá.

– Mi az? – kérdezte Tar.

– Én is ezt kérdezem. Látszik rajtad, hogy itt sem vagy.

Tar a szeme sarkából látta, hogy Tum valamit mutogat Téónak, de nem foglalkozott vele. Helyette felpattant.

– Menjünk!

Téo azonban a karja után nyúlt, és visszarántotta maga mellé.

– Mész a nagy lótúrót! Majd elmehetsz, ha megvertél. – Visszanyomta Tar kezébe a konzolt.

Tar zavarodottan lepillantott a készülékre. Meg sem fordult a fejében, hogy Téo nem hagyja elmenni.

– Miért olyan fontos ez?

– Mert tartsd be a szavad! Minek bólintottál rá, ha már futni is akarsz haza? Legközelebb gondold meg kétszer, mit beszélsz. Na, kezdjük! Ha megversz, hazamehetsz.

Tar megilletődötten pislogott Téóra, egyszerűen képtelen volt hova tenni ezt a kifakadást. Ekkora hűhót csapni egy játék miatt! Mintha legalábbis az élet legnagyobb ígéretét szegtem volna meg.

Megrázta a fejét, és odafordult a képernyő felé.

– Jó, kezdjük – adta meg magát. Ha Téónak annyira fontos valamiért ez a hülyeség, akkor kibír még néhány percet.

Téo viselkedése azonban annyira kizökkentette, hogy el is felejtette a szomorúságát, és már egyáltalán nem érezte a leküzdhetetlen menekülési vágyat. Először a döbbenet mindent elnyomott, majd ahogy kezdett csillapodni, belefeledkezett a játékba. Ezúttal jobban figyelt, mit mond neki Téo, és lelkesen próbálta elsajátítani az elhangzottakat.

Matéo

Matéo alig figyelt arra, mit csinál, újra és újra Tar felé pillantott, arcáról le sem tudta törölni a mosolyt. Tar olyan lelkesen játszott, hogy bárki felvidult volna, aki csak ránéz. Szemöldökét összeráncolta a koncentrálásban, a nyelve időnként megjelent a szája sarkában.

Határozottan aranyos.

Matéo nem először vette észre magán, hogy ezt latolgatja. Persze már az első pillanatban látta, hogy Tar jóképű és a maga fiatalságával cuki, de úgy tűnt, ennél már többről van szó. Megmozdult valami a bensőjében, amit nagyon régen érzett.

– Ki akarsz próbálni mást is?

Tar szélesen mosolyogva nézett rá, ami kifejezetten jól állt neki. Még aranyosabb lett tőle.

– Milyen játékaid vannak?

– Mennyire bírod a horrort? Logikai játék, egy házból kell jutnod, ahova bezártak. Sokak szerint para, de én legfeljebb a hangeffektektől szoktam beszarni. Néha olyan hangos tud lenni... – Grimaszolva megmasszírozta a fülét, mintha még most is fájna.

Tar beharapta az ajkát.

– Miért horror?

– Nem gáz, csak néha megtámad az egyik tag késsel. Azt hiszem, csak tőle kell tartani, rég játszottam vele.

– Jó, megpróbálhatom – egyezett bele Tar.

Matéo közelebb csúszott hozzá, az orrába bekúszott Tar gyümölcsös illata. Fel sem tűnt neki eddig, milyen finom sampont használ. Egy pillanatra megzavarodott ettől, el is felejtette, mit akart.

Tar azonban várakozóan nézett rá.

– Öhm, ja igen – köszörülte meg a torkát Matéo. – Ezekkel tudsz mozogni, ezzel mész előre, ezzel...

Még nagyjából emlékezett rá, hogyan kell haladni a teljesítéshez, ezért szóban instruálta Tart. Biztosra vette, hogy így is elég élvezetet nyújt neki a játék, inkább unalmasabb lenne, ha hagyná összevissza bolyongani.

– Hamarosan jön a késes tag, ne ijedj meg! – figyelmeztette előre.

Ennek ellenére Tar akkorát ugrott mellette, hogy a konzolt is majdnem kiejtette a kezéből.

– Mondtam, hogy jön – kacagott Matéo.

– Ez akkor is félelmetes volt – jelentette ki Tar, de ő is nevetett. – Leszúrt. Most visszarak az elejére?

– Aha. Legközelebb inkább próbálj elfutni, és ne sikíts.

Tar elfintorodott.

– Eddig is próbálkoztam...

– Füllentős... – Matéo Tar orrára koppintott. – De ha megnyugtat, Tum is pontosan ezt csinálta az első alkalommal. Látszik, hogy testvérek vagytok.

– Mi viszont nem leszünk barátok, ha tovább ócsárolsz – dünnyögte Tum. Mögöttük feküdt az ágyon.

– Tudom, hogy P'Tum nem szereti a horrorokat – suttogta Tar somolyogva. – De a való életben legalább nem olyan ijedős.

– Köszönöm! – kiáltott fel Tum. – Legalább az öcsém mellém áll.

Matéo vigyorogva a fejét csóválta.

– Na, kezdjük újra. Ezt nyomd meg az újraindításhoz!

Tum és Tar kora estig maradtak, de Matéo bánatára, vacsorára inkább hazamentek. A teraszról nézte, amíg távoznak. Még most is mosolygott, ahogy Tarra gondolt. Nyoma sem volt az elmúlt másfél hónap bizonytalan és folyton szomorú fiújának, helyette olyan életvidámság költözött belé, miközben játszott, ami Matéóra is átragadt.

– Azt hiszem, elbűvöltél – sóhajtotta.

Ha tetszett a rész, csillagozz és kommentelj! ^^