❄❄❄

❄ Gale ❄

❄❄❄

Egy bólintással köszönt el a kifelé siető diákoktól. Némelyikük még odasietett hozzá a kurzus végeztével, hogy feltegyenek egy-egy kérdést a vizsgával kapcsolatban, de ahogy az utolsó kíváncsi szem is elhagyta a termet, a férfi fáradtan dőlt el a székében és egyenesen a tenyereibe temette az arcát. A szemeszter utolsó óráján volt túl, és ez meglátszott a diákokon is. Izgatottnak tűntek a közelgő ünnepek miatt, fejben már nem is a tanteremben jártak, hanem messze az otthonukban. Talán azon kattoghattak, hogy mit vegyenek a szeretteiknek karácsonyra? Vagy már a szilvesztert tervezgették? Lehet azon agyaltak kivel töltik majd az ünnepeket?

Rá ki várt az ünnepekor? Tara, a macskája és az édesanyja, ha minden igaz. A barátai mind elfoglaltak voltak, egyetlen egy szabad órájuk sem maradt karácsony környékén, amit Gale tökéletesen megértett. A legtöbbjüknek már gyerekei voltak, tervezték, hogy hazamennek a szüleikhez és mégis, hogy férhetett volna ebbe bele Gale?

Évek óta ez lesz az első egyedül töltött karácsonya. A tavalyit sajnos megfertőzte a válása, így még arra se maradt ideje, hogy a lakásában felállítson egy átkozott karácsonyfát, nemhogy feldíszítse a szekrénye mélyén lapuló fényekkel az ablakait. Pedig Gale szerette a karácsonyt, a hideget, azt, hogy ilyenkor mindenki megpróbált időt szakítani a másikra és összeülni legalább egyetlen egy vacsorára. De a válását követően még csak a karácsonyra se szeretett volna gondolni, nemhogy a Szilveszterre. Minden egyes zeneszámtól összeszorult a gyomra, és minden egyes karácsonyi dísztől hányingere támadt és mégis miért? Mert az ex-felesége persze, hogy a kedvenc ünnepét választotta arra, hogy bejelentse a híreket. Volt képe tönkre tenni a karácsonyát, pedig tudta, hogy mennyire sokat jelentett neki ez az ünnep, mindezt valami undorító bosszúból. Hálát adott az égnek, hogy véget ért a házasságuk, de a magányos ünnep gondolata még őt is megrémisztette. Kilenc kibaszott évet töltött el a nő mellett, hiszen még a gardróbja mélyén még mindig megvolt Mystra átkozott karácsonyi pulóverje. Hogy miért nem dobta ki? Még nem jutott el odáig. A lakása új volt, nyomát se mutatta annak, hogy egykoron nem csak egy agglegény és annak hűséges macskája lakta, hanem egy házaspár. Minden képet kihajított, minden ruhát eladományozott, nem szeretett a kapcsolatukra gondolni. A válás gondolata még egy év elteltével is kellemetlen érzelmeket keltett benne. Megijesztette. Hiszen kilenc évvel ezelőtt még szerelmes volt, megőrjítette az exének a gondolata és őszintén azt hitte, hogy sose fog valakit annyira szeretni mint Mystrát. Hogy történhetett meg, hogy kilenc évet követően így érezzen? Mi változott meg?

Ő.

Felnyíltak a szemei, felismerte mennyire is egyenlőtlen volt a kapcsolatuk. Most visszanézve már pontosan látta, mennyire engedte, hogy uralkodjon rajta a nő. Kihasználta, és mikor már nem talált benne semmi értékeset, egyszerűen továbblépett a következő áldozatára.

– Professzor úr? – Gale ijedten rándult össze és felnézett az asszisztensére. Molly egy bocsánatkérő mosollyal tartotta felé a rezgő telefonját. – Ne haragudjon, hogy zavarom, de az édesanyja keresi. Sürgősnek tűnik.

Zavartan kikapta a kezéből a készüléket.

– Köszönöm, Molly. Nem is tudom, hogy felejthettem az irodámba a telefonomat – motyogta zavartan a bajsza alatt.

– Ugyan, szóra sem érdemes.

Gale hálásan a lányra mosolygott, majd a füléhez érintve a készüléket meg is hallotta az édesanyja hangját.

– Gale, kincsem! – kiáltott fel az édesanyja. – Mi újság? Van egy kis szabad időd? Beszélnünk kellene a karácsonyi kis látogatásodról! Nem hiszed el kibe botlottam éppen csak az imént! A közeli élelmiszerboltba mentem, és kit látnak szemeim! Mystra volt az! – sipította. Gale torkán akadt a lélegzete és az az apró mosoly, ami ezidáig az arcán csücsült, hirtelen semmivé foszlott. Egészen elfehéredtek az ujjai, olyan erővel szorította az asztallapját.

– Mégis mit keresett ott? – sziszegte a férfi. – Vagy tudod mit! Nem érdekel, azt csinál, amit akar, nekem semmi közöm hozzá. – Visszagondolt a terapeutája szavaira, és négy mély lélegzet vett. Ki és be. Ki és be. Ki és be.

– Munkaügyileg volt néhány dolga a városban, de azt mondta gondolkodott azon, hogy bekukkantson hozzám, nem édes?

– Anya – dörrent fel a férfi. Az édesanyja élesen magába szívta a levegőt. Gale-nek már abban a pillanatban tudnia kellett volna, hogy a nő sántikált valamiben, amikor megcsapta a füleit a túlontúl lelkes hangja. – Anya, ugye nem csináltál semmi hülyeséget?

– Nem, nem – vágta rá kapásból. Zavartan megköszörülte a torkát. – Talán, egy kis butaságot, de minden rendben lesz, ne aggódj.

– Anya mit tettél? – morrant fel türelmetlenül. A vonal elcsendesült, de Gale tökéletesen hallani vélte Morena reszketeg lélegzetvételeit.

– Lehet, hogy elhívtam egy vacsorára hozzánk karácsonyra! De Gale! – sietett azonnal válasszal. – De olyan lelkesnek tűnt a meghívásra, azt mondta folyton rád gondol és, hogy mennyire hiányzol neki! Így hát gondoltam miért ne hívnám meg, hiszen neked is hiányzik! Nem akarom, hogy magányos légy, főleg most ünnepekkor! Bízz bennem kincsem, minden rendben lesz – hadarta egy szuszra. Gale agya az első mondat után felmondta a szolgálatot. A mobilja kiesett a kezeiből, és csak akkor eszmélt fel, mikor a telefon egy hangos koppanással az asztalra esett. Remegő kezekkel nyúlt utána és még mindig a hülye négyszög légzésére koncentrált, de valahogy összekuszálódtak a gondolatok a fejében. Nem jöttek a lélegzetvételek, a gondolatok, kizárólag az ex-felesége elégedett arca. Nem engedheti meg neki, hogy még egy karácsonyt tönkre tegyen! Még, hogy hiányzott neki? Gale éppen az imént értesült róla, hogy az exe már egy újabb hallgatóval szűrte össze a levet.

– Most azonnal felhívod, és elmondod neki, hogy nem jön el a kibaszott ebédre, megértetted?

– De Gale! Nem hallottad mit mondtam? Hiányzol neki – tette hozzá gyengéden.

– Nem érdekel anya! Lemondod a hülye vacsorát, vagy én nem megyek el! Megértetted? Túl vagyok rajta, rohadtul látni se akarom a képét! – Zihált mire a mondat végére ért.

– Nem akartam, hogy magányosan töltsd az ünnepeket.

Gale tisztában volt vele, hogy az édesanyja nem rosszból avatkozott bele az életébe, hogy nem az volt a célja, hogy fájdalmat okozzon neki, éppen az ellenkezője. Boldognak szerette volna látni. És Gale az édesanyja előtt boldognak tűnt, mikor még együtt volt Mystrával. Nem nagyon látott bele a kusza kapcsolatukba, az egyenlőtlen erőviszonyokba. Nem látta, hogyan függött Gale Mystra minden kibaszott szavától. Az anyja csak annyit látott, hogy az elmúlt évtizedben Gale boldogabbnak tűnt, mint az elmúlt évben, amit egyedül töltött.

Egy utolsó mély lélegzetet vett és valami butaságot csinált.

– Nem vagyok egyedül anya – nyögte ki. A régi mintázatok nehezen hagyta el, ezt már a terapeutája is említette. Őszintének kellett volna lennie, elmondania, hogy miért nem szerette volna a karácsonyi asztaluknál látni a volt feleségét, viszont ehelyett átkozott kifogásokat keresett. Hazudott.

– Nem vagy egyedül? – kapott hirtelen észbe az édesanyja. – Kisfiam! Micsoda, hát miért nem mondtad hamarabb?

– Még-még nem álltam készen rá. – A homlokát dörzsölve grimaszolt. – Érted? Nem lehet ott az exem, már nem vagyok egyedül, mégis, hogy jönne le ez az egész?

– Istenem! Valóban! – hüledezett a nő. – Nagyon sajnálom! Azonnal előkeresem a számát és lemondom az egészet, az a nő, amúgy is szörnyű volt! – motyogta halkan. – De kincsem, találkozni akarok vele! Mégis mi a neve, hol lakik, hogy ismerkedtetek meg? – Nyoma sem volt már a rekedt szomorúságának. Teljesen fel volt villanyozva a hírek hallatán. – Tudod mit! Ne válaszolj! Hozd magaddal karácsonyra!

Gale elsápadt.

– Anya...

– Nem-nem! Nagyon megszeretném ismerni – vágott közbe az édesanyja.

– Neki is van családja – akadékoskodott. – Nem, nem jó ötlet, már elígérte magát, sehogy sem tudja megoldani!

– Ne butáskodj már! Csak egyetlen napra, biztos nem haragudnak meg a szülei, hogyha egy karácsonyt nem otthon tölt, hiszen már mind felnőtt emberek vagyunk. Ti sem akarjátok külön tölteni az ünnepeket, hiszen ez az első közös karácsonyotok! Na de nem is tartalak fel, lemondom Mystrát és várlak benneteket!

Morena szemtelenül kinyomta telefont és Gale ott maradt egy néma tanteremben egy átkozott hazugsággal a vállain.

❄❄❄

Nem volt képes egy hét alatt összeszedni egy randevút, nem is volt benne biztos, hogy készen állt egy új kapcsolatra! Mikor még az előzőből se gyógyult ki teljesen. Mégis melyik elvetemült kísérne el egy teljesen vadidegent egy családi karácsonyra? Gale ujjai kétségbeesetten olvadtak a fürtjeibe. Mit tehetne? A legjobb megoldás az lett volna, ha megfogadná a terapeuta tanácsát és elmondaná az igazságot az anyjának, de Gale egyszerűen irtózott annak gondolatától, hogy újabb csalódást okozzon az édesanyjában. Eléggé megterhelte a válás gondolata, nem kellett ráadásul azzal is szembe néznie, hogy a fia hazugságokkal próbálta meg átverni, mert nem volt elég bátor, hogy szembe szálljon a félelmeivel és beismerje az érzéseit. Hányszor csalódott benne az anyja? Túl sokszor. Hova adhatott volna még hozzá egyet?

A tenyereibe temette az arcát. Miért gondolta egyáltalán, hogy jó ötlet hazudnia az anyjának? A nő nem tudta, hogy Mystra megcsalta őt egy fiatal Phd hallgatóval. Egy pontosan olyan hallgatóval, mint amilyen ő volt tíz éve. Mystra az ő professzora volt, a mentora, a felettese, és ő volt olyan őrült, hogy úgy gondolja 20 évesen, hogy megtiszteltetésnek számít az, ha az egyetem dékánja kiválasztottjaként a szeretője lesz. Persze a szerető pozícióból egy idő után kinőtte magát és négy év után feleségül kérte a nőt, de a kezdeti egyenlőtlen erőviszonyok valahogy az évek során sosem szűntek meg létezni. Gale továbbra is egy fiatal hallgatónak érezte magát a feleségét pedig egy rangos professzor asszonynak. Mystra mindig a főnőke maradt, bármennyire hitegette, hogy ez nem így történt. Mystra még akkor sem tekintett rá egyenlőfélként mikor egy ágyban aludtak, sőt akkor se mikor fehér ruhában mondott igent a kérdésére.

Traumatizálta és minden problémával, amit az évek során a szőnyeg alá söpört, azután kellett szembenéznie, hogy az elnyomója egyedül hagyta. Nem volt könnyű feladat, sőt Gale abban sem volt biztos, hogy egy év alatt sikerült volna az összeset feldolgoznia. Szépen lassan haladt, nem szerette volna sürgetni magát. Tagadhatatlan volt a fejlődés, Gale is jobban érezte magát, de a felesége neve máig rosszul hatott rá. Kimerülten dőlt el a kanapéján és felnézett a barátjára, aki most csípőre tett kezekkel figyelte őt.

– És mit tervezel? Beállítasz majd egy csinos idegennel, aki letaglózza majd az anyádat? – húzta el a száját és kinyújtotta felé a konyhában összedobott forró teáját. – Ne nevettess, már drágám. Mondd el neki az igazat!

– Nem ismered az anyámat – sóhajtotta fáradtan.

– Ezek után pedig nem vagyok benne biztos, hogy megszeretném – tette hozzá Astarion, majd lehuppant mellé. A tenyerét a homlokára simította és gyengéden túrt bele a fürtjeibe, Gale szemei akaratlanul lecsukódtak és egy jóleső sóhajjal olvadt bele a kanapéba. – Olyan rossz lenne, ha megtudná, hogy hazudtál?

– Nem akarom, hogy csalódjon bennem – ismerte be halkan.

– Badarság, miért csalódna benned? Mert kell egy kis idő, mire megszívod magad az abuzív kapcsolatod után?

Gale felhorkantott, de az ajkaira kiült egy mosoly. Astarion ujjai tüzetesen masszírozták a fejbőrét, mindig jólesett neki a barátja nyílt törődése, hogy nem rettent vissza a gyengédségtől és az érintésektől. A válását követően nem igazán adott teret romantikus kapcsolatoknak, viszont az intimitás hiányzott neki. Az, hogy valaki nyíltan megölelje, vagy csak megérintse. Astarion pedig önként elégítette ki a szükségleteit, de nem mindenkivel volt ennyire nyitott. Sőt Gale talán azon kevesek egyike volt, akik láthatták a férfi ezen oldalát.

Astarionnak igaza volt, őszintének kellett volna lennie az anyjával. Morena megértette volna, meghallgatta volna, sőt segített volna neki, de Gale képtelen volt még rá. Nem bírta elviselni, hogy lássa az anyja csalódottságát, talán nem is benne, hanem Mystrában. Szerette őt, a szívébe fogadta, és Gale tudta, mennyire fájt az anyjának, ha valaki, akit megszeretett csak úgy kilépe az életéből. Főleg az édesapja halálát követően.

– És ha nem mondasz igazat kit viszel magaddal? Felbérelsz egy színésznőt, hogy játssza el a barátnődet egy hétre? – nevette el magát hitetlenül a férfi. – Ne butáskodj, mégha lenne is elvetemült, aki elfogadná az ajánlatot, szerinted hiteles lenne? Ez egy idegen, aki semmit sem tud rólad.

– Tudom. Jenevelle-re gondoltam, de nem lesz itt az ünnepekkor – rázta meg a fejét és felnézett a plafonra. – Nincs valami ötleted? – Astarion sokáig nézte az arcát, mintha mérlegelt volna valamit. A mutató ujját a férfi orrához érintette és alig láthatóan megvonta a vállát.

– Van egy – súgta halkan. A mutató ujja követte az orrának ívét és megtorpant azon a ponton a szemöldökei között. – De nem túl jó, sőt, talán jobb, ha nem is vetem fel. – Gale elmosolyodott és megrázta a fejét. A saját tenyere közé szorította Astarion csuklóját.

– Ne butáskodj, ebben a helyzetben minden ötlet aranyat ér.

Astarion egyetértően bólogatott, de nem nyitotta szólásra a száját, csak figyelte azzal a kifürkészhetetlen tekintetével. Kezdetben félreismerte ezt a hosszúra nyúló csendet, amikor a barátja néma csendben nézte az arcát, mintha olvasott volna a tekintetétéből. Gale visszadőlt és a mellkasához szorította Astarion kezét, oda a szíve fölé. Astarion széttárta a tenyerét. Gale elmerengett azon vajon a férfi érezte a saját bőrén az ő heves szívverését?

– Én elkísérhetnélek – törte meg végül a csendet. A hangja szokatlanul törékeny volt és Gale egy ideig szándékosan lehunyva tartotta a szemeit. Sebezhetőnek tűnt a pillanat. – Lehetnék a kamu barátod.

Gale hatalmasat nyelve nézett fel rá, innen alulról Astarion kék szemei melegnek tűntek, a tekintete nagyra nyílt, a szemöldökeit felvonta egy apró barázdát hímezve a homlokára. A férfi feltornázta magát és egyenesen a másik szemeibe nézett.

– Komolyan beszélsz? Megtennéd ezt nekem?

Astarion magabiztosan bólintott, és kihúzva a kezét a szorításából gyengéden az arcára simította azt.

– Hogy ne tenném? Hiszen az egyik legjobb barátom vagy, szükséged van segítségre, és én segíthetek – vonta meg a vállát, de a tekintetében kiismerhetetlen érzelmek lapultak. Gale arcára egy hatalmas vigyor ült ki és önkéntelenül ölelte magához a férfit. – Na-na, nehogy sírni kezdj itt nekem!

– Biztos vagy benne? Nem akarlak egy olyan helyzetbe rángatni, amit nem érzel komfortosnak.

– Egy kis izgalom, karácsonyra! Így se volt programom az ünnepekre – nevette el magát közelebb dőlve hozzá. – Jobb együtt tölteni az ünnepeket, mint egyedül, mégha ezzel az egész badarsággal az a célunk, hogy átverjük az anyukádat.

Gale kacagva dőlt el újból és most már nem érezte azt a fullasztó nyomást a mellkasán. Igen! Astarion volt a legjobb választás számára! Régóta ismerték egymást, közel álltak egymáshoz. Hogy nem jutott eszébe hamarabb? Hiszen talán ő volt az egyértelmű választás mindeddig.

– Köszönöm.

– Nincsen mit, drágám. 

❄❄❄

Meg is érkezett az első fejezet! Kinek, hogy tetszett? Megismertük a kettő főszereplőnket, Gale-t és Astariont! Én imádtam írni, ugyan az első két fejezet egy kicsit ismerkedés lesz a karakterekkel és az ő érzelmi világukkal, meg azzal, hogy ebben a pillanatban hogy is állnak a történetünkbe, de rövidesen majd beindulnak a dolgok 😎

Ha tetszett és szívesen olvasnád tovább írj vagy csillagozz, minden visszajelzést örömmel fogadok! Nem hiszitek el mennyire jól esik a szavaitokat olvasni ❤

Sietek majd a folytatással! 

Az íráshoz használt zenét pedig fenn csatolom :)

Puszi Kyra!