❄❄❄

❄ Gale ❄

❄❄❄

Gale izgatottan követte a barátját, Isobel és Aylin addigra már az ajtóban várták őket. Isobel könnyedén ölelte magához, míg Aylin egy halvány mosollyal üdvözölte. Astarion kényelmesen átvágott közöttük, és a nappaliba vezette őt. Egyetlen egy bőrönd ácsorgott a konyhapultja alatt.

– Akkor meg is lennénk? Hány órás is az út? – pillantott hátra a vállai felett, míg fél kézzel a teával ügyeskedett. Aylin kivette a kezéből a teás filtereket és elhessegetve maga vette át az irányítást a konyhában. Ha Gale nem ismerte volna a férfit, azt gondolta volna, hogy ideges, sőt, izgult.

– Négy-öt, a forgalomtól függően. Köszönöm! – elfogadta a felé nyújtott fehér csészét és helyet foglalt a kanapén. Isobel lehuppant mellé, a mellkasához szorítva a teáját. – És ti veletek mi lesz? Remélem nem okoztam túl nagy gondot azzal, hogy elraboltam tőletek Astariont. – Az emlegetett férfi megfagyott az ültében, míg Isobel kíváncsian felvonta a szemöldökét. – Tudom, hogy mindig veletek tölti az ünnepeket! – magyarázkodott zavartan. – Csak ezért kérdeztem – tette hozzá halkan. Aylin felhorkantott, majd vetett egy kérdő pillantást a férfira.

– Minden ünnepet? – gúnyosan húzta el hangokat Isobel. Gale értetlenül kapkodta köztük a tekintetét. Meg volt győződve arról, hogy valamiből kihagyták őt. Volt valami, amiről nem tudott.

– Igen! – sietett válasszal. – Hát nem Aylin családjánál töltitek az ünnepeket?

– De! – kapott észbe Astarion. – Mindig, kivéve persze az idént. Már így is elég sok ünnepet töltöttem a társaságukba, kibírnak egyet nélkülem, nem igaz?

Isobel a kiürült csészéjét az asztallapjára helyezte.

– Hiányozni fog nekünk – ismerte be a szőke lány. Astarion lesütötte a szemeit. – De örülünk, hogy más is meg szeretné vele osztani az ünnepeket, még a körülményekhez mérten is – vetett rá egy oldalpillantást. Astarion elmondta, hogy beszámolt a történtekről a barátainak, de Gale meg sem lepődött már. Isobel és Astarion olyanok voltak, mint a testvérek, talán azok is voltak, ahhoz mérten, hogy együtt nőttek fel ugyanazoknál a nevelő szülőknél. Astarion együtt járt Isobellel és Isobel együtt járt Astarionnal.

– Engem is örömmel tölt el a tudat, hogy megoszthatom vele a karácsonyt. Mindig is a kedvenc ünnepeim közé tartozott – súgta halkan. A hangja elcsuklott a végére. Emlékezett a saját lelkesedésére, hogy mennyire imádta ezt az ünnepet. Mi változott meg ennyire? Hogy veszíthetett el magából egy ekkora darabot anélkül, hogy felfigyelt volna erre útközben? Hogy engedhette meg, hogy egy ember ennyire kifordítsa őt önmagából? – Mégha az elmúlt évek karácsonyai nem is tartoztak a legjobbak közé! Talán ez megváltozik idén.

– Mystra tehát nem lesz jelen? – morrant fel Aylin. – Egyszer láttam azt a nőt, de esküszöm sosem éreztem ekkora kényszert arra, hogy tönkre tegyek valakit – mormogta a nő. Isobel elnevette magát.

– Mind így vagyunk vele – tette hozzá vidáman Astarion.

Gale is velük nevetett. Ha Aylin korábban beszélt volna ebben a hangnemben az ex-feleségéről  biztos volt benne, hogy megharagudott volna rá. Hiszen azt se bírta elviselni Astarion milyen megvetéssel beszélt a feleségéről, akkor, amikor még együtt voltak. Most viszont megnyugtatta a gondolat, hogy nem csak ő tartotta elviselhetetlennek a nőt, hanem mások is osztoztak vele ebben az érzésben. Felhörpintette az italát és a kiürült csészét a pultra helyezte.

– De induljunk! Hiszen még hosszú út áll előttünk – kapta össze magát Astarion. – Lányok, kérlek ne tegyétek tönkre a lakásomat!

Isobel megforgatta a szemét, majd összeszedte a kiürült poharakat és konyhába vitte őket. Útközben Aylin odacsapódott hozzá, fél kézzel ölelte át a kedvesét. Aylin a jegyese fölé magasodott, így Isobel éppen elég magas volt ahhoz, hogy a mellkasába fúrhassa az arcát. Halkan duruzsoltak. Gale mindig is tisztelte kettejük párkapcsolatát. Tiszta és tele volt szerelemmel, egy olyan kapcsolat, amire mindig is vágyott. Oda voltak egymásért. Olyan sokat kért azzal, hogy ő is egy ilyen párkapcsolatra vágyott? Ez egy olyan entitás volt, amit egyszerűen nem érdemelt meg? Irigy volt a szerelmükre, a tiszta érzelmeikre. Ő is így szeretett volna érinteni, mentesen minden szorongástól és félelemtől. Úgy akart egy kapcsolatban létezni, hogy közben ne rettegjen a másiktól, és ne féljen attól, hogy egyetlen szavával képes lesz elriasztani a másikat. Hogy elégnek érezze magát.

Astarion oldalba bökte.

– Drágám, bámulod őket – a tekintetében megértés ült meg. – Édesek, nem igaz? Ha valaha is felmerül bennem a kétség a szerelemről, elég csak rájuk néznem és minden kételyem szertefoszlik. Mi a szerelem, ha nem az, ami kettejük között van?

– Szerettem én így valaha? – kérdezett rá halkan. – Érezted ezt velem és Mystrával?

Astarion egy ideig csendben maradt, fél kézzel maga után vonta a bőröndjét. Elmerült a gondolataiban. A férfi ott volt mellette, saját szemével látta a házasságuk ívét.

– Nem – ismerte be halkan. – Mindig úgy éreztem, hogy te saját magadat tönkre téve a földre veted magadat, csakhogy az ő lábai sose érintsék a föld piszkát. Inkább volt az a kapcsolat olyan, mint egy isten imádása, mint szerelem. Sosem éreztem azt, hogy ti egy szinten lennétek, mintha ő mindig feljebb, magasabb pontokon lebegett volna, míg te mindenedet levetve próbáltad magadat feltornázni az ő szintjére. Ő sose látta benned azt a Gale-t, aki vagy, és te sose láttad benne azt a Mystrát, aki ő volt.

Gale összeszorította az ujjait és elnézett a férfiról. Sokszor gondolt a házasságára, nem feltétlenül, amiatt mert hiányzott volna neki az exe, sokkal inkább valami mérgező önsértésből. Azzal mérgezte a gondolatait, hogy önmagát hibáztatta. Mi van ha a kapcsolat azért ment tönkre, mi van ha Mystra azért csalta meg, mert ő nem volt elég? Nem volt elég fiatal, jóképű, gazdag és okos! Sorolhatná! Hiszen semmije sem volt, amivel lenyűgözhette volna a feleségét, semmit nem tudott volna felmutatni, amivel akár egy kicsit is egy szinten érezhette volna magát a nővel. Ma már tudnia kéne, hogy nem az ő hibája volt, hogy így érzett, nem az volt a baj, hogy ő nem volt elég. Mystra nárcisztikus hajlamai ezt váltották ki az emberekből, idézte a terapeutája szavait. Persze, kognitívan megvolt minden érvére a magyarázat, de érezte is ezeket? Gale nem azért nem keresett új kapcsolatot mert nem állt volna készen rá. Azért nem mert újabb kapcsolatba lépni mert mélyen, legbelül félt attól, hogy újból elhagyják, hogy ennyi munkát követően Gale még mindig nem volt elég. Vajon valaha elég lesz?

Astarion ujjai a tenyere köré fonódtak, mintha a férfi olvasni tudott volna a gondolataiban, megrázta a fejét és elhessegette mindazt a mérgező gondolatot, ami otthont ütött a fejében.

– Mystra nem érdemelt meg téged soha, annak a nőnek valószínűleg egy elmegyógyintézetben lenne helye – sziszegte. Gale felhorkantott. – Ne nézz így rám! Hány éves? Negyvenkettő? És még mindig fiatal hallgatókat fűzöget? Folyton csak azt próbálja meg elérni, hogy a kapcsolataiban ő legyen felül, míg bárki, akit befűz alatta tespedjen. Nem képes egyetlen egy egészséges kapcsolatra sem! Egyáltalán, hogy engedhetik meg, hogy továbbra is dékán maradjon? – Felfújta magát és dühösen dobta az autójába a bőröndöt.

– Igen tehetséges kutató – húzta el a száját kelletlenül.

– Fel kellene jelenteni.

– Őszintén hiszek benne, hogy az lenne a legjobb megoldás. Bele se merek gondolni, hány diák életét teszi tönkre.

– Jó utat! – sietett eléjük Isobel. – Gale, vigyázz rá, rendben? – kapott a csuklója után. Meglepetten kapta fel a fejét.

– Persze, hogy vigyázok rá, Isobel. Kérlek ne aggódj emiatt! Semmi olyanba nem kényszerítem bele, ami nem komfortos számára, sose volt ilyen szándékom...

– Tudom, tudom! – vágott közbe türelmetlenül a lány. – Csak vigyázz rá és figyelj rá.

– Persze, megígérem.

– Astarion! – kiáltott a barátja után és a karjaiba kapva ölelte át a nyakát. Valamit a fülébe súgott, de Gale szándékosan foglalta el magát az autójával. – Legyen csodálatos ünnepetek! – nevette el magát a lány és visszasietett a lépcsőházba, ahol a jegyese türelmesen várta.

Gale beindította az autót, majd feltekerte a fűtést, hiszen tisztában volt vele, hogy a barátja milyen fázós volt. Mikor kihajtottak a parkolóból egy újfajta izgalom lett úrrá a testén. Egy halvány mosollyal kanyarodott rá az autópályára, lassan maguk mögött felejtve a várost. Astarion hátrapillantott, a hátsóülések egyikén, egy szállítódobozban, ott dorombolt csendesen Tara. Gale nem hagyhatta egyedül a macskáját, mégha rá is bízhatta volna az egyik barátjára, tudta, hogy az anyja megharagudna ha nem hozná magával a kedvenc kisállatát.

Ennek a karácsonynak nem kellett olyannak lennie, mint az előzőknek. Sőt, ez az ünnep talán visszahozhatja benne azt a lelkesedést, amiről azt gondolta, hogy évekkel ezelőtt elveszett. Mystra helyett most Astarion foglalta el az anyós ülést. A homlokát az üvegnek döntve figyelte a tájat, a hosszúra nyúló legelőket és a vastag, szürke havas felhőket. Az anyja kisvárosa beljebb helyezkedett el, a magasabb hegyek közelében, beszámolója alapján pedig már mindent hó borított. Mikor volt utoljára, hogy hó borította be az ő városukat? A kérdését hangosan meg is ismételte, mire Astarion felhorkantott.

– Szerintem utoljára havat még a nevelőszüleim házában láttam.

– Tartod velük a kapcsolatot? – bukott ki belőle a kérdés. Astarion megrázta a fejét.

– Nem igazán kedveltük egymást, de az árvaháznál jobb volt náluk és végül is nekik köszönhetem, hogy összeismerkedtem Isobellel. Egy időben tértünk vissza az árvaházba, a nevelőszüleim végül örökbefogadtak egy gyereket és nekünk már nem maradt hely.

Gale bólintott. Astarion csak ritkán beszélt a gyerekkoráról, felmerült benne az, hogy a barátja lehet szégyellte honnan származott, de ezt már képtelen lett volna megkérdezni tőle. Gale nem tudott semmit Astarion szüleiről, vagy arról, hogy került az árvaházba, majd onnét a nevelőszüleihez. Be kellett ismernie, hogy félt rákérdezni, Astarion pedig nem szívesen beszélt a múltjáról, így minden kérdést egyszerűen eltemetett a mellkasában.

Az út nagy részében apró semmiségekről beszéltek, megtelítve az autó búgó csendjét. Ahogy elhagyták a síkságot, így váltották fel az útjukat csúcsosabb és meredekebb lejtők. Az autópályáról felkanyarodtak egy szerpentin útra és akárcsak az édesanyja történeteiben, úgy mindent beborított a hófehér hóréteg. Astarion izgatottan tapadt az üvegre és nagyra nyílt szemekkel figyelte a hófehér hegycsúcsokat és a magasba szökő fenyőfákat. Zöld leveleiket beborította a frissen hullott hóréteg. Lassan vezetett át az utakon, felfelé a kisvárosuk felé.

– Itt nőttél fel? – ámuldozott a férfi.

– Itt-itt. Imádtam az erdőket, főleg télen varázslatos a kilátás.

A fényszórója tompa fényében látta visszatükröződni a vastag hópelyheket. Havazott.

– Gyönyörű!

Lekanyarodva a főútról lassan haladtak tovább, itt az utakat teljesen betemette a hó. A házak karácsonyi fényekben úsztak a magas fenyőfák pedig kellemesen nehezedtek a cserepek fölé. Astarion eltátott szájjal figyelte a szebbnél-szebb házakat, a díszes sárga fényeket és a kanyargó vörös díszeket az ablakokban. Óvatosan haladt tovább az úton míg nem megérkeztek az utcájukba. Gale felkanyarodott a feljáróba és megkönnyebbülten állította le a motort. Izgatottan fordult a barátja irányába, de a férfi addigra már feltépte az ajtókat és izgatottan bukott térdre. Az ujjaival beletúrt a vastag hórétegbe és hangosan elnevette magát.

Boldognak tűnt. A mosolya széles volt, a szemei elnyíltak, hófehér szempillák takarása mögül lesett fel rá és Gale hirtelen valami furcsa érzést érzett meg a szíve környékén. Egészen olyan volt, mintha félrevert volna szíve. Az arca teljesen kipirult. Ez a gyermeki, izgatott mosoly gyönyörűbb volt bárminél, amit valaha látott eddig az életében. A sárga, tompa fények és a szitáló hóesésben Astarion arca kivirult és Gale felfigyelt valamire, amit eddig mindig elnyomott magában. Astarion gyönyörű volt. Igen. Astarion szép volt, talán a legszebb férfi, akit valaha látott, és ez a felismerés majdnem őt is a földre vetette. Hogy nem kapott észbe hamarabb? Persze eddig is tisztában volt vele, hogy a férfi vonzó volt, de eddig nem találta őt magának vonzónak. De hirtelen mintha kirúgták volna a földet a talpa alól, minden elcsendesült és elhomályosult és kizárólag a barátja széles mosolyát látta maga előtt.

Astarion felkacagott és izgatottan gyúrt egy hógolyót és mire észbe kaphatott volna a pulóverét egy félig olvadt hópaca áztatta át.

– Hé!

De mielőtt egy újabb hógolyó csapódhatott volna neki magára se ismerve kapott ő is a hó után és meggyúrva egy ferde golyót a barátja irányába vetette azt. Astarion vidáman felnevetett, és Gale elmerült ebben a csengő hangban. Nevetve kapott a férfi csuklója után és végül mindketten az előkert jéghideg havában végezték az arcukon egy letörhetetlen mosollyal. Annyira megfeledkezett mindenről, hogy észre se vette az édesanyját, aki csípőre tett kézzel figyelte őket az ajtó küszöbről.

– Anya! – kapott észbe a férfi. Astarion megdermedt a mozdulataiban és ijedten pillantott a nőre. Morena arca ragyogott. – Anya, de jó látni. – Astarion sietősen pattant fel az ültéből és kinyújtva felé a kezét tüzetesen lesöpörte a ruhájára ragadt havat. Összefűzte a megfagyott ujjaikat, de csupán ez az érintés is képes volt lángra lobbantani a sejtjeit. Odahajolt az édesanyjához és nem törődve a nedves ruháival egy szoros öleléssel üdvözölte a nőt.

– Meg ne hűljetek! – sietett a nő. – A bemutatással ráértek. Tara drágámat is elhoztad?

Gale hevesen bólintott, majd elengedve Astarion kezét megindult az autó irányába. Miután sikerült minden dolgukat elhelyezni a házban, Morena behúzta maga mögött a bejárati ajtót és bevezette őket a nappaliba. A kinti hideghez képest a benti meleg jólesően ölelte körbe a tagjait. Astarion különös csendbe burkolózott, a szemeit le sem vette a kellemes melegsárga falakról és a rajtuk lógó fényképekről.

Olyan furcsa mégis kellemes látvány volt Astariont abban az otthonában látni, ahol felnőtt. A ház terjedelmes volt, az anyja mindig szeretett volna egy otthonos házat kialakítani számukra, amit meg is teremtett, amikor az édesapjával kiválasztották ezt az házat. Két emeletes volt, tágas szobákkal és megannyi nyitott térrel. A nappaliban, pont a kandallóval szemben ott állt egy feldíszített karácsonyfa. Idén arany és vörös színű játékokat aggatott a tüskés ágakra, fehér girlanddal és csillogó fényekbe fullasztva annak zöld leveleit. Az anyja szerette a csicsás díszítést és ezt a szokását az évek során ráaggatta Gale-re. Mystra egyenesen gyűlölte a sok díszt és csecsebecsét, amivel az anyja telerakta a szobákat, ő a letisztult eleganciát részesítette előnyben. Messzebb se állhattak volna egymástól.

Morena kettő bögre forró csokoládéval kínálta őket. Astarion egy meggyőző mosollyal fogadta el a poharat, majd közelebb andalgott hozzá és úgy, hogy az anyja ne vehesse észre kérdőn felvonta a szemöldökét. Gale teljesen megfeledkezett arról, hogy miért voltak itt. Astarion az anyja előtt nem a barátja volt, hanem a párja. A korábbi felismerése tükrében pedig egy pillanat alatt az egész arca vörösbe borult. Persze, hogy ezt a pillanatot kellett az érzéseinek választaniuk! Egyértelműnek tűnt, hogy pont most szerettek volna újból érezni valamit.

– Anya! – köhintett egyet a férfi zavartan, majd megfogta Astarion kezét. Úgy. Ez most már nem egy egyszerű plátói érintés volt. Az egész teste lángra lobbant. Miért! Miért pont most kellett a gondolataiba férkőznie ezeknek az őrültségeknek! Már korántsem tűnt annyira egyértelmű és jó ötletnek, hogy a barátját hozta magával az ünnepekre. – Ő itt Astarion, Astarion ő itt az anyukám – Hatalmasat nyelve kortyolt bele az italába.

Olyan új volt ez az egész érzés, mintha ezelőtt még sosem tette volna már meg ezeket a lépéseket. Belefásult és belerögzült a házasságába, amiből kilépve pedig előbb magát szerette volna rendbeszedni egy újabb kapcsolat előtt. Tizenkét éve nem randizott, tíz éve volt, hogy először és utoljára bemutatott valakit az édesanyjának. Mielőtt ideértek volna, az egész állkapcsolat dolog nem érintette meg nagyon, de ahogy most Astariont és az édesanyját figyelte, hirtelen azt kívánta bár csak ne lenne ez az egész egy színjáték. Bárcsak valóban elhozhatott volna valakit bemutatni az anyjának.

Az édesanyja odáig volt a barátjáért, és ha nem lettek volna csuromvizesek az elolvadt hótól Gale biztos lett volna benne, hogy nem hagyja őket egyedül, de végül megelégedett Tarával, aki dorombolva kúszott az anyja karjai közé.

– Pihenjetek le! Biztosan nagyon elfáradtatok az úton – hessegette őket ki a nappaliból. – Friss huzatokat tettem az ágyra, néhány plusz párnát is odatettem, ja és tudod hol találod a törölközőket! Ugye jó lesz a régi szobád? Együtt szeretnétek aludni? Mert ha nem szívesen megágyazom a vendégszobát! – sietett válasszal. – Mystra gyűlölte Gale szobáját és az ágyát, így mindig a vendégszobában kellett megágyaznom neki, de...

– Tökéletes lesz Gale szobája! – kapott észbe Astarion. – Mindig is kíváncsi voltam milyen szobában nőtt fel!

Morena megkönnyebbülve felsóhajtott.

– Csodálatos!

Mikor az édesanyja egyedül hagyta őket Gale Astarionra nézett.

– Biztos vagy benne? Szívesen alszom a vendégszobában, vagy fordítva – köhintett zavartan. – Nem kell egy ágyban aludnunk, ha neked ez nem komfortos. – Mystra se szeretett vele egy ágyon osztozkodni.

– Melyik ütődött nem alszik együtt a párjával? – horkantott fel a teoretikus kérdése hallatán. – Őrült volt az a nő. Nincs is semmi gond a szobáddal.

Érdeklődve nézett körbe. A falakon még mindig ott lógtak a mára már megkopott poszterek a kedvenc bandáiról. A jobb oldali falat végig egy könyvespolc borította, telis-tele a régi kedvenceivel. Az ablak irányába egy dőltszögű fal volt, emeleti szoba révén, fával szigetelve. A dőltszögű fal alatt pedig a régi ágya, amin kényelmesen elfért két személy, de Mystra megvetette a faboltozatú szobát. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény, és a fal mellé húzva egy gardrób. Volt egy asztala, amin továbbra is ott állt a zenelejátszója.

– Nem gondoltalak volna nagy pop rajongónak – nevette el magát elnézve a posztereket és az apró kis képeket a tükrére ragasztva. Voltak ott képek az asztala tövében, kíváncsian vette őket szemügyre. – Kik ezek? – pillantott hátra a válla felett. Elmosolyodott a kép láttán. Mindenképpen szeretne összefutni az itteni barátaival.

– Ott a szélén, ő Wyll, mellette Karlach a felesége. A nagydarab figura a háttérben Halsin, az itteni állatorvos, és kedves barátom, a grimaszoló lány pedig Lae'zel. Lae sajnos már rég elköltözött és ritkán jár haza, de a többiek itt élnek. Majd bemutatlak titeket – tette hozzá halkan. Astarion elmosolyodott.

– Bemutatsz a gyerekkori barátaidnak?

– Büszkén – tette hozzá Gale. Astarion kék szemei elnyíltak, különösen villant meg a tekintete, a lélegzete egészen hallhatóan a torkán akadt. – De öltözzünk át, mielőtt tényleg idefagyunk. Astarion! – kapott a férfi karja után. – Azt szeretném, hogy jól érezd itt magadat, komfortosan. Ne tégy semmi olyat, amit ne szeretnél. Anya megérti, nem kell semmit se bizonyítani neki, ő nem olyan. Tehát, ha tényleg nem akarsz egy ágyban aludni velem, akkor nem kell – hadarta el egy szuszra. – És kérlek add az ütemet te – tette hozzá halkan. – Nem tudom mivel nem lépem át a határaidat, így-így csak csináld azt, amit szeretnél, nekem jó úgy.

– És mi van a te határaiddal? – kérdezett rá halkan a férfi, megszüntetve kettejük között feszülő távolságot. – Engem nem akarsz kellemetlen helyzetbe hozni, de mi van saját magaddal? Mi van ha én lépem át a te határaidat? – Gale hevesen megrázta a fejét és őszintén belenézett Astarion szemeibe.

– Nem tudom elképzelni, hogy valaha is olyan helyzetbe helyeznél, ami nem komfortos számomra.

– Drágám...

– Csak diktáld te az ütemet, rendben? – szusszantotta kimerülten. – Csak addig érints, amíg az neked is komfortos.

Astarion gyengéden a dereka köré fonta a karjait és átölelte. Gale a saját szívén érezte a másik szívdobbanásait.

– Legyen egy szavunk – mormolta bele a pulóverébe. – Amit, ha meghallunk visszavonulót fújunk. Így egyikünk se tudja kellemetlen helyzetbe hozni a másikat. – Gale szétfeszítette az ujjait a férfi hátán és mélyen magába szívta az illatát. Mintha még mindig érezni vélte volna rajta a kávézóban terjengő fahéjas illatot. – Állj?

Gale elnevette magát, de rábólintott.

– Egyszerű és könnyen megjegyezhető!

– Köszönöm.

– Nincsen mit – súgta Gale beleolvadva a másik érintésébe. Vajon ilyen érzés volt szeretve lenni?

❄❄❄

meg is érkeztem a harmadik fejezettel!

be kell ismernem, nem terveztem ezt egy hosszabb történetnek, sőt úgy gondoltam, nagyon okosan, hogy karácsonyig sikerül majd befejeznem, mert max 3 fejezetre gondoltam, nos éppen most tartok már a hatodik fejezetnél és még mindig sehol sem tart az egész :D 

de! én eddig nagyon élvezem írni szóval nem panaszkodom! 

kellemes karácsonyt és boldog új évet minden olvasómnak, dee szerintem addig még jelntkezni fogok a következő fejezettel! legyen csodálatos napotok és ünnepetek!

puszi kyra :)