Tina szemszöge:

Éppen egy lufit készültem megkötni mikor a semmiből hirtelen valami kemény vágódott neki a hátamnak olyan erővel hogy a fájdalom ingere végig száguldott a gerincvonalamon. A lüktető fájdalom hatására hallott kiáltásom közepette az ujjaim közül kicsúszott a lufi szája mely ezután egy szellentéshez hasonló hang közepette végig száguldott a szobám majd földet ért a szemközti ablak előtt. Fintorogva szorítottam rá bal tenyeremet a hátam közepére, már amennyire hozzáfértem miközben töröküléses pozícióban arrébb szenvedtem magamat hogy fájdalmaim okozója betudjon jönni a szobába. Természetesen mindezt csupán azért tettem meg hogy utána kedves mosollyal az arcomon letudjam fejezni őt. Egy percig se kellett gondolkodom azon hogy vajon ki állhat a merénylet mögött ugyanis pusztán egyetlen olyan embert ismertem az egész iskolában aki annyira elvetemült hogy előzetes jelzés nélkül törjön be valahova.

Az ajtónak háttal, görnyedve, a vállam felett hátra nézve figyeltem ahogy Louis besomfordál a szobába egy olyan hiteles bűnbánó arckifejezést felvéve hogy szinte megsajnáltam volna hogyha a gerincemben futkosó fájdalom nem emlékeztetett volna folyamatosan arra hogy mit tett velem.

Kisebb-nagyobb nyöszörgések közepette állásba tornásztam magamat aztán egy mély levegőt véve, lassan szembefordultam az ajtónak támaszkodó fiúval. Nem gondoltam át előre hogy mit akarok a fejéhez vágni, tudtam hogy a bennem dúló düh előhozza belőlem a félelmetes oldalamat ami bőven elég lesz.

- Idióta fasz! Mindjárt úgy fejen váglak azzal az ajtóval hogy a nevedet is elfelejted! – üvöltöttem rá csöppet sem nőies állatiassággal – a wc ajtón is így rontasz be?

- Nem, dehogy! – kontrázott vissza önmagának kikérve alaptalan vádamat – az általában zárva van ha foglalt és nem nyílik ki – buta replikája majdhogynem fizikai fájdalmat okozott de már ki se akadtam hiszen tőle nem vártam többet.

Addig a percig annyira elvakított a düh hogy észre se vettem hogy nincs egyedül. Egy középmagas szőke hajú, nálunk fiatalabbnak kinéző fiú ácsorgott mellette félig megszeppenve, félig értetlenül amit megtudtam érteni. Külső személyek számára, akik nem ismerik a háttértörténetet, egy hisztis hárpiának tűnhetek a viselkedésem alapján. Tudom hogy kezelhetném nyugodtabban is Louis személyét de nem akarom mert véleményem szerint minden kitörésemet megérdemli.

- Őt a mosdóban találtad és befogadtad? – kérdeztem rá lekezelően a fiú személyére és itt létének okára mire Tony hirtelen felröhögött az oxigénpalack mellől melynek hatására melegség és büszkeség egyvelege öntötte el a lelkemet mely azért volt rendkívül furcsa, mert egyébként nem szokott érdekelni a többség viccesnek szánt megjegyzéseimre tett reakciója. Mégis, a tény hogy megtudtam nevettetni a kritikus, „kőszobor vagyok, nincsenek érzelmeim" Tony Lost-ot, hatalmas büszkeséggel töltött el. Hirtelen azon kaptam magamat hogy egy új, önmagamat túlszárnyaló poénon gondolkozom amit Louis fejéhez vághatok mert szeretném újra és újra nevetésre bírni Tony-t. Egész pontosan nem csak úgy átlagban nevetésre, hanem arra hogy rajtam nevessen és ezek a gondolatok megrémisztettek.

Hosszú ideje viszonyban élő ember vagyok akiről köztudott tény hogy nem akar tartós, érzelmes, kötött párkapcsolatba bonyolódni senkivel, max olyan nyitott kapcsolatba mint amilyet Robert-el folytatok. Erre besétál a szobánkba Tony a titokzatos, meg nem érett, a tetőn cigiző, feketében nyomuló személyiségével, rám villant egy teli fogas vigyort és a jégszívem máris repedezik.

Ennek gondolatfoszlánynak hatására, pont úgy ahogy szívem megremegett páncéljában, úgy az agyam is beleszédült ebbe a költői, nyáltól tocsogó metaforába. Elhatároztam hogy amilyen gyorsan csak lehet, megoldást kell találnom erre a Tony problémára mielőtt érzelmes lányt csinál belőlem és úgy végzem mint Sam. Összezavarodottan és összetörten a szoba padlóján.

Samantha szemszöge:

- Srácok, ő itt Connor. Plusz 2 munkáskéz – habár Louis válaszát elsősorban a barátnőmnek célozta, nem vagyok benne biztos hogy eljutott a füléig – vagy ha eljutott, akkor az agya feldogozta – ugyanis mióta Tony felröhögött mellette, olyan értetlen fintor ült az arcán mint akinek egy doboz citromot facsartak a szájába. Nem mertem összefüggést húzni Tony nevetése és Tina leakadása között de tagadhatatlanul feltűnt hogy Tina különösen viselkedik a feketét viselő srác közelében. Nem úgy különösen, ahogy én kerülöm Louis-t, hanem úgy különösen mint aki nem tudja mit tegyen.

Felírtam magamnak hogy fordítsak több figyelmet kettejük kapcsolatára majd ahogy eszembe jutottak házigazdai kötelességeim, gyorsan talpra ugorva Connor elé toppantam és kezet nyújtva neki, üdvözölve beljebb invitáltam.

Connor hamar helyet foglalt Lucy mellett és miután néhány szóban elmagyaráztam neki mi a dolga, az általam elővarázsolt toll segítségével, sebesen firkálni kezdett. Eközben Louis, mint aki jól végezte dolgát, kényelembe helyezte magát ugyanott és ugyanabban a pózban ahogy a távozása előtt is feküdt.

Ahogy végig néztem Louis-on és igyekeztem anélkül leküzdeni a szívfájdalmat hogy annak nyoma lett volna az arcomon, a pillantásom az éjjeliszekrényemen pihenő digitális óra kijelezőjére csúszott mire a számokat látván elfogott a nagybetűs pánik. És ennek jele már jelentősen meglátszott vonásaimon mely először Tinának szúrt szemet.

- Mi történt Sam? – kérdezett rá aggodalmasan miközben az ölébe ejtette a filctollát és az éppen kezében lévő lufit.

- Ütött az óránk! – jelentettem ki drámain melynek hatására a szobára feszült csend telepedett amitől egy filmben éreztem magamat – Mindenki fogjon egy zsákot és kezdje tömni – utasítottam őket sürgetően aztán utat mutatva már vetődtem is egy zsákért hogy minél előbb elkezdhessem töltetni. Az idő vasmarokkal szorított minket, ám Louis ezúttal se bírta ki.

- Én mást tömnék szívesen – mondta pimaszul és összevigyorgott Tony-val.