Tina szemszöge:

Utolsó üzenete elolvasását követően rögtön megbántam hogy időt pazaroltam a vele való kommunikációra. Annyira feldühített flegma magatartása hogy elhatároztam, meglátogatom kis barlangjában és felképelem. Pusztán figyelmeztető célzattal, hogy tiszta legyen számára, én nem tolerálom ha így beszélnek velem.

Szemtől-szembe szerettem volna vele közölni, ha már belehal a kedvességbe, a kedvemért egy másodpercig tegye meg, mert személyesen szeretnék földet dobni a koporsójára.

Már éppen a zoknimat húztam a fejembe a szilárd döntéssel miszerint vörös ujjlenyomatokat hagyok Tony enyhén borostás arcán ezzel kicsit elcsúfítva egyébként rohadt sexy vonásait, mikor hirtelen kinyílt az ajtó és Sam szó szerint, mint akit elhagyott ereje, bezuhant a szobába.

Lecsúszott az ajtó mentén egészen a földig, ahol aztán mellkasához húzta lábait és karjaival átölelve azokat, zaklatott zihálásába kezdett. Talpig fekete cuccába, így összehúzva, pontosan úgy festett mint egy nagy fekete pont.

Viselkedése alapján arra számítottam hogy kitör belőle a zokogás ám szemei szárazak maradtak, mindössze úgy szuszogott mint aki most futotta le a maratont.

A látvány megrémített. Természetesen rögvest elfeledkeztem Tony-ról és a pofonért viszkető tenyeremről, helyette inkább a barátnőm segítéségre siettem. Ruházata egyértelművé tette számomra hogy sejtésem nem csalt, Louis-al volt betörni éppen ezért a legrosszabb elméletek száguldottak át a fejemen mialatt egyre fokozódó aggodalommal vártam hogy kinyögjön vagy csak csináljon valamit. Zaklatottsága engem is zaklatottá tett és már-már azon voltam hogy büszkeségemet lenyelve kapcsolatba lépjek Lous-al hogy aztán belőle húzzam ki a válaszokat, mikor Sam ajkai közül szavak buktak ki.

- Megint megtörténik – nyögte ki elhaló hangon miközben testtartása lassan de biztosan lazulni kezdett. Már nem egy szilárd pont volt hanem egy szétfolyt tinta paca.

- Mi történik meg? – kérdeztem nyomatékosan, az ingerültségtől szinte kiabálva. Tudtam hogy tekintettel kellene lennem az állapotára, hiszen bármi is történt, láthatóan felzaklatta és megvárnom míg megnyugszik, esetleg segítségére lennem ebbe, hagynom hogy magától mesélje el, de én ennél türelmetlenebb személy voltam. Kész voltam önző szándékkal fogót ragadni és erőszakosan kihúzni belőle minden szót mivel úgy éreztem, megörülök ha nem folytatódik a párbeszéd.

- Kezdek beleszeretni – érkezett a következő válasz melyet olyan fájdalmasan ejtett ki hogy nekem sajdult bele a lelkem. Nem kellett sok idő ahhoz hogy a rendelkezésre álló információ töredékekből összerakjam Sam zaklatottságának okát, viszont a választ megkapva, hirtelen vallásossá válva imába kezdtem a mindenható felé, a tévedésért fohászkodva. Könyörgöm, csak ne Louis.

- Kibe? – érdeklődtem suttogva mintha ezzel elkerülhetném a választ amit nem akarok hallani. Hogy is szól az ismert mondás? Ne kérdezz olyat amire nem vársz választ? Talán meg kellene fogadnom.

Éreztem hogy idegszálaim sorra pattannak el a végtelen másodpercek közben mialatt reakcióra vártam viszont ekkora már nem volt visszaút. Ahogy nyúlt a hatásszünet, úgy váltam egyre biztosabbá abban hogy kinek a neve fog elhangzani rövidesen.

- Louis... - ebben az egy névbe belesűrítette minden érzelmét, fájdalmát, kétségbeesését. A szoba csendjében még hosszú ideig visszhangzott és minden ismétlés után egyre biztosabb lettem abba hogy a katasztrófa már az iskolai falai közt jár és csak idő kérdése mikor fog az ajtónkon kopogtatni.

Samantha szemszöge:

Az időnek és Tina figyelemelterelő teen wolf maratonjának hála néhány óra elteltével kezdtem fizikailag jobban érezni magam, ellenben a lelkemmel mely a nagy pillanat óta tépelődött. A sorozat nézés befejeztével mindketten ágyba bújtunk azzal az indokkal hogy már késő van és holnap iskola, csak magunkkal tolunk ki ha holnap zombiként kell túlélnünk a napot, viszont hiába a nyomós érv, nekem sokáig nem jött álom a szememre. Csak feküdtem a meleg paplan alatt és mereven figyeltem ahogy digitális órám számlapja percenként más számot mutat miközben a suli folyosóján történtek miértjén gondolkoztam.

Próbáltam rájönni, mi változott. Mi történt ami kiváltotta belőlem ezt a reakciót? Végül, miután egy értelmes választ se találtam, a pillanatnyi megingás esetleg elmezavar számlájára írtam mindent. Ez volt a legegyszerűbb és egyben leggyávább megoldás viszont ennek hála valamikor 4 óra előtt sikerült végre álomba merülnöm majd aludnom legalább 3 órát míg a telefonom jelzése fel nem keltett. Ám de nem a megszokott ébresztőnek beállított dal csendült fel a fülem mellett, az üzenet érkezésének dallamos hangja zavarta meg nyugalmamat.

Félkómásan, a feladó édesanyját és a világot szidva dugtam ki kezemet a forró takaró alól aztán a földön tapogatózva csapkodtam a porszívózásra érett szőnyeget a telefonom után kutatva ugyanis halványan emlékeztem hogy elalvás előtt oda ejtettem le.

Csak miután ráleltem és a szemeim elé helyeztem emeltem fel pupilláimat és a hirtelen fénytől ideiglenesen megvakulva, gépies mozdulatokkal feloldottam a billentyűzárat. Fáradtságom egészen az üzenet megnyitásáig tartott mivel ahogy elolvastam a nevet, minden álmosság elhagyta szervezetemet és hevesen kapáló szívvel, hasizomból ülő pózba tornásztam magamat.

Egy öblös nyelést követően félénken megnyitottam majd falni kezdtem azt az egy rövid sort mely minden az eseménnyel és a feladó személyével kapcsolatos félelmemet felszínre hozta, sőt, duplájára emelte

„Foglaltam helyet egy elegáns étterembe. Este 8-ra megyek érted. Csinos legyél"

És az utolsó szó mögött még ott díszelgett egy sokat sejtető kacsintós smiley-i melynek láttán erősen fontolóra vettem az országból való megszökés illetve teljes személyazonosság megváltoztatásának ötletét.